2.rész Megmentő

  Alig vártam, hogy végre hazamehessek. A kliens elég sokáig tartott magánál, azt hittem megőrülök. Már vagy 2 hete dolgoztam annak a Jeremy nevű csávónak, de nem mondhatnám, hogy oda meg vissza voltam a munkámért. Gyűlöltem, ez volt a legmegfelelőbb szó rá, de a pénz kellett, szóval nem volt sok választásom. Néha még magamtól is undorodtam, hogy hogy voltam képes ilyet tenni? Majdnem minden este ismeretlen pasikkal bújtam ágyba csak azért, hogy el tudjam magam tartani. Igaz, volt amikor befogtak a bárba dolgozni, az még elviselhető volt. Ha kis koromban tudtam volna, hogy ilyen sorsom lesz miután végre kiszabadultam a börtönnek nevezhető árvaházból, inkább a szüleimmel haltam volna együtt.

  Tűsarkú csizmám hevesen kopogott míg sétáltam a kihaltnak nem nevezhető utcán. Úgy siettem, hogy majdnem leszakadt a lábam. Miután végeztem a pasinál, vissza kellett mennem a bárba, hogy megkapjam a fizetésem, ami nem volt valami nagy összeg, de annyira elég volt, hogy kaját meg más egyebet tudjak vásárolni belőle.

  Amikor beértem a helyiségbe, egyből megcsapott a pia és a cigi szaga, amire csak elhúztam az szám. Majd mikor beljebb mentem egy dühös tekintetű Krystalal találtam szembe magam. Krystal. Ő mondhatjuk úgy, hogy a barátnőm volt mióta ott dolgozom. A ribancos külső alatt igazi megértő és kedves lány lapul. Az igazi neve Min Hee volt, de míg a bárba voltunk nem nevezhettük egymást a nevünkön, ez valami szabály féleség volt. Min Hee volt Jeremy ölebe. Ez a legjobb szó rá, mert ha a srác csettintett egyet, ő már rohant is. Nem értettem miért teszi, viszont nem is kérdeztem rá. Ha akarja úgyis elmesélné.

- Hol a fészkes fenében voltál eddig, Amber? - tette karba kezeit a lány.
- Nem tehetek róla. A kliens tovább tartott magánál... - fintorogtam.
- Jaj te lány, nem értelek. Ha nem szereted ezt a munkát csinálni, akkor miért vagy még itt? Ne kínozd magad - tette a vállamra kezét, majd egy biztató mosolyt küldött felém.
- Min Hee...vagyis Krystal. Nincs pénzem és valahonnan kell szereznem. Minden munka hely ahol jártam, azt mondták, hogy nincs tapasztalatom, vagy még túl fiatal vagyok. Szükségem van a pénzre, hogy fenntartsam magam. Nincs senkim, aki tudna pénzt adni nekem, vagy csak eltartson, mindenki rég megfeledkezett rólam - sóhajtottam szomorúan.
- Sajnálom. Ja, tessék itt a fizetésed - nyomta a kezembe a pénzem.
- Köszi...de most hogy nem Jeremy fizet ki?
- Ö...hát őszintén szólva nem tudom, elment valahova, de nem is érdekel. Azt mondta, hogyha megjössz adjam át a pénzt. Ennyi.
- Értem. Na akkor én léptem. Holnap találkozunk - intettem. - Szia!
- Szia! Vigyázz magadra hazafelé.

  Bólintottam egyet, és elhagytam az épületet. Egy kicsit messze volt a bár a lakásomtól, de nem bántam, legalább kiszellőzik a fejem mire hazaérek. Míg hazafelé tartottam, azon gondolkodtam, hogy fel kéne hívjam Hye Ri-t. Már vagy 4 napja nem hívtam, és nem akartam, hogy halálra aggódja magát. Nem mondtam el neki mi a foglalkozásom. Féltem, hogy undorítónak nevezne és megutálna, így inkább hazudtam neki valamit, így legalább nem féltett annyira, de azért mégis volt benne egy kis szorongás.

  Annyira elvoltam gondolkodva, hogy észre sem vettem hol is járok. Egy sikátoron botorkáltam végig. Összébb húztam magamon a kabátot, majd sietősebbre fogtam a lépteimet. A hátam mögött nevetést hallottam, de nem fordultam meg, hanem elkezdtem szaladni ahogy csak bírtam, de utolért. Megragadta a karom és a legközelebbi park felé kezdett húzni. Fiú lehetett, mert elég erősen fogta a kezem. Kiáltani esélyem sem volt, mert valaki gondoskodott arról is. Biztos voltam benne, hogy nem egyedül volt, mert valaki a hátam mögött is jött. Mikor beértünk a parkba, ledobott az egyik padra, majd fölém magasodtak.

- Nézd már milyen szép kis kurvát fogtunk magunknak - füttyentett önelégülten az egyik.
- És mihez kezdjünk vele? Fosszuk ki vagy erőszakoljuk meg? - kérdezte a másik, majd levette a számról a kendőt.
- Egyiket sem - vágtam rá. - És ne nevezzetek kurvának. Nem is ismertek.
- De felvágták a nyelvedet kislány - fogta meg az arcom az aki a parkig ráncigált, kényszerítve hogy ránézzek.
Egyszerre voltam rémült és iszonyatosan mérges.
- Én a helyedbe csendben maradnék, mert eléggé fájni fog, ha nem fogod be a szádat.
- Rohadj meg! - köptem szembe.
- Te ribanc! - csattant egy hatalmas pofon az arcomon.

  Fájdalmas arccal kaptam a pofon helyére és dühös tekintettel néztem fel rájuk.
Ekkor viszont olyan történt amire egyáltalán nem számítottam. Egy autó robogott be a parkba, majd megállt. 

- Mi a...? - nézett a kocsi irányába az egyik
Egy srác szállt ki az autóból, majd felénk sietett.
- Ki vagy és mit akarsz? - mordult fel az amelyik megpofozott.
Az ismeretlen rám nézett, majd mosolyra húzta a száját.
- Őt - bökött rám.
- Akkor gyere érte, ha annyira kell neked.
Minden olyan gyorsan történt, hogy alig bírtam követni az eseményeket. Az ismeretlen fiú olyan gyorsan elintézte támadóimat, hogy tátva maradt a szám. Lehet jobb lett volna elszaladni, de kíváncsi voltam ki volt a megmentőm. A két összevert csávót hátrahagyva odaballagott hozzám, majd a kezét nyújtotta, amit egy kis habozás után elfogadtam, majd függőlegesbe segített.
- Na ez aztán húzós helyzet volt - nevetett.
- Az. Köszönöm, hogy megmentettél...ööö...
- U-Kwon, így hívnak. - mosolygott rám. - Még szerencse, hogy errefelé jártam. Kerüld a sikátorokat meg az ilyesfajta helyeket máskor...bocs, nem tudom a neved.
- Amber. Oké, máskor vigyázok. Még egyszer köszönöm, hogy segítettél.

  Nem értettem miért az ál nevemet mondtam, de már nem akartam megváltoztatni amit mondtam, ezért hagytam hogy azt higgye tényleg így hívnak.

- Gyere, hazaviszlek.
- Nem, nem szükséges... - mentegetőztem.
- Szerintem meg szükséges. Nem ajánlatos egy lánynak egyedül mászkálni az utcán, főleg ilyen öltözékbe - nézett végig rajtam.
Kissé elpirultam, ahogy végignézett rajtam, majd beadtam a derekam.
- Na jó, legyen. 

  Nem tudtam miért, de megbíztam a srácba...U-Kwon-ba. Olyan deja vu érzésem volt, de gyors el is hesegettem. Nem volt honnan ismernem őt.

  Beszálltunk az autóba, majd beindította a motort és már el is hajtottunk a parkból. Nem igazán beszéltünk egymáshoz, csak akkor szólaltam meg mikor megkérdezte hol lakom, hogy letegyen. 

- Még egyszer köszönöm amit értem tettél - hajoltam meg.
Gondoltam rá, hogy elejtek egy műmosolyt, de inkább elvetettem az ötletet.
- Semmiség. Akkor szia. Remélem még találkozunk - kacsintott rám, majd elhajtott, meg sem várva feleletem.
- Szia... - suttogtam magam elé, majd még egy ideig néztem a távolodó autót.

Én is remélem, hogy még találkozunk...