18.rész - Last fight

Tátott szájjal meredtem az előttem lévő angyal csapatra, az élén angyalommal és az apámmal. Hirtelen elsuhant mellettem két angyal, olyan szelet csapva maguk után, hogy még megborzongtam, azzal a céllal, hogy lefogják nagybátyámat, aki a háttérből figyelte az eseményeket, és egész végig farkasszemet nézett az élen álló angyallal. Az egyik pillanatban viszont apa levette tekintetét a bukottról, majd rám nézett, szemében a düh megenyhült és felcserélődött egy meleg pillantásra. 
Léptem egyet előre, mire ő is ezt tette, viszont apa nem állt meg egy lépésnél, hanem egészen közel jött hozzám, és megállt pontosan előttem. Kinyújtotta a kezét, majd megsimogatta a fejem.
- Hogy te mennyire tagadhatatlanul is hasonlítasz anyádra - mosolygott rám.
- Apa?
- Az volnék.
Olyan öröm töltötte el az egész testemet, ami egész egyszerűen leírhatatlan. Az angyal nyakába ugrottam, szorosan öleltem, mire ő is ugyan ezt tette. Még megkönnyeztem, annyira boldog voltam, hiszen láthattam az igazi apámat.
- El sem hiszed, hogy vártam már ezt a találkozást. Végre megismerhettem az igazi apám! - engedtem el.
- Mindig figyeltelek odafentről, ahogyan felcseperedsz. Annyira sajnálom, hogy nem lehettem veled, pedig elhiheted gyermekem, szerettem volna.
- Tudom, de ez ellen nem sokat tehetünk, hiszen te angyal vagy.
- Te pedig az én lányom, ami egy ledagadhatatlan tény.
Elmosolyodtam, ennek következtében egy könnycsepp legördült az arcomon, amit az akkor mellénk érkező L.Joe le is törölt. Felé fordultam és megkönnyebbülten konstatáltam, hogy semmi baja, jól van.
- Örülök, hogy jól vagy - húzott magához, én pedig a mellkasába fúrtam arcomat.
- Hát még én, azt hittem elveszítettelek. Nagyon megijedtem.
- Sajnálom. Te adtál nekem erőt, hogy gyorsan meggyógyuljak. 
- Hízelgő - vigyorogtam.
- És nagyon ügyesen kicselezted a nagybátyád, le a kalappal - puszilt bele a hajamba.
- Van itt ész, csak egy kicsit használni is kell néha - kuncogtam.
Egy jóízű nevetést kaptam válaszul, majd elengedett. Újra apához fordultam, aki egész végig mosollyal az arcán nézett minket, viszont pár pillanattal később elfordult tőlünk, arca elkomorodott, ahogy a testvérére nézett. Komótosra fogva a lépteit, odasétált a bukotthoz.
- Öcsém. Megbocsájthatatlan amit tettél és amit tenni akartál - sziszegte, viszont abban a halálos csendben nagyon jól hallottunk mindent.
- És most mit vársz tőlem? Hogy esedezve könyörgök az életemért? - kérdezte ironikusan.
- Eszembe sem jutott.
- Akkor minek jöttél?
- Az Istenre, nem nyilvánvaló? Nem akartam tétlenül végignézni, hogyan végzel a lányommal, ahogyan a szívemnek kedves nővel is végeztél.
- Pedig megérdemelné - vigyorgott rám gonoszul, mire összerezzentem.
- Csak mert az én lányom? Ennyire gyűlölsz, öcsém?
- Kimondhatatlanul. Elvetted tőlem azt a nőt, akit én is szerettem. Én meg ezt nem fogom sosem megbocsájtani neked.
- Sosem mondtad, hogy te is szeretted, nekem honnan kellett volna tudnom?
- Ami volt, elmúlt, foglalkozzunk a jelennel - biccentett egyet a fejével csatlósa felé.
Hyuk felé fordultam, velem együtt pedig L.Joe is, és már csak azt láttuk, hogy a bukott kiszabadítja magát fogva tartói szorításából és belefúj egy ugyanolyan sípba, ami nekem is a birtokomba volt. Tudtam, hogy a társait hívja. Több angyal ezúttal sikeresen lefogta, mire felnéztem angyalomra, aki bosszúsan méregette a Hyuk nevezetű csatlóst.
- Jön az erősítés. Ennek harc szaga van - suttogta, majd erősebben megszorította a kezem.
Kb. 30 másodperc sem kellett hozzá, és egy csomó bukott angyal jelent meg. 
- Harcolni akarsz, testvérem? - kérdezte apa, hangja enyhén megremegett a felgyülemlett dühtől.
- Ha másképp nem szerezhetjük meg a fruskát, akkor mindenképpen.
Apa egy pillanat erejéig hátra fordult és egy biztató mosolyt küldött felém.
- Rendben, akkor ha ez a kívánságod, legyen. Harcolunk - intézte a szavakat öccsének, majd az angyalokhoz fordult, akik fogva tartották. - Eresszétek el.
Engedelmesen levették róla a kezüket, de már támadó pozícióba is álltak, mert már egy csomó bukott közeledett feléjük.
