14.rész Bizonytalan sebek

  Próbáltam elhúzni a kezem, hogy ne nézze már annyira, viszont erősen tartotta, esze ágában sem lett volna elengedni testrészem. Csak álltunk ott szótlanul, és néztünk egymásra. Igazából eléggé féltem a szemébe nézni, mert tudtam, hogy ezek után az irtó dühösnél is dühösebb lesz. Hát igen, Jan Di, megint megcsináltad. Gondot okozol neki minden alkalommal, pedig megesküdtél rá, hogy nem fogsz, hanem inkább segítesz neki, viszont ezt hívják nálad segítségnek? Gratulálok.

- Megtennéd, hogy válaszolsz a kérdésemre?

  U-Kwon csattanó hangja térített vissza gondolataimból. Összehúztam a szemöldököm és felnéztem újra rá, aztán pedig megint a földet bámultam.

- Jan Di, az istenért, így soha a büdös életbe nem fogom megtudni mi ez az egész! Lennél olyan kedves és elmondod?

  Megráztam a fejem. Amúgy sem lett volna mit mondanom neki. Azt kellett volna mondanom, hogy : Jaj, tudod az úgy volt, hogy elvesztettem az önkontrolt és magamon kívül elkezdtem vágdosni magam, mert úgy éreztem szar az élet és jobb lenne nem élni. Ezt kellett volna mondanom? Kétlem.
Éreztem, hogy kezei újra remegni kezdenek, ezért muszáj volt újra felnéznem rá. Nem kellett volna. Olyan fájdalmas képet vágott, amibe még a szívem is kettéhasadt. Könnyek gyűltek a szemembe, kezem kiszabadítottam szorításából, és a karjaiba borultam.

- Ne haragudj! Nem voltam észnél. Kérlek, U-Kwon-ah, ne haragudj rám! - szorítottam meg ingét, miközben könnyeim csak úgy potyogtak.
- Olyan ostoba vagy! Ezzel a tetteddel majdnem engem is sikerült kinyírnod. Tudod mennyire fáj nekem ezt látnom, hogy ezt teszed magaddal - húzott közelebb derekamnál fogva.
- U-Kwon? - fúrtam bele fejem mellkasába.
- Még van valami, amiről esetleg nem tudok?
- Azt hiszem, nincs.
- Akkor mondd csak, ha már nem erről van szó.

  Elhúzódtam tőle, megfogtam a kezét, az arcomhoz emeltem, amire csak nagyot nézett, de hagyta.

- Biztosan megérdemellek téged?
- Tessék? - pislogott nagyokat.
- Mert tudod, te olyan jó vagy hozzám. Én mit tettem eddig neked? Semmit. Jaj, de tettem. Bajt, na azt okoztam neked. Ezért kérdezem, hogy biztosan megérdemellek én téged? Egy ilyen jóravaló srácot, aki minden helyzetben segítőkész, bátor, becsületes és még sorolhatnám. Elég jó vagyok én hozzád? - simítottam végig kezén.
- Komolyan mondod? Tényleg elment az eszed. Ilyet kérdezni, meg mondani. Megáll az eszem - sóhajtott frusztráltan.
- Látod? Most is csak a baj van velem. Hát akkor már megvan a válasz - engedtem el a kezét egy szomorkás mosoly kíséretében.
- Aish, azt a nehéz felfogásod! Hányszor kell még ezt eljátszanunk?

  Hirtelen újra magához vont és megcsókolt. Először fel sem fogtam mit csinál, majd csak azután, miután beletúrt hajamba és követelte, hogy végre én is visszacsókoljak. Nem kellett sokat könyörögnie. Kezeimet nyaka köré fontam, így sokkal jobban préseltük egymás testét a másikhoz.

- Ezek után is megcáfolod még azt, hogy elég jó vagy-e nekem? - húzódott el tőlem egy kacér mosoly kíséretébe.
Megráztam a felyem, és próbáltam visszatérni önkívületemből, amit az imént okozott.
- Helyes. Remélem többet nem kérdezel és teszel ilyet többet, mert komolyan bajok lesznek - fenyített meg.
- Jó, azt hiszem menni fog - bólintottam .
- Nem is vártam más választ.

  Megforgattam színpadiasan szemeimet, majd egy puszit nyomtam a szájára. Persze ezzel nem elégedett meg, még szép, hogy többet akart. El akarta volna mélyeszteni azt a kis ártatlan puszit smárolássá, és mire én is beleegyeztem volna, kopogást hallottunk a terasz ajtaja felől.

