12.rész - Her feelings

  Mintha semmi sem történt volna, próbáltam a gondolataimat elterelni az álmaimról. Be kell vallanom, nem ment, egyáltalán nem. Az álmaim óta eltelt egy nap, de attól még sajnos tisztán bele voltak vésődve az elmémbe. Folyton azon agyaltam, hogy hogyan fognak majd bekövetkezni a látomások és mikor. Nincs értelme tagadni. Féltem, főleg azok után, hogy láttam L.Joe-t  újra és újra kikötözve ahhoz a falhoz, tiszta véresen. Ne rágódj már ezen. Ha gondolkozol is rajta, attól még nem lesz jobb semmivel sem a helyzet. Ne foglalkozz a jövővel, majd lesz valahogy. Hát igen, megpróbáltam magamnak mind ezt bebeszélni, viszont mintha a hatása nem nagyon akart volna bekövetkezni.

  Sóhajtva görnyedtem előre a széken, kinyújtóztatva karjaimat, majd újra a házimba merültem bele, vagyis merültem volna, ha nem lett volna olyan piszkosul unalmas. Még védelmezőm sem volt velem, mert valamiről dumáltak apámmal. Annyira mondjuk nem hiányzott... 

  Ráfeküdtem a füzetemre. Az istennek sem tudtam volna megcsinálni a házit. Túl lusta és hülye voltam hozzá. Becsuktam a szemeimet és akaratomon kívül is felelevenítettem azt a napot, amikor találkoztam a szöszivel. Ahogy a suliba megláttam, amikor leütöttem egy serpenyővel. Az utóbbi kép miatt muszáj volt elnevetnem magam, hiszen az olyan nevetséges helyzet volt. Emlékszem nagyon megijedtem tőle először. Tiszta dilis vagyok...de ki nem ijedt volna meg könyörgöm. Még mindig előttem van az eszméletlen L.Joe képe, amint minden egyes arcvonását, jobban mondva arcát megvizsgáltam. Olyan szép volt, mint egy angyal...Azta, még jó hogy szépnek találtam, mikor ő egy angyal. Elmosolyodtam. 

- Nagyon tanulsz - hallottam meg valakinek a hangját előttem, ezért muszáj volt kinyitnom a szemem.

  Mikor sikerült félig-meddig ezt megtennem, két nagy barna szemet véltem észrevenni, amint engem bámulnak. Meghökkentem, ezért olyan sebességgel ültem fel a széken, hogy sikeresen hátra is estem...volna, ha az illető nem kap el.

- Még jó, hogy jók a reflexeim, másképp...már találkoztál volna a padlóval - vigyorgott aranyosan, majd visszaállította a széket.
- Ez csakis a te hibád, L.Joe. Nem kellene az emberre ráhoznod a frászt - fontam karba a kezeimet.
- Hé! És a köszönet hol marad?
- Kösz. Elégedett vagy?
- Fogjuk rá. És min elmélkedtél, hogy még engem sem vettél észre amikor bejöttem? Nagyon boldognak tűntél?
- Igazán? - vörösödtem el.

  Ó, ha tudnád, hogy éppen rólad ábrándoztam...

- Szóval...?
- Semmi közöd hozzá - nyújtottam rá nyelvet és visszafordultam a füzethez.
- Miért? Talán titok?

  Szakadj már le a témáról!!!

- Ha nagyon tudni akarod, igen, titok.
- Hm... - hümmögött, miközben elgondolkodva nézett rám.
- Mi van?
- Pasiról van szó, eltaláltam?

  Az állam ettől a kérdéstől a földet súrolta. Majdnem neki kellett állnom megkeresni azt. Hamar levágtad a szitut...ó, a francba!

- Miből gondolod? - kérdeztem unottan, próbáltam palástolni azt, hogy igaza van.
- Ez azt jelenti, hogy nem?
- Tudod mit? Ez is titok! Ez annyit tesz, hogy ne kérdezz erről többet.
- Hát jó.

  Jesszus, ennyire nyilvánvaló? De...hé! Én meg mi a fenéért gondolkodom L.Joe-n? Ő csak az őrangyalom, csak azért van itt, hogy megvédjen, semmi más különösebb oka nincs. Szóval kicsi Ah Ri, szállj le a földre és próbálj meg többet nem ilyesmiken rágódni. Értetted? Hát igen, a belső énemnek mindig is igaza volt. 

  Pár perc múlva otthagytam a tanulást , mert olyan környezetbe és azokkal a fránya gondolatokkal nem tudtam koncentrálni az angolra. Nem mintha annyira érdekelt volna, de a látszat megvolt. 

- L.Joe! - kiáltottam el magam, mert már nem volt a szobába.
- Tessék? - nyitotta ki az ajtót, majd benézett rajta.
- Kimegyek az utcára egy kicsit. Itt leszek a ház előtt, szóval nem kell velem jönnöd.
- Attól még mehetn...
- Nem, ne gyere!

  Elcsörtettem mellett, leszaladtam a lépcsőn, majd a bejárati ajtón kiléptem. A nap csak úgy sütött amikor kiértem a ház elé. Hátrafordultam, hogy megnézzem utánam jön-e a kis törpepalánta, de szerencsémre nem jött. Egyedül lehettem, vagyis ezt gondoltam én. Ahogy leültem a lépcsőre, megláttam egy cicát nagyban mászkálni a fal mellett. Nagyon emlékeztetett Min Ah házi kedvencére, akit...akit L.Joe-tól kapott. Hirtelen letört lettem. Mi ez az érzés? Miért vagyok ennyire szomorú, mikor erre gondolok? Nem teheted Ah Ri. Ne legyél még ennél is hülyébb. Ő egy angyal, nem szabadna ezt érezned.

- Nina! - kiáltotta egy lány a távolból, gondoltam a cicának.

  Viszont az állatka nem úgy látszott, hogy sok figyelmet szentelne a hívó szóra, mert egyre közelebb férkőzött hozzám, majd nekidörgölődött a lábamnak. A gazdi is hamar odaért, és ahogy felpillantottam rá, Min Ah személye állt előttem.

- Ah Ri?
- Jé, szia Min Ah - mosolyogtam kedvesen.
- Talán itt laksz? - tekintetét a házamra emelte.
- Igen. Kijöttem egy kicsit levegőzni, mert megártott a tanulás - nevettem fel.
- Megesik néha - kuncogott.
- Nem is tudtam, hogy Nina-nak hívják a cicádat - kaptam fel a kezembe az említett állatkát.
- Hát igen, a volt barátom nevezte el, így Nina maradt.

  A volt barátja...vagyis L.Joe...

- És merre voltatok, hogy elkujtorgott tőled, megint? - tereltem diszkréten el a témát.
- Itt-ott, sétáltunk, de ez a rosszcsont mindig talál egy olyan alkalmat, hogy elszökjön tőlem. A sírba visz egyszer.

  Kijelentésén mindketten nevetni kezdtünk, majd a kezébe adtam az említett cicát.

- Min Ah, ha nem bánod, kérdezni szeretnék valamit.
- Csak nyugodtan.
- Te már biztos éreztél ilyet... Miért érzem mindig azt, hogyha annak a személynek a közelében vagyok, nem tudok normálisan gondolkodni, ő jár a fejemben, mintha a levegő elfogyna és nem kapok levegőt, gyorsabban ver a szívem amikor rajta elmélkedem?
- Ez igen egyszerű - legyintett.
- Igazán? Vagyis?
- Neked nagyon elcsavarhatta valaki a fejed - húzta sunyi vigyorra a száját.
- Tessék? - pislogtam nagyokat.
- Csak azt mondom, hogy szerelmes vagy. Ennyi az egész.
- De az nem lehet...
- Már hogyne lehetne! Van a pasinak barátnője?
- Nincs...
- Akkor meg hol van itt akadály?
- Milyen jó lenne, ha igazad volna - erőltettem magamra egy szomorú mosolyt.

  Ahogy észrevettem, nem értette szomorúságom lényegét. Leült mellém és a kezét a vállamra helyezte. Jól esett a törődés, igaz, nem ismertem túl régóta, de már az is elég volt, hogy gondolt rám. Őt mondhattam az első barátnőmnek.

- Jaj, ne haragudj Ah Ri, de haza kellene mennem, mert nemsoká hazaérkeznek a szüleim.
- Persze, csak nyugodtan.
- Majd felhívlak, jó? Addig is vidulj fel! - állt fel és kezében a cicával elszaladt.

  Megint magamra maradtam, ezért inkább bementem, elég volt ennyi friss levegő. Amikor beléptem az ajtón, egy karba tett kezű, doboló lábú L.Joe tárult a szemeim elé.

- Már majdnem azon voltam, hogy kimegyek. Nem szeretem ha egyedül mászkálsz.
- Bocs, de kellett egy kis egyedüllét.
- Kivel beszélgettél kint? Mintha hallottam volna valakit.
- Min Ah-val találkoztam.

  Figyeltem, milyen reakciót vált ki belőle a lány neve. Arca viszont meg se rándult.

- Értem, de a távoli jövőbe ne sűrűn kérj ilyet, hogy sokáig hagyjalak magadra. Oké?
- Oké - bólintottam.

  Nagyon tévedtél Min Ah, mikor azt mondtad, nincs akadálya, hogy szeressem. De, igenis van akadálya...hiszen ő egy angyal, én pedig...én egy félig angyal, félig ember szerzet vagyok. Viszont már úgyis késő...az érzéseim színre léptek.