4.rész Segítő kezek

  Üres tekintettel néztem magam elé. Nem erre gondoltam mikor azt mondtad, hogy reméled még találkozunk. Legszívesebben felpofoztam volna, de inkább nyugton maradtam, hisz nem akartam a figyelem középpontjában állni. Amíg U-Kwon és Jeremy dumáltak valamit, én addig visszamentem a kabátomért.

- Amber, mi a baj? - jött oda hozzám Min Hee.
- Semmi, mi lenne?
- Nem tudsz becsapni. Ki vele!
- Látod ott azt a srácot Jeremy-vel? - böktem a fiúk felé.
- Igen és?
- Vele leszek ma - mondtam elszontyolodva.
- Értem. Hát akkor sok sikert...
- Kösz.

  Megöleltük egymást, majd felvettem a kabátom és visszamentem Jeremy-hez.

- Akkor indulhatunk? - nézett le rám U-Kwon, mire csak bólintottam egy aprót.

  Semmi gusztusom nem volt beszélni vele. Csalódtam benne. Gondoltam ő egy "jó" srác aki nem szokott ilyesmiket csinálni, de úgy látszik tévedtem. De miket is gondoltam, hiszen nem is ismertem, miért is feltételeztem én róla ilyesmit?

  Elköszöntünk a főnökömtől, aki fenyegető pillantással nézett rám, amitől teljesen kirázott a hideg. Kliensem illedelmesen kinyitotta nekem az anyós ülés felőli kocsi ajtaját, majd mikor beszálltam, ő is beült a volán mögé és elhajtottunk.

- Na, ne legyél már ilyen búvalbaszott... - pillantott rám a srác.
- És ha az vagyok, akkor mi van? Bocsi, kibaszott szar napom van és te ezt csak tetézed ezzel a cselekedeteddel.
- Mi? Nem értelek.
- Nem értesz? Cöh...
- Most mi a bajod van?
- Csak annyi, hogy nem gondoltam volna rólad, hogy te szoktál kurvázni, ennyi az egész.
- Uhh, ez durva volt, de te mondtad.
- Mert ez az igazság, nem? - néztem ki az ablakon.

  Sötét felhők kezdték eltakarni a napot, majd eleredt az eső. Néztem, ahogy a vízcseppek gördülnek le az ablakon, mintha csak a természet is megérezte volna milyen rossz napom volt. Lélekben próbáltam felkészülni az aznap estére, amit megint egy idegennel kell eltöltenem, csak ebben az volt a különbség, hogy megmentett, de hát az mit számít.

- Nem - mondta hosszú csend után.
- Mi nem? - kérdeztem értetlenül.
- Nem ez az igazság. Én téged nem azért hoztalak el, mert veled akarok tölteni egy éjszakát - rázta meg a fejét, miközben egyenesen az utat figyelte.
- Akkor miért hoztál el? - a meglepődöttség csak úgy sugárzott kérdésemből.
- Mert segíteni akartam rajtad. Nem sok mindent tudok Jeremy-ről és a bandájáról. Utánuk néztem, de nem sok értelmes dolgot találtam, csak annyit, hogy egy bárt vezetnek, meg lányokat szednek össze minden felől. A tegnap este viszont utánad is utánadkerestem, Amber.

  Köpni-nyelni nem tudtam. Vajon ki lehet ő? Miért segít rajtam? Mi oka lehet? Annyi sok kérdés záporozott bennem, hogy alig tudtam fékezni őket. A végén viszont teljesen mást mondtam, mint amire gondoltam.

- Ha utánam kerestél, akkor biztosan tudod az igazi nevemet is.
- Nem, azt nem tudom. Csak annyit tudok rólad, hogy Jeremy bárjában dolgozol, 17 éves vagy, Amber az álneved és hogy utálod a munkádat.
- Ezeket honnan tudtad meg?
- Ó, megvannak a forrásaim.
- Mi vagy te? Nyomozó, rendőr?
- Dehogyis. Csak egy jótét lélek - nevetett.
- Ugye tudod, hogy ezt nem fogom elhinni?
- Pedig jobban tennéd, mert ez az igazság.

  Erre nem tudtam mit válaszolni csak bólintottam.

- Akkor ha már tudsz ennyit rólam, szeretném ha nem Amber-nek szólítanál, hanem Jan Di-nak. Ez az igazi nevem...
- Oké, ahogy gondolod - mondta, miközben halványan elmosolyodott.
- És most hova megyünk? Hozzád? Vagy valahova máshova?
- Hozzám nem mehetünk, mert meg kellett adjam a kis főnöködnek hol lakom, szóval a nyaralómba megyünk.
- Ööö...oké...Igazán tehetős lehetsz ha még saját nyaralód is van, de a szüleid nem fogják bánni, hogy...na, érted.
- A szüleim nincsenek Koreába, mert világ körüli úton vannak, és egy jó darabig nem is fognak hazajönni - a hangjában mintha egy cseppnyi szomorúságot véltem volna hallani.
- Ó, értem. És nem vagy...magányos?
- Megérkeztünk - állította meg az autót.

  Észre sem vettem, hogy megérkeztünk, annyira bele voltam merülve a beszélgetésbe U-Kwon-nal. Az eső is elált, aminek rendkívül örültem. Mielőtt még kinyithattam volna a kocsi ajtaját, a srác megelőzött, és kitárta előttem. Megköszöntem, majd körülnéztem. Egy erdőben lehettünk, mert mindenütt csak fákat láttam a villa körül. Egész szép, nagy nyaraló volt, de mi mást is várhattam egy tehetős embertől?

- A kérdésedre a válasz pedig, nem. Nem vagyok magányos.

  Láttam rajta, hogy nem mond igazat. Igenis hiányozhattak neki a szülei, de nem merte bevallani. Engem nem lehetett becsapni, hisz minden nap átérzem ezt, még jobban, mint ő, de inkább nem firtattam a dolgot. Ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltettem, meg hát egy idegen voltam, nem is várhattam el tőle, hogy beszéljen.

- Akkor menjünk beljebb - mondta és kihalászta zsebéből a kulcsot, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

  Egy nagy nappali tárult a szemem elé. Csak ámultam, hogy milyen nagy és milyen ízlésesen volt berendezve.

- Hű, de szép - néztem körbe.
- Tetszik?
- Nagyon.
- Örülök. Akkor most már előjöhetsz Hye Ri-ssi! - kiáltotta.
- Hogy mi van? - néztem rá kérdő szemekkel, de ő csak megrázta a fejét és vigyorgott.

  A hatalmas lépcső felől léptek zaja hallatszott, majd megpillantottam barátnőmet, akinek az arcáról le sem lehetett volna törölni a mosolyt. Odaszaladt hozzám és megölelt, vagyis jobban mondva a nyakamba ugrott, én pedig majdnem hanyatt estem.

- Jan Di! Úgy hiányoztál!
- Te is nekem! De hogy kerülsz ide? Azt hittem még nem jöhetsz ki az árvaházból.
- Az este miután beszéltem veled hívatott a főnővér és megengedte hogy kijöhessek. És akkor találkoztam U-Kwon-ssivel.
- Aha. Na jó, azt hiszem magyarázatot kérek - néztem U-Kwon-ra aki csak megvonta a vállát.
- Szerintem üljünk le, és akkor mesélhetünk - mondta Hye Ri aki időközbe elengedett.
Leültünk egy nagy kanapéra, én a szélére ültem, hogy mindkettőjüket jól lássam.
- Akkor ki vele! Hogy is van ez a kis történet?