Hangos puffanással lelöktem a cipőmet a küszöbre és nagy léptekkel vettem az irányt a konyha felé. Már annyira éhes sem voltam, de a történtek után, hogy eltereljem a gondolataimat, muszáj volt valamit csinálnom. Ah Ri, ne légy ilyen, próbálj normálisan viselkedni mondogattam magamnak, viszont nem értem el vele a kellő hatást. Kivettem pár edényt a konyhaszekrényből, mert arra döntöttem, hogy főzni fogok valami finomat, azzal is legalább lefoglaltam magam.
Időközben L.Joe is megérkezett, arca kiolvashatatlan volt, nem szólt hozzám, csak leült az egyik székre és onnan nézett fel rám. Vágtam egy grimaszt, majd újra lekötöttem figyelmem az étel elkészítésénél, gondoltam majd csak abbahagyja egyszer a bámulást. Még mit nem. Jó néhány perc eltelhetett, viszont szemeit még mindig nem vette le rólam. Igaz, én nem láttam ezt, de éreztem. Női megérzés, 6. érzék, vagy mi a csuda.
- L.Joe - sóhajtottam unott hangon.
- Mondjad.
- Muszáj bámulnod? Nincs esetleg valami más dolgod? Például körülnézni, hogy az a gyökér bukott angyal nem jött-e utánunk?
- Szerinted eddig mit csináltam? Míg te szépen szó szerint besprinteltél a házba, én addig jó alaposan körbenéztem, hogy ne érjen meglepetés.
Hallottam a gúnyt a hangjában, ezzel még jobban felidegesített.
- Na hát, ha már ennyire biztonságban vagyok, akkor miért nem sétálsz esetleg fel az emeletre és pihensz egy kicsit?
- Ennyire zavaró tényezőnek tartasz?
- Nem mondtam ilyet.
- Akkor meg? Olyan furcsa vagy, mióta beszéltél Min Ah-val.
Örülök, hogy leesett. Igen, furcsa vagyok, próbáld meg kitalálni a legfőbb okát, hiszen angyal vagy nem? Neked ez könnyen kéne menjen.
- Tényleg? Valahogy észre sem vettem.
- Külöönöööss......
Megforgattam a szemeimet, majd hátrafordultam és olyan csúnyán néztem rá, amennyire csak lehetett.
- Tudod mit? Fel ne merd tolni a segged az emeletre, meggondoltam magam. Hozd ide, amit vettél, mert kelleni fog az ételbe. Nyomás! - parancsoltam rá, majd visszafordultam, nem óhajtottam látni a reakcióját.
- Rabszolgahajcsár - mondta sértődötten.
Erre a kijelentésére elvigyorodtam. Tényleg annak éreztem magam, miután kiadtam a parancsokat, dehát legalább leakadt a témáról és segített is nekem. Már csak azt hallottam, hogy kihúzza a széket alóla, és elbattyog az előtérbe, ahonnan felvette a teli zacskó zöldséget és más kellékeket, amit aztán miután visszaért, az asztalra rakott.
- Tessék. És most mit csináljak?
- Vágd fel nekem a zöldségeket, mert kelleni fog a levesbe - mormogtam, miközben nagyban benne voltam a főzésbe.
Előkotorászott valahonnan egy kést, egy vágódeszkát, mellém állt, amit a kezében fogott letette, elővette a hozzávalókat, és darabolni kezdte. Míg rotyogott az étel, egy pillantást vetettem, hogyan is dolgozik. Már meg sem lepődtem kézügyességén, hiszen ő mindent tudott. Na jó, azért nem mindent. Az emberek érzéseit úgy látszik nem tudod megállapítani, vagyis inkább mondjam úgy, hogy egy lány érzéseit? Mégiscsak te is fiúból vagy, bármennyire is vagy angyali és nem e világi, a nemedet nem tudod letagadni.
Megállapításomon elmosolyodtam, amit L.Joe is mintha észre vett volna.
- Most meg mosolyogsz. Tényleg kifürkészhetetlen vagy - mondta, de nem nézett fel, nem hagyta abba azt amit éppen csinált.
- Ezt bóknak veszem - kavartam egyet a levesen.
- Úgy veszed, ahogy tetszik - vont vállat, és láttam, hogy halványan ő is mosolygott.
A rossz hangulat mintha egyszerre csak elillant volna a levegőből és újra normálisan tudtam beszélgetni angyalommal, ami örömmel töltött el. Igazán nem akartam vele veszekedni, főleg úgy, hogy azt sem tudta mi a bajom. Vagy tudta, csak nem mondta el? Ez örökre rejtély maradt. Mikor éppen akartam volna mondani valamit, képek jelentek meg előttem. Szédülni kezdtem, a keverőkanalat visszaejtettem az edénybe és éreztem, hogy súlyomat nem bírják a lábaim. Éreztem, hogy néhány másodperc és elájulok. Még azt hallottam, hogy L.Joe a nevemet kiáltja, a kés leesik a földre, és éreztem, hogy az említett srác elkap, ettől fogva elnyelt a sötétség, viszont nem sokáig.
~ Fény. Minden annyira vakítóan fényes volt, hogy nem láttam az ég világon semmit. Viszont a fényesség sem tartott örökké. Amikor végre látható volt a terület, hogy valójában merre voltam, végigfutott a hátamon a hideg. Fáklyák voltak a falra szögezve és mintha egy barlang féleségben feküdtem volna. Rémülten felkeltem, már amennyire a lábamon és a kezemen lévő láncok engedték.
Próbáltam valahogyan kiszabadítani a kezem, vagy esetleg a lábam, de próbálhattam, reménytelen volt. Lemondóan letettem arról a gondolatról, hogy megszököm és a szemközti falra emeltem a tekintetem. A látvány lesújtott. A szám tátva maradt, a levegő mintha a torkomban akadt volna, a szívem egyre hevesebben vert, szemeim könnybe lábadtak. L.Joe. Ő volt a falhoz szögezve, mindig hófehér ruhája néhol vörösen tűnt ki. A vére. Ekkor törött el a mécses.
- L.Joe - zokogtam.
A feje megmozdult, rám nézett. Egy félmosolyra húzta a száját, majd megcsóválta a fejét.
- Megszegted az ígéreted.
- Bocsáss meg, de nem tudok nem sírni, mikor így látlak.
- Ah Ri... - köhögött egyet. - Jegyezd meg. Bármi is történik velem, tudd hogy én mindig...~
Nem tudtam meg mit akart mondani az álombeli L.Joe, nem tudta mondatát befejezni, mert fölébredtem. Amikor kinyitottam a szemem, angyalom aggódó egyben rémült szemeivel találtam szembe magam. Pislogtam egyet, ekkor egy könnycsepp gördült le az arcomon. Igazából is sírtam volna?
- Ah Ri! Mi történt? Minden rendben? Mi volt ez az egész? Majdnem a szívbaj jött rám!
Akkor vettem csak észre, hogy olyan erősen szorítja a kezem, hogy azt hittem eltöri.
- L.Joe - nyöszörögtem, még mindig kómás voltam. - Ne szorítsd annyira a kezem, mert a végén még eltöröd.
- Bocs, de annyira megrémisztettél.
- Ne haragudj. Én sem számítottam rá, hogy ez fog történni - ültem fel a kanapén, mert a nappaliban voltam lefektetve. - Megint álmodtam...
- Mégis mit?
- Rólad álmodtam.
Nem hiszem, hogy éppen erre a válaszra várt, mert szemei elkerekedtek és kérdő tekintetét látva el kellett mondanom neki, hogy mit is láttam. Nem volt könnyű elmesélnem, felidézni a látottakat nagyon rossz érzést keltett bennem.
- Úgy érzed, ezek után sincs értelme az álmaimnak?
- Nem tudom, de kezdek kételkedni abban amit mondtam...
- Mégis miért történik ez velem?
- Mert feléledt benned a képességed - mondta egy hang a nappali másik végén lévő karosszékből.
Apa volt az. Eléggé nagyot néztem.
- Apa? Te meg itthon vagy? Azt hittem csak később érsz haza.
- Már itthon vagyok egy jó ideje, csak valaki volt szíves beájulni.
- Ó... Várjunk csak, mégis milyen képességről beszélsz?
- Ah Ri, emlékszel mikor azt mondtam, hogy lehet valamilyen különleges képességed, mert félig angyal, félig ember vagy? Hát itt a válasz - mondta L.Joe, miközben nyugtatóan simizte a kezem.
- Látod a jövőt, ez a képességed - állt fel apa és hozzánk sétált.
- És ezt csak így megállapítottad?
- Valami olyasmi. Anyád is pontosan ilyen volt, ilyenek voltak a tünetei a képességének. Álmokat látott, amik egy idő után beteljesedtek. Ilyen képességed van neked is.
- Akkor... az a képességem, mint anyának - visszhangoztam szülőm szavait.
- Bizony. Látszik, hogy tiszta anyja lánya - mosolygott rám, majd játékosan összeborzolta a hajamat.
Nem tudtam elhinni, hogy nekem képességem lenne. Ránéztem L.Joe-ra, aki egy szomorkás mosolyt küldött felém. Először nem értettem reakciójának lényegét, aztán tudatosult bennem. Ha az álmaim mind valóság lesznek, meg fognak történni, akkor... L.Joe és én... Mi fog történni végül velünk?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése