Miután megvoltunk a nagy bemutatkozással, visszamentem a konyhába végre elkészíteni a kajámat, mert már kopogott a szemem az éhségtől. Akárhová mentem, Byung-hun, vagy hogy a csodába is hívták, folyton utánam koslatott.
- Egy pár pillanat alatt nem fognak az életemre törni, szóval légyszíves, megtennéd, hogy leülsz a seggedre, és onnan figyelsz?
- Ennyire zavaró tényezőnek tartasz? - rebegtette aranyosan szempilláit.
- Nem - sóhajtottam fáradtan. - Csak idegesítő, hogy mindenhová utánam jössz.
- De ülni olyan unalmas...
- Akkor lebegj, repülj vagy mit bánom én, csak hagyd, hogy csináljam már meg végre a kajámat...
- Jó-jó, leülök na - majd azzal helyet is foglalt az egyik széken. - Most boldog vagy?
- Igen, nagyon hálás vagyok.
- Reméltem is.
Mikor végre készen lettem a vacsorámmal, mert hát hamar eltelt az idő, leültem az angyal sráccal szemben, majd elkezdtem falatozni. Ahogy ott nagyba falatoztam, éreztem magamon pillantását, ezért kénytelen voltam megkérdezni.
- Öm, izé, kérsz te is? - mutattam le a tányéromon lévő ételre.
- Még csak az kéne - nevetett fel.
- Miért, tán az agyalok nem szoktak enni?
- Őszintén? Soha.
- Több marad - vontam hetykén vállat, majd tovább ettem.
- Gondoltam legalább meglepődsz egy kicsit - támasztotta meg a fejét jobb kezével.
- Azt hiszem, már nincs min meglepődnöm. Soha nem hittem az angyalokban, meg az ilyesfajta lényekben, és tessék, erre itt terem egy a lakásomban azt mondva, hogy ő az őrangyalom és meg kell védjen. Komolyan, van még okom a meglepettségre? - néztem fel rá.
- Most hogy így mondod, nem hiszem hogy lenne.
- Akkor meg, miről beszélünk? - kuncogtam.
Késő volt már mikor úgy gondoltam ideje lenne lezuhanyozni mennem. Felkaptam a pizsamám, az alsóneműm, majd megálltam a szoba közepén és visszafordultam Byung-hun felé, aki az ágyamon volt szétterülve.
- Bármilyen zajt, hangot hallasz a fürdőből, nem jöhetsz be, világos? Ez tiltott terület, tabu.
- Értettem. Nyugi, nem fogok leskelődni, ha ettől tartasz, azért bennem is van némi tisztesség, már nem azért - húzta mosolyra a száját.
- Ezt örömmel hallom. Akkor mentem zuhanyozni, el ne felejtsd amit mondtam.
- Jó!
A tusolás zökkenő mentesen, leskelődő angyalok nélkül ment. Megszárítottam a hajam, majd a vizes törölközőt kiterítettem száradni. A szekrényből előkotorásztam egy tiszta, száraz törölközőt és azzal mentem vissza a szobámba.
- Tessék - nyújtottam át a textil anyagot, amit vonakodva vett el.
- Ezt meg minek kapom.
- Talán arra, hogy lezuhanyozz? Na, indulás.
- Oké-oké, megyek. Bármilyen zajt, hangot hallasz a fürdőből, nem jöhetsz be, világos? Ez tiltott terület, tabu - imitált engem és kislisszolt az ajtón.
- Yaa! Ezt még visszakapod!
Alig hogy kimondtam ezeket, hatalmasat csapódott a bejárati ajtó, vagyis ez annyit tett, hgy apa hazajött. Na, most vagyok bajban! Tudtam, hogy hihetek Byung-hun-nak abban, hogy apa nem fogja látni, viszont a víz csobogását fogja, ha az angyalka nem siet.
- Itt is vagyok - szólalt meg a hátam mögött a srác.
- Mi a...? Ez aztán hamar ment - fordultam vele szembe.
- Ajtócsapódást hallottam, szóval siettem ahogy csak tudtam.
- Ja, igen, apa hazajött, és az az érzésem, hogy most jön felfelé. Most akkor kipróbálhatjuk, hogy nem lát téged.
- Nem fog, azt garantálom neked.
- Hát jó, én hiszek neked.
Jól gondoltam. Pont amikor befejeztem a mondatom, apa lépett be az ajtómon hulla fáradtan. Figyeltem a tekintetét miközben beszélgettünk egymással és megkönnyebbülve láttam, hogy ő nem érzékeli az angyal jelenlétét. Byung-hun eközben visszafeküdt az ágyamra és bámulta a plafont, vagy minket. Végül én vetettem véget beszélgetésünknek, mert láttam apán, hogy egészen ki volt merülve, ezért inkább elküldtem aludni, hiszen ahogy tőle halottam, másnap korán reggel ment dolgozni, szóval kellett a pihenés. Amikor újra kettesben voltunk a szöszivel, ismét felé fordultam.
- Tudom, hogy nagyon kényelmes az ágyam, de lennél olyan kedves és leszállnál róla, mert szeretnék én is lefeküdni. Holnap egy újabb kimerítő nap vár.
- Van még hely neked is, nyugodtan lefeküdhetsz, engem nem zavar - paskolta meg a mellette lévő helyet egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Ha-ha, nagyon vicces. Nem fogok veled egy ágyba aludni, te a földön alszol.
- Alszok? Nem, én aludni sem alszok.
- Ez most komoly? Neked még alvásra sincs szükséged?
- Nincs, így egész éjjel tudok őrködni feletted.
- Ahha... hát jó, de akkor sem fekszem melléd, lefelé! - löktem le az ágyról, majd gyors bebújtam a takaró alá, úgy, hogy az összes helyet elfoglaltam.
Byung-hun csak durcás tekintettel nézett fel rám a földről, míg én hátat fordítottam neki.
- Megtennéd, hogy lekapcsolod a villanyt? - kérdeztem már félig aludva.
- Hát persze - állt fel, majd úgy tett ahogy megkértem rá, aztán elaludtam.
Másnap reggel hamarabb keltem a szokásosnál. Nem tudtam miért, de tele voltam energiával, viszont ezzel együtt járt az is, hogy baromira éhes is voltam, ezért gyors felkaptam az egyenruhám, elrendeztem a hajam, felkaptam a táskám, majd lesuhantam a konyhába, ahol már finom illatok szálltak a levegőbe. Az asztalon a reggelim már tálalva volt, Byung-hun pedig hatalmas mosollyal köszöntött.
- Jó reggelt! Gondoltam éhes leszel, ezért csináltam neked reggelit.
- Neked is... Te tudsz főzni?! - buggyant ki belőlem meghökkenve a kérdés.
Még jó, hogy én is azzal kezdtem, hogy megköszöntem a kaját... Ez a kérdés fontosabbnak bizonyult.
- Ez ennyire meglepő?
- Most hogy így mondod, már nem annyira. Gondolhattam volna, hogy az angyalok mindent tudnak.
- Köszönöm a dicséretet.
- Szívesen, mert ilyet nem sokszor fogsz tőlem hallani. Hát akkor - ültem le az asztalhoz - köszönöm a reggelit - és hozzáláttam.
Mikor az evéssel is megvoltam, elmosogattam az edényeket, és készültem indulni a suliba, viszont a küszöbnél megálltam.
- Valami baj van? - kérdezte mellettem a szőke.
- Nem, csak felkészítem magam lelkileg a mai napra is, de legalább az vigasztal, hogy te velem leszel, Byung-hun. Lesz ki szóval tartson.
- L.Joe.
- Tessék? - néztem rá kérdőn.
- A becenevem L.Joe, hívj így.
- Elég furcsa beceneved van, de legyen, L.Joe.
- Akkor mehetünk? - nyitotta ki az ajtót, amin beáramlott a tavaszi szél és a nap vakító fénye.
- Mehetünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése