1.rész Árva

  Sokszor gondolkoztam már azon, hogy miért is élek. Mi értelme, hogy életben maradtam. Nekem is meg kellett volna halnom a szüleimmel együtt abban az autóbalesetben, de nem így történt, én túléltem. Pedig minden mennyivel könnyebb lett volna, ha én is velük halok, nem? De ez mind már 10 éve történt, mikor én még csak 7 éves voltam. Sújos sérülékeset szereztem az autóbaleset miatt, de megtudtak menteni, a szüleimet viszont már nem, ezért engem bedugtak egy árvaházba, mert az ismerősök közül senki sem vállalta, hogy felnevelnek, ezért abban a börtönnek nevezhető helyre kerültem. Azóta a nap óta...nem tudok mosolyogni. Bármit mondhatnak nekem, sosem tudtam szívből semmin sem mosolyogni, még egy félmosolyra sem telt, de ha a helyzet megkívánta akkor egy műmosolyra még éppen telt. A szüleim halálával az én lelkem is meghalt. Az árvaházban nem mondhatnám, hogy olyan jól bántak volna velünk, sőt. Sokszor volt olyan eset, hogy még meg is vertek minket. Nem volt könnyű azokat a szenvedéseket elviselni, de mégis sikerült elviselnem valahogy. Ha kihúztam 10 kerek évet, akkor minden bizonnyal sikerült túlélnem a kegyetlenséget. 

  Magányosan álldogáltam az út szélén és majd megfagytam, de nem is csodálkoztam volna rajta, ha tényleg bekövetkezne hiszen csupán egy neccharisnya, egy mini szoknya, egy pántnélküli fölső és egy kis kabátka volt rajtam. Ez már magába elárulja, hogy mi is volt a foglalkozásom, sajnos...
~1 héttel korábban~
- Jan Di! – kiáltott valaki a távolból.
Nem is kellett hátrafordúlnom, hogy tudjam egyetlen barátnőm kiált utánam. Megálltam, hogy sikerüljön beérnie, majd ketten továbbindultunk.
- Hova indultál már megint nélkülem? – morfondírozott.
- Csak sétálni.
- Szólhattál volna – bökött meg durcásan.
- Bocsi, máskor szólok, jó? – sóhajtottam.
- De már nem biztos, hogy lesz következő alkalom.
Először nem értettem mire fel mondja ezeket, de aztán beugrott. El akartam hagyni azt az árvaházat szóval elmondtam ezt a főnővérnek, aki azt mondta, hogy még gondolkodik rajta, vagyis ez annyit jelentett, hogy sokáig kell várni a válaszra.
- Ne mondj hülyeségeket. Tudod, hogy legalább 3 hétig várni fogok a válaszra, szóval addig még itt leszek – próbáltam mosolyogni, de nagyon gyatrára sikerült.
- Jan Di, inkább ne mosolyogj – nevetett fel.
- Köszönöm, ezzel megkönnyíted a dolgom Hye Ri. 

  Hye Ri. Bohókás természetű lány volt mióta ismertem. Ő volt az egyetlen aki mosolyt próbált csalni az arcomra, de még neki sem sikerült soha. Amikor az árvaházba kerültem vele találkoztam először, hiszen a szobatársa lettem, így összebarátkoztunk. Hiába szerettem őt, nem igazán sikerült ezt neki kimutatnom, de reméltem, hogy azért még érzi, hogy törődök vele. 

- Jan Di! A főnővér kerestet téged! – kiáltott az egyik nővér utánunk.
- Köszönöm!
- És még azt mondtad, hogy a válaszra még legalább 3 hétig kell várni. Kis hazug – szontyolodott el Hye Ri.
- Na, ne szomorkodj már. Nem tudhattam, hogy ilyen hamar válasszal szolgál majd – tettem a vállára kezem.
- Oké. Menjek fel veled hozzá?
- Azt megköszönném. Utálok egyedül felmenni hozzá. Ki nem állom azt a nőszemélyt. 
- Nem csak te vagy így vele, megnyugtatlak – nevetett keserűen Hye Ri
Nem siettük el a dolgokat. Csak szép, lassan mentünk fel a főnővérhez, addig is kiélveztük az együttlétet. Amint megérkeztünk, Hye Ri megállt az ajtó mellett, majd bekopogtam.
- Ki az? – érkezett a kérdés az ajtó túloldaláról.
- Jan Di – feleltem tömören.
- Gyere be.
Úgy tettem ahogy mondta. Éppen az ablakon nézett kifelé, de mikor hallotta, hogy belépek, az ajtó felé fordult.
- Hallottam az egyik nővértől, hogy hivat. A kiköltözésemről van szó? – kérdeztem szárazon.
- Igen. Megengedem, hogy elhagyd az árvaházat. Már foglaltattam neked egy tömbházba szállás, igaz nem nagy, de egy embernek megfelelő. A lakbér sem olyan nagy összeg. Adok neked 1 hétre elegendő pénzt, addig találhatsz munkát magadnak. Holnap indulsz. Egy autó elvisz téged a lakásodra. Tessék, fogd – nyújtott át egy borítékot. – És most elmehetsz.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok ezért a tetéért, hogy még lakást is keresett nekem. Mégegyszer köszönöm. A viszont látásra. 

  A borítékkal a kezemben kisiettem a szobából, majd együtt Hye Ri-vel visszamentünk a szobánkba, ahol én már el is kezdtem pakolni. Nem volt sok cuccom, csak egy bőröndnyi. Gondosan elpakoltam mindenem, majd lefeküdtem aludni barátnőmmel együtt mert már elég későre járt. 

- Annyira hiányozni fogsz barátosném. Remélem jobb életed lesz, mint itt volt – ölelt meg szorosan barátnőm.
- Köszi, én is remélem. Te meg ne legyél szomorú, és ne ittasd az egereket. Meglátogatlak majd, ha tudlak. Nem leszek olyan messze – simogattam meg a buksiát, majd kibontakoztam öleléséből és beszálltam az autóba. 

  Amikor megérkeztem a tömbházhoz, igazán megörültem, hogy végre van saját otthonom. Felcipeltem bőröndöm, majd letettem a hálószobában és körülnéztem a lakásban. Igaza volt abban a főnővérnek, hogy kicsi volt, de nekem pont megfelelő volt a mérete. Visszaballagtam a szobámba és kipakoltam a cuccaimat. Egy ideig elidőztem az egyik fényképemen, amin én és a szüleim voltunk rajta és egy kisfiú. Már elfelejtettem a nevét, hiszen csak egyszer vagy kétszer találkoztunk.
Benéztem a hűtőbe, abba reménykedve, hogy lesz benne valami, de csalódnom kellett, mert teljesen üres volt. Magamra kaptam valami jobb ruhát, majd nekig vágtam felpásztázni a várost, mert elég rég jártam a városban, közben pedig munkahely után is kutattam. Mikor végre sikerült vásárolnom valami kaját, megálltam egy hirdetőtábla előtt és nézegetni kezdtem milyen munkalehetőségek voltak, de egy rendeset sem találtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam és a kezembe nyomott egy papírt. 

- Ha munkahelyet keresel, akkor gyere a papíron lévő címre, ott pedig keress egy Jeremy nevű srácot. Sok sikert. 

  Még mielőtt válaszolhattam volna, az illető már nem volt sehol. Vállat vontam, majd zsebre vágtam a papírt. 

  Az egy hét már majdnem letelt és a pénzem is fogytában volt, alig maradt valami, munkahelyet pedig még mindig nem találtam, mert mindenhol azt mondták, hogy túl fiatal vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy felkeresem azt a Jeremy nevű valakit. A cím után hamar megtaláltam a helyet ami egy bár volt, ahonnan lenge öltözékű lányok ballagtak kifelé, mindegyik karonfogva egy pasit. Már tudtam, hogy nem jó ötlet volt odamenni, sőt a legrosszabb döntés életem során, de szükségem volt a pénzre, és itt legalább nem számított hány éves vagy, így miután megtaláltam azt a pasit, nyomban megkaptam az új nevem és ruhákat. 

  Így lettem Jan Di-ból Amber, egy...kurva. Valójában itt kezdődik az én furcsa történetem.