2.rész - Found You

  Már vagy 20 perc is eltelt mióta leütöttem a szőkét, de nem sok jelét adta, hogy fel akarna ébredni, ezért nem volt más választásom, otthagytam a földön, mert nem tudtam az istennek se felemelni, feje alá pedig tettem egy párnát. Mellé ültem és közelebbről is megvizsgáltam. De szép az arca... Kezemet lassan emeltem fel, mintha féltem volna tőle, de ez nem is tért el nagyon az igazságtól, hiszen ki tudja mit akart tőlem, és megérintettem az arcát. Olyan selymes volt a bőre, hogy simítottam rajta egyet, nem tudtam türtőztetni magam. Mégis mit csinálok? Ez annyira nem vall rám! Viszont ha ezeket is gondoltam, tovább folytattam arcának vizsgálását. Ahhoz képest, hogy tiszta fehérbe volt öltözve a fülében volt 3 fülbevaló, ami furcsán jól állt neki. Amikor már éppen megérintettem volna szép szőke, elrendezett haját, szemei felpattantak.

- Ááá! - húztam vissza a kezemet, majd hátrább húzódtam tőle, a serpenyőt viszont a kezembe vettem és harcra készen emeltem fel.

  Felült, majd mikor látta milyen pozícióba voltam beállva, elnevette magát. Meglepődtem hangja hallatára, de nem tágítottam.

- Én a helyedbe nem nevetnék, mert a fejed megint találkozhat a serpenyővel!

  Próbáltam olyan fenyegetőnek hatni amennyire csak tudtam, de nem sok sikert értem el, mert a srác még azok után is nevetett.

- Ne nevess már a francba is! Mit akarsz itt? Minek jöttél? Rabló vagy? Vagy éppen esetleg...-
- Hé, hé, nyugi, nem vagyok rabló, bántani sem foglak, szóval leteheted azt a harci eszközt.
- Már azt hittem, hogy nem tudsz mást, csak nevetni. Miért hinnék neked?
- Nem kell hinned nekem, ha nem akarsz, de ez az igazság.

  Hosszan néztem őt és nem tudom miért, de hittem neki. Úgy gondoltam igazat mondott. Letettem a serpenyőt mellém, de egy centivel sem mentem hozzá közelebb, ellenben ő felállt, elém lépett, majd ott le is telepedett.

- Látom mégis inkább hiszel nekem.
- Van más választásom? Akkor minek is vagy itt? A suliban találkoztunk, kit kerestél?
- Te aztán tudsz fecsegni.
- Hé! Válaszolj, ne beszélj mellé! - fontam karba a kezem.
- Oké, jól van, de már előre látom, hogy nem fogsz hinni nekem, mint minden más emberi lény...
- Emberi lény? Mert te azt hiszed más vagy mint én vagy bárki más?
- Igen.
- Azt az egós fajtádat - húztam el a szám.
- Megengednéd nekem, hogy elmondjam mi a helyzet, vagy bele fogsz még szólni a mondandómba?
- Bocs, mondd csak.
- A nevem Byung-hun és azért jöttem a földre, hogy megvédjelek. Én egy angyal vagyok.
- Aha, én meg a pápa lánya vagyok.
- Látod, mondtam, hogy nem fogsz hinni nekem - sóhajtott.
- Már nem azért, de ezt a sületlenséget ki hinné el?
- Ah Ri, kérlek hinned kell nekem!

  Nevem hallatára lesokkoltam. Kerek szemekkel néztem Byung-hun-ra, akinek csak akkor esett le mit is mondott.

- Te...honnan tudod a nevem?
- Mondtam már, angyal vagyok, és azért jöttem, hogy megvédjelek. Az csak természetes, hogy mindent tudok rólad. Az iskolában is téged kerestelek, és követtelek egészen hazáig.
- Ez még nem azt jelenti, hogy angyal vagy. Bárhonnan meglehetnek az adataim. De kérlek, ez még nem elég ahhoz, hogy elhiggyem azt, amit állítasz, hogy vagy.
- Hát jó, úgy látom nincs más választásom.

  Egyszerre felpattant a földről, és hatalmas mosollyal nézett le rám.

- Mi-mit csinálsz?
- Olyasmit, amitől még az állad is leesik.

  Hatalmas fény jelent meg a szöszi háta mögül, majd olyan történt, amitől tényleg az állam a padlót súrolta. A hátából két fehér szárny jelent meg. Olyan gyönyörűségesek voltak, hogy szívesen megérintettem volna őket, de nem tudtam megmozdulni sem a meglepettségtől és a hitetlenségtől. Hát mégis az aminek vallotta magát... Csettintett egyet, majd szárnyai, mintha nem is lettek volna, eltűntek. Újra letérdelt elém, arcán az elégedettség jeleit véltem észrevenni.

- Oké, azt hiszem, most fel kell dolgoznom a látottakat - néztem még mindig hitetlenséggel telt szemmel. - Ez annyira abszurd, abnormális, hihetetlen...
- Pedig igaz. 
- Szóval azt mondtad, hogy meg kell védened engem, dehát mitől? Nem fenyeget semmi veszély.
- Sajnálom, de erről nem mondhatok semmit. Majd idővel megtudod.
- Rendben, értettem. És akkor most ugye nem fogsz velem lakni?
- De, úgy terveztem - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Szó sem lehet róla. A házam nem angyalszálló.
- Gonosz....
- És mi lenne, ha az apám meglátna? Szívbajt kapna.
- Ő nem lát engem.
- Mégis miért nem?
- Mert csak neked vagyok látható. Más személy nem lát engem. Persze tudok olyan formába is járkálni, hogy lásson a többi mondén, de az egy kicsit kényelmetlen.
- Mo- micsoda?
- Mondén, így hívjuk az embereket.
- Áhá, világos, mint a vak ablak.
- A szarkazmus nagyon jól megy, ahogy észrevettem.
- Bizony. Kell is, mert-
- Tudom. Mert a többiek különcnek hívnak a suliban és neked valahogy meg kell védened magad, ha beszólnak. Eltaláltam?
- Szóra pontosan. Na jó, maradhatsz, de csak akkor, ha apa tényleg nem fog látni.
- Nem fog.
- Akkor maradhatsz, lásd milyen jó szívem van.
- Ezt már rég tudtam.

  Elmosolyodtam mondatára, kicsit zavarba is voltam, majd kinyújtottam a kezem.

- Tegyünk az i-re pontot, mutatkozzunk be megfelelően. A nevem Kim Ah Ri, örülök, hogy megismertelek.
- Ahogy gondolod - vigyorgott és kezét az enyémbe helyezte. - Én is örvendek a találkozásnak. A nevem Lee Byung-hun, az őrangyalod.