Egy test a földre rogyott. Egy alak előttünk, pisztollyal a kezében szúrós tekintettel figyelt minket. Sikítás. Valahogy csak ennyit tudtam felfogni az eseményekből. Remegő lábakkal guggoltam le U-Kwon mellé, akinek az arca eltorzult a fájdalomtól, a vállát szorongatta. Azon a ponton találta el a golyó. Mikor felé emeltem a kezem, akkor vettem csak észre, hogy az is reszket.
- U-Kwon - suttogtam elhaló hangon.
Fájdalmas arccal felnézett rám, majd elejtett egy kósza mosolyt.
- Jól vagyok. Többé-kevésbé.
Éreztem, hogy valaki megfogja a vállam és letérdel mellém. Hye Ri volt az. Ő még sokkosabb állapotban volt, mint én. Ez mind az én hibám. Én tehetek mindenről.
- Sajnálom - néztem egyenesen U-Kwon szemébe. - Remélem egyszer meg fogsz tudni bocsájtani.
- Jan Di? Miért mondod ezt? - szorította meg a vállam barátnőm.A srácnak rögtön leesett mire készülök. Tudta, nagyon is jól tudta.
- Ha itt mersz hagyni minket, nem tudom, hogy meg fogok-e tudni bocsájtani. Nem mehetsz el - fogta meg a kezem.
- Itt hagyni? Ugye nem erre készülsz? Jan Di!
Sajnálkozó pillantást vetettem Hye Ri felé, akin láttam, már rég nem tudja követni az eseményeket.
- Még jobb lesz, ha nem kapok megbocsájtást. Legalább hamarabb elfelejtesz majd - érintettem meg az arcárt.
- Nem teheted... - nyögte kínok között.
- Megtehetem, mert megfogadtam, hogy vigyázni fogok rátok. Mert soha többet nem veszítem el magam.
Rámosolyogtam, majd egy csókot hintettem a szájára.
- Tudom, hogy sosem mondtam még ki, de nem volt szükség rá. Eddig még nem. Tudnod kell, hogy szeretlek, nagyon is. Ezzel búcsúzom - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
Felálltam, majd gyors fordulatot tettem, nem tudtam volna a szemébe nézni. Hát akkor pecsételjük meg a sorsunkat.
- Látom mondanivalód van - pörgette meg a kezébe Jeremy a pisztolyt.
- Van. Először is, rohadj meg! Mondtam, hogy ne merj hozzáérni, talán baj van a hallásoddal?
- Nem értem hozzá, csak lelőttem. Az nem ugyanaz.
Nagyot szippantottam a levegőből, hogy visszatartsam düh kitörésem.
- Legszívesebben kiverném belőled a szuszt is, de tudom, nem sokat érnék vele.
- Pontosan. Milyen kis okos vagy.
- Másodszor... azt hiszem veled megyek - sütöttem le a szemem.
- Helyes. Látom észhez tértél.
- Ne csináld! Kérlek, ne menj! - ragadta meg a karom Hye Ri.
- Bocsáss meg Hye Ri. Nagyon szeretlek. Vigyázz magadra és U-Kwon-ra a helyemben is.
Sírni kezdett, ez pedig remek alkalomnak bizonyult, hogy kiemeljem a karom, és újra farkas szemet nézzek Jeremy-vel.
- Mehetünk? - rakta el a fegyvert és emelte felém jobb kezét.
Haboztam egy pillanatra. Még egyszer hátra néztem, látnom kellett őt, még utoljára. Az ájulás szélén állt, csoda, hogy addig bírta. Felnézett rám, szemében könnyek, kapkodva szedte a levegőt, a fájdalom az arcán még nagyobb lett. Mielőtt még elfogadtam volna Jeremy kezét, két szót tátogtam a földön lévő srácnak: "Köszönök mindent".
Kezemet annak a rohadéknak a kezébe tettem, aki olyan hévvel húzott magával, hogy már majdnem szaladnom kellett.
- Jan Di!!!
Szememet összehúztam, legszívesebben a fülemet is befogtam volna, csak ne halljam a hangját. Ahogy beültünk az autóba, elsírtam magam. U-Kwon...ég veled.
Lassan nyitottam ki a szememet. Felültem és körbenéztem. Egy szoba féleségben voltam, egy ágyon, egy pokróccal betakarva. Nem ismertem a helyet, olyan idegennek tűnt. Lustán kiemeltem a lábam a pokróc alól, majd függőlegesbe helyeztem magam. Elbattyogtam a nagy tükörig, ami a szembeni falon lógott és szembenéztem tükörképemmel. Arcom nyúzott volt, szemeim meg voltak dagadva. Biztos elaludhattam a sok sírásba. Elfordítottam fejem valamerre jobbra, ahol találtam egy ajtót. Kimentem rajta és egy hosszú folyosón találtam magam. Nem tudtam merre megyek, csak haladtam előre. A folyosó végén megint szembetalálkoztam egy ajtóval és úgy gondoltam, rosszabb már nem lehet. Amikor benyitottam, egy nagy bár tárult a szemeim elé. Olyan volt, mint a másik, amelyikben dolgoztam, de az nem volt annyira hatalmas, mint ez. Rengetek ismerős arcot fedeztem fel az asztaloknál, ahogy kiszolgálják az embereket, vagyis inkább a férfiakat, vagy éppen kényeztetik őket. Elhúztam a szám, a gyomrom görcsbe rándult. Rég szimatoltam már azt a cigi és pia szagú levegőt, teljesen elszoktam tőle.
Már éppen fordultam volna vissza, hogy talán jobb lenne a szobában maradni míg hívnak, de ahogy tettem egy lépést, a pultnál megpillantottam Min Hee-t. Mű mosollyal szolgálta ki a vendégeket, mint mindig. Ő velem ellentétben, mindig is jól csinálta ezt. Nem kellett sokat bámulnom őt, mert pillantását hirtelen rám vetette. Bocsánatot kért a vendégektől, majd fény sebességgel előttem termett.
- Jan Di! - ölelt meg.
- Jó újra látni téged - öleltem meg én is.
- Az nem is kifejezés - engedett el. - De mégis mi a fészkes fenét keresel itt?
- Hé! És hol van itt a baráti szeretet?
- Sajnálom, de nem tehetek mást, minthogy leszidjalak. Mondtam, hogy miattam nem kellett volna...
- U-Kwon megsebesült - vágtam a szavába.
- Tessék? - kerekedtek el a szemei.
- Miután Jeremy letette a telefont, meglőtte őt. Miattam bajba került. Ő is és Hye Ri is. Cselekednem kellett. Nem hagyhattam, hogy további bajuk essen. Te mit tettél volna a helyembe?
- Valószínüleg ugyanezt.
Fáradtan sóhajtottam egyet.
- És hol vagyunk? Mert az biztos, hogy nem abba a bárba, ahol eddig dolgoztunk.
- Ez valami új hely. Jeremy vette és átköltöztetett mindent. Már nem Szöulban vagyunk.
- Hogy mi?
- Incheon-ban vagyunk. Ezt már rég eltervezte, hogy amint téged megkaparint, akkor elmegyünk Szöulból, hogy U-Kwon ne találhasson meg.
- Úgyse jönne értem - mondtam ironikusan.
- Ezt miből gondolod? Hiszen oda meg vissza van érted.
- Nem fog megbocsájtani, mert eljöttem. Ezt ő maga mondta.
- És ezt te el is hitted? Komolyan, ha igazán szeret, égen-földön keresni fog, és elvisz téged, ezt a seggfejt meg dutyiba dugja.
- Biztos vagy te ebben? - hangom remegett, nem tudtam elhinni amit mondott.
- 100%
.
Úgy döntöttem hinni fogok Min Hee szavaiban, ha csak egy kicsit is, de remény töltött el.
- Ó, Amber, látom felébredtél - termett mellettünk egy srác, fülig érő vigyorral.
- Ismerlek? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.
- Myung-Dae - morogta Min Hee, láttam rajtra, hogy majd szétveti az ideg.
- Myung-Dae? Te vagy a Jeremy haverja, akivel telefonon beszélt? Aki Min Hee-t majdnem megölte? - hangomból kihallatszott, hogy kicsit frusztrált lettem.
- Nyugi, az a lényeg, hogy nem lett baj, nem? Amúgy igen, én vagyok.
- Még hogy nem lett baj...
- Na jó, én csak azért csatlakoztam hozzátok, hogy átadjam a ruhád. Menj öltözz át a szobádban. Pultos lány leszel. Halvány lilám sincs Jeremy miért nem akar téged kurvának beállítani, de ő tudja - vont vállat, majd a kezembe nyomta a ruhákat és elsétált valamerre.
Elköszöntem arra a pár percre Min Hee-től, mondva hogy a pultnál találkozunk, és visszamentem a "szobámba". Amikor öltöztem át, észrevettem, hogy csere fehérneműt is kaptam, hiszen semmi ruhát nem hoztam. A fényképemre gondoltam, amin mind a 4-en rajta voltunk...a szüleim, én és...U-Kwon.
Kimondhatatlanul aggódtam érte. Miután otthagytam megsebesülve, az aggodalom csak úgy cikázott bennem. Csak remélni tudtam, hogy ellátták a sebét és nem súlyos. Amint az utolsó ruhadarabot is felöltöttem, még egy pillanat erejéig kinéztem az ablakon, ami a nyüzsgő utcára nyílott.
Ha ez mind igaz, amit Min Hee mondott, akkor kérlek, siess, és szabadíts ki innen! U-Kwon...
Hoy~ Régen nem írtam már valami kis megjegyzést ide nektek. Amint látjátok, két blogból egy lett. Remélem így is tetszeni fog és olvassátok majd. Ennyi lett volna máról a rész, véleményeket szívesen fogadok :3
ByeBye <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése