5.rész Kötelék

- Kezdhetitek a mesélést - fontam karba kezeim mellkasom előtt és minden figyelmemet nekik szenteltem.

  Egymásra néztek, majd Hye Ri bólintott, vagyis ő kezdte.

- Ma délután indultam el az árvaházból, a főnővér nekem is bérelt egy kis lakást az egyik tömb házban, pont a te lakásod alatt. Mikor odaértem, gondoltam felnézek hozzád, de be volt zárva az ajtó, így gondoltam megkereslek.
- Te nem vagy eszednél. Mi lett volna ha történik veled valami? - néztem rá vádló tekintettel.
- De nem történt, szóval nyugi van. Folytathatom?
- Ja, persze.
- Egy fényképet magammal vittem, hátha valaki felismer kép alapján, de mindenki akit megkérdeztem azt mondta, hogy nem ismer, így elszontyolodva vissza a lakásba vettem az irányt és ekkor találkoztam U-Kwon-ssivel. Megmutattam neki a képedet és mondtam, hogy mi a neved, hátha ismer - mosolyodott el.
- És persze ő felismert...Ácsi, akkor te mégis tudtad a nevem? Azt a hazudós fejed! - tekintetem U-Kwon-ra tévedt, aki csak vigyorgott, sejthettem volna.
- Hé, ez olyan rosszul hangzik. Inkább mondjuk azt, hogy füllentettem.
- Jó, mondjuk. Aztán mi történt?
- Aztán - kezdett bele a történet további részébe a srác - Mondtam neki, hogy én majd előkerítelek, majd elhoztam ide. Nem mondom, hogy könnyen megtaláltam azt a nyamvadt bárt, de végül csak sikerült elhozzalak. Mese vége.

  Megsemmisítő pillantást vetettem U-Kwon-ra. Elfecsegte a kis titkomat Hye Ri előtt.

- Várjunk csak, miről van szó, Jan Di? Milyen bár? Nem értem... - jött hozzám közelebb barátnőm.
Bassza meg...Most akkor magyarázkodhatok. Meg fog utálni, tuti, hogy meg fog gyűlölni...
- O-ó...nem mondtad el neki?
- Mit nem mondtál el? Miről van szó?
- Hye Ri...emlékszel, mikor azt mondtam, hogy pultos lány vagyok?
- Igen, egy előkelő helyen, és? Mi köze van ennek egy bárnak?
- Hazudtam...sajnálom...Igazából egy bárban dolgozom néha, mint pultos lány, ha helyettesítek valakit, de az igazi munkám...én... - itt elcsuklott egy pillanatra a hangom, és a sírás környékezett, mikor belenéztem Hye Ri kíváncsiságtól csillogó szemeibe. - Én egy kurva vagyok...

  Abban a pillanatban eltört a mécses és sírni kezdtem szégyenemben. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna, de lehet még az sem segített volna lemosni rólam azt a szégyenfoltot. U-Kwon időközben lelépett, biztos kettesben akart hagyni barátnőmmel. 

  Valamilyen reakcióra vártam a lánytól, hogy kiborul, vagy megpofoz, vagy mit tudom én, de semmilyen jelét nem adta, hogy felfogta amiket mondtam. Végül összeszedtem magam és késztettem a hangom, hogy felcsendüljön. Teljesen kétségbeestem.

- Én annyira sajnálom! Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de féltem, hogy megutálsz ezért. Pénzt kellett szereznem valahogy, de sehol sem vettek fel. Tudom, hogy ez nem jó mentség, de... Nem számít, most már tudod az igazat, nyugodtan vess csak meg érte, nem hibáztatnálak. Most biztosan undorodsz tőlem...

  Miután kimondtam, ami a szívem bántotta jobban éreztem magam a helyzethez képest, ezért végre képes voltam felnézni barátnőmre. Meglepődtem. Könnyek éktelenkedtek szemeiben az aggodalommal és dühvel keveredve, majd megölelt, jó szorosan.

- Pabo. Olyan ostoba vagy! Elmondhattad volna. Megutálni? Sosem tudnálak utálni, sem undorodni tőled. Te vagy az egyetlen barátnőm, aki megért engem. Nehogy már azt gondold, hogy ez most véget vet a barátságunknak! Ami megtörtént, az megtörtént, nincs mit tenni ellene. 
- Köszönöm! Annyira féltem! - sírdogáltam a vállába.
- Shh, nyugi. Mi mindig barátnők maradunk, bármi is történik, értetted?
- Igen...

  Beletelt egy kis időbe mire lenyugodtam, de mikor sikerült végre elszakadnunk egymástól barátnőmmel, betoppant U-Kwon is.

- Na, elrendeztétek amit el kellett rendezni?
- Ez igazán értelmes volt, de igen, elrendeztük - vontam vállat, miközben a szemeim törölgettem.
- Ez remek hír. Akkor megmutatnám a szobádat.
- Oké...Hogy mi?? 
- Min lepődtél meg ennyire?
- Ezzel arra akarsz célozni, hogy itt fogok lakni? De hát...
- Nincs semmi de. Most már mind a ketten itt fogtok lakni, Hye Ri-ssi már beleegyezett.

  Visszafordítottam fejem a lány felé, aki csak hevesen bólogatott, hogy fogadjam el.

- Oké, hát akkor köszönöm szépen - hajoltam meg illedelmesen.
- Nincs mit megköszönj - vonta meg a vállát a srác.
- És a cuccaimmal mi lesz?
- Ha kapok egy kulcsot a lakáshoz, akkor megmondom a személyzetnek, hogy menjenek a dolgaidért.
- De ugye nőket küldesz...?

  Biztosan érthette a célzást, mert egyszerre kezdtek el nevetni Hye Ri-vel.

- Persze.
- És a lakásunkkal mi lesz? - kérdezte barátnőm.
- Kiadatjuk valaki másnak. Hiszen már nem lesz rájuk szükségetek.
- Igaz.

  Vonakodva ugyan, de végül is odaadtam a kulcsot, amit sok keresés után megtaláltam a táskám legaljában. Megmondtam a címem és azon nyomban a srác hívta is az egyik szobalányt, majd elmondta neki mit kell tennie. A kis beszélgetés után a személyzet egyik tagjával, megmutatta a szobám, majd magamra is hagyott, hogy ismerkedjek az új környezettel. Egy jó óra megérkezett a szobalány a cuccaimmal, megköszöntem neki, majd ő is elhagyta a szobát. Aggódva nyitottam ki a bőröndöm, de megnyugodtam mikor láttam, hogy minden benne van, még a fényképem is a szüleimről. Hanyatt feküdtem a hatalmas ágyon, majd a képet kezdtem el mustrálni.

- Omma - érintettem meg az említett személyt a képen. - Te tudod vajon miért segít nekem ez a srác? Nem értem őt, hisz nem ismer, én se őt, és mégis a segítségemre sietett. Tiszta rejtély az egész személye, de valahogy kedvelem, hisz nagyon jó fej, csak...

  Ekkor viszont kopogás zavarta meg hangos monológom, mire gyorsan letettem a képet és felültem.

- Bújj beljebb!
- Heló - toppant be U-Kwon. - Esetleg zavarlak-e?
- Nem, dehogy. Gyere ülj le - paskoltam meg a mellettem lévő helyet, amit azonnal el is foglalt.
- Gondolom kíváncsi vagy mi járatban vagyok itt.
- Gondolat olvasó vagy.
- Csak beszélgetni jöttem, meg válaszolni minden kérdésedre, mert biztosan van egy temérdek  - nevetett fel.
- Á, értem. Akkor azt kérdezem meg először amire a legkíváncsibb vagyok. Ki vagy te?
- Én... - ekkor mellém pillantott, és elvette mellőlem a képet. - De régi kép...milyen kicsi voltál még akkor.
- Miről beszélsz? Honnan tudod, hogy az én vagyok?
- Gondoltam, hogy elfelejtettél már. Onnan, hogy az a kis srác melletted én vagyok. A nevem Kim Yu Kwon.

Díj ^^

Helló kids. Bocsánatot kérek, amiért ilyen sokáig halogatom a részt, de össze kell szednem a gondolataimat, nem akarom, hogy összecsapott legyen, remélem megértitek...

Most pedig jöjjön a díj, amit Bloodorange-tól kaptam, amit persze köszönök szépen :3

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

Kérdések:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Remélem nem haragszotok, de az maradjon titok...sok becenevem van, viszont a Blueberry-t nagyon szeretem.

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Skillet - Lucy... :(

3. Félsz a sötétben?

Rettegek, főleg miután horror filmeztünk a barátaimmal.

4. Szerelmes vagy valakibe?
Ehehe...titok.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Nem emlékszem, hogy lett volna olyan.

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

A fél világ halott az én gondolataimban...

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem tudom. Nekem volt már szerencsém és szerencsétlenségem is egyaránt azon a napon.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Még szép.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Igen, de magasról leszarom ki mit gondol.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

Nem, soha.

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Húha...hát találkoznék minden sztárral akit szeretek, beleértve a kpop-ot is :D

12. Szoktál álmodozni?

Folyton máshol jár az eszem.

13. Járnál Chace Crawfordda?

Meglehet.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

Én mindenképpen lányt szeretnék, a név az mindig változó.

15. Adni vagy kapni jobb?

Nagyon szeretek ajándékot kapni, bárminek tudok örülni. Adni pedig csodás dolog, főleg ha az akinek adsz boldog lesz tőle.

16. Titkom:

Titok xD

17. Bakancslista:

- Kijutni Koreába és Japánba

- Találkozni Johnny Depp-el (kedvenc színészem)

- Eljutni egy Block B koncertre és más kpop koncertekre

- Találkozni a kedvenc íróimmal

- Egy normális életet élni

- És várom, hogy fejbecsapjon a szerelem, vagyis megtalálni az igazit x3

Nem is vagyok olyan igényes...tudom xD

4.rész Segítő kezek

  Üres tekintettel néztem magam elé. Nem erre gondoltam mikor azt mondtad, hogy reméled még találkozunk. Legszívesebben felpofoztam volna, de inkább nyugton maradtam, hisz nem akartam a figyelem középpontjában állni. Amíg U-Kwon és Jeremy dumáltak valamit, én addig visszamentem a kabátomért.

- Amber, mi a baj? - jött oda hozzám Min Hee.
- Semmi, mi lenne?
- Nem tudsz becsapni. Ki vele!
- Látod ott azt a srácot Jeremy-vel? - böktem a fiúk felé.
- Igen és?
- Vele leszek ma - mondtam elszontyolodva.
- Értem. Hát akkor sok sikert...
- Kösz.

  Megöleltük egymást, majd felvettem a kabátom és visszamentem Jeremy-hez.

- Akkor indulhatunk? - nézett le rám U-Kwon, mire csak bólintottam egy aprót.

  Semmi gusztusom nem volt beszélni vele. Csalódtam benne. Gondoltam ő egy "jó" srác aki nem szokott ilyesmiket csinálni, de úgy látszik tévedtem. De miket is gondoltam, hiszen nem is ismertem, miért is feltételeztem én róla ilyesmit?

  Elköszöntünk a főnökömtől, aki fenyegető pillantással nézett rám, amitől teljesen kirázott a hideg. Kliensem illedelmesen kinyitotta nekem az anyós ülés felőli kocsi ajtaját, majd mikor beszálltam, ő is beült a volán mögé és elhajtottunk.

- Na, ne legyél már ilyen búvalbaszott... - pillantott rám a srác.
- És ha az vagyok, akkor mi van? Bocsi, kibaszott szar napom van és te ezt csak tetézed ezzel a cselekedeteddel.
- Mi? Nem értelek.
- Nem értesz? Cöh...
- Most mi a bajod van?
- Csak annyi, hogy nem gondoltam volna rólad, hogy te szoktál kurvázni, ennyi az egész.
- Uhh, ez durva volt, de te mondtad.
- Mert ez az igazság, nem? - néztem ki az ablakon.

  Sötét felhők kezdték eltakarni a napot, majd eleredt az eső. Néztem, ahogy a vízcseppek gördülnek le az ablakon, mintha csak a természet is megérezte volna milyen rossz napom volt. Lélekben próbáltam felkészülni az aznap estére, amit megint egy idegennel kell eltöltenem, csak ebben az volt a különbség, hogy megmentett, de hát az mit számít.

- Nem - mondta hosszú csend után.
- Mi nem? - kérdeztem értetlenül.
- Nem ez az igazság. Én téged nem azért hoztalak el, mert veled akarok tölteni egy éjszakát - rázta meg a fejét, miközben egyenesen az utat figyelte.
- Akkor miért hoztál el? - a meglepődöttség csak úgy sugárzott kérdésemből.
- Mert segíteni akartam rajtad. Nem sok mindent tudok Jeremy-ről és a bandájáról. Utánuk néztem, de nem sok értelmes dolgot találtam, csak annyit, hogy egy bárt vezetnek, meg lányokat szednek össze minden felől. A tegnap este viszont utánad is utánadkerestem, Amber.

  Köpni-nyelni nem tudtam. Vajon ki lehet ő? Miért segít rajtam? Mi oka lehet? Annyi sok kérdés záporozott bennem, hogy alig tudtam fékezni őket. A végén viszont teljesen mást mondtam, mint amire gondoltam.

- Ha utánam kerestél, akkor biztosan tudod az igazi nevemet is.
- Nem, azt nem tudom. Csak annyit tudok rólad, hogy Jeremy bárjában dolgozol, 17 éves vagy, Amber az álneved és hogy utálod a munkádat.
- Ezeket honnan tudtad meg?
- Ó, megvannak a forrásaim.
- Mi vagy te? Nyomozó, rendőr?
- Dehogyis. Csak egy jótét lélek - nevetett.
- Ugye tudod, hogy ezt nem fogom elhinni?
- Pedig jobban tennéd, mert ez az igazság.

  Erre nem tudtam mit válaszolni csak bólintottam.

- Akkor ha már tudsz ennyit rólam, szeretném ha nem Amber-nek szólítanál, hanem Jan Di-nak. Ez az igazi nevem...
- Oké, ahogy gondolod - mondta, miközben halványan elmosolyodott.
- És most hova megyünk? Hozzád? Vagy valahova máshova?
- Hozzám nem mehetünk, mert meg kellett adjam a kis főnöködnek hol lakom, szóval a nyaralómba megyünk.
- Ööö...oké...Igazán tehetős lehetsz ha még saját nyaralód is van, de a szüleid nem fogják bánni, hogy...na, érted.
- A szüleim nincsenek Koreába, mert világ körüli úton vannak, és egy jó darabig nem is fognak hazajönni - a hangjában mintha egy cseppnyi szomorúságot véltem volna hallani.
- Ó, értem. És nem vagy...magányos?
- Megérkeztünk - állította meg az autót.

  Észre sem vettem, hogy megérkeztünk, annyira bele voltam merülve a beszélgetésbe U-Kwon-nal. Az eső is elált, aminek rendkívül örültem. Mielőtt még kinyithattam volna a kocsi ajtaját, a srác megelőzött, és kitárta előttem. Megköszöntem, majd körülnéztem. Egy erdőben lehettünk, mert mindenütt csak fákat láttam a villa körül. Egész szép, nagy nyaraló volt, de mi mást is várhattam egy tehetős embertől?

- A kérdésedre a válasz pedig, nem. Nem vagyok magányos.

  Láttam rajta, hogy nem mond igazat. Igenis hiányozhattak neki a szülei, de nem merte bevallani. Engem nem lehetett becsapni, hisz minden nap átérzem ezt, még jobban, mint ő, de inkább nem firtattam a dolgot. Ha nem akarja elmondani, akkor nem erőltettem, meg hát egy idegen voltam, nem is várhattam el tőle, hogy beszéljen.

- Akkor menjünk beljebb - mondta és kihalászta zsebéből a kulcsot, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

  Egy nagy nappali tárult a szemem elé. Csak ámultam, hogy milyen nagy és milyen ízlésesen volt berendezve.

- Hű, de szép - néztem körbe.
- Tetszik?
- Nagyon.
- Örülök. Akkor most már előjöhetsz Hye Ri-ssi! - kiáltotta.
- Hogy mi van? - néztem rá kérdő szemekkel, de ő csak megrázta a fejét és vigyorgott.

  A hatalmas lépcső felől léptek zaja hallatszott, majd megpillantottam barátnőmet, akinek az arcáról le sem lehetett volna törölni a mosolyt. Odaszaladt hozzám és megölelt, vagyis jobban mondva a nyakamba ugrott, én pedig majdnem hanyatt estem.

- Jan Di! Úgy hiányoztál!
- Te is nekem! De hogy kerülsz ide? Azt hittem még nem jöhetsz ki az árvaházból.
- Az este miután beszéltem veled hívatott a főnővér és megengedte hogy kijöhessek. És akkor találkoztam U-Kwon-ssivel.
- Aha. Na jó, azt hiszem magyarázatot kérek - néztem U-Kwon-ra aki csak megvonta a vállát.
- Szerintem üljünk le, és akkor mesélhetünk - mondta Hye Ri aki időközbe elengedett.
Leültünk egy nagy kanapéra, én a szélére ültem, hogy mindkettőjüket jól lássam.
- Akkor ki vele! Hogy is van ez a kis történet? 

3.rész Megfenyegetve

- És aztán mi volt? - kérdezte Hye Ri aggodalmasan.

  Hát igen. Miután hazakerültem, egyenesen a telefonhoz mentem, majd levágódtam vele az ágyra, és tárcsázni kezdtem az árvaház számát. Kértem a nővért aki felvette, hogy hívja oda barátnőmet. Véletlenül elköppintettem az aznap esti dolgot, aztán persze nem hagyott nyugton, míg el nem meséltem neki mi is történt.

- Aztán jött egy srác és megmentett.
- Aww...és legalább jól nézett ki?
- Hye Ri! Majd pont azt fogom nézni hogy néz ki, mikor örültem neki, hogy épségben megúsztam - morogtam.
- Jól van na, de a nevét legalább megkérdezted?
- U-Kwon, azt mondta így hívják.
- Ez már haladás.
- Kezdem azt hinni, hogy nem is érdekel velem mi volt, csak a srác...
- Milyen hülyeségeket beszélsz itt nekem. Hát persze hogy érdekel veled mi van. Már egy jó ideje nem hívtál, kezdtem azt hinni, hogy valami bajod esett.
- Tudom-tudom, bocsi, csak sokat kell dolgoznom ennyi az egész. Amikor végre hazakerülök hulla vagyok.
- Nehéz lehet.
- Az, de kibírom, mert ha nem tenném akkor még nehezebb lenne fenntartani magam. Na jó, váltsunk témát. Veled mi a helyzet? Jól vagy?
- Igen, elvagyok és van egy jó hírem.
- Csupa fül vagyok.
- Megbeszéltem a főnővérrel, hogy én is eljöhessek az árvaházból, viszont nekem is most még csak annyit mondott, hogy várnom kell a válaszára.
- Ez tényleg jó hír. Már alig várom, hogy kijöhess abból a börtönből.
Lehet, hogy a hangom nem volt túl meggyőző, de én tényleg örültem neki.
- Én is - nevetett. - Na de most mennem kell, mert a nővér nagyon csúnyán néz rám, hogy mikor teszem már le a telefont. Majd még hívj. Szia, jó éjt.
- Szia, neked is.

   Ezzel letettük mindketten. Felültem az ágyon, majd a telefont visszatettem a helyére. Átballagtam a kis fürdőszobámba, és letusoltam. Olyan jól esett már levetni azt a ribancos göncöt. Miután sikeresen letusoltam, egy törölközőt csavartam a testem köré és visszamentem a szobába, hogy átöltözhessek. Pont mikor visszaértem elkezdett csörögni a telefonom.

- Haló? - vettem föl a kagylót.
- Jan Di!
- Min Hee? 
- Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de holnap muszáj bejönnöd a bárba segíteni, mert a báros csaj megbetegedett és nincs senki más aki helyettesíthetné. Ugye bejössz?
- Gondolom nincs sok választásom. Jeremy utasított?
Nem válaszolt azonnal, ebből kikövetkeztettem, hogy rátapintottam a lényegre.
- Igen, ő.
- Oké, nem gáz, be tudok ugrani a csaj helyett - sóhajtottam beleegyezően.
- Köszi Jan Di. Imádlak!
- Főleg ilyenkor...

  Elköszöntünk egymástól, majd lettem. Nem is akartam belegondolni a másnapba, ezért gyorsan átöltöztem pizsamába és lefeküdtem aludni. 5 perc sem kellett és én már nagyba aludtam.
Másnap nem sok mindent csináltam. Sajnos hamar eltelt a délután és már azon vettem észre magam, hogy készülődnöm kell, ha nem akartam elkésni. Gyors rendbe szedtem magam, felöltöztem, smink, megcsináltam a hajam és már indultam is dolgozni. Mikor kiértem a tömbházból, hideg szél csapott meg amitől megborzongtam, majd nagy nehezen, de elindultam. Nem kellett sok idő és már a bárnál voltam. Beléptem a helyiségbe és mint mindig most is Min Hee fogadott mosollyal az arcán, de mintha egy kicsit frusztrált lett volna. Köszöntünk egymásnak, majd beálltam a pult mögé és levettem a kabátomat, amit lelöktem az egyik székre.

- Hé, csinibaba, egy sört kérek! - ült le a pulthoz egy srác.

  Gyűlöltem mikor jelzőkkel illettek meg, de nem húztam már fel magam rajta, csak rámosolyogtam az illetőre és letettem elé az italát.

- Tessék. És nem csinibaba, hanem Amber - vágtam oda, még mindig mosolyogva.

  Erre a srác csak megvonta a vállát, majd belekortyolt italába. Odébb álltam, és leültem, hiszen nem igazán volt senki akit kiszolgálhattam volna, majd ha kellett nekik valami úgyis szóltak. Végigfuttattam tekintetem a helyiségben. Mindenhol csak lányokat láttam amint körbezsongják a vendégeket. Elhúztam a szám, majd máshova néztem. Megpillantottam az egyik asztalnál Jeremy-t aki éppen nagyban dumált valakivel, majd lassan a táskából amit éppen magánál tartott egy zacskót vett ki amiben fehér por volt. Drog, esett le gyorsan. Nem hittem a szememnek, bár nem is tudom miért voltam annyira meglepődve, hiszen belőle simán ki lehetett nézni, hogy rosszban sántikál, de ez azért már több volt a soknál. Felálltam a székről és a főnököm asztala felé siettem, majd megálltam mellette.

- Mit szeretnél Amber? - nézett fel rám Jeremy.
- Beszélni. Most.
- Oké - vont vállat, majd elnézést kért az illetőtől és elvonultunk egy sarokba. - Na, miről akartál beszélni?
- Drogok. Te drogokat árulsz az ide betévedő embereknek?
- Hoppá, csak nem megláttad az imént a zacskót a kezemben?
- De, pontosan, és arra jutottam, hogy én ezt nem csinálom tovább, felmondok. Nem akarok sittre kerülni, ha téged elkapnának.
- Hát ezzel van egy aprócska bökkenő. Elengednélek én nyugodt szívvel ha nem tudnám, hogy most már te is tudsz mit is működöm. Így viszont nem mehetsz el.
- Nem te mondod meg nekem mit csináljak és mit nem! - csattantam fel.
- Ó, dehogynem. A főnököd vagyok, ha nem tudnád. Most, hogy tudsz mindenről, nem engedhetlek el, annak a tudatában, hogy bármikor feladhatsz a rendőrségnél. Ha mégis megtennéd...
- Akkor mi lenne? - éreztem, hogy a hangom kezd cserben hagyni.
- Azt inkább nem akarod tudni. Legyél jó kislány és tedd szépen amit mondok, vagy neked esik bántódásod.

  Sarokba szorított a szemét dögje. Nem volt választásom, így inkább megmaradtam annál a verziónál, hogy engedelmeskedem neki. Bólintottam egyet.

- Na, ha ezt így megtárgyaltuk, akkor el is mondom, hogy ma is lesz egy kliensed.
- Dehát nem hagyhatom itt a bárt. Te mondtad, hogy ma én leszek a pultos.
- Igen, de helyettesíthetünk téged valaki mással. Ez a személy kifejezetten téged akar - elnézett a vállam fölött, majd sunyi vigyorra húzta a száját. - Már itt is van.

  Hátra kaptam a fejem, de megbántam azonnal. Mintha csak szíven szúrtak volna, olyan rosszul éreztem magam. Jött, hogy sírjak. Amint az alak meglátott felém közelített, majd megállt előttem. Felismertem, sajnos.

- Ez nem lehet igaz...ezt nem hiszem el - kaptam a szám elé. - U-Kwon?

  Elmosolyodott mikor elhangzott neve, majd lehajolt egész közel és a fülembe suttogott.

- Örülök, hogy ismét találkozunk, Amber.

2.rész Megmentő

  Alig vártam, hogy végre hazamehessek. A kliens elég sokáig tartott magánál, azt hittem megőrülök. Már vagy 2 hete dolgoztam annak a Jeremy nevű csávónak, de nem mondhatnám, hogy oda meg vissza voltam a munkámért. Gyűlöltem, ez volt a legmegfelelőbb szó rá, de a pénz kellett, szóval nem volt sok választásom. Néha még magamtól is undorodtam, hogy hogy voltam képes ilyet tenni? Majdnem minden este ismeretlen pasikkal bújtam ágyba csak azért, hogy el tudjam magam tartani. Igaz, volt amikor befogtak a bárba dolgozni, az még elviselhető volt. Ha kis koromban tudtam volna, hogy ilyen sorsom lesz miután végre kiszabadultam a börtönnek nevezhető árvaházból, inkább a szüleimmel haltam volna együtt.

  Tűsarkú csizmám hevesen kopogott míg sétáltam a kihaltnak nem nevezhető utcán. Úgy siettem, hogy majdnem leszakadt a lábam. Miután végeztem a pasinál, vissza kellett mennem a bárba, hogy megkapjam a fizetésem, ami nem volt valami nagy összeg, de annyira elég volt, hogy kaját meg más egyebet tudjak vásárolni belőle.

  Amikor beértem a helyiségbe, egyből megcsapott a pia és a cigi szaga, amire csak elhúztam az szám. Majd mikor beljebb mentem egy dühös tekintetű Krystalal találtam szembe magam. Krystal. Ő mondhatjuk úgy, hogy a barátnőm volt mióta ott dolgozom. A ribancos külső alatt igazi megértő és kedves lány lapul. Az igazi neve Min Hee volt, de míg a bárba voltunk nem nevezhettük egymást a nevünkön, ez valami szabály féleség volt. Min Hee volt Jeremy ölebe. Ez a legjobb szó rá, mert ha a srác csettintett egyet, ő már rohant is. Nem értettem miért teszi, viszont nem is kérdeztem rá. Ha akarja úgyis elmesélné.

- Hol a fészkes fenében voltál eddig, Amber? - tette karba kezeit a lány.
- Nem tehetek róla. A kliens tovább tartott magánál... - fintorogtam.
- Jaj te lány, nem értelek. Ha nem szereted ezt a munkát csinálni, akkor miért vagy még itt? Ne kínozd magad - tette a vállamra kezét, majd egy biztató mosolyt küldött felém.
- Min Hee...vagyis Krystal. Nincs pénzem és valahonnan kell szereznem. Minden munka hely ahol jártam, azt mondták, hogy nincs tapasztalatom, vagy még túl fiatal vagyok. Szükségem van a pénzre, hogy fenntartsam magam. Nincs senkim, aki tudna pénzt adni nekem, vagy csak eltartson, mindenki rég megfeledkezett rólam - sóhajtottam szomorúan.
- Sajnálom. Ja, tessék itt a fizetésed - nyomta a kezembe a pénzem.
- Köszi...de most hogy nem Jeremy fizet ki?
- Ö...hát őszintén szólva nem tudom, elment valahova, de nem is érdekel. Azt mondta, hogyha megjössz adjam át a pénzt. Ennyi.
- Értem. Na akkor én léptem. Holnap találkozunk - intettem. - Szia!
- Szia! Vigyázz magadra hazafelé.

  Bólintottam egyet, és elhagytam az épületet. Egy kicsit messze volt a bár a lakásomtól, de nem bántam, legalább