13.rész - I protect you

Nagyokat sóhajtozva pakoltam be a füzeteket táskámba, mert másnap suliba kellett mennem. Már csak a gondolata is lehangolt. Amikor végeztem dolgommal, levettem a polcomról egy könyvet, majd belelapoztam és megpróbáltam csak a könyv tartalmára terelni a gondolataimat. Egy ideig ment is, de mikor olvastam a főszereplő lány szerelmi problémájáról, azon nyomban összecsuktam. Azt hiszem, ez most nagyon nem kell nekem. Ledobtam valamerre az ágyra, majd én is utána ugrottam. Elterültem ágyamon és próbáltam relaxálni, nem elmélkedni semmin, nem gondolni senkire. Olyan jól esett lustálkodni, hogy alvó pozícióba tornáztam magam, majd lassan, egyenletesen kezdtem szedni a levegőt. Már láttam magam előtt az álomvilágba vezető kaput, pár lépés és keresztül tudtam volna menni rajta, de kicsapódott a szobám ajtaja és valaki becsörtetett a szobámba.
- Milyen jó már egyeseknek, hogy csak így gondtalanul lustálkodnak - hallottam meg magam mellől L.Joe szemrehányó szavait. Hát igen, ki más lett volna.
Az álmosság kipattant a szememből és így kénytelen voltam kinyitni őket. Haragos tekintettel néztem rá a szöszire, miközben ülő helyzetbe kászálódtam.
- Gondtalanul mi? Azt hiszed, nekem nincsenek gondjaim? De van, nagyon is sok. Amúgy miért jöttél be ilyen nagy zsibajjal?
- Ja, semmi, csak gondoltam szólok, hogy felmegyek, elújságolom az Angyalok Tanácsának mik történtek az utóbbi napokban, mert néha jelentést is kéne tennem. 
- Aha, akkor jó utat - vontam vállat hetykén.
- Ameddig nem vagyok itt, nehogy ki merd tenni a lábad a házból, világos? Egy védőburkot fogok vonni a ház köré, amiben biztonságban leszel. Ezt mond meg majd a bácsikádnak is.
- Értettem, főnök - szalutáltam.
- Helyes. Megyek is. Ne feledd mit mondtam!
- Jó-jó.
Még intett egyet, majd kitárta gyönyörű szárnyait és a nyitott ablakon távozott is. Felálltam az ágyról, az ablakhoz lépdeltem. Láttam, ahogyan megáll a levegőben, és valamilyen furcsa kézmozdulatokat használva egy burkot von fel, aztán pedig tova száll. Mikor már nem látszott sehol, én még akkor is az eget kémleltem, hiszen már hiányzott. Pár perce ment el, de nekem már hiányzott a jelenléte. Vajon mikor jön vissza? Siess haza, L.Joe...
Hogy ne gondoljak annyit L.Joe-ra, inkább lementem a földszintre, ott is a nappaliba, ahol apa nagyba szétterpeszkedve a kanapén, nézte a tv-t, jobban mondva csak váltogatott a csatornák között. Elmosolyodtam, folyton ezt csinálta. Semmiféle műsor nem kötötte le, esetleg a híradó vagy az időjárás jelentés, de az is csak nagy ritkán. Leültem mellé.
- Nicsak, hogy-hogy itt vagy és nem a kis törpepalánta angyalkáddal?
- Apa - böktem oldalba.
- Jólvan na, akkor legyen L.Joe...Szóval?
- Elment jelentést tenni, vagy mi a csudát, az Angyalok Tanácsának, azt hiszem így hívták... - sóhajtottam.
- Áhá, ezért vagy olyan lehangolt.
- Nem is... Totál megvagyok nélküle is.
- Nagyon rosszul hazudsz.
Elmosolyodtam. Hát igen, apának sosem lehetett hazudni, mindig átlátott rajtam és néha le is szidott, hogy nem mondok neki igazat.
- Jó, tudom.
- Ah Ri, nem szeretném ha úgy járnál, mint anyád...
- Ezt meg hogy érted?
- Beleszerettél, nem így van?
- Miről beszélsz? - tettettem, mintha nem érteném miket beszél, közben pedig nagyon is tudtam, hogy lebuktam.
- Kérlek, felelj őszintén.
- Hát...na jó, igen, beleszerettem.
- Anyja lánya. Lehetetlenek vagytok, mindketten.

