Chapter 2.

Jó kislány, de meddig?

Lehangoltan néztem ki a kocsi ablakán, amelyen keresztül megcsodálhattam Korea fővárosát, Szöult. Több mint 1 hónapja laktam már ott.
Nehéz volt megszoknom az embereket, hogy mind koreaiak, nem pedig amerikai népek járkálnak az utcákon, angolul beszélve.
Miután lebuktam anyáék előtt a versenyzéssel és a cigivel kapcsolatban, nem sokszor engedték, hogy Jake-el pár szót is váltsak, telefonon persze. Őt hibáztatták azért, amit nem is csinált. Igazából haverom mindig is ellenezte azt, hogy cigit vegyek a számba, vagy illegálisan versenyezzek, de nem törődtem vele, mindig lecsitítottam, így a végén már segített nekem. Ennek viszont megvolt a maga ára, mégpedig az, hogy eltiltottak tőle. Nesze, kellett ez neked?Azóta játszom a jó kislányt. Úgy táncolok, ahogy anyámék azt elvárják tőlem.
Éppen egy fotózásról szállítottak egyenesen az egyetememre. Hát igen, meg kellett adni a módját, ezzel azt akarom mondani, hogy ha már gazdag vagyok, akkor miért is ne járhatnék egyetemre... Hurrá. Rüheltem tanulni, így az egész kb. úgy jött ki, mint valami pénzkidobás, mert munkám ha idősebb leszek, bőven fog akadni, szóval nem értettem szüleim logikáját, de legyen, abba a hülyeségbe is beleegyeztem. Miért is ne? Legalább addig sem ültem otthon.
Egy dolgok azért köszönhetek ennek az egyetemre-mész-mert-én-azt-mondtam stratégiának. Szereztem magamnak egy jó barátnőt, aki hadd ne mondjam, kellemes társaságnak bizonyult. Végül is folyton együtt lógtunk, szinte elválaszthatatlanok voltunk. A neve Ahn Alysha. Az apja koreai, az anyja angol volt, szóval bármikor becsusszant a mondandóm közé pár angol szócska, fel sem vette, inkább jót nevettünk rajta.
- Minden rendben Ash, jól vagyok - nyugtattam Jake húgát.
- Annyira hiányzol! 
Még telefonon keresztül is hallottam, hogy igazán komolyan gondolta.
- Te is nekem... és Jake is.
- Ezt jó hallani. Még mindig haragszom a szüleidre - váltott át duzzogó stílusba.
- Én sem hunytam még teljesen szemet a tettük miatt - sóhajtottam, majd tettem egy lépést felfele a lépcsőn.
- Szívesen idehívnám bátyust, hogy beszélhessen veled, de éppen piálni van a haverjaival.
- Szinte gondoltam - kuncogtam. - Na jó Ash, majd még dumálunk, mert be kellene mennem órára.
- Megértem. Akkor hívlak majd. Bye~
- Byebye.
Miközben kinyomtam a készüléket beléptem a terembe, ahol már Lysh karba tett kézzel várt a terem közepén. Még nem kezdődött el az óra, szerencse...
- Hyun Ju, mi tartott olyan sokáig, hogy idevonszold a formás feneked? - trappolt elém barátnőm.
- Bocs, Lysh, de fotózásom volt. Valami pletykalapnak pózoltam, és egy kicsit eltelt az idő.
- Ha munkád volt, akkor egye fene, meg van bocsájtva - legyintett.
- Imádlak - vigyorodtam el.
Helyet foglaltunk a sorok között, és beszélgetni kezdtünk, míg be nem lépett a tanár és el nem kezdődött az úgynevezett óra. Halálra untam magam, már a lábam is keresztbe tettem, a fejem megtámasztottam a kezemen, az elalvás szélén álltam, viszont ha ezt megtettem volna, mármint hogy elaludjak, akkor csak nekem származott volna belőle bajom, szóval inkább megütögettem az arcom, és megpróbáltam minden erőmmel az tanárra és arra amit mond koncentrálni.
Egy váratlan pillanatban a terem ajtaja kicsapódott, majd egy srác lépdelt be rajta. A tanár rá se hederített, folytatta a mondókáját. Csomó üres hely volt ahova leülhetett, de neki pont mellém kellett helyet foglalnia. Ez meg ki a halál? Sosem találkoztam még vele az alatt az idő alatt amióta egyetemre jártam. Semmi biccentés, még felém sem fordult. Úgy döntöttem én sem foglalkozom vele túlságosan, így előrefordultam és tovább untam magam.
- Kéne menni ma valahova - mondta Lysh, miközben ballagtunk végig a folyosón.
- Szerintem is. De hová?
- Hm...ez fogós kérdés...Mit szólnál hozzá, ha csak sétálnánk egy kicsit. Viszont majd csak este, nem ebbe a dög melegbe. So hot - legyezte magát, ezzel is kihangsúlyozva a kritikus hőséget.
- Tőlem aztán mehetünk - vontam vállat.
- És hogy állsz a bagóval? Sikerült már leszokni?
- Még nem teljesen, de próbálkozom.
- Ha rendesen viselkedsz, lehet kapsz egy-két szálat séta közben - emelgette a szemöldökét.
- Milyen kedves vagy - böktem oldalba nevetve.
Megbeszéltük, hogy olyan napnyugtakor vagy az után fogunk kimenni, addig még volt egy-két órám, így hazafuvaroztattam magam. Nem volt otthon senki, ez pedig még jobban feldobott. Fáradtan dőltem bele az egyik székbe, ami a legközelebb volt és kinyújtóztam, jó hosszúra sikeredett. Imádtam egyedül lenni otthon, az a csend és nyugalom olyan üdítő volt. Olyankor nyugodtan tudok gondolkodni, végiggondolni mindent amit akarok. Eszembe jutott a srác az egyetemről, de amint tényleg belemerültem volna az aznapi dolgok visszatekintésére, meghallottam, ahogyan egy autó leparkolt a házunk előtt. Haza érkeztek a szüleim. Lemondó sóhajt eresztettem ki, majd talpra kényszerítettem magam és felmentem a szobámba. Nem volt kedvem beszélni velük, főleg azért is nem, mert mindig amikor haza jöttek, csak a munkáról tudtak papolni, meg arról, hogy milyen fényűző partin kell következőleg részt vennünk. Már hányingerem volt, ha csak minderre gondoltam.
Bekapcsoltam a laptopomat, hátha kaptam valami e-mailt és így lett volna hatosom a lottón, kaptam biza, méghozzá Jake-től, amiben persze azt panaszolja milyen szar nélkülem és hiányzom neki nagyon. A mosolyt az arcomról nem lehetett volna letörölni, mikor olvastam ezeket a sorokat. Én is azt írtam neki vissza, hogy ő is nagyon hiányzik nekem és ne csináljon semmi ostobaságot, mert belőle simán kinézné az ember.
- Kincsem, miért nem dugod ki az orrod a szobádból? Lejöhetnél beszélgetni egy kicsit - kopogott be anya.
Fénysebességgel csuktam össze a gépet és tettettem, hogy tanulok. 
- Bocsi omma, most nem fog menni, tanulnom kell. Aztán pedig lemegyek sétálni egy kicsit Alysha-val.
- Jaj, bocsi, hogy zavartalak. Azt nagyon jól teszed ha tanulsz, és majd jót tesz egy kis séta. Majd szólj ha indulsz.
- Oké - mondtam.
Mikor nem hallottam már jelenlétét, kifújtam a bent rekedt levegőt, és kinyitottam a szekrényemet. Kiválasztottam a ruhát, amibe sétálni mentem, majd egyből magamra is öltöttem, mert nemsoká idő volt az indulásra. Fogtam az egyik táskámat, ami illett a ruhámhoz, majd mindenfélét belepakoltam, ami kellhet. Még kivettem egy topánt és szaladtam is le szólni szüleimnek, hogy mentem és majd egyszer hazaérek. Apa elmondta a hegyi beszédét, miszerint ne igyak, semmi cigi, kerüljem a részegeseket, ne álljak szóba idegenekkel, meg na, az ilyen nyilvánvaló dolgokat. Mindenre csak bólintottam, magamba viszont a falra másztam volna legszívesebben, hiszen 18 voltam. Jaj, könyörgöm, hagyjatok már lógva... Mikor végre sikeresen hárítottam a szülők nevezetű problémát, felszabadultan léptem ki az otthonomból, ami néha rosszabb volt, mint valami börtön.
Lysh-el egy közeli kávézó előtt találkoztunk, onnan pedig ballagni kezdtünk, amerre a lábunk vitt. Egész sötét volt már, ami nekünk akkor nagyon is kedvező volt.
- Itt az ideje cigizni egyet - vigyorodott el barátnőm, majd elővette a cigis dobozt.
Mindketten vettünk ki egy-egy szálat, azokat pedig meggyújtottuk. Örültem, hogy van még egy olyan barátom, aki nem hord le mindennek a cigi miatt, hanem velem együtt bagózott.
Ahogy elhaladtunk az egyik utca előtt, autómotorok túráztatására lettem figyelmes. Elnyomtam az elszívott cigit, megálltam és fülelni kezdtem.
- Mit hallasz? - állt meg Lysh is.
- Te nem hallod? Valahol autóverseny van. És szerintem illegálisan.
- Megnézzük? - kérdezte, miközben már tudhatta a választ.
- Már hogy a fenébe ne.

Siettünk, hogy legalább az utolját érjük el és azt pont el is értük. Tényleg autóverseny volt, a tömeg sokaságát nézve, igen jó versenyről maradtunk le. A győztes autó begurult a közönségbe, majd nyílt az ajtaja és kiszállt belőle a vezetője. Nagyokat pislogva néztem a srácot, akit azonnal felismertem. A kis neveletlen, elkéső, kicsoda-micsoda vagyok én srác, aki aznap mellettem ült. 
- JR, eszméletlen voltál öregem. Mint mindig, most is te lettél az első - pacsizott le egy sráccal.
- Ez csak természetes.
- Van valaki, aki ki meri hívni a bajnokot? - kiáltott fel egy másik, miközben végignézett a tömegen.
- Majd én! - tolakodtam előre.
Mindenki kerek szemekkel nézett rám, még a későkása is tátott szájjal bámult rám.
- Én versenyzek veled, szóval vedd ezt kihívásnak, JR - mondtam magabiztosan, majd egy határozott mozdulattal kihúztam magam.