És ekkor elszabadult a pokol. Mindenütt harcoló angyalok lehetett látni, eléggé rémisztő látvány volt, amiben még sohasem volt részem. L.Joe is belekeveredett a harcba, mert ő mindenáron engem védett. Csak úgy kapkodtam a fejem, hogy megtaláljam szememmel apámat. A nagybátyámmal harcolt éppen, és úgy nézett ki, győzésre állt, ami annyit jelentett, hogyha a vezér elbukik, a többi bukott sem fog tovább harcolni, így én csak szurkolhattam neki angyalom árnyékából, mert nagyon sokan próbáltak megkaparintani, mire apa elkiáltotta magát, hogy L.Joe vigyen ki innen. Amikor az utolsó közeledő ellenséget is legyűrte, engedelmesen megfogta a kezem, utat vágva magunknak, átrohantunk a tömegen, egyenesen ki az ajtón.
Akkor már nem úgy tűnt, mintha egy barlangba lettünk volna, hanem egy rendes házba, mert egy hosszú folyosón futottunk, egészen addig, amíg meg nem pillantottunk egy nagy ajtót, amit megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült, ezért L.Joe erejére bíztam a dolgot, akinek könnyedén kinyílt.
- Innen egyedül kell tovább menned, én visszamegyek, segítek apádnak.
- Rendben - bólintottam.
- Amint tudok, utánad megyek.
- De honnan tudod majd, hogy hol vagyok?
- A síp. Fújj majd bele, amint valami ismerős környékre kerültél - nézett végig a tájon.
Egy hegy félén voltunk, ami alatt terjeszkedett el a város. Visszanéztem L.Joe-ra, majd váltottunk egy gyors csókot és elindultam, ő pedig visszasietett.
Nem mondom, párszor sikerült elesnem, meg pár sérülést szereznem, de végül leértem és fejvesztve szaladtam, ahogyan csak a lábam bírta. Azt hittem, sosem érek már a városba. Enyhén szólva elfáradtam, túlontúl is sok volt ez nekem. Kifulladva ballagtam az utcákon, mire megpillantottam egy ismerős parkot, így tudtam, nem messze volt már a házunk, de a lábaim nem bírták tovább a strapát, kénytelen voltam leülni az egyik padra. Kifújtam magam, és megpróbáltam egyenletesen szedni a levegőt. Ahogy végignéztem magamon, egy fintor jelent meg az arcomon. Ruháim szakadtak voltak, lábamon és kezeimen rengeteg seb volt, majdnem mindegyikből ömlött a vér, és mit ne mondhatnék, irtózatosan fájtak is. Arcomat tenyerembe temettem és úgy ültem tovább, arra várva, hogy végre lenyugodjak. Ez viszont nem ment olyan könnyen, mert amikor lehunytam a szemem, azon nyomban a elém tárult az akkor látott harc minden mozzanata, apám, ahogyan éppen az öccsét teríti le a földre, és L.Joe, aki egész végig azon volt, hogy nekem ne essen bántódásom. Ekkor eszembe jutott mit mondott, hogy ha ismerős a környék, fújjak bele a sípba. Előszedtem a zsebemből, amit még akkor csúsztattam bele, mikor senki sem látta, majd hatalmasat fújtam bele. 
Amikor leeresztettem a kezem, felnéztem az égre, ami kezdett világosodni, vagyis nemsoká eljött a reggel. 
- L.Joe... Épen gyere vissza. Mit csinálok, ha valami bajod esik újból? Azt nem bírnám ki. Te vagy a mindenem, szóval gyorsan gyere vissza - suttogtam magamba.
Valaki megkocogtatta a vállam, amire ledermedtem. Lassan megfordítottam a fejem, mire a sok helyen megsebesült angyalommal találtam szembe magam. Pocsékul nézett ki, de a lényeg az volt, hogy visszajött. Könnyek szöktek a szemembe, majd a nyakába ugrottam.
- Áúcs - nevetett fel.
- Jaj, ne haragudj, de annyira örülök, hogy itt vagy!
- Ugyan - ölelt ő is szorosabban.
- Aggódtam érted.
- Én is érted. Féltem, hogy nem találsz el idáig és valahol majd kiskanállal kell összeszedjelek.
- Ya~ Még most is viccet tudsz csinálni a komoly dolgokból is. Te bolond.
- De még milyen nagy - vigyorgott szélesen, majd hosszasan megcsókolt.
Egyszer-kétszer belenyögtünk a csókba, mert eléggé fájt minden tagunk, de azért még folytattuk, nem tudtunk betelni egymással.
- Khm...gyerekek. Tudom, hogy szeretitek egymást, társaságotok van - szólalt meg apa a hátunk mögött, mire szétrebbentünk.
Mindenki ott volt, egy kicsit szétverve meg egy csomó véres sebbel, de függetlenül attól, ez azt jelentette, hogy nyertek.
- A bukottak? - néztem rá apára.
- Azokat már elintéztük, felküldtük őket és majd ítéletet mondanak a fejesek.
- Értem.
Ekkor az összes angyal aki ott volt, integetni kezdett, majd elrepültek. Mosollyal az arcomon integettem utánuk.
- Te maradsz még? - kérdeztem szülőmet.
- Még maradhatok, szóval elbeszélgethetünk egy kicsit.
- Klassz. Akkor irány haza! - kiáltottam el magam boldogan.
...Viszont még akkor nem is sejtettem, hogy az lesz az utolsó napom...az őrangyalommal...