Chapter 6.

Múló utálat

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan hangerővel és tartással jártunk az utcákon, mint a normális emberek. Látszott rólunk, hogy nincs meg mind a négy kerék. Mit is mondhatnék, ez volt az igazság, és ezt nem is titkoltuk egy pillanatig sem. A srácok a hátunk mögött lökdösődtek, egymás nyakába ugrottak, mint valami rossz részeges kölykök, csak az volt a különbség, hogy ők teljesen józanok voltak, ezt az infó csomagot is JR-től tudtam meg. 
Elég furcsa volt mellette sétálgatni, viszont jó értelemben. Élveztem a társaságát. Mi a franc ütött belém? Hé, Hyun Ju, térj észhez! Ő az a srác, aki sakkban tart, azt ne mond, hogy elfelejtkeztél erről! Nem lehet felé semmien pozitív érzésed sem, érthető voltam?! De hiába szapultam magam megállás nélkül, az a furcsa érzés csak nem akart eltűnni.
- Hé, kislány! - csapódott mellém az egyik srác.
- Nem kislány, tudod van nevem is...
- Mégpedig? - pislogott rám.
- Hyun Ju.
- Á, vagy úgy. Te vagy a kis kihívlak-egy-versenyre-és-nyerek csajszi,ugye? - röhögött.
- Haha, irtó vicces.
- De legalább JR is szert tett egy csajra, életében először.
- Hogy...mi? - röhögtem fel, nem hittem a fülemnek.
- Bizony, a mi kis vezetőnknek sose volt még csaja. Ugye, leader?
- Be lehet fogni - mordult fel az említett személy.
- Vá, elpirultál - löktem meg a kezét.
Nem mondott semmit, csak ment mellettünk és nézte a járókelőket. Azért ez elég hihetetlen volt. Ilyen külsővel tuti, hogy döglenek utána a csajok. Komolyan még nem volt csaja? Besírok!
Megálltunk egy bárnál, majd beültünk piálni.
- Az összes piát Hyun Ju fizeti - jelentette ki JR.
- Szuper! - kiáltották a többiek.
- Hé, erről nem volt szó! - fordultam Jonghyun-hoz.
- Nem bizony, de kihasználom, hogy van aki teljesíti a kívánságaimat - vigyorgott rám.
- Argh, még jó, hogy hoztam pénzt - forgattam meg a szemeimet.
Fél óra sem kellett hozzá és az egész banda kiütötte magát, engem és JR-t kivéve. Szinte éreztem, hogy ez lesz a vége ennek a kis piálásnak. Annyit ittak, hogy alig bírtak talpon maradni. Egymást támogatva tántorogtak ki a bárból, mi ketten pedig figyeltük, hogy el ne boruljanak út közbe, na meg persze jókat röhögtünk rajtuk. Olyan sok marhaságot összehordtak, hogy a végén nem tudtam eldönteni, hogy sírok vagy nevetek.
- Jé, ott egy repülő! - mutatott fel az egyik srác.
- Váá, tényleg. Integessünk neki - mondta a másik és már integetni is kezdett.
- Jézusom, ezek holt részegek - ingattam meg a fejem.
- Srácok, szerintem nem fog észrevenni, hiába is salapáltok olyan szorgalmasan - lépett hozzájuk JR.
- Leader, gyere te is!
- Még az kéne. Nem csinálok hülyét magamból, elegek vagytok ti is a nyakamon. Na gyertek, elég volt ebből.
Nem mondom, hogy zökkenőmentesen, de végül sikerült valahogy hazaterelni az illuminált állapotban lévő srácokat, egy-két eséssel együtt.
- Ezek mindig ennyit vedelnek, ha piához jutnak? - kérdeztem szórakozottan.
- Állandóan, főleg ha a pia ingyen van.
- Sajnállak...várj, ha jobban belegondolok, mégsem.
- Ya! Irtó kedves vagy.
- Tudom, sokan mondták már.
- Miért szöktél ki? - váltott hirtelen témát.
Felnéztem rá, de ő csak az utat figyelte vagy a házakat amik mellett elhaladtunk.
- Miért akarod tudni?
Ekkor végre rám nézett, szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit sem.
- Csak kérdeztem, mert észrevettem, hogy nagyon nyomaszt valami. Viszont ha nem akarod elmondani, vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit.
Jól hallok? Ez tényleg az a JR akit én megismertem? Aki olyan egoista meg nagyképű, mint ide New York? Egyszerűen nem értem őt.
- Olyan kiismerhetetlen vagy - buggyant ki belőlem, mire felém fordította a fejét, én pedig a számhoz kaptam a kezem.
- Mi? Mit motyogsz ott?
- Semmi, nem fontos.
Megvonta a vállát, majd újra előre fordult. Mi van velem? Olyannyira nem jellemző rám ez a stílus. Bekattantam volna? Hű, ez durva. Össze kell szednem magam.
- A szüleim az oka, amiért elszöktem.
- Hm...
- Folyton helyettem akarnak dönteni és irányítani szeretnének, ami persze engem idegesít a legjobban. Igen, még mielőtt megkérdeznéd, hogy miért hagyom magam, a válasz: fogalmam sincs. Nem akarom, hogy szégyent hozzak rájuk és csalódást okozni nekik, de egyben nem is akarom meghazudtolni önmagam. Ajj, ez olyan bonyolult!
- És ebben az esetben is dönteni akartak helyetted?
- Igen. Azt akarják, hogy összejöjjek egy gazdag ficsúrral, akit még a halálos ellenségem háta közepére sem kívánok. Miatta vagyok elválasztva a barátaimtól, akik annyira hiányoznak, hogy az leírhatatlan, el kellett költözzek New York-ból, mert ő beköpött a szüleimnél, hogy versenyzem, vagyis most már csak versenyeztem. I wanna kill him, right now!
- Ö...
- Ja, bocs, csak ha mérges vagyok, szokásom angolul hablatyolni. Fel se vedd, vagy majd idővel megszokod.
- Oké, így már értem. Nem is tudtam, hogy külföldről jöttél, mert nagyon jól beszéled az itteni nyelvet.
- Hát, anyámék otthon mindig koreaiul beszéltek velem, csak házon kívül beszéltem angolul.
- És mi értelme volt, hogy ide költöztetek?
- A legjobb barátomat okolják az miatt, ami lett belőlem, ezért el akartak választani tőle, kisebb-nagyobb sikerrel.
- És ez igaz?
- Nem, dehogyis.
- Akkor ez hülyeség volt.
- Szerintem is - sóhajtottam.
- Na, jobb valamennyivel?
- Aha, kösz, hogy meghallgattál.
- Nem nagy ügy - mosolyodott el.
- Egész jó fej vagy.
- Ezt dicséretnek veszem. Nem sűrűn hallok ilyesmit mástól.
- Akkor jól vésd az eszedbe, mert lehet én se mondom többet, mert tuti teszel róla.
- Meglehet - vigyorgott sokat sejtetően.
- És meddig szándékozol velem jönni?
- Úgy gondoltam hazakísérlek.
- Ööö, hát...jó.
Ezek után csendben mentünk egymás mellett, megtartva a tisztes távolságot. Tényleg sokkal jobban éreztem magam hogy elmondhattam valakinek mi bántott. De hogy az a személy pont Jonghyun legyen, furcsa nem? Teljesen megváltozott aznap este a szememben.
Amikor megérkeztünk a házunk elé, már éppen elköszöntem volna tőle, de eszembe jutott, hogy nincs nálam a bejárati ajtóhoz kulcs, ami meg még fontosabb, a szobám belülről volt bezárva, szóval ott kellett bemennem, ahol nagy nehezen kijutottam. Az ablakon. Megkértem JR-t, hogy segítsen feljutni a fára, mire egy kis rábeszélés után beadta a derekát, és segített. Akkor tényleg elköszöntem tőle, majd az ablakon át bejutottam a sötét szobába. Már nem volt erőm felnyitni a notebook-om, hogy megnézzem az üzeneteimet, így inkább ahogy voltam, ruhástól belevágódtam az ágyba.
Félreismertelek...viszont ezek után jobban meg akarlak ismerni, JR...

Ez lett volna máról a rész. Nem mondok róla semmit, döntsétek el ti milyen lett. Megpróbálok a másik ficimhez is még a héten írni, szóval kitartás~

Chu~~