- Khm, bocsánat, hogy megzavarlak titeket galambocskáim, de ideje lenne lemenni reggelizni, ha nem akartok éhen halni - állt az ajtóban Hye Ri karba tett kézzel.

  Amint meghallottam a hangját, kuncogva eltávolodtam U-Kwon-tól, a felsőm ujját pedig lehúztam, amit próbáltam nem olyan feltűnően csinálni és amint látszódott, sikerült is.

- Oké, megyünk, csak ne nézz már ránk ilyen szemmel!
- Milyennel? - kérdezte vigyorogva.
- Olyan mindent tudó szemmel. Na, érted...
- Jó-jó értettem. Lent leszek, szóval uzsgyi nektek is lefelé.
- Parancsára Hye Ri-ssi - tisztelegtem, miközben majd kitört belőlem a nevetés.

Min Hee szemszög

  Hatalmasat sóhajtva lépdeltem Szöul utcáin. Hátam mögött pár lépésnyire volt felvigyázóm, aki egy percre sem hagyott figyelmen kívül, mindenhová követett, nem volt nyugtom tőle. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy elfutok előle, de semmi értelme nem lett volna, mert tudtam, előbb-utóbb Jeremy úgyis rám találna, bárhova bújnék, bármerre is mennék. Ezért eltűrtem ezt a nagy sakkban tartást. Igaz aggódtam apámért, mert lehet, hogy éhezett míg én nem voltam otthon és döntötte magába a piát mégjobban. Nem hiányoztam neki, ez nagyon is világos volt, hiszen csak arra kellettem neki, hogy pénzt szerezzek neki piára meg kajára, viszont mégis csak az apám volt. Gondoltam arra, hogy megnézem mi van vele, de Jeremy azt mondta nem mehetek, majd ő intézkedik apám ügyébe. Nem tudtam mire vélni ezt, de beleegyeztem.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam a bárba, azzal a hittel, hogy majd az a seggfej elém jön mint szokott, de sehol semmi nyoma nem volt.
- Hey, Krystal! - mondta az egyik vendég illuminált állapotba. - Gyere, elégíts már ki.
- Sajnálom uram, de ma nem dolgozom - söpörtem félre a kezét, ami egyre jobban közeledett hozzám, majd elsétáltam.
- Kurva! - hallottam még hangos kiáltását, viszont nem törődtem vele.

  Bementem a bár mögötti kis lakás féleségbe, ahol akkor fogvatartott Jeremy. Mikor beléptem az ajtón, egy srác ült a kanapén szétterpeszkedve, engem várva.

- Te meg kicsoda vagy és mit keresel itt? - kérdeztem tőle.
- Ó, én? Csak Jeremy egyik haverja, nem több.
- Miért vagy itt?
- Mert a haverom megkért rá, hogy ügyeljelek.

  Felpattant az ülőgarnitúráról és egy szempillantás alatt a hátam mögött termett, majd egy pisztolyt szegezett rám.

- Ezt mire véljem?
- Ne is törődj vele. Ez csak azért van, hogyha a terv nem sikerülne, nyugodtan lelőhetlek.
- Hogy mi? Milyen tervről beszélsz?
- Milyen terv? Hát az, hogy a kis Amber barátnődet visszahozzuk köreinkbe.

Jan Di szemszög

  Szétterpeszkedve ültem a nappaliba és TV-t néztem, addig ameddig a többiek sürögtek-forogtak az ebédlőben és a konyhában. Nekem megmondták, vagyis helyesbítek, U-Kwon megparancsolta, hogy nem csinálhatok semmit, majd ők elrendeznek mindent, én meg mi mást tehettem, minthogy beleegyeztem. Kapcsolgattam egyik csatornáról a másikra, de egyetlen egy sem kötötte le a figyelmem, ezért úgy döntöttem kikapcsolom. Amikor ez megtörtént, hirtelen megszólalt a csengő. 

  Már láttam Ha Nui-t, hogy siet ki a konyhából, hogy ajtót nyisson, de félúton leállítottam, azzal a mondattal, hogy én majd kinyitom és menjen vissza. Ahogy az ajtóhoz értem, mit sem sejtve nyugodtan kinyitottam azt, majd szembenéztem az előttem álló személlyel. Jeremy...

- Megvagy, Amber!