- Hát ha te vagy a gazdája, akkor visszaszolgáltatom - mosolyogtam a lányra, és a kezébe nyújtottam a kis állatkát.
- Igazán hálás vagyok, köszönöm szépen - vette át cicáját.
- Ugyan, semmiség volt.
- De hol találtál rá? Én már annyit kerestem, de sehol sem találtam.
- Itt volt az egyik kis dobozban, biztos találhatott ott valamit, mert onnan nézett kifelé miközben rendíthetetlenül nyávogott.
- Szabad ilyet csinálni, hm? - fordult a cica felé tettetett mérgességgel.
- Látom nagyon fontos neked - simítottam egyet az állatka buksiján.
- Igen. Egy nagyon fontos személytől kaptam.
- Értem. Hát akkor nagyon vigyázz rá - mondtam, majd indulásra készen megfordultam, hogy L.Joe után menjek, de a lány megfogta a csuklóm, ezzel arra utalva, hogy ne siessek annyira.
- Várj! Szeretném meghálálni, hogy megtaláltad ezt a kis rosszcsontot.
- Ugyan. Igazán nem szükséges.
- Aigo~. Dehogyisnem.
- Rendben, ha már ennyire ragaszkodsz hozzá - vontam vállat.
- Ezt már szeretem. Amúgy még be sem mutatkoztam. A nevem Go Min Ah, örvendek - nyújtotta felém szabad kezét.
- Kim Ah Ri, én is örvendek - helyeztem bele kezem kezébe, majd megszorítottuk azt.
- Szóval Ah Ri-ssi...
- Nem-nem, a -ssi nem kell hozzá - nevettem.
- Akkor Ah Ri, mit szólnál ahhoz, ha beülnénk valamerre?
- Jó ötlet - egyeztem bele.
- Nagyon belemerültél a nézelődésbe - szólalt meg Min Ah, miközben az asztalra helyezte az innivalók listáját.
- Oh, igen. Nem tudok dönteni, annyi sok finomság van itt.
Végül is egy cappuchino-t rendeltem. Míg vártunk a rendelésre, elbeszélgettünk mindenféléről. Hogy hova járunk iskolába, merre lakunk és ilyesmi. Egyik pillanatban csak úgy kinéztem az ablakon, hátha látok valami érdekeset, és mit ne mondjak, láttam is. L.Joe ott állt az ablakkal szembe és egész végig Min Ah-t stírölte. Mikor észrevette, hogy nézem, elvigyorodott és mutatta, hogy ő kint marad, onnan figyel minket. Bal szemöldököm az égbe szökött, de egy enyhe bólintással beleegyeztem.
- Valaki van odakint? - nézett ki a lány is az ablakon, de persze ő nem láthatta angyalom.
- Áh, csak egy ismerős ment el itt, annak biccentettem - heherésztem zavaromba.
- Ja, így már világos.
- És megkérdezhetném, hogy ki volt az a fontos személy akitől kaptad a cicát? De csak akkor válaszolj, ha tényleg nem léptem túl a határt.
- Dehogy lépted. Szívesen elmondom. A barátomtól kaptam még szülinapom alkalmából - mosolygott, viszont mintha lett volna valami abban a mosolyban.
- Nagyon becsben tarthat és szerethet téged.
- Nem tudom, nem volt egyszer sem alkalmam hallani azt a szót tőle, és már nem is fogom...
- Történt valami?
- A barátom...meghalt.
- Jézusom. Sajnálom, nem kellett volna faggatóznom...
- Nem, nincs semmi baj. Igaz, még nem tettem túl a halálán, de egyszer csak sikerülni fog, nem?
- De igen, mert látom rajtad, hogy erős jellem vagy.
- Köszönöm. Jaj, várj, van képem róla telón, megmutathatom.
Belenyúlt kézitáskájába, majd kivette a készüléket. Kikereste a képet, majd az orrom alá dugta. Először fel sem fogtam kit látok a készüléken, majd csak aztán esett le, mikor éreztem, hogy a levegő a tüdőmbe szorul.
- Már gondoltam, hogy így fogsz reagálni. Szóval te is ismered a Teen Top-ot. Ő volt az én barátom, Lee Byung-hun, vagyis ahogy mindenki megismerhette volna, L.Joe.
Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé. Erre viszont nem számítottam. Ránéztem a kint ácsorgó említett személyre, aki a földet pásztázta, nem nézett a szemembe. Szóval hallottad mit beszéltünk. Ezért siettél el annyira, így már minden világos.
- Ah Ri?
- Jaj, bocsi, csak ez egy kicsit meglepő volt. Részvétem a barátod miatt - próbáltam olyan meggyőző lenni, amennyire csak tudtam.
- Köszönöm - hajolt meg enyhén és eltette a telefonját.
Ahogy elnéztem Min Ah mellett, egy sötét alakra lettem figyelmes, aki le sem vette rólam a szemét, közben pedig gonoszan vigyorgott rám, és ez kezdett egy kicsit zavaró lenni. Mikor jobban megnéztem, még a vér is megfagyott bennem. Ő volt az a Bukott Angyal akivel találkoztam a temetőbe.Mikor észrevette, hogy bámulom, mintha a levegőbe írt volna, látszott minden betű amit formázott, és ez jött ki belőle: " Újra találkozunk, hercegnő". Ez egy pindurkát meglepett. Míg a velem szemben ülő lány bámult ki az ablakon, mutattam L.Joe-nak, hogy baj van, aki vette az adást, majd előtűntek hófehér szárnyai, amit nem sokszor volt alkalmam látni és mintha a fal ott sem lett volna, berepült a kávézóba. Amint a másik angyal meglátta L.Joe-t, azon nyomban ő is kitárta koromfekete szárnyait, még egyszer visszanézett rám, majd elment, jobban mondva elrepült. Kifújtam a beszorult levegőt, majd ismét Min Ah felé fordultam és újra beszélgetni kezdtünk. Őrangyalom mellém lépett, szárnyait visszahúzta és elnézett valamerre.Amikor már éreztem, hogy kezdek éhes lenni, elköszöntem Min Ah-tól, de még azelőtt megadta a számát, hogy még beszélhetnénk. Hazafelé menet nem nagyon szóltam L.Joe-hoz, valahogy olyan furcsa érzésem volt. Nem sok kedvem volt vele beszélni, főleg a kis incidens után a volt barátnőjével, aki mellesleg igen kedves és úgy döntöttem még beszélek vele, mert még talán barátok is lehettünk volna. Na, de nem ez a lényeg.
- Olyan hallgatag vagy. Most miért nem fecsegsz össze-vissza ahogy szoktál?
- Nem tudom. Lehet sokat beszéltem Min Ah-val és nincs most erőm a szófosásra - mondtam irónikusan.
- Min Ah-ról beszélve...
- Mi van vele? - éreztem, hogy kezd felmenni a pumpa...de miért is?
- Hallom elmesélte, hogy...
- Igen, elmesélte.
- Muszáj mindig belevágj a szavamba?
- Nem tetszik? - kérdeztem flegmán.
- Most mi bajod van?
- Hagyjuk, semmi - siettem előre.
- Hé, Ah Ri!
- Mi van?!
- Ne menj már olyan gyorsan! Hova sietsz?
- Vajon, haza. Tudod, valaki éhes is szokott lenni néha.
Tényleg, mi bajom van? Még sosem voltam ennyire dühös. Vagy talán ez valami más érzés? Talán azért vagyok dühös, mert...féltékeny lennék? Nem-nem, az kizárt...És mi van ha mégis?
Megráztam a fejem, ezzel elhessegetve a nem kívánatos gondolatokat, majd jobban belehúztam, hogy minél előbb hazaérhessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése