Chapter 5.

A vacsora

Óriási sóhaj hagyta el ajkaimat, amint lenyomtam a kilincset. Tudtam, kicsit késve értem haza és azt, hogy szüleim le fognak majd szidni, de abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé. Az estén akartam túl lenni a leghamarabb, minden más mellékes volt.
Az első ember, akivel találkoztam a sofőr ahjussi volt.
- Ó, kisasszony! Végre hazaért. Annyira aggódtunk önért.
- Nagyon kedves, hogy ezt mondja.
- Bocsánatot kérek, azért mert nem tudtam maga után menni. Biztosan nagyon kellemetlenül érezhette magát - hajtotta le a fejét.
- Ugyan, nem történt semmi baj, nem raboltak el. Épen és egészen megjöttem, szóval ne görcsöljön ennyit rajta.
- De...
- Nincs apelláta.
- Igenis Hyun Ju kisasszony.
- Így már sokkal jobb - mosolyogtam rá.

Ezek után jött a hab a tortán. Jessz,ez az... Anya sietett elém, arcáról a kétségbeesést és az idegességet véltem felfedezni. Remek, most jöhet a hegyi beszéd és a fejmosás! 
- Késtél! - dobolt előttem egyik lábával.
- Bocsánatot kérek, de...
- De?
- De kicsit sok időbe telt kivárni a buszt és... - füllentettem.
Nem volt humorom elmondani anyának, hogy egy fiú hazahozott, akinek mellesleg még a szolgája is voltam. Azt hiszem nem díjazta volna ezt a kijelentésem, főleg abban a pillanatban, amikor láttam, hogy így is elég feszült volt már, nem akartam tenni rá még egy lapáttal, mert akkor robbant volna.
- Ezt majd később megbeszéljük, viszont most gyere, a vendégek már várnak rád - tessékelt be az ebédlőbe.
Jóízű nevetés törte meg a ház csendjét. Az egyik apa volt, a másik egy angol férfi, aki mellett ott ült a felesége is, vagyis első látásra ezt következtettem le. Amint észrevettek, mosolyogva felém néztek, majd felálltak. Apa szúrós pillantást küldött felém, mire én csak bólintottam, értettem az idegességét és a vendégek felé fordítottam a fejem.
- Hyun Ju, ők itt Mr. és Mrs. Carter, ők azok, akiknél utoljára voltunk egy rendezvényen New York-ban és egyben nagyon jó barátaink is - mutatta be őket anya.
Hogy mi a jó isten van??? Ugye ezt most nem mondod komolyan?!!
Mosolyt erőltettem az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy ez a házaspár Adam szülei, akit még akkor is gyűlöltem, sokkal jobban, mint JR-t.
- Oh, I see. Nice to meet you. My name is Hyun Ju, but you can call me by my nickname, Jun - hajoltam meg, majd elfoglaltam a helyem a szüleim között az asztalnál. 
Ezek után angolul folyt a beszélgetés. Mint valami illedelmes kislány, egész végig kellemes társaságnak bizonyultam, aki minden kérdésre hosszú, terjedelmes mondatokban felel és közben legkedvesebb énjét mutatja.És ahogy ezt már egy párszor említettem utáltam ezt az egész cécót, egyenesen a pokolba kívántam volna az egészet, de...Aish, hagyjuk. Túl hosszú lenne elecsetelni.
Miközben én belemerültem az evésbe, a szülők feldobtak egy nagyon kényes témát és valami olyasmiről volt szó, hogy szeretnék ha Adam és köztem több is lenne, mint barátság. De hisz én addig sem tekintettem Adam-et barátnak. És ekkor sikerült félrenyelnem az ételt, majd köhögni kezdtem.
- Oh, my. Are you alright? - érdeklődött Mrs. Carter.
- Yes, somehow.
- Hyun Ju-ah, tényleg minden rendben? - fordult felém anya is.
Abbamaradt a köhögés és ennek következtében könnyes szemmel néztem fel szülőmre. Pillantásommal még az acélt is vágni lehetett volna. Olyan düh gyülemlett fel bennem, hogy azt hittem lesöprök mindent az asztalról és üvöltözni kezdek.
- Nem, semmi sincs rendben. Ne tervezgessetek nekem semmit azzal a féreggel. Miatta...minden miatta van! Gyűlölöm!
A házaspár pislogva, anya hüledezve, apa pedig idegesen meredt rám.
- Hyun Ju-ah, hogy mondhatsz ilyet a szülei előtt? És hogy mondhatod azt, hogy az ő hibája minden? Hiszen az egészről Jake tehet, elrontott.
- Könnyedén, hiszen úgysem értik! Amúgy meg pont leszarom. Jake-et pedig legyél szíves, és hagyd ki ebből. Ő semmiről sem tehet! Ne hibáztassátok azt, aki ártatlan, az istenit!
- Fékezd a nyelved lányom, mert nem lesz jó vége ha továbbra is így mersz beszélni - sziszegte apa, viszont hangja nagyot csattant. - És azt hibáztatunk, akit akarunk. Minket nem tudsz becsapni. Ne is próbáld védeni, csak azért mert a legjobb barátod! Sosem bocsájtunk meg neki ezért. Most is hogy beszélsz.
- Ó, igen? Hát jól van. Elegem van már úgyis ebből az egészből, szóval én most távozom is - álltam fel.
- Mit képzelsz, hová mész? - kapott a kezem után omma.
- A szobámba, ahol önmagam adhatom, nem azt, amit elvártok tőlem. Excuse me, but I'm not feeling well. Then, good night - biccentettem a még mindig kerek szemekkel néző vendégeknek, majd kihúztam a kezem szülőm szorításából.
- Hyun Ju, azonnal gyere vissza! - kiáltott még anya utánam. - Hyun Ju!!
Figyelembe se vettem anya ideges kiáltását, úgy döntöttem már semmi sem hat meg. Hogy képzelik azt, hogy majd helyettem döntenek? Látni sem akarom azt az elkényesztetett ficsúrt. Beköpött a szüleim előtt, és még elvárják, hogy jó pofát vágjak a kis ötletükhöz? Na abból nem esznek. Bármennyire is akarják,ezt soha nem teszem meg, ha belerokkannak akkor sem. Essenek hanyatt, engem már az se érdekelne! Wáááá, annyira ideges vagyoooook!!!!! És szegény Jake...ha tudná, mit képzelnek róla a szüleim. Ajjjjj, egy szép napon meg fogok őrülni és ezt nem Jake-nek, sem a barátaimnak, hanem maguknak köszönhetik majd. Ehhez csak gratulálni tudok. 
Hipergyorsasággal vágódtam be a szobámba és bezártam magam mögött az ajtómat, mert tudtam, hogy a szüleim a vendégek távozása után megrohamozzák a szobámat és a viselkedésemet fogják szapulni és azt, hogy milyen szégyen volt ez nekik. És majd jöhet a " Nagyot csalódtunk benned! " szöveg is, amire akkor a legkevésbé vágytam.
Az arcomat kezeimbe temettem és minden erőmmel a lenyugodásra koncentráltam. Cöh, ha az olyan könnyen ment volna. Már éppen azon voltam, hogy felnyissam a notebook-om tetejét,a mikor hűvös viszont igen kellemes szél csapta meg az arcom. Ledobtam a készüléket az ágyra, majd az ablakhoz sétáltam. Csak résnyire volt kinyitva, ezért én széttártam annyira, hogy ki tudjak hajolni rajta. Felnéztem a fekete égboltra, amit végtelen számú csillag és a Hold díszített. Akaratlanul is legördült egy könnycsepp az arcomon, amit azon nyomban le is töröltem. Elmondhatatlanul hiányzott Jake, Ash és maga New York.
Susogásra lettem figyelmes. Az ablakom előtti hatalmas fának fújta a szél az ágait. És mint derült égből villám csapás, úgy támadt nekem is egy ötletem. Elkaptam az egyik ágát, majd kiálltam az ablakba, már amennyire lehetett, ahonnan a következő lépésem egy vastagabb ágra irányult. Sosem másztam még azelőtt fán, de ahhoz képest elég jól csináltam. 
Ahogy elérkeztem a fa törzséhez, leugrottam. Körülnéztem, hogy senki nem látott-e, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, kereket oldottam. Tisztában voltam vele mi lesz ennek a kis éjjeli kiruccanásnak az eredménye, de úgy voltam vele, hogy nem érdekelt. Inkább szöktem ki, minthogy arra várjak mikor kapok fejmosást.
Egy jó ideje róttam már az utcákat egyedül. Persze mobilt meg ilyesmit elfelejtettem hozni, hogy legalább felhívjam Ash-t, akivel olyan rég beszéltem már, vagy esetleg Jake-et. Éppen szidtam azt a feledékeny agyam, mikor ismerős hangokat fedeztem fel. A beszéd és röhögések tömege mind előttem hangzott el, ezért kénytelen voltam felemelni a fejem. Addig nem is vettem észre, hogy leszegett fejjel bandukoltam. És igen, jól hallottam, ugyanis a hangok JR és bandájától származtak. Megálltak előttem, az élen a kis drágasággal, aki végigmért, majd komoly, vagyis megpróbált komoly tekintettel nézni rám.
- Szólj ha rosszul tudom, de én úgy emlékszem hogy hazavittelek - tett felém egy lépést.
- Kitűnő memóriád van. Otthon voltam, csak kiszöktem - vontam vállat, mire a többi srác füttyögni kezdett.
Felszaladt a szemöldöke, először szerintem nem tudta mit kezdjen ezzel az információval, majd végül leesett neki, mert sunyi vigyorra húzta a száját.
- Akkor gyere velünk. Bandázunk egy kicsit - nyújtotta felém a kezét.
- Jó - vágtam rá gondolkodás nélkül, majd belecsaptam a tenyerébe.
- Mertél volna nemet mondani. Amúgy sincs más választásod - röhögött ki.
- Bunkó.
- Ezt most is hallottam.
- Mert akartam is hogy halljad. Olyan jól esett.
- És még én vagyok a bunkó. Akkor te mi vagy?
Gyerekesen vonogattam a vállam, azután pedig elröhögtem magam. Eközben elindultunk, JR és én az élén, a többiek pedig lökdösődve utánunk. Mibe mentem én bele?!! Oh my god! 

Jaj, de régen írtam ehhez a ficihez. Elnézést kérek, mostantól remélem hamarabb tudom hozni a részeket. Reménykedem benne, hogy elnyerte a tetszéseteket. 

Chu~ <3