L.Joe szemszög

Leamortizált aggyal hagytam el a Nagy Termet, ahol elújságoltam mik is történtek. Annyit kérdeztek tőlem, hogy azt hittem, sosem szabadulok. Minden egyes napot, órát, sőt még percet is megkérdeztek. Hogy ez milyen fárasztó... Alig vártam, hogy végre megint Ah Ri-nál legyek. Olyan volt már ott, mintha csak haza mennék. 
Az utóbbi napokban észrevettem, hogy nagyon kötődöm hozzá, vagyis a védencemhez, amit nem szabadna, nagyon nem. Angyal nem létesíthetett kapcsolatot emberi lénnyel. Lehet hogy Ah Ri csak félig volt ember, de az már pont elég volt. Erre nincs időd, csak meg kell védd, ez a te kötelességed, ne pazarolj időt a felesleges érzésekre. 
Egy ismerős angyalt véltem felfedezni a távolban, méghozzá Ah Ri édesapját, aki komótosan vette az irányt felém.
- Üdvözöllek, Byung-hun.
- Üdvözlöm - hajoltam meg.
- Köszönöm, hogy olyan kitartóan védelmezed a lányomat. Igazán hálás vagyok.
- Nem kell annak lennie, ez a dolgom.
- És ha lehetséges, ne törd össze a szívét.
Elkerekedtek a szemeim. Csak pislogtam rá, nem esett le mire céloz, mire nevetni kezdett.
- Majd idővel megérted miért is mondtam ezt. Jaj, és még valami. Tessék - nyújtott át egy sípot. - Hogyha megtaláltátok a fivéremet, csak fújj bele a sípba és már jön is a segítség.
- Rendben, úgy lesz. 
- És most menj, a lányom már nagyon vár.
- Ég önnel - bólintottam, majd elszállva mellette, a Földre vettem az irányt.

Ah Ri szemszög

Lassan kitotyogtam a fürdőből és bementem a szobámba. Kihasználva, hogy L.Joe nem volt otthon, ott öltöztem át pizsamába. Arra gondoltam, hogy eltöltöm az időt egy kis internetezéssel, felmentem twitter-re, tumblr-re, de az idő még akkor sem telt elég gyorsan. Olyan fél 12 felé lehetett amikor meguntam a várakozást, és bebújtam az ágyamba. A nyakamig betakaróztam, majd lecsuktam szemeimet, viszont volt egy kis bökkenő az elalvással kapcsolatban, a villanyt égve felejtettem, ezért reflexből a takaró már nem a nyakamnál volt, hanem az egész  fejemet beterítette.
- L.Joe...oltsd már le a villanyt... - morogtam a textil alól, persze arról elfelejtkeztem, hogy ezt nem fogja teljesíteni senki sem.
Lemondóan kimásztam az ágyból, leoltottam azt, ami eddig bevilágította a szobát, aztán pedig lustán visszafeküdtem, majd nagy nehezen álomba szenderedtem.
Másnap sikeresen megint elaludtam. Csak úgy kapkodtam. Felöltöttem az egyenruhámat, felhúztam a zoknimat, kontyba csavartam a hajam, reggeli, cipő, táska és már indultam volna is, úgy éreztem elfelejtettem valamit.
- Szöszi, itthon vagy?! - kiáltottam el magam. - Ha igen, csipkedd magad, mert suliba is kéne mennem!
- Ajj, nem kell kiabálni, hallom én ám - totyogott ki a nappaliból, nagyban törölve szemeit.
- Akkor nyomás.
Megragadtam a karjánál fogva és húzni kezdtem kifelé. Csodával határos módon hagyta, mert olyan álmos volt, majd leragadtak a pillái. Jót nevettem rajta.
- Humorosnak találsz? - ásított egyet.
- Bizony, nem sűrűn lát az ember kómás angyalokat - vigyorogtam rá.
- Haha. Fogalmad sincs milyen fárasztó felmenni, jelentést adni, ahol mindenféle marhaságot kérdeznek, és visszajönni, megbizonyosodni arról, hogy a védenced nincs-e veszélynek kitéve.
- Ömm, inkább nem is akarom tudni - legyintettem.
- És ugye tegnap egyikőtök se ment ki a védőburkon túlra?
- Nem, beszéltem apával, észben tartotta amit mondtál.
- Azért. Nem lenne valami felemelő, ha az a rohadék megtalálna, igazam van, vagy...igazam van?
- Igazad van - bólintottam.
Ahogy tettük a lépéseket, úgy közeledtünk a sulimhoz, amit még a hátam közepére se kívántam volna, de milyen jó is lett volna ha eljutunk odáig. Amikor befordultunk az utolsó utcába, ami egyenesen az iskolához vezetett, egy egészen nem kívánt személlyel kellett farkasszemet néznünk. A félelem rohamosan uralni kezdte az összes testrészemet, mert előttünk nem más állt, mint a bukott angyal, vagyis csatlós vagy valami olyasmi.
- Hát újra találkozunk, hercegnő. És nézzünk oda, még a szőke herceged is itt van - lépett egyet előre, mire nyeltem egy nagyot.
- Ne merj közelebb jönni - állt elém L.Joe, hogy takarásban legyek. - Nyugi, itt vagyok, megvédelek - ez már nekem szólt.
- Megvéded? Tőlem nem tudod.
Ekkor eltűnt, vagyis ezt hittem én, de ez nem volt teljesen igaz, mert csak gyors volt, nagyon is, majd újra feltűnt L.Joe előtt.
- Takarodj az útból - morogta a sötét angyal.
- Cöh, nekem nem parancsol egy bukott.
Erre mintha a másik felkapta volna a vizet és nekiesett angyalomnak. Dulakodni kezdtek.
- Fuss. Ne gyökerezzen már ide a lábad! Menekülj! - kiáltotta L.Joe.
- De...te...
- Menj már!! - rúgott egy hatalmasat az ellenségbe, majd megragadta a kezem és futásnak eredtünk.
Olyan furcsa érzésem volt. Nem a félelem rossz érzése, inkább valami más. Féltem, ehhez kétség sem fért, de ez valami más volt. Rohantunk, ahogy csak a lábunk bírta. Láttam L.Joe-n, hogy kapkodva veszi a levegőt, kimerítette a harc. Nem jutottunk nagyon messzire, mert a bukott angyal, aki rám vadászott elkapott. Elszakított angyalomtól, akit úgyszintén lefogtak valamilyen más angyalok, biztosan a segítség. És ekkor minden puzzle darabka a helyére került. A látomás...ne...ne...ne!!
Bármennyire is azt akartam, hogy ne történjen meg, sajnos bekövetkezett, amitől annyira rettegtem. Próbáltam kapálózni, kiszabadulni, de nem sikerült. Aki szorosan tartotta L.Joe-t, elővett egy kardot, ami megcsillant a nap fényében.
- Hiába minden, téged akkor is elviszlek a gazdámhoz - suttogta a fülembe a bukott angyal.
A fejemet L.Joe felé fordította, majd végignézette velem, ahogy a kardot mellkasába döfik. Ekkor még jobban kezdtem kapálózni, miközben egyre csak az Ő nevét hajtogattam.
- L.Joe!!!