Chapter 1.

Ahogy minden elkezdődött

A száguldás volt a mindenem. Érezni az adrenalint, azt ahogyan a véred pezseg az ereidben. Imádtam versenyezni. Ez volt az örömöm az életben, amíg egy nap, ezt is elvették tőlem.
Amerikában laktam, pontosabban New York-ban, ott születtem és ott is nőttem fel. Igaz, koreai voltam, hiszen mindkét szülőm is az volt. A bökkenő csak az, hogy nem sokszor jártam Koreába, sőt, akkor látogattunk el oda, ha a nagyiékhoz, vagy rokonokhoz mentünk.  Nem kötődtem valahogy ahhoz az országhoz. Tudom, butaságnak hangzik, de ez az igazság. Látszott rajtam, hogy nem ott nőttem fel, máshogy viselkedtem, mint a velem egykorú koreai lányok.Szüleim otthon koreaiul beszéltek velem, szóval az angolt és az anyanyelvemet egyaránt tudtam használni.
Egy elég tehetős családban cseperedtem fel, ezért mindig is jól, illően, mint egy úri hölgy kellett viselkednem mások előtt. Gyűlöltem folyton azt az erőltetett mosolyt az arcomra kanyarítanom, de nem volt más választásom, nem okozhattam a szüleimnek csalódást. Egyrészt megértettem őket is, hogy be akarnak vezetni a tehetős emberek világába, de hogy az engem egy cseppet sem érdekelt, az is tuti. 
Ezt az egész herce-hurcát is csak azért tudtam elviselni, mert legjobb barátom és annak húga az ilyen összejöveteleken, vacsorákon, rendezvényeken általában velem voltak. Jake és Ashley Turner. Bizony ám, mind a ketten amerikaiak voltak. Ők voltak azok, akikkel legelőször összeismerkedtem az általános suliba, így ők lettek az én egyetlen, ám de legjobb barátaim.
- Kincsem, megtennéd nekem, hogy idejössz egy pillanatra? - hívott el anya.
Éppen egy rendezvényen voltunk, már a bokám tudja milyenen, ahol egy csomó gazdag ember összegyűlt és ahova ez alkalommal csak Jake tudott elkísérni...Ash-nek valami közbejött. Elnéztem anya irányába, hogy mit akar, aztán megláttam. Egy velem egykorú sráccal beszélgetett, miközben nagyban felém néztek. Felsóhajtottam. Anya már megint kezdi...
- Bocs, de oda kell mennem, különben anya felnyársal - mondtam haveromnak bocsánatkérő képpel.
- Menj csak - villantotta mindent tudó vigyorát.
- Hé, vissza se tartasz?
- Dehogyis, akkor anyud engem csinálna ki. Isten ments!
- Kösz, én is pont így szeretlek...
- Ó, én azt tudom.
Megforgattam a szemeimet, majd mosolygó arccal vettem az irányt szülőm felé. Jake...ezért még számolunk...
- Itt is van - nézett rám szülőm elégedetten. - Hyun Ju, bemutatom neked Adam-et, a rendezvény szervezőjének a fiát.
- Örvendek a szerencsének - nyújtottam neki kezet.
- Enyém a megtiszteltetés, kisasszony - ráztunk kezet.
Igazán kedves srácnak hatott, de tudtam, hogy ő is egy olyan elkényesztetett csávó, aki mindent megtesz amit a szülei megmondanak neki, és még tegyük azt is hozzá, hogy nem volt az esetem.
- Akkor én magatokra is hagylak, beszélgessetek csak - mondta anya, majd távozott is, visszament apához.
Adam elvezetett az egyik asztalhoz és ahogy anya is ajánlotta, beszélgettünk. Csevegésünkből rájöttem, hogy egy fikarcnyit sem tévedtem abban, hogy a mama meg a papa pici fia, de nem mutattam ki, mennyire jól szórakozom rajta, és csak folytattam tovább a bamba mosolygást. Egy pillanatra félrenéztem, a szüleim árgus szemekkel figyeltek minket Jake-el együtt. Ronda pillantást vetettem legjobb barátomra, aki mintha fel sem vette volna gyilkos pillantásom, vigyorgott, mint a tejbe tök, ezzel még jobban felhúzva az agyam.
Egyik percben még az emberek beszélgetése volt hallható az egész teremben, a másik pillanatban pedig megszólalt valami keringőhöz hasonló zene. Persze "partnerem" ki nem hagyta az alkalmat, és felkért táncolni. Ha vonakodva is, de elfogadtam a meghívást. Nem sokáig "élvezhettük" egymás társaságát, mert amikor a szüleim nem figyeltek, megjött a megmentőm, Jake személyében. Lekért, majd folytattuk a táncot.
- Azt hittem már sosem akarsz megjelenni - mondtam szemrehányóan.
- Bocs, meg kellett várjam a legalkalmasabb időpontot, hogy elraboljalak innen.
- Zene füleimnek. Akkor menjünk, nincs kedvem itt tovább jópofiskodni.
- Mondanod sem kell, látszik rajtad - nevetett fel.
Hatalmas diszkrécióval a terem bejáratához táncoltunk, ott pedig, amikor körülnéztünk, hogy senki sem lát-e, elhúztuk a csíkot.
- Végreee! - kiáltottam fel felszabadultan.
- Na, ugye hogy jobb itt kint?
- Teljes mértékben. Ugye elhozattad a kicsikémet.
- Szerinted? Ha már az én garázsomba tartod...
- Imádlak - ugrottam a nyakába, majd adtam egy cuppanósat az arcára. - Amúgy van egy cigid?
- Már hogy a viharba ne lenne?
Elővette a cigis dobozt és a gyújtót, majd a kezembe nyomta. Kivettem egy szál cigit, amit azon nyomban meg is gyújtottam. Szívtam belőle egy hatalmasat, aztán pedig lassan kifújtam.
- Ez kell nekem - adtam vissza neki a dolgokat.
- Ugye csereruhát hoztál magaddal?
- Úgy nézek ki?
- Magassarkúba és estélyibe akarsz versenyezni?!
- Úgy terveztem. Van valami kifogásod ellene? - fújtam rá a cigifüstöt.
- Á, nem, dehogy.
- Reméltem is.
Beültünk a kocsijába, majd elhajtottuk a megbeszélt helyre ahol a versenyt tartották. Gondolom már rájöttetek, hogy nem egy hétköznapi úri fruska vagyok, aki azzal szórakozik, hogy giccses partikra megy a szüleivel. Az illegális autóversenyzés volt az én szenvedélyem. A kocsimat Jake-nél parkolom mindig le, az ő garázsába rejtegetjük az én drága Audi R8-as járgányomat.
Amikor megérkeztünk, mindenki aki ott volt ujjongani kezdett, hiszen végre odaértünk, nélkülem nem kezdhették el a versenyt. Az autóm már ott parkolt a többi versenyző autói mellett, nekem már csak az volt a dolgom, hogy beszálljak.
- Sok sikert, Jun - biztatott Jake, miközben lerúgtam magamról a magassarkút és beültem.
- Köszi, azt hiszem, kelleni fog.
Elállt a kocsitól, mire a versenyzők bőgetni kezdték a motorokat, persze, velem az élen. Már csak a jelet vártuk, hogy elkezdődjön a várva várt verseny. A nézők csak kíváncsi tekintettel nézték a járgányokat és a benne ülő vezetőket. Amikor a jelet megadták, egyszerre indultunk el. Már meg voltam szokva a tempóval és azzal a tudattal, hogy az ellenfeleim is legalább olyan jól vezettek, mint én. Eddig viszont senkinek sem sikerült levernie. Mindig én voltam az első, és ez akkor sem volt másképp. Beérve a célba, hatalmas vigyorral az arcomon szálltam ki a kocsiból, mire mindenki körém gyűlt. Jake-től persze, mint mindig, akkor is megkaptam az "ügyes voltál" ölelést, szívtam egyet a cigijéből még, de az örömöm nem tarthatott sokáig, mert olyan személyek közeledtek felénk, hogy még a levegő is beszorult a tüdőmbe. A szüleim.
- Ez hihetetlen... - hüledezett anya. - Lányom, ezt mégis mire véljem? Mit keresel itt? Soha nem gondoltam volna rólad, hogy ilyenekben veszel részt.
- Anya, meg tudom magyarázni...
- Te meg Jake, meg sem próbáltad állítani, gondolom. Hogy fajulhattak idáig a dolgok?
- De anya...
- Semmi de! Azonnal ülj be a kocsiba, hazamegyünk! - mennydörögte apa.
Tudtam, nagy bajok lesznek még ebből. Elköszöntem haveromtól, majd lehajtott fejjel közelítettem meg az autónkat. 
Amikor hazaértünk, szüleim nem mondtak semmit, csak felküldtek a szobámba, ebből lehetett tudni, hogy másnap fogok leszidást kapni, sőt lehet még többet. De honnan tudhatták meg hol vagyok? Nem volt hogy rájöjjenek... Kár volt már ezeken elmélkedni, ezért inkább ágyba bújtam, és vártam a másnapi büntetésem.
Reggel, amikor lementem, hogy szembenézzek dühös szüleimmel, olyat láttam, hogy majd leesett az állam. Az házunk félig üres volt. Néztem kerek szemekkel, ahogyan rakodó munkások viszik ki a dolgainkat.
- Anya, mi ez az egész? - szaladtam oda az említetthez.
- Költözünk.
- Hogy micsoda?? Ezt mégis mikor találtátok ki?
- Az este, miután szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a lányunk nem is olyan, amilyennek mutatja magát.
- ...Hova megyünk?
- Koreába költözünk, szóval mehetsz pakolni, mert még ma el akarunk indulni.
- Én viszont nem akarok menni. 
- Az teljesen mindegy. Nem hagyhatjuk, hogy tovább folytasd ezt az esztelenséget. Elrontódtál és ennek Jake az oka.
- Ez nem igaz!
- Nem érdekel, menj és pakolj össze.
- Még egy kérdés és aztán megyek. Ki árult be engem?
- Adam, követett titeket. És most menj.
Elsápadva mentem vissza a szobámba, majd miután bevágtam magam mögött az ajtót, lecsúsztam a földre és üres tekintettel néztem magam elé. Mindent, mindenkit itt kell hagynom...Hogy a halába fogom én ezt az egészet túlélni?