9.rész Határidő

  Jeremy...ez a név volt az én félelmem kulcsa. Mit is reméltem? Azt, hogy nem talál meg? Vagy inkább azt, hogy nem hallok soha többet felőle? Nem fog keresni, békén hagy, és élhetem az életem tovább U-Kwon-al és Hye Ri-vel? Milyen ostoba vagyok. Naiv és ostoba. Tudhattam volna, hogy nem minden arany, ami fénylik. Jan Di...térj vissza a földre hiú álmodból. Örültem mikor végre kiszabadulhattam karmaiból, és lett egy igazi családom, de...most lehet vége mindennek. Megtalált.

  Amint U-Kwon kimondta annak a bizonyos valakinek a nevét, még az evőeszköz is kiesett a kezemből. Rémülten fordultam a fiú felé, aki aggódó arccal nézett vissza rám. Teljesen lefagytam. 

- Jan Di... - húzódott közelebb hozzám Hye Ri, majd kezét a vállamra tette. 
- Jó-jól vagyok - hazudtam.

  Felálltam az asztaltól, majd lassú léptekkel, egyik lábam a másik után mentem a srác mellé, aki még mindig nem mondott azóta semmit, mióta meghallotta kivel is beszél.

- Add ide, U-Kwon-ah. Majd én beszélek vele.
- Biztosan ezt akarod?
- Igen, de szeretném ha mellettem maradnál, míg beszélek vele.
- Értettem.

  Kivettem kezéből a telefonkagylót és a fülemhez emeltem.

- Jeremy, mit akarsz? - csattant hangom, mint az ostor.
- Na végre, Amber. Már kezdett nyomasztani az a néma csend a túloldalon.
- Ne merj Amber-nek nevezni soha többé, már nem vagyok a kurvád, aki minden jött-menttel ágyba bújik.
- Kicsikém, erre ne fogadj, viszont nem fogod nekem megparancsolni hogy nevezzelek, te kis szajha! Mit gondolsz, kivel beszélsz?
- Egy rohadékkal, aki olyasmivel foglalkozik, amivel nem kéne.
- Ugye nem járt el a szád?
- Még nem, de lehet véletlenül kicsusszanhat belőle, hogy ki is vagy és mit dolgozol, szóval én inkább a helyedbe szépen beszélnék velem, nehogy te járj pórul a végén - hangom gunyoros volt és tele méreggel.
- Megint elveted a sulykot és azt nem ajánlom, kislány.
- Mert mit teszel? Felkeresel és megölsz vagy mi? 

  Egy félpillantást vetettem a mellettem lévő fiúra, akinek arca semmit nem tükrözött, viszont mikor utolsó mondatom kimondtam, mintha megrándult volna egy izma.

- Nem, ennél sokkal jobb ötletem van - nevetett fel harsányan Jeremy. - Te nem tudhatod, de én most a kis barátnőd, Krystal telefonjáról beszélek veled, és a tulajdonosa is itt van velem.
- Tessék? Ugye most csak ugratsz? - nyitottam tágra szemeim.
- Nem én. Krystal szívem, szólj már bele a telefonba, mert nekem nem hisz a barátnőcskéd...
- É-én annyira sajnálom! - sírta Min Hee a telefon túloldaláról.

  Amint meghallottam barátnőm hangját, az aggodalom és a meglepődöttség futótűzként járta át a testem.

- Min Hee... Jeremy, ugye nem tettél vele semmit sem?! - már szinte ordítottam a telefonba.
- Nyugalom, még nem esett bántódása, még. De ha el mer járni a kicsi szád, azt hiszem nem fogja megúszni ép bőrrel, viszont van még egy ajánlatom.
- Ha bántani mered, saját kezűleg fojtalak meg.
- Ezt akkor vehetem annak, hogy érdekel az ajánlatom?
- Vedd.
- Szóval az ajánlatom az lenne, hogy Krystal-nak nem esik bántódása akkor, ha visszajössz dolgozni.

  Persze nem várom el tőled, hogy most dönts, kapsz rá pontosan két hetet. Addigra viszont el kell döntsd mit teszel, és akkor felkereslek újra, de ha nem jó választ kapok tőled, akkor...

- Akkor mi lesz? Fejezd be a mondatot!
- Akkor majd meglátod mi lesz.
- Oké, gondolkozom rajta, de Min Hee-t ne bántsd, megértetted?
- Teljesen. Addig a két hétig nyugtotok lehet tőlem, egyikőtöket sem zavarlak, akár még találkozhattok is, nem érdekel, de ha megtudom, hogy valamit is kikotyogtál, nektek végetek.
Ezzel lerakta a telefont. Üres tekintettel néztem a kagylót pár másodpercig, majd visszatettem a helyére. Rettenetes helyzetben voltam.
- Jan Di, esetleg megosztanád velünk mi is a helyzet? - fordított maga felé U-Kwon.
- Bocs, talán később. Most felmegyek a szobámba - mondtam teljesen nyugodt hangon, mint aki magán kívül van.

  Nem mondtak semmit, inkább hagyták, hogy magamba roskadva felmenjek a szobámba és lassan betegyem magam után az ajtót. Amint beértem a magánszférának nevezhető szobába, leroskadtam a földre, majd sírni kezdtem. Olyan keservesen és hangosan, hogy biztos voltam benne barátaim hallják odalent, de nem számított, semmi sem számított. Gyűlöllek, te rohadék! Miért kellett ezt csinálnod? Miért nem lehetnénk meg nyugodtan egymás mellett? Kellett még ez is, mi? Megfenyegetsz azzal, hogy a barátnőmnek baja esik, ha nem megyek vissza kurválkodni...Utállak, szánalomra se vagy méltó! Megnehezíted a dolgom. Most próbára akarsz tenni, hogy mit is választok, visszamegyek-e hozzád és leszek megint a kurvád, vagy bántod a barátom. Melyiket kéne választanom?!

  Utáltam azokat a pillanatokat, amikor végleg kisírtam magam, és ülök, mint valami hülye érzelemmentesen, bámulva magam elé. Időközben felkényszerítettem magam az ágyra, és ott ültem, mint valami bábú, akit beállítottak, hogy abba a pozícióba legyen. Kopogást hallottam az ajtó irányából.

- Gyere...

  Nem mondott semmit az illető, csak bejött, leült mellém és szorosan megölelt. Fiús illatáról, erős karjairól, rövid barna hajáról, érintéséről megismertem, hogy U-Kwon volt az. Fogalmam sem volt honnan tudhatta, hogy abban a pillanatban csak egy szoros ölelésre vágytam, de nagyon hálás voltam neki.

- Köszönöm, hogy vagy nekem - öleltem át én is, könnyeim pedig újra előtörtek.
- Most már mindig itt leszek neked, csakis neked.