12.rész Egy csepp boldogság


  Egész este míg megterítettem a vacsorához le sem tudtam volna kanyarítani a mosoly arcomról. Olyan boldog voltam, mint még soha sem azelőtt. Érzéseink kölcsönösek azzal, akibe pár nap alatt beleszerettem, és ez még jobban felvidított. Lehet, hogy akkor nem illett volna ez a boldogság nekem, de szerettem volna az életbe legalább egyszer teljesnek érezni magam, hogy van akinek szüksége van rám, aki szeret és megbecsül úgy ahogy vagyok. Ha csak egy röpke pillanatra is, de el akartam felejteni minden rosszat körülöttem és csak a jóra koncentrálni, ami be kell vallani, elég jól sikerült.

  Amikor végre befejeztem a megterítést, mert én kellett megcsináljam, ha már a szobalány nem volt otthon, de szívesen megtettem, legalább annyit, azután meglátogattam a szakácsot, hogy mi finomat csinál nekünk vacsira. Annyi sok mindent készített, hogy még felsorolni is hosszú lett volna.

- Esetleg segíthetek valamiben? - néztem rá a fővő ételre.
- Igazán nem szükséges - mondta kedvesen.
- Már hogyne lenne. Miben segíthetek?
- Hát jó, kisasszony. Akkor kérem kavargatná a levest, hogy le ne kozmáljon?
- Szívesen.

  Megfogtam a fakanalat, ami már bele volt készítve a fazékba, majd kavargatni kezdtem tartalmát. Olyan jó illata volt, hogy muszáj volt megkóstolnom, mire a szakács úr csak felkacagott.

- Annyira örülünk, hogy köreinkben tudhatjuk önt - mondta, miközben sürgött-forgott.
- Igazán?
- Igen. Amióta itt van, a fiatal úr is sokkal vidámabb és élettelibb.
- Ezt örömmel hallom - mosolyogtam. - De hogy érti, hogy mióta itt vagyok? Az előtt nem volt ilyen?
- Nem, az igazat megvallva eléggé zárkózott volt, főleg mert a szüleivel nem jönnek ki a legjobban. 
- Nincs jóba a szüleivel? Mi az oka ennek?
- Sajnálom, de ezt nem szabadna elmondanom.
- Kérem, ez nekem nagyon fontos.
- Nem is tudom...
- Kérem szépen.
- Rendben, de csak azért, mert magáról van szó. Az ifjú úrfinak el kellett volna jegyezzen egy olyan lányt akit nem is ismert, soha nem találkoztak, ezért ellene volt. Sokat veszekedtek e miatt, Yu Kwon úrfi megelégelte ezt és bevallotta, hogy már van egy lány akit szeret és hogy őt ne kényszerítsék abba, amit nem akar. Ezek után a szülők feladták, majd az úrfi előállt azzal az ötlettel, hogy megkeresi kegyedet, ezért visszautaztunk Koreába, az úr és felesége pedig itt hagyták őt, hogy úgy élje az életét ahogy akarja, de elmondták nekem, hogy nagyon vigyázzak rá, mert ezzel csak azt akarták látni hogy bírja nélkülük. Ezért mondtam, hogy olyan jó, hogy itt van. Köszönjük szépen, hogy vigyáz az úrfira - hajolt meg mélyen előttem.
- Ahjussi, erre semmi szükség. Inkább én köszönöm meg, hogy elmondta mindezt nekem - hajoltam meg én is.
- Remélem, még sokáig velünk marad.
- Én is nagyon remélem, de ha Yu Kwon-ah-n múlik, akkor mindenképpen.
- Maga egy nagyon jó ember, kisasszony.
- Azért én sem vagyok szent - mosolyogtam zavartan.
- Hát itt vagy, Jan Di - hallottam meg U-Kwon hangját a hátam mögül.
- Ó, U-Kwon-ah, csak nem kerestél?
- De igen, mit csinálsz? - kíváncsiskodott, és a fejét a vállamra tette, hogy lássa mit is csinálok.
- Főzök, vagyis segítek az ahjussi-nak elkészíteni a vacsit.
- És ő hol van? - nézett körbe.
- Az előbb még itt volt - cselekedtem én is ugyanazt.
- Hallottam kibeszéltetek - hangja hivalkodónak hatott.
- Heyy, akkor te kihallgattál minket? - csapta a vállára.
- Én nem így mondanám. Jó helyen voltam jó időben, ez így sokkal jobban hangzik.
- Hm, na hát ha már képes voltál kihallgatni minket, akkor esetleg el is mondhatnád ki is az a lány, akibe szerelmes voltál, azért nem akartad a kényszerített eljegyzést? - tettem karba kezeimet.
- Most ki kell mondanom a nevét?
- Igen, arra várok.
- Dehát itt áll előttem, és neki tudod a nevét, nem? - vigyorgott rám kacérul.
- Ezt most nem mondod komolyan...?
- De, a legkomolyabban.

  Ezek után magához húzott, majd csókban forrtunk össze. Önkívületemet leküzdve csókoltam őt, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy ő már ezek előtt is szeretett engem. Igaz, soha nem feledkeztem meg róla, miközben a képet nézegettem, de soha nem gondoltam rá úgy, bezzeg most más volt a helyzet. Valahogy nem tudtam nem szeretni. A beszéde, a kinézete, amit tett értem, a kedvessége, ő maga kényszerített arra, hogy észrevegyem és belé szeressek.

- Megjöttünk! - hallottuk Hye Ri hangját a bejárat felől, mire mindketten szétrebbentünk.

  Erre a cselekedetünkre csak elnevettük magunkat, majd az ahjussi is visszatért. Átvette tőlem a főzést, ezzel arra célozva, hogy menjek köszönteni a haza érkezett lányokat.

- Hye Ri! - szaladtam oda hozzá vigyorogva.

  Nagyon elkenődöttnek tűnt amikor ránéztem, de egy szem pillantás alatt eltűnt az a rosszkedv, mikor meglátta mosolyom.

- Jan Di... Te meg mikor...
- Ja, hogy ez - mutató ujjam számhoz emeltem - Nemrég sikerült elsajátítanom.
- Jajj de jó, úgy örülök, hogy most már nem mindig a búskomor ábrázatodat kell látnom - nevetett fel.
- Ya! Nem vagy vicces.
- Dehogynem - mutatott U-Kwon irányába, aki alig bírta visszatartani feltörő nevetését.
- Már te is, U-Kwon-ah? Áruló...
- Bocsánatot kérek a késésért, Jan Di kisasszony, és magának kellett megteríteni - szólalt meg a szobalány.
- Ugyan, semmi baj...ööömm...
- Ha Nui - mosolyodott el.
- Ha Nui - ismételtem meg a nevét.
- Akkor azt hiszem asztalhoz is ülhetünk, mert nemsoká kész a vacsora is - mondta U-Kwon.
- Egyet értek.

  Mikor mindenki elfoglalta a helyét, én pont úgy ültem, hogy U-Kwon és Hye Ri között, így amikor a srác megfogta a kezem én pedig csak mosolyogtam magamba, barátnőm megbökött és azt sugározta szemeivel, hogy: " Mesélned kell!" Megforgattam színpadiasan szemeimet, majd egy halványat bólintottam. Nem volt menekvés Hye Ri sasszemétől.

  Miután befejeztük a vacsorát elköszöntünk U-Kwon-tól, majd mikor már meneteltünk fel a lépcsőn és barátnőm nem figyelt, gyors visszaszaladtam a sráchoz, és egy puszit hintettem szájára, aztán pedig visszasiettem. Mindketten felültünk az ágyamra, majd elmeséltem Hye Ri-nek a történteket, amire úgy reagált ahogy vártam, gratulált nekem, arra az elméletemre pedig, hogy elmegyek, majd leharapta a fejem. Azután pedig rajta volt a sor, hogy meséljen.

- Találkoztunk ma Min Hee-vel. Semmi ok az aggodalomra, jól van, nem esett baja, csak annyi az egész, hogy mindenhova követi egy ipse, hogy figyelhesse.
- Hol találkoztatok?
- Egy kajáldában. Az ablakban láttam meg.
- Jó, hogy nincs semmi baja - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve.
- Viszont van egy nagyon lesokkoló hírem is számodra...
- O-óó, ez nem hangzik jól.
- Jeremyről van szó.
- Ez már rosszabb a rosszabbnál...
- Jeremy...szerelmes beléd.
- Hye Ri, ne viccelj már. Honnan szedted ezt a sületlenséget?
- Min Hee mondta.
- Ez képtelenség. Ezt nem tudom elhinni.
- Pedig elhiheted, ez az igazság.

  Ez tényleg nagyon sokkoló volt. Csak pislogtam barátnőmre nagy szemekkel és feldolgoztam a hallottakat. Túl szép is volt ez a kis boldogság...Ideje leszállni a földre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

^