15.rész Megtalálva

  A levegő beszorult a tüdőmbe, majd megfulladtam, amikor megláttam ki is volt előttem. Tátott szájjal álltam ott és csak pislogtam, nem tudtam felfogni a helyzetet. Hogy talált rám? Hogy a hétszentséges jó életbe talált rám??!

- Ó, jaj, csak tán nem meglepődtél, hogy itt látsz? - húzta Jeremy gonosz vigyorra száját.
- Mit keresel itt? - dünnyögtem, közben pedig kapkodva szedtem a levegőt.

  Ez így nem lesz jó, nagyon nem...

- Hogy mit keresek itt? Azt ne mond, hogy nem tudod.
- Nem akarom tudni... - fogtam be a fülem, mert éreztem már mit akar mondani.
- Érted jöttem - mondta ki egyszerűen, amit sajnos én is meghallottam.

  Egy lépést tett előre, én ezzel ellentétben egyet hátra. Abból az egy lépésemből szinte futás lett. Beszaladtam, egyenesen U-Kwon és Hye Ri-hez.

- Jesszus, Jan Di, mi a baj? - kapott el az említett srác.
- Itt van, megtalált. Most mit csináljunk? - mondtam szinte hisztérikusan.

  Egyből elkerekedtek U-Kwon szemei is és úgy szorított magához, hogy azt hittem kipréseli belőlem a szuszt is, de abban a pillanatban bármit elviseltem volna, csak hogy ne kellessen szembe kerülnöm azzal az átokfajzattal.

- Jan Di, ki van itt? - kérdezte Hye Ri egy oktávval hangosabban.
- Nyugalom, csak én vagyok, Jeremy - lépkedett be, mintha csak az övé lett volna a villa és teljesen otthon érezte volna magát.

  Hangja hallatára kirázott a hideg, teljesen meg voltam rémülve.

- Ó, milyen helyes pár vagytok ti ketten. Kár, hogy nem sokáig élvezhetitek egymás társaságát -  hangja gunyoros volt, ami semmi jót nem jelenthetett, mármint számunkra.

  Ellenben U-Kwon hangja fölényesen és büszkén csengett.

- Mit akarsz itt? Nem látod, hogy éppen nem érünk rá veled játszadozni?
- Játszadozni? - nevetett fel. - Azt hiszed nem komoly szándékkal vonszoltam el magam idáig?
- Tudom milyen szándékkal jöttél, nem kell mondanod.
- Akkor azt is nagyon jól tudod, hogy én bármit megteszek, hogy elérjem a célomat. És az én célom most, Amber - mutatott rám elszántsággal.
- Lehet, de az biztos, hogy nem adom őt át neked. Eleget szenvedett miattad, meg az istenverte munkád miatt, nehogy már csak úgy átengedjem neked. Nem kaphatod meg, világos?

  Felnéztem U-Kwon-ra, aki tényleg komolyan gondolta amit mondott, le lehetett olvasni az arcáról. Öröm töltött el, hogy ennyire aggódik értem és becsben tart. Eközben Jeremy-be akadt a szó, nem tudott mit mondani, ez pedig csakis jó lehetett.

- Hogy találtál meg? - suttogtam rá nézve.
- Beszélj hangosabban Amber. Tudod, idáig nem igazán hallatszik.
- Hogy a kettécseszett kurva életbe találtál meg?! - ordítottam el magam, eléggé kivoltam.
- Szépen beszélsz. Hát így tanítottalak? - csóválta meg a fejét.
- A kérdésemre felelj, ne beszélj mellé.
- Sok ember dolgozik nekem, kicsi Amber, simán át tudtuk kutatni az egész várost, sőt a hozzá kapcsolódó területeket is, az összes nyaralót, villákat, és végül megtaláltunk. Itt a mese vége.
- Nem nagyon tetszik ez a mese - préselte U-Kwon egyenes vonallá száját.
- Nem is neked kell tetszedjen. Elég, ha nekem tetszik.
- Mikor jöttetek rá, hol is tartózkodom? 
- Nem fontos, semmi sem fontos, csak az, hogy végre megvagy. Nem is tudod milyen sok időbe tellett nekem, hogy megkeresselek.
- És most? Mit akarsz tenni? - hangom megremegett egy kicsikét.
- Hogy mit? Természetesen visszaveszlek.
- Nem hallottad, amit az előbb mondtam, nem fogom őt neked átadni.

  Éreztem, hogy U-Kwon minden izma megfeszül, kissé idegesnek nézett ki. Hálás voltam, igazán, kimondhatatlanul hálás.

- Azt hiszed, felérsz hozzám Kim Yu Kwon, csak mert egy gazdag család sarja vagy, aki mindent megtehet amit csak akar? Ne nevettess. 

  Elképedt arcát látva, Jeremy tovább folytatva, ezzel mégjobban húzva a srác idegeit.

- De kérlek, ne legyél már annyira el magaddal. Mit tudsz te tenni ellenem, hm?
- Ne provokálj, mert nagyon megbánod - sötétedett el az arca.
- De félek. Én Jan Di helyébe együttműködnék.

  Először hallottam meg a nevemet Jeremy szájából. Furcsán néztem rá, ő pedig csak vigyorgott tovább. Ezek szerint tényleg igaz, hogy szeret engem? NEM, ezt gyorsan verd ki a fejedből.

- És mit teszel ha nem kívánok veled együttműködni? - bontakoztam ki U-Kwon szorításából és kiegyenesedtem, elszántan néztem rá.

  Viszont ez gyorsan el is illant, mikor újra azt a sunyi, gonosz, mindent-elérek-mert-én-vagyok-Jeremy vigyorát villantotta.

- Ne hidd azt, hogy felkészületlenül állítok csak be ide. Erre az eshetőségre is van egy tervem, de remélem nem kell alkalmaznom, mert együttműködsz velem, ugye?
- Eszem ágában sincs. Mit képzelsz? Azt hiszed, hogy örömmel majd a karjaidba borulok, hogy ó, igen, vigyél magaddal? Álmodozz. Magamtól nem fogok veled menni, soha. Megértetted?
- Hát ez nagy kár, akkor... - nyúlt bele a zsebébe és kivette telefonját. - Nincs más választásom.
- Mire készülsz?
- Nem akarsz együttműködni, hát lásd a következményeit.

  Babrálni kezdett a készülékkel, felhívhatott valakit, mert a másik pillanatban már a füléhez emelte.

- Myung-Dae, igen, én vagyok az. Szeretném ha adnád Krystalt. Igen, már itt vagyok.

  Megnyomott egy gombot a telefonon és felém emelte. Krystal...vagyis Min Hee...

- Na, mi kéne Jeremy? - hallottam meg barátnőm hangját.
- Min Hee! - kiáltottam kétségbeesetten.
- Jan Di? Jan Di, te vagy az?
- Jól vagy? Nem bántottak?
- Kutya bajom. És te, veled minden rendben?
- Nem igazán, mert egy olyan személyt látok magam előtt, aki nincs befurakodva a szívembe - szúrós pillantást vetek Jeremy-re.
- Naa, ez nem volt szép. Amúgy meg nem sokáig lesz jól a drága kis barátnőd, ha az a pisztoly a halántékán elsül.
- Hogy micsoda?! Jeremy, kinyírlak, ha valamit csinálsz Min Hee-vel, azt garantálom.
- Milyen kis harciasak vagyunk ma. Az ajánlatom egyszerű. Csak annyit kell tenned, hogy visszajössz hozzám és a barátaidnak nem esik bajuk. Hogy tetszik?
- Egyáltalán nem tetszik, te seggfej. Azért menjek vissza, hogy újra egy kurva legyek aki miatt te egy csomót kaszálsz, na nem.
Vigyora hirtelen eltűnt, és olyan fenyegető pillantást vetett rám, amit még soha azelőtt nem láttam tőle.
- Nekem mindegy, ha azt akarod, hogy a barátnőd kipurcanjon, nekem jó - vont hetykén vállat.
- Undorító vagy!
- Jan Di, nehogy elfogadd, velem ne törődj! Nem fogadhatod el, megértetted?

  Nem tudtam mit tegyek. Ott álltam és néztem magam elé.

- Látom a fenyegetés nem hat rád. Akkor vegyük kézbe a dolgokat.

  Felnéztem rá, nem értettem miről beszél.

- Nem nagyon izgat mi lesz a barátnőddel, ugye? Fontosabb neked ő, igaz? - mutatott U-Kwon-ra.

  Mit forgatsz a fejedben? Mire akarsz kilyukadni?

- Még mindig nem érted...Hát akkor cselekedjünk is valamit - felemelte a telefonját, majd kikapcsolta a hangszórót és a füléhez emelte. - Elengedheted, változott a terv. Igen, ez biztos siker lesz. Csá.
- Mit akarsz csinálni? Ha valamit csinálsz U-Kwon-nal, esküszöm én magam végzek veled.
- Csak tessék. Ezek túl nagy szavak egy ilyen tehetetlen kislányhoz, mint te, Amber.

  A farzsebéhez nyúlt és elővett egy pisztolyt. Egy pisztoly? Na nem.

- Nem teheted - mondtam egy cseppet sem nyugodtan.
- Hagyd Jan Di, úgyse meri elsütni - nyugtázott U-Kwon, de mintha hangja nem úgy csengett volna, mint aki olyan biztos ebben.
- Én nem vennék rá mérget - szólalt meg ezúttal Hye Ri, aki egész végig sokkoltan követte az eseményeket.
- Utolsó esély, Jan Di. Elfogadod az ajánlatom, vagy kényszerítenem kell téged, hogy elfogadd.
- Nem fogadja el, semmiképpen sem! - csattant fel a mellettem álló fiú, de nagyon rosszul tette.

  Jeremy szemrebbenés nélkül meghúzta a ravaszt és a pisztoly elsült.

- Nem téged kérdeztelek, te kis gazdag ficsúr.

11.rész - Ability

  Becsörtettem a házba, meg sem várva L.Joe-t. Eléggé frusztráltnak éreztem magam, az oka viszont nem őrangyalom, a bukott angyal, hanem Min Ah szavai, volt barátjáról. Még jobban pontosítok, azt hiszem nem is azért voltam dühös leginkább amit mondott, hanem azért mert olyan nem kívánt érzéseket tudott kiváltani belőlem az a beszélgetés, hogy még én is meglepődtem saját magamon.

  Hangos puffanással lelöktem a cipőmet a küszöbre és nagy léptekkel vettem az irányt a konyha felé. Már annyira éhes sem voltam, de a történtek után, hogy eltereljem a gondolataimat, muszáj volt valamit csinálnom. Ah Ri, ne légy ilyen, próbálj normálisan viselkedni mondogattam magamnak, viszont nem értem el vele a kellő hatást. Kivettem pár edényt a konyhaszekrényből, mert arra döntöttem, hogy főzni fogok valami finomat, azzal is legalább lefoglaltam magam. 

  Időközben L.Joe is megérkezett, arca kiolvashatatlan volt, nem szólt hozzám, csak leült az egyik székre és onnan nézett fel rám. Vágtam egy grimaszt, majd újra lekötöttem figyelmem az étel elkészítésénél, gondoltam majd csak abbahagyja egyszer a bámulást. Még mit nem. Jó néhány perc eltelhetett, viszont szemeit még mindig nem vette le rólam. Igaz, én nem láttam ezt, de éreztem. Női megérzés, 6. érzék, vagy mi a csuda.

- L.Joe - sóhajtottam unott hangon.
- Mondjad.
- Muszáj bámulnod? Nincs esetleg valami más dolgod? Például körülnézni, hogy az a gyökér bukott angyal nem jött-e utánunk?
- Szerinted eddig mit csináltam? Míg te szépen szó szerint besprinteltél a házba, én addig jó alaposan körbenéztem, hogy ne érjen meglepetés.

Hallottam a gúnyt a hangjában, ezzel még jobban felidegesített.

- Na hát, ha már ennyire biztonságban vagyok, akkor miért nem sétálsz esetleg fel az emeletre és pihensz egy kicsit?
- Ennyire zavaró tényezőnek tartasz?
- Nem mondtam ilyet.
- Akkor meg? Olyan furcsa vagy, mióta beszéltél Min Ah-val.

  Örülök, hogy leesett. Igen, furcsa vagyok, próbáld meg kitalálni a legfőbb okát, hiszen angyal vagy nem? Neked ez könnyen kéne menjen.

- Tényleg? Valahogy észre sem vettem.
- Külöönöööss......

  Megforgattam a szemeimet, majd hátrafordultam és olyan csúnyán néztem rá, amennyire csak lehetett.

- Tudod mit? Fel ne merd tolni a segged az emeletre, meggondoltam magam. Hozd ide, amit vettél, mert kelleni fog az ételbe. Nyomás! - parancsoltam rá, majd visszafordultam, nem óhajtottam látni a reakcióját.
- Rabszolgahajcsár - mondta sértődötten.

  Erre a kijelentésére elvigyorodtam. Tényleg annak éreztem magam, miután kiadtam a parancsokat, dehát legalább leakadt a témáról és segített is nekem. Már csak azt hallottam, hogy kihúzza a széket alóla, és elbattyog az előtérbe, ahonnan felvette a teli zacskó zöldséget és más kellékeket, amit aztán miután visszaért, az asztalra rakott.

- Tessék. És most mit csináljak?
- Vágd fel nekem a zöldségeket, mert kelleni fog a levesbe - mormogtam, miközben nagyban benne voltam a főzésbe.

  Előkotorászott valahonnan egy kést, egy vágódeszkát, mellém állt, amit a kezében fogott letette, elővette a hozzávalókat, és darabolni kezdte. Míg rotyogott az étel, egy pillantást vetettem, hogyan is dolgozik. Már meg sem lepődtem kézügyességén, hiszen ő mindent tudott. Na jó, azért nem mindent. Az emberek érzéseit úgy látszik nem tudod megállapítani, vagyis inkább mondjam úgy, hogy egy lány érzéseit? Mégiscsak te is fiúból vagy, bármennyire is vagy angyali és nem e világi, a nemedet nem tudod letagadni. 

  Megállapításomon elmosolyodtam, amit L.Joe is mintha észre vett volna.

- Most meg mosolyogsz. Tényleg kifürkészhetetlen vagy - mondta, de nem nézett fel, nem hagyta abba azt amit éppen csinált.
- Ezt bóknak veszem - kavartam egyet a levesen.
- Úgy veszed, ahogy tetszik - vont vállat, és láttam, hogy halványan ő is mosolygott.

  A rossz hangulat mintha egyszerre csak elillant volna a levegőből és újra normálisan tudtam beszélgetni angyalommal, ami örömmel töltött el. Igazán nem akartam vele veszekedni, főleg úgy, hogy azt sem tudta mi a bajom. Vagy tudta, csak nem mondta el? Ez örökre rejtély maradt. Mikor éppen akartam volna mondani valamit, képek jelentek meg előttem. Szédülni kezdtem, a keverőkanalat visszaejtettem az edénybe és éreztem, hogy súlyomat nem bírják a lábaim. Éreztem, hogy néhány másodperc és elájulok. Még azt hallottam, hogy L.Joe a nevemet kiáltja, a kés leesik a földre, és éreztem, hogy az említett srác elkap, ettől fogva elnyelt a sötétség, viszont nem sokáig.

  ~ Fény. Minden annyira vakítóan fényes volt, hogy nem láttam az ég világon semmit. Viszont a fényesség sem tartott örökké. Amikor végre látható volt a terület, hogy valójában merre voltam, végigfutott a hátamon a hideg. Fáklyák voltak a falra szögezve és mintha egy barlang féleségben feküdtem volna. Rémülten felkeltem, már amennyire a lábamon és a kezemen lévő láncok engedték. 

  Próbáltam valahogyan kiszabadítani a kezem, vagy esetleg a lábam, de próbálhattam, reménytelen volt. Lemondóan letettem arról a gondolatról, hogy megszököm és a szemközti falra emeltem a tekintetem. A látvány lesújtott. A szám tátva maradt, a levegő mintha a torkomban akadt volna, a szívem egyre hevesebben vert, szemeim könnybe lábadtak. L.Joe. Ő volt a falhoz szögezve, mindig hófehér ruhája néhol vörösen tűnt ki. A vére. Ekkor törött el a mécses. 

- L.Joe - zokogtam.

  A feje megmozdult, rám nézett. Egy félmosolyra húzta a száját, majd megcsóválta a fejét.

- Megszegted az ígéreted.
- Bocsáss meg, de nem tudok nem sírni, mikor így látlak.
- Ah Ri... - köhögött egyet. - Jegyezd meg. Bármi is történik velem, tudd hogy én mindig...~

  Nem tudtam meg mit akart mondani az álombeli L.Joe, nem tudta mondatát befejezni, mert fölébredtem. Amikor kinyitottam a szemem, angyalom aggódó egyben rémült szemeivel találtam szembe magam. Pislogtam egyet, ekkor egy könnycsepp gördült le az arcomon. Igazából is sírtam volna?

- Ah Ri! Mi történt? Minden rendben? Mi volt ez az egész? Majdnem a szívbaj jött rám!

  Akkor vettem csak észre, hogy olyan erősen szorítja a kezem, hogy azt hittem eltöri.

- L.Joe - nyöszörögtem, még mindig kómás voltam. - Ne szorítsd annyira a kezem, mert a végén még eltöröd.
- Bocs, de annyira megrémisztettél.
- Ne haragudj. Én sem számítottam rá, hogy ez fog történni - ültem fel a kanapén, mert a nappaliban voltam lefektetve. - Megint álmodtam...
- Mégis mit?
- Rólad álmodtam. 

 Nem hiszem, hogy éppen erre a válaszra várt, mert szemei elkerekedtek és kérdő tekintetét látva el kellett mondanom neki, hogy mit is láttam. Nem volt könnyű elmesélnem, felidézni a látottakat nagyon rossz érzést keltett bennem.

- Úgy érzed, ezek után sincs értelme az álmaimnak?
- Nem tudom, de kezdek kételkedni abban amit mondtam...
- Mégis miért történik ez velem? 
- Mert feléledt benned a képességed - mondta egy hang a nappali másik végén lévő karosszékből. 
Apa volt az. Eléggé nagyot néztem.
- Apa? Te meg itthon vagy? Azt hittem csak később érsz haza.
- Már itthon vagyok egy jó ideje, csak valaki volt szíves beájulni.
- Ó... Várjunk csak, mégis milyen képességről beszélsz?
- Ah Ri, emlékszel mikor azt mondtam, hogy lehet valamilyen különleges képességed, mert félig angyal, félig ember vagy? Hát itt a válasz - mondta L.Joe, miközben nyugtatóan simizte a kezem.
- Látod a jövőt, ez a képességed - állt fel apa és hozzánk sétált.
- És ezt csak így megállapítottad? 
- Valami olyasmi. Anyád is pontosan ilyen volt, ilyenek voltak a tünetei a képességének. Álmokat látott, amik egy idő után beteljesedtek. Ilyen képességed van neked is.
- Akkor... az a képességem, mint anyának - visszhangoztam szülőm szavait.
- Bizony. Látszik, hogy tiszta anyja lánya - mosolygott rám, majd játékosan összeborzolta a hajamat.

  Nem tudtam elhinni, hogy nekem képességem lenne. Ránéztem L.Joe-ra, aki egy szomorkás mosolyt küldött felém. Először nem értettem reakciójának lényegét, aztán tudatosult bennem. Ha az álmaim mind valóság lesznek, meg fognak történni, akkor... L.Joe és én... Mi fog történni végül velünk?!

14.rész Bizonytalan sebek

  Próbáltam elhúzni a kezem, hogy ne nézze már annyira, viszont erősen tartotta, esze ágában sem lett volna elengedni testrészem. Csak álltunk ott szótlanul, és néztünk egymásra. Igazából eléggé féltem a szemébe nézni, mert tudtam, hogy ezek után az irtó dühösnél is dühösebb lesz. Hát igen, Jan Di, megint megcsináltad. Gondot okozol neki minden alkalommal, pedig megesküdtél rá, hogy nem fogsz, hanem inkább segítesz neki, viszont ezt hívják nálad segítségnek? Gratulálok.

- Megtennéd, hogy válaszolsz a kérdésemre?

  U-Kwon csattanó hangja térített vissza gondolataimból. Összehúztam a szemöldököm és felnéztem újra rá, aztán pedig megint a földet bámultam.

- Jan Di, az istenért, így soha a büdös életbe nem fogom megtudni mi ez az egész! Lennél olyan kedves és elmondod?

  Megráztam a fejem. Amúgy sem lett volna mit mondanom neki. Azt kellett volna mondanom, hogy : Jaj, tudod az úgy volt, hogy elvesztettem az önkontrolt és magamon kívül elkezdtem vágdosni magam, mert úgy éreztem szar az élet és jobb lenne nem élni. Ezt kellett volna mondanom? Kétlem.
Éreztem, hogy kezei újra remegni kezdenek, ezért muszáj volt újra felnéznem rá. Nem kellett volna. Olyan fájdalmas képet vágott, amibe még a szívem is kettéhasadt. Könnyek gyűltek a szemembe, kezem kiszabadítottam szorításából, és a karjaiba borultam.

- Ne haragudj! Nem voltam észnél. Kérlek, U-Kwon-ah, ne haragudj rám! - szorítottam meg ingét, miközben könnyeim csak úgy potyogtak.
- Olyan ostoba vagy! Ezzel a tetteddel majdnem engem is sikerült kinyírnod. Tudod mennyire fáj nekem ezt látnom, hogy ezt teszed magaddal - húzott közelebb derekamnál fogva.
- U-Kwon? - fúrtam bele fejem mellkasába.
- Még van valami, amiről esetleg nem tudok?
- Azt hiszem, nincs.
- Akkor mondd csak, ha már nem erről van szó.

  Elhúzódtam tőle, megfogtam a kezét, az arcomhoz emeltem, amire csak nagyot nézett, de hagyta.

- Biztosan megérdemellek téged?
- Tessék? - pislogott nagyokat.
- Mert tudod, te olyan jó vagy hozzám. Én mit tettem eddig neked? Semmit. Jaj, de tettem. Bajt, na azt okoztam neked. Ezért kérdezem, hogy biztosan megérdemellek én téged? Egy ilyen jóravaló srácot, aki minden helyzetben segítőkész, bátor, becsületes és még sorolhatnám. Elég jó vagyok én hozzád? - simítottam végig kezén.
- Komolyan mondod? Tényleg elment az eszed. Ilyet kérdezni, meg mondani. Megáll az eszem - sóhajtott frusztráltan.
- Látod? Most is csak a baj van velem. Hát akkor már megvan a válasz - engedtem el a kezét egy szomorkás mosoly kíséretében.
- Aish, azt a nehéz felfogásod! Hányszor kell még ezt eljátszanunk?

  Hirtelen újra magához vont és megcsókolt. Először fel sem fogtam mit csinál, majd csak azután, miután beletúrt hajamba és követelte, hogy végre én is visszacsókoljak. Nem kellett sokat könyörögnie. Kezeimet nyaka köré fontam, így sokkal jobban préseltük egymás testét a másikhoz.

- Ezek után is megcáfolod még azt, hogy elég jó vagy-e nekem? - húzódott el tőlem egy kacér mosoly kíséretébe.
Megráztam a felyem, és próbáltam visszatérni önkívületemből, amit az imént okozott.
- Helyes. Remélem többet nem kérdezel és teszel ilyet többet, mert komolyan bajok lesznek - fenyített meg.
- Jó, azt hiszem menni fog - bólintottam .
- Nem is vártam más választ.

  Megforgattam színpadiasan szemeimet, majd egy puszit nyomtam a szájára. Persze ezzel nem elégedett meg, még szép, hogy többet akart. El akarta volna mélyeszteni azt a kis ártatlan puszit smárolássá, és mire én is beleegyeztem volna, kopogást hallottunk a terasz ajtaja felől.

- Khm, bocsánat, hogy megzavarlak titeket galambocskáim, de ideje lenne lemenni reggelizni, ha nem akartok éhen halni - állt az ajtóban Hye Ri karba tett kézzel.

  Amint meghallottam a hangját, kuncogva eltávolodtam U-Kwon-tól, a felsőm ujját pedig lehúztam, amit próbáltam nem olyan feltűnően csinálni és amint látszódott, sikerült is.

- Oké, megyünk, csak ne nézz már ránk ilyen szemmel!
- Milyennel? - kérdezte vigyorogva.
- Olyan mindent tudó szemmel. Na, érted...
- Jó-jó értettem. Lent leszek, szóval uzsgyi nektek is lefelé.
- Parancsára Hye Ri-ssi - tisztelegtem, miközben majd kitört belőlem a nevetés.

Min Hee szemszög

  Hatalmasat sóhajtva lépdeltem Szöul utcáin. Hátam mögött pár lépésnyire volt felvigyázóm, aki egy percre sem hagyott figyelmen kívül, mindenhová követett, nem volt nyugtom tőle. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy elfutok előle, de semmi értelme nem lett volna, mert tudtam, előbb-utóbb Jeremy úgyis rám találna, bárhova bújnék, bármerre is mennék. Ezért eltűrtem ezt a nagy sakkban tartást. Igaz aggódtam apámért, mert lehet, hogy éhezett míg én nem voltam otthon és döntötte magába a piát mégjobban. Nem hiányoztam neki, ez nagyon is világos volt, hiszen csak arra kellettem neki, hogy pénzt szerezzek neki piára meg kajára, viszont mégis csak az apám volt. Gondoltam arra, hogy megnézem mi van vele, de Jeremy azt mondta nem mehetek, majd ő intézkedik apám ügyébe. Nem tudtam mire vélni ezt, de beleegyeztem.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam a bárba, azzal a hittel, hogy majd az a seggfej elém jön mint szokott, de sehol semmi nyoma nem volt.
- Hey, Krystal! - mondta az egyik vendég illuminált állapotba. - Gyere, elégíts már ki.
- Sajnálom uram, de ma nem dolgozom - söpörtem félre a kezét, ami egyre jobban közeledett hozzám, majd elsétáltam.
- Kurva! - hallottam még hangos kiáltását, viszont nem törődtem vele.

  Bementem a bár mögötti kis lakás féleségbe, ahol akkor fogvatartott Jeremy. Mikor beléptem az ajtón, egy srác ült a kanapén szétterpeszkedve, engem várva.

- Te meg kicsoda vagy és mit keresel itt? - kérdeztem tőle.
- Ó, én? Csak Jeremy egyik haverja, nem több.
- Miért vagy itt?
- Mert a haverom megkért rá, hogy ügyeljelek.

  Felpattant az ülőgarnitúráról és egy szempillantás alatt a hátam mögött termett, majd egy pisztolyt szegezett rám.

- Ezt mire véljem?
- Ne is törődj vele. Ez csak azért van, hogyha a terv nem sikerülne, nyugodtan lelőhetlek.
- Hogy mi? Milyen tervről beszélsz?
- Milyen terv? Hát az, hogy a kis Amber barátnődet visszahozzuk köreinkbe.

Jan Di szemszög

  Szétterpeszkedve ültem a nappaliba és TV-t néztem, addig ameddig a többiek sürögtek-forogtak az ebédlőben és a konyhában. Nekem megmondták, vagyis helyesbítek, U-Kwon megparancsolta, hogy nem csinálhatok semmit, majd ők elrendeznek mindent, én meg mi mást tehettem, minthogy beleegyeztem. Kapcsolgattam egyik csatornáról a másikra, de egyetlen egy sem kötötte le a figyelmem, ezért úgy döntöttem kikapcsolom. Amikor ez megtörtént, hirtelen megszólalt a csengő. 

  Már láttam Ha Nui-t, hogy siet ki a konyhából, hogy ajtót nyisson, de félúton leállítottam, azzal a mondattal, hogy én majd kinyitom és menjen vissza. Ahogy az ajtóhoz értem, mit sem sejtve nyugodtan kinyitottam azt, majd szembenéztem az előttem álló személlyel. Jeremy...

- Megvagy, Amber! 

10.rész - Min Ah

  Egy gyors pillantást vetettem L.Joe-ra, aki még mindig háttal állt nekem és a lánynak is, majd egy laza mozdulattal mutatta, hogy ő elmegy és nemsoká visszajön. Furcsán néztem távolodó alakja után, de nem volt mit tenni, hagytam hogy elmenjen.

- Hát ha te vagy a gazdája, akkor visszaszolgáltatom - mosolyogtam a lányra, és a kezébe nyújtottam a kis állatkát.
- Igazán hálás vagyok, köszönöm szépen - vette át cicáját.
- Ugyan, semmiség volt.
- De hol találtál rá? Én már annyit kerestem, de sehol sem találtam.
- Itt volt az egyik kis dobozban, biztos találhatott ott valamit, mert onnan nézett kifelé miközben rendíthetetlenül nyávogott.
- Szabad ilyet csinálni, hm? - fordult a cica felé tettetett mérgességgel. 
- Látom nagyon fontos neked - simítottam egyet az állatka buksiján.
- Igen. Egy nagyon fontos személytől kaptam.
- Értem. Hát akkor nagyon vigyázz rá - mondtam, majd indulásra készen megfordultam, hogy L.Joe után menjek, de a lány megfogta a csuklóm, ezzel arra utalva, hogy ne siessek annyira.
- Várj! Szeretném meghálálni, hogy megtaláltad ezt a kis rosszcsontot.
- Ugyan. Igazán nem szükséges.
- Aigo~. Dehogyisnem.
- Rendben, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá - vontam vállat.
- Ezt már szeretem. Amúgy még be sem mutatkoztam. A nevem Go Min Ah, örvendek - nyújtotta felém szabad kezét.
- Kim Ah Ri, én is örvendek - helyeztem bele kezem kezébe, majd megszorítottuk azt.
- Szóval Ah Ri-ssi...
- Nem-nem, a -ssi nem kell hozzá - nevettem.
- Akkor Ah Ri, mit szólnál ahhoz, ha beülnénk valamerre?
- Jó ötlet - egyeztem bele.

  Egy kis kávézóba ültünk be, ahol nem volt nagy tumultus, és ez nagyon bejött. Miközben nézegettük, hogy mit is kéne rendelni, azon gondolkodtam, hogy őrangyalomnak mi volt olyan sürgős.

- Nagyon belemerültél a nézelődésbe - szólalt meg Min Ah, miközben az asztalra helyezte az innivalók listáját.
- Oh, igen. Nem tudok dönteni, annyi sok finomság van itt.

  Végül is egy cappuchino-t rendeltem. Míg vártunk a rendelésre, elbeszélgettünk mindenféléről. Hogy hova járunk iskolába, merre lakunk és ilyesmi. Egyik pillanatban csak úgy kinéztem az ablakon, hátha látok valami érdekeset, és mit ne mondjak, láttam is. L.Joe ott állt az ablakkal szembe és egész végig Min Ah-t stírölte. Mikor észrevette, hogy nézem, elvigyorodott és mutatta, hogy ő kint marad, onnan figyel minket. Bal szemöldököm az égbe szökött, de egy enyhe bólintással beleegyeztem.

- Valaki van odakint? - nézett ki a lány is az ablakon, de persze ő nem láthatta angyalom.
- Áh, csak egy ismerős ment el itt, annak biccentettem - heherésztem zavaromba.
- Ja, így már világos.
- És megkérdezhetném, hogy ki volt az a fontos személy akitől kaptad a cicát? De csak akkor válaszolj, ha tényleg nem léptem túl a határt.
- Dehogy lépted. Szívesen elmondom. A barátomtól kaptam még szülinapom alkalmából - mosolygott, viszont mintha lett volna valami abban a mosolyban.
- Nagyon becsben tarthat és szerethet téged.
- Nem tudom, nem volt egyszer sem alkalmam hallani azt a szót tőle, és már nem is fogom...
- Történt valami?
- A barátom...meghalt.
- Jézusom. Sajnálom, nem kellett volna faggatóznom...
- Nem, nincs semmi baj. Igaz, még nem tettem túl a halálán, de egyszer csak sikerülni fog, nem?
- De igen, mert látom rajtad, hogy erős jellem vagy.
- Köszönöm. Jaj, várj, van képem róla telón, megmutathatom.

  Belenyúlt kézitáskájába, majd kivette a készüléket. Kikereste a képet, majd az orrom alá dugta. Először fel sem fogtam kit látok a készüléken, majd csak aztán esett le, mikor éreztem, hogy a levegő a tüdőmbe szorul.

- Már gondoltam, hogy így fogsz reagálni. Szóval te is ismered a Teen Top-ot. Ő volt az én barátom, Lee Byung-hun, vagyis ahogy mindenki megismerhette volna, L.Joe.

  Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé. Erre viszont nem számítottam. Ránéztem a kint ácsorgó említett személyre, aki a földet pásztázta, nem nézett a szemembe. Szóval hallottad mit beszéltünk. Ezért siettél el annyira, így már minden világos.

- Ah Ri?
- Jaj, bocsi, csak ez egy kicsit meglepő volt. Részvétem a barátod miatt - próbáltam olyan meggyőző lenni, amennyire csak tudtam.
- Köszönöm - hajolt meg enyhén és eltette a telefonját.

  Ahogy elnéztem Min Ah mellett, egy sötét alakra lettem figyelmes, aki le sem vette rólam a szemét, közben pedig gonoszan vigyorgott rám, és ez kezdett egy kicsit zavaró lenni. Mikor jobban megnéztem, még a vér is megfagyott bennem. Ő volt az a Bukott Angyal akivel találkoztam a temetőbe.Mikor észrevette, hogy bámulom, mintha a levegőbe írt volna, látszott minden betű amit formázott, és ez jött ki belőle: " Újra találkozunk, hercegnő". Ez egy pindurkát meglepett. Míg a velem szemben ülő lány bámult ki az ablakon, mutattam L.Joe-nak, hogy baj van, aki vette az adást, majd előtűntek hófehér szárnyai, amit nem sokszor volt alkalmam látni és mintha a fal ott sem lett volna, berepült a kávézóba. Amint a másik angyal meglátta L.Joe-t, azon nyomban ő is kitárta koromfekete szárnyait, még egyszer visszanézett rám, majd elment, jobban mondva elrepült. Kifújtam a beszorult levegőt, majd ismét Min Ah felé fordultam és újra beszélgetni kezdtünk. Őrangyalom mellém lépett, szárnyait visszahúzta és elnézett valamerre.

  Amikor már éreztem, hogy kezdek éhes lenni, elköszöntem Min Ah-tól, de még azelőtt megadta a számát, hogy még beszélhetnénk. Hazafelé menet nem nagyon szóltam L.Joe-hoz, valahogy olyan furcsa érzésem volt. Nem sok kedvem volt vele beszélni, főleg a kis incidens után a volt barátnőjével, aki mellesleg igen kedves és úgy döntöttem még beszélek vele, mert még talán barátok is lehettünk volna. Na, de nem ez a lényeg.

- Olyan hallgatag vagy. Most miért nem fecsegsz össze-vissza ahogy szoktál?
- Nem tudom. Lehet sokat beszéltem Min Ah-val és nincs most erőm a szófosásra - mondtam irónikusan.
- Min Ah-ról beszélve...
- Mi van vele? - éreztem, hogy kezd felmenni a pumpa...de miért is?
- Hallom elmesélte, hogy...
- Igen, elmesélte.
- Muszáj mindig belevágj a szavamba?
- Nem tetszik? - kérdeztem flegmán.
- Most mi bajod van?
- Hagyjuk, semmi - siettem előre.
- Hé, Ah Ri!
- Mi van?!
- Ne menj már olyan gyorsan! Hova sietsz?
- Vajon, haza. Tudod, valaki éhes is szokott lenni néha.

  Tényleg, mi bajom van? Még sosem voltam ennyire dühös. Vagy talán ez valami más érzés? Talán azért vagyok dühös, mert...féltékeny lennék? Nem-nem, az kizárt...És mi van ha mégis?

  Megráztam a fejem, ezzel elhessegetve a nem kívánatos gondolatokat, majd jobban belehúztam, hogy minél előbb hazaérhessek.

13.rész Az élet nehéz, de még milyen...

  Úgy éreztem magam, mint akit jól fejbe vertek a hírek hallatán. Nem tudtam normálisan gondolkodni, sem beszélni, sem semmit az ég világon csinálni, és csak ültem az ágyamon, miután még Hye Ri is otthagyott, a plafont bámulva könnybe lábadt szemekkel. Mit vétettem, hogy ez a sorsom? Az a bűnöm, hogy találkoztam Jeremy egyik csatlósával és kurvának álltam? Ez lenne az?

- De hát meg kellett éljek valahogy, nem? Nem?

  Kezdtem ezek után úgy érezni, hogy egész végig csak ezzel álltattam magam. Én döntöttem el még akkor, hogy elmegyek ahhoz a semmirekellő, rohadékhoz, vagy sem, és jómagam, én hülye liba mégis rossz döntést hoztam és elmentem, pedig annak a putrinak még a közelébe se kellett volna menjek. Szánalmas...az vagyok.

  Mint valami lassított felvétel, úgy másztam le az ágyról. Már éjfél is elmúlhatott, de nem érdekelt. Kimentem a fürdőszobába, majd a kis táskámból, amibe azokat a kellékeket tartom, amik kellenek egy lánynak -na értitek- kivettem egy borotvapengét. Belenéztem a tükörbe, tükörképemtől még majdnem én is megijedtem volna, ha nem lettem volna annyira magam alatt. Fogalmam sincs abban a pillanatban mi üthetett belém, hogy annyira depressziós lettem, de ahogy már említettem, nem tudtam ép elmével gondolkodni, sok volt ez, még nekem is. Az éles pengét jobb kezembe vettem, majd a bal karomon lévő bőrömhöz simítottam. Letargikus állapotomba elkezdtem több csíkot is húzni a kezemre, mindegyikből csak úgy buggyant ki bíborvörös vérem. Először fel sem fogtam mit csinálok, csak akkor tértem igazán magamhoz, mikor kopogás zavarta meg a fürdő csendjét.

- Van bent valaki? - hallottam meg az ajtó másik oldaláról Hye Ri hangját.

  Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha egy világ omlott volna össze bennem. Nem akartam, hogy barátnőm meglássa mit is tettem magammal, mert tudtam, hogy iszonyatosan kiborulna...sőt, még lehet kapnék is egyet.

- Igen, én vagyok bent. Egy pillanat és jövök - mondtam, miközben nyugodtságot próbáltam erőltetni hangomba.
- Rendben, várok.

  Mint a villám, úgy pakoltam el a borotvapengét a táskámba, az pulcsim újját lehúztam és a hátam mögé rejtettem, hogy Hye Ri még véletlenül se lássa. Vettem egy mély levegőt, egy nagy adag erőt ahhoz, hogy mosolyogni tudjak, majd kinyitottam az ajtót, ahol barátnőm már karba tett kézzel, doboló lábakkal várt. 

- Végre! Mi tartott ennyi ideig?
- Öm...A női dolgaimat rendeztem.
- Ja, így már világos - kuncogott. - De miért vagy még mindig ruhába? Már éjfél is elmúlt...
- Nem voltam álmos, így még átöltözni sem volt kedvem.
Kezem még mindig nagyban rejtegettem a hátam mögött, de hogy ne legyen feltünő a másikat is hátra tettem.
- Hát jól van. Akkor én is elfoglalom a fürdőszobát. Majd reggel találkozunk. Jó éjt.
- Jó éjt - mosolyogtam rá.

  Mikor eltűnt az ajtó mögött, mosolyom lehervadt arcomról és üres tekintettel ballagtam vissza a szobámba. 

  Melankólikus állapotban ültem le az ágyam szélére, és felhúztam a felsőm ujját, hogy megnézhessem a remekművem karomon. Elborzasztott a látvány, de én tehettem róla. Végigsimítottam a karcolásokon, miközben még mindig azon elmélkedtem hogy mit is tettem. Az éjjeliszekrény fiókjából előhalásztam egy kis fertőtlenítőt, kötszert, majd elláttam kezem. Fájt, amikor ténylegesen hozzáértem, de nem mutattam ki a fájdalmam. Én csináltam, el kellett tűrnöm.

  Hogy tehettem ilyet? Meg vagyok teljesen zakkanva? Miért tört rám ilyen nagy depresszió hirtelen? Ajj, olyan nehéz élni...de nem panaszkodhatom. Itt van nekem az egész ház lakói, akik szeretnek. Nem szabadna ilyet csinálnom a miatt a rohadék miatt. Nem, túl kell lépnem ezen. Élnem kell, mert ezt én is megérdemlem, mint mindenki más. Soha többet nem fogok ilyet csinálni. Soha.

  Mikor készen lettem a kötözéssel, felemeltem a kezem, hogy jobban szemügyre vehessem az eredményt, majd egy hatalmasat sóhajtva arra a döntésre jutottam, hogy le kéne pihennem, mert már nagyon kezdett nyomni az álom. Fénysebességgel átöltöztem és befeküdtem megvetett ágyamba. Egy szempillantás alatt elaludtam.

  Másnap reggel újra hosszú ujjú felsőt vettem fel, hogy még azért a kötésem se látszódjon, mert még a miatt is magyarázkodhatnék. Lementem a nappaliba, ahol Hye Ri valamilyen dorama-t nézett, Ha Nui éppen felsöpört, viszont egy valaki mintha hiányzott volna a képből. U-Kwon vajon merre van?

- Jó reggelt - kiáltottam el magam, mikor Hye Ri mellé értem.
- Cseszegesd a nénikédet. Majdnem a bőrömből is kiugrottam - villantotta rám rosszalló pillantását.
- És...esetleg még valami?
- Ja, jó reggelt.
- Így már más. U-Kwon-ah?
- Hoppá-hoppá. Miért érdekel ennyire?
- Na vajon - tettem karba kezeimet.
- Jó-jó, csak hülyülök. Amúgy gondolom még nem kelt föl, mert lent még nem láttam.
- Akkor megyek megnézem.

  Úgy tettem ahogy mondtam. Felmentem a szobájába, majd bekopogtam. Semmi reakció. Gondoltam még biztosan alszik, ezért benyitottam, hogy megbizonyosodjak róla, de meg kellett lepődnöm, mert a srác nem volt sehol. Hát ez meg hol le.het? 

  Minden szobába benéztem, hogy nincs-e esetleg ott, de nem volt. Utoljára hagytam az erkélyt, hát igen, ki lehet találni, persze hogy ott volt. Kifújtam a levegőt, mert egy csöppnyit elfáradtam, majd odaléptem hozzá.

- U-Kwon-ah, végre hogy megvagy!
- Jó reggelt - üdvözölt egy hatalmas mosollyal.
- Neked is. Mit csinálsz itt kint?
- Nem tudom, kijöttem egy kis friss levegőt szívni, semmi több.
- Áhá, én meg kereshettelek százegyig.
- Mianhae~ - pislogott rám kiskutya szemekkel.
- Aigo~ ha így kérsz bocsánatot, még haragudni sem tudok rád.
- Ez a lényeg.
- Igen, mindjárt gondoltam. Amúgy elég viccesen nézel ki felhős pizsamába, ugye ebben tisztába vagy te is? - néztem végig rajta, majd kitört belőlem a nevetés.
- Ya! Ez a kedvenc pizsamám, ne fikázd.
- Én aztán nem fikázom, csak megjegyeztem ezt a kis apró látványt.

  Egy félmosollyal zárta le a témát, szemeit pedig újra a táj kémleléséhez vezette. Tudtam mi is volt a baja.

- Hiányoznak, ugye? - sétáltam mellé.
- Kik?
- Hát a szüleid, te pabo.
- Nem is tudom. Igen is és nem is. De inkább vagyok most veled, mint velük.
- Miket nem hordassz itt össze.
- Csak az igazat mondom - vonta meg a vállát. - És neked hiányoznak a szüleid?
- Eléggé - túrtam bele reflexszerűen a hajamba, mire kikandikált kötésem.

  Azon nyomban visszahúztam a kezem, remélve hogy U-Kwon nem látta, viszont már rég késő volt. Észrevette.

- Mi történt a kezeddel? - nyúlt volna az említett testrészem után, de én azt hátamhoz emeltem.
- Semmi. Ne is törődj vele.
- Látni akarom! - ragadta meg csuklóm gyengéden, majd kezdte azt kikötözni.
- U-Kwon nem kéne...

  Nem mondott semmit, csak serényen kibontotta a kötést, majd eltávolította azt. Kikerekedett szemekkel figyelte vágásaimat. Láttam rajta, hogy még a lélegzete is elállt.

- Jan Di. Ugye ez nem az, aminek látszik?

  Nem válaszoltam, csak néztem őt ahogyan remegő kezekkel fogja az enyémet, miközben elszörnyülködve néz vissza rám. Lebuktam...

9.rész - Ordinary day...or not?

  Másnap reggel mikor felkeltem, meglepődve vettem észre, hogy ugyanabban a pozícióban keltem fel, mint ahogy az este lefeküdtem. Igen, ezt úgy értem, hogy L.Joe keze még reggel is szorosan fogta az enyémet, ő pedig az ágyam mellett a falnak dőlve aludt. Halványan elmosolyodtam, valahogy kiráncigáltam magam a jó meleg, kényelmet nyújtó ágyból, de úgy, hogy egy pillanatra sem engedtem el angyalom kezét. Jól esett törődése, azért is hagytam egymásba fonódva kezünket. 

  Megdörzsöltem szemeimet, hogy ne lássam az egész mindenséget ködfátyol alatt, majd mikor már kitisztult látásom, L.Joe elé kuporodtam, és lóbáltam előtte a kezem, gondoltam arra talán felébred, mert megérzi a jelenlétem. Meg a francokat. Úgy durmolt, mint akit fejbe vertek. Bármilyen mozdulatot is tettem felé, semmire sem reagált, amire csak lemondóan fújtam egyet.

- L.Joe, ideje lenne felkelni, mert elkések a suliból - szólongattam, miközben mutató ujjammal arcát bizgeráltam.

  Semmi reakciót nem kaptam tőle. Vágtam egy grimaszt, mire támadt egy jó ötletem. Kirántottam kezem az ő keze közül, majd a füléhez kúsztam és belekiáltottam.

- Segíts, el akarnak vinni. Megtaláltak, ébredj!
- Mi,mi,mi? Hol? Mikor? Mi van? - pattant fel és már harci pózba vágta magát.

  Erre a reakciósorára csak annyit tudtam tenni, hogy szétterülök a padlón és eszeveszetten nevetni kezdek.

- Jól becsaptalak. Úgy kell neked, ha nem akarsz felébredni, mikor kell.
- Azt hittem szívgörcsöt kapok miattad, te lüke lány.
- És most kezdjelek el sajnálni? - törölgettem könnytől megtelt szemeimet, amit a nevetés okozott.
- Miért is ne?
- Bukta, mert nem foglak - nyújtottam rá nyelve.
- Ya! Kim Ah Ri!
- Igen? Így hívnak.
- Ne húzd ki a gyufát, mert az csak neked lesz rossz.
- Hú, de beijedtem. Ne legyél már ilyen harcias korán reggel. Amúgy is, nekem készülnöm kéne, mert nem igazán szeretnék újra késni a suliból.
- Minden nap elkésel, szóval nem tök mindegy? És még valami, ma nincs suli, szombat van, te pabo.
- Szo-szombat van?! Baszki, akkor még aludhattam volnaaaaa...
- Cöh, így jár az aki nem tartja számon milyen nap is van.
- Igen, úgy, vágd is az arcomba, hogy egy szétszort ember vagyok - villantottam a legcsúnyább pillantásom.
- Te mondtad, nem én. Ne nézz már rám ilyen csúnyán, mert még elijesztesz és nem lesz ki megvédjen, de lehet hogy ettől a pillantástól mindenki felhúzná a nyúlcipőt.

  Egy kicsit sem volt gúnyos a hangja, á dehogyis, biztosan a hallásommal volt probléma. Már éppen visszaválaszoltam volna valami epéset, mikor kivágódott az ajtó, és apa lépett be rajta, pillantása még az acélt is kettévágta volna.

- Ah Ri, mitugrász, reggeli.

  Ahogy jött, úgy is ment, mi pedig nagyokat pislákolva néztünk utána, de engedelmeskedtünk neki, vagyis a lehívó szónak, mert az akart volna lenni azzal a nagy jókedvvel.

  Mikor leértünk a konyhába, fület-farkat behúzva ültünk az asztalhoz, ahol apa már a kávéját szürcsölgetve és egy újság társaságában várt ránk.

- Apa, valami baj van? - kérdeztem félve.
- Van, elég sok.
- Megkérdezhetném mi az? Ugye nem velem kapcsolatos és a tegnap estével?
- Nem. A munkámmal. Ma is be kell mennem dolgozni. Ez hallatlan, az embereket még szombaton sem hagyják nyugton.
- Mikor kell bemenned?
- 20 perc múlva, szóval én már mentem is. Csak gondoltam megvárlak míg felkelsz és készítettem reggelit.
- Köszi, kedves tőled - pusziltam meg az arcát.
- Na jól van - állt fel, és összehajtotta az újságot. - Akkor én mentem is. Te meg törpepalánta - igen, ez L.Joe-nak szólt - nagyon vigyázz a lányomra, mert ha valami baja esik, én tekerem ki a nyakad!
- De apa...- nevettem.
- Sziasztok, délután jövök - majd ezzel fel is vette a kabátját és kiviharzott az ajtón.

  L.Joe ott ült és nem szólt semmit. Láttam rajta, hogy majd szétveti az ideg, mire végül mondott valamit.

- Tör-törpepalánta??!!!!! - nevetett magán kívül, szemében őrült tűz égett.
- Hé, hé, L.Joe nyugi... Ne vedd a szívedre.
- Már hogy a viharba ne venném, mikor gyűlölöm ha kicsinek néznek!
- Kifúj, beszív...
- Ezzel mit akarsz elérni?
- Csak csináld már! Hátha lenyugtat egy kicsit, te kicsi komplexusos angyal.

  Tekintetét rám emelte, de azt csinálta amit mondtam, eközben én befaltam a reggelimet, majd mikor lenyeltem az utolsó falatot is, elmostam az edényeket az evőeszközökkel együtt, azután odapattantam L.Joe mellé, aki még mindig nyugtatta magát.

- Hé, szöszi! - nyomtam meg az arcát.
- Hm?
- Gyere menjünk el vásárolni, addig is kiszellőzteted az agyad.
- Legyen.
- Oké, akkor várj meg itt, megyek átöltözök, hiszen Valakinek nincs ilyen gondja.

  Vette a célzást, mire csak kuncogni kezdett. Felsiettem a kis kuckómba, ahol a szekrényben kikerestem egy normális ruhát, megigazítottam össze-vissza álló hajam, egy kicsit kisminkeltem magam és úgymond készen is voltam.

- Mehetünk - jelentem meg újra a konyhában.

  Felhúztam a székből a kis törpepalántát - ezt a becenevet olyan viccesnek találtam, na mindegy nem ez a lényeg - felhúztam a cipőm, és már mehettünk is.

- Hogy van az, hogy neked sosem kell öltözködnöd? - kérdeztem, miközben az utcákat róttuk.
- Minek kellene? Mi nem adunk annyira sokat a kinézetünkre.
- Azt látom. Mindig fehérbe vagy.
- Nem tetszik?
- Nem az, csak már kiégeti a retinám, hogy folyton fehérbe látlak.
- De sok bajod van - sóhajtott, majd csettintett egyet és egy egészen más gönc jelent meg rajta, ami inkább hasonlított emberibb kinézetre. - Jobb?
- Sokkal.

  Elgyalogoltunk a piacra és elkezdtük nézegetni, hogy mit is vegyünk, mert még el is kellett döntsem mit is fogok főzni. Ahogy ott nagyba nézegettünk, macskanyávogásra lettem figyelmes. Miután sikerült eldöntenem mit kell venni, megkértem L.Joe-t hogy vásároljon már be helyettem, míg én megkeresem a hang forrását. Hamar meg is találtam. Egy kis dobozban kuporgott szegény cica. Nagy szemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni, olyan aranyos volt.

- Gyere ide cica, cicc - hívtam magamhoz.

  Meglepetésemre elég engedelmes kis jószág volt, ezért már az első hívásra kijött a dobozból, én pedig kaptam az alkalmon és az ölembe vettem.

- Van gazdád, cicuska? - simiztem meg a fejét, amire dorombolni kezdett.
- Mit találtál? - guggolt le mellém L.Joe egy teli szatyorral kezébe.
- Egy cicát. Gyorsan ment a bevásárlás. Köszi.
- Nincs mit, de remélem nem fogod gyakran kérni, hogy láthatóvá tegyem magam, mert egy kicsit sok energiát vesz igénybe.
- Megígérem. Na gyere cica, keressük meg a gazdidat.
- Elnézést - kocogtatta meg valaki a vállam. - Ez az én házikedvencem.

  Mikor megfordultam, egy lánnyal találtam szembe magam, aki csak nézett rám nagyokat pislogva. Uppsz, remélem nem hallotta meg a beszélgetésem a kis törpikével, mert elég lenne kimagyaráznom magam...

12.rész Egy csepp boldogság

  Egész este míg megterítettem a vacsorához le sem tudtam volna kanyarítani a mosoly arcomról. Olyan boldog voltam, mint még soha sem azelőtt. Érzéseink kölcsönösek azzal, akibe pár nap alatt beleszerettem, és ez még jobban felvidított. Lehet, hogy akkor nem illett volna ez a boldogság nekem, de szerettem volna az életbe legalább egyszer teljesnek érezni magam, hogy van akinek szüksége van rám, aki szeret és megbecsül úgy ahogy vagyok. Ha csak egy röpke pillanatra is, de el akartam felejteni minden rosszat körülöttem és csak a jóra koncentrálni, ami be kell vallani, elég jól sikerült.

  Amikor végre befejeztem a megterítést, mert én kellett megcsináljam, ha már a szobalány nem volt otthon, de szívesen megtettem, legalább annyit, azután meglátogattam a szakácsot, hogy mi finomat csinál nekünk vacsira. Annyi sok mindent készített, hogy még felsorolni is hosszú lett volna.

- Esetleg segíthetek valamiben? - néztem rá a fővő ételre.
- Igazán nem szükséges - mondta kedvesen.
- Már hogyne lenne. Miben segíthetek?
- Hát jó, kisasszony. Akkor kérem kavargatná a levest, hogy le ne kozmáljon?
- Szívesen.

  Megfogtam a fakanalat, ami már bele volt készítve a fazékba, majd kavargatni kezdtem tartalmát. Olyan jó illata volt, hogy muszáj volt megkóstolnom, mire a szakács úr csak felkacagott.

- Annyira örülünk, hogy köreinkben tudhatjuk önt - mondta, miközben sürgött-forgott.
- Igazán?
- Igen. Amióta itt van, a fiatal úr is sokkal vidámabb és élettelibb.
- Ezt örömmel hallom - mosolyogtam. - De hogy érti, hogy mióta itt vagyok? Az előtt nem volt ilyen?
- Nem, az igazat megvallva eléggé zárkózott volt, főleg mert a szüleivel nem jönnek ki a legjobban. 
- Nincs jóba a szüleivel? Mi az oka ennek?
- Sajnálom, de ezt nem szabadna elmondanom.
- Kérem, ez nekem nagyon fontos.
- Nem is tudom...
- Kérem szépen.
- Rendben, de csak azért, mert magáról van szó. Az ifjú úrfinak el kellett volna jegyezzen egy olyan lányt akit nem is ismert, soha nem találkoztak, ezért ellene volt. Sokat veszekedtek e miatt, Yu Kwon úrfi megelégelte ezt és bevallotta, hogy már van egy lány akit szeret és hogy őt ne kényszerítsék abba, amit nem akar. Ezek után a szülők feladták, majd az úrfi előállt azzal az ötlettel, hogy megkeresi kegyedet, ezért visszautaztunk Koreába, az úr és felesége pedig itt hagyták őt, hogy úgy élje az életét ahogy akarja, de elmondták nekem, hogy nagyon vigyázzak rá, mert ezzel csak azt akarták látni hogy bírja nélkülük. Ezért mondtam, hogy olyan jó, hogy itt van. Köszönjük szépen, hogy vigyáz az úrfira - hajolt meg mélyen előttem.
- Ahjussi, erre semmi szükség. Inkább én köszönöm meg, hogy elmondta mindezt nekem - hajoltam meg én is.
- Remélem, még sokáig velünk marad.
- Én is nagyon remélem, de ha Yu Kwon-ah-n múlik, akkor mindenképpen.
- Maga egy nagyon jó ember, kisasszony.
- Azért én sem vagyok szent - mosolyogtam zavartan.
- Hát itt vagy, Jan Di - hallottam meg U-Kwon hangját a hátam mögül.
- Ó, U-Kwon-ah, csak nem kerestél?
- De igen, mit csinálsz? - kíváncsiskodott, és a fejét a vállamra tette, hogy lássa mit is csinálok.
- Főzök, vagyis segítek az ahjussi-nak elkészíteni a vacsit.
- És ő hol van? - nézett körbe.
- Az előbb még itt volt - cselekedtem én is ugyanazt.
- Hallottam kibeszéltetek - hangja hivalkodónak hatott.
- Heyy, akkor te kihallgattál minket? - csapta a vállára.
- Én nem így mondanám. Jó helyen voltam jó időben, ez így sokkal jobban hangzik.
- Hm, na hát ha már képes voltál kihallgatni minket, akkor esetleg el is mondhatnád ki is az a lány, akibe szerelmes voltál, azért nem akartad a kényszerített eljegyzést? - tettem karba kezeimet.
- Most ki kell mondanom a nevét?
- Igen, arra várok.
- Dehát itt áll előttem, és neki tudod a nevét, nem? - vigyorgott rám kacérul.
- Ezt most nem mondod komolyan...?
- De, a legkomolyabban.

  Ezek után magához húzott, majd csókban forrtunk össze. Önkívületemet leküzdve csókoltam őt, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy ő már ezek előtt is szeretett engem. Igaz, soha nem feledkeztem meg róla, miközben a képet nézegettem, de soha nem gondoltam rá úgy, bezzeg most más volt a helyzet. Valahogy nem tudtam nem szeretni. A beszéde, a kinézete, amit tett értem, a kedvessége, ő maga kényszerített arra, hogy észrevegyem és belé szeressek.

- Megjöttünk! - hallottuk Hye Ri hangját a bejárat felől, mire mindketten szétrebbentünk.

  Erre a cselekedetünkre csak elnevettük magunkat, majd az ahjussi is visszatért. Átvette tőlem a főzést, ezzel arra célozva, hogy menjek köszönteni a haza érkezett lányokat.

- Hye Ri! - szaladtam oda hozzá vigyorogva.

  Nagyon elkenődöttnek tűnt amikor ránéztem, de egy szem pillantás alatt eltűnt az a rosszkedv, mikor meglátta mosolyom.

- Jan Di... Te meg mikor...
- Ja, hogy ez - mutató ujjam számhoz emeltem - Nemrég sikerült elsajátítanom.
- Jajj de jó, úgy örülök, hogy most már nem mindig a búskomor ábrázatodat kell látnom - nevetett fel.
- Ya! Nem vagy vicces.
- Dehogynem - mutatott U-Kwon irányába, aki alig bírta visszatartani feltörő nevetését.
- Már te is, U-Kwon-ah? Áruló...
- Bocsánatot kérek a késésért, Jan Di kisasszony, és magának kellett megteríteni - szólalt meg a szobalány.
- Ugyan, semmi baj...ööömm...
- Ha Nui - mosolyodott el.
- Ha Nui - ismételtem meg a nevét.
- Akkor azt hiszem asztalhoz is ülhetünk, mert nemsoká kész a vacsora is - mondta U-Kwon.
- Egyet értek.

  Mikor mindenki elfoglalta a helyét, én pont úgy ültem, hogy U-Kwon és Hye Ri között, így amikor a srác megfogta a kezem én pedig csak mosolyogtam magamba, barátnőm megbökött és azt sugározta szemeivel, hogy: " Mesélned kell!" Megforgattam színpadiasan szemeimet, majd egy halványat bólintottam. Nem volt menekvés Hye Ri sasszemétől.

  Miután befejeztük a vacsorát elköszöntünk U-Kwon-tól, majd mikor már meneteltünk fel a lépcsőn és barátnőm nem figyelt, gyors visszaszaladtam a sráchoz, és egy puszit hintettem szájára, aztán pedig visszasiettem. Mindketten felültünk az ágyamra, majd elmeséltem Hye Ri-nek a történteket, amire úgy reagált ahogy vártam, gratulált nekem, arra az elméletemre pedig, hogy elmegyek, majd leharapta a fejem. Azután pedig rajta volt a sor, hogy meséljen.

- Találkoztunk ma Min Hee-vel. Semmi ok az aggodalomra, jól van, nem esett baja, csak annyi az egész, hogy mindenhova követi egy ipse, hogy figyelhesse.
- Hol találkoztatok?
- Egy kajáldában. Az ablakban láttam meg.
- Jó, hogy nincs semmi baja - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve.
- Viszont van egy nagyon lesokkoló hírem is számodra...
- O-óó, ez nem hangzik jól.
- Jeremyről van szó.
- Ez már rosszabb a rosszabbnál...
- Jeremy...szerelmes beléd.
- Hye Ri, ne viccelj már. Honnan szedted ezt a sületlenséget?
- Min Hee mondta.
- Ez képtelenség. Ezt nem tudom elhinni.
- Pedig elhiheted, ez az igazság.

  Ez tényleg nagyon sokkoló volt. Csak pislogtam barátnőmre nagy szemekkel és feldolgoztam a hallottakat. Túl szép is volt ez a kis boldogság...Ideje leszállni a földre.

11.rész Maradok, mert szeretlek

  Ott ültem U-Kwon karjai között, visszaemlékezve, hogy még mielőtt szorosan magához nem vont volna, megcsókolt. Úgy éreztem minden megszűnik körülöttünk létezni, csak mi ketten maradunk. Ködfátyol borult szemeimre, nem láttam tisztán, nem tudtam tisztán gondolkodni sem, csak ott ülni, és ölelni jó szorosan azt, akit szerettem. Várjunk csak...mi van?? Én szerelmes lennék U-Kwon-ba? Dehát... Ezt eddig hogy nem vettem észre? Könnyek szöktek a szemembe, amiket nem tudtam visszatartani, így szabadjára engedtem őket. Ez így nagyon nem lesz jó...

- Jan Di, te sírsz? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Szerinted?

  Már éppen emeltem volna fel a kezem, hogy megtöröljem szemeimet, viszont Ő megelőzött.
- Miért sírsz?

  Miattad, te hülye. Vajon miért?- akartam volna mondani, de végül nem ezek a szavak buggyantak ki belőlem.

- U-Kwon, ne nehezítsd meg a dolgom...kérlek.
- Ha a csókról van szó-
- Nem, nem arról van szó.
- Hát akkor?
- Ha ilyeneket teszel, nem foglak tudni itt hagyni téged. Szóval kérlek, engedd hogy elmenjek.
- Te tényleg ennyire nem figyelsz rám, vagy csak nem érdekel amit mondok? Most vallottam be, hogy nem tudok élni nélküled, és te meg mégis itt hagynál? 
- Bocsáss meg nekem... - hajtottam le a fejem, majd újra megpróbálkoztam azzal, hogy elszökök tőle.

  Tudom, hogy most összetöröm a szíved, de ne hidd azt, hogy csak a tied törik darabokra, az enyém is, viszont akkor is összetörne, ha veled maradnék és történne valami. Hiába törölte le U-Kwon könnyeimet, újra záporozni kezdtek. Már majdnem az ajtóban voltam, ami bevezetett a házba, mikor hirtelen megtorpantam. Az érzéseim nem hagyták, hogy tovább menjek. A lábaim nem mozdultak, a könnyeim potyogtak és a srácra gondoltam, aki még mindig ott ült, ahol hagytam, csendben, összetörve. A rohadt életbe! Miért nem tudlak itt hagyni? Csak pár lépés, annyi kellene, hogy el tudjalak hagyni, de nem megy. A francba! Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy elszakadjak tőled...

  Ezután gondolkodás nélkül megfordultam, visszaszaladtam U-Kwon-hoz, aki nem vette észre érkezésem, hiszen le volt hajtva feje, leültem mellé, amit észrevett és lassan felemelte a fejét. Szemei könnyesek voltak. Sírt. 

- Jan Di.

  Szemeit egy mozdulattal eltakartam tenyeremmel, majd ajkaimat az övére tapasztottam. Lassan csókoltam meg, kiélvezve minden pillanatát, ő pedig egy percig sem habozott, hogy visszacsókoljon.

- U-Kwon-ah, mondtam, hogy nem kellett volna az a csók, mert nem foglak tudni itt hagyni, mostmár pedig végképp nem tudok elmenni, mert nagyoooon hiányoznál - súgtam ajkai közé.

  Nem felelt semmit, csak megfogta a kezem, ami éppen eltakarta szemeit, majd elvette onnan. Még látszottak a sírás nyomai, de biztos voltam benne, hogy nekem sem volt másképp.

- Engem egyszer a sírba viszel, te lány - nevetett fel.
- Pedig nem áll szándékomban, de te akartad hogy maradjak, így maradok, mert úgysem bírnám nélküled, meg persze Hye Ri nélkül sem - mosolyodtam el.

  U-Kwon álla majdnem a földet súrolta. Nem értettem mi a baja, ezért csak pislogtam rá értetlenül.

- Most meg mi van? Talán valami hülyeséget mondtam?
- Ellenkezőleg, de...te mióta tudsz mosolyogni? Az előbb...

  Akkor realizálódott bennem, hogy tényleg mosolyogtam.

- Fogalmam sincs. Ez csak úgy...jött.
- Ez nagyszerű - vigyorgott rám, majd felállt. - És most meg kell ígérned nekem őszintén, hogy soha többet nem fogsz arra gondolni, hogy elmész innen - nyújtotta felém a kezét. - Csak akkor fogd meg, ha tényleg velem akarsz maradni.

  Egyetlen percig sem tűnődtem a válaszon. Kezem belehelyeztem U-Kwon kezébe, és én is felálltam.

- Veled maradok.
- A szavadon foglak.
- Csak nyugodtan, nem fogom megszegni ezt az ígéretem.

  Egyikünk arcáról sem lehetett volna lekanyarítani azt a mosolyt, amivel kézen fogva besétáltunk a házba.

Hye Ri szemszög

  Tudtam, hogy Jan Di-nak akkor nem rám volt a legnagyobb szüksége, hanem U-Kwon-ssire, hiszen szerelmesek voltak egymásba, le sem tagadhatták volna. Még egyikük sem célzott ilyesmire, vagy mondták ki, de én láttam az igazságot. Igazából azért is hagytam őket magukra, hogy bevallhassák végre egymásnak mit is éreztek, nem azért mert vásárolni volt kedvem, vagy mert kellett.

- Ez jó húzás volt öntől, kisasszony - mosolygott mellettem a szobalány, akit magammal vittem.
- Ugye-ugye, tudom én mi kell nekik - vigyorogtam én is. -   Amúgy meg nyugodtan szólíthatsz Hye Ri-nek, -ssi nélkül, és ne magázz kérlek, még csak 17 vagyok.
- De nekem nem szabadna...
- De most szabad, mert én kérlek meg rá.
- Hát...rendben. Ahogy akarod.
- Ez a beszéd. És most akár el is mondhatnád a neved is.
- A nevem Ha Nui.
- Hát akkor én pedig Ha Nui-nek foglak szólítani.
- Rendben.

  Kezdtünk egy kicsit megéhezni a sok járkálástól, hiszen annyi butikban jártunk, meg sétáltunk, hogy nem is csodáltam, hogy farkas éhesek lettünk. Éppen egy vendéglő előtt mentünk el, én pedig csak úgy ni kíváncsiságból benéztem az ablakon. Megtorpantam, amikor megláttam Min Hee-t ülni az egyik asztalnál.

- Itt fogunk enni, gyere - fogtam meg Ha Nui kezét, majd behúztam magammal a vendéglőbe.

  Odamentünk Min Hee asztalához, majd megszólítottam.

- Min Hee - tettem kezem vállára, amitől hirtelen ugrott egyet, és felnézett.
- Hye Ri? - kerekedtek el szemei.
- Jól vagy? Nincs semmi bajod? 
- Nincs, de gyertek üljetek le - mutatott az előtte levő székekre, amiket aztán elfoglaltunk.
- Hogy-hogy Jeremy kiengedett felügyelet nélkül?
- Van felügyelőm, ott ni - mutatott a fejével az egyik asztalhoz, ahol egy csávó ült és a menüt lapozta.
- Jan Di nagyon aggódik érted.
- Sajnálom, minden az én hibám.
- Ez nem igaz. Jeremy egy rohadék, bárhogy is nézzük, nem tudtál volna semmit sem tenni.
- De Jan Di jól van? 
- Igen, vagyis fogjuk rá. Egy kicsit megviselte azzal a mocsokkal való beszélgetés, de azt hiszem kiheveri. Mindenképpen azon lesz, hogy téged kiszabadítson onnan.
- Mondd meg neki, hogy köszönöm, de nem szeretném, hogy baja essen.
- Nyugi, U-Kwon megvédi, szóval nem lesz semmi baj.
- Hűha, milyen kapcsolatban van az a kettő?
- Ó, el se hinnéd, milyen jól kijönnek egymással.
- De, valahogy el tudom hinni - nevetett.
- Erről jut eszembe, Jeremy miért akarja annyira, hogy Jan Di visszamenjen? Nem csak arról van szó, hogy sittre vágják ha eljár a szája, hanem még biztos kell legyen valami...
- Van is.
- És mi az?
- Jeremy...szerelmes Jan Di-ba.

Hát ez lett volna a rész :3 Bocsánat mindenkitől, hogy ennyit kellett várni, de...na, az okát tudjátok. Nem ígérek semmit, mikor lesz kövi, de nagyon remélem, hogy minél hamarabb. Blueberry voltam, byebye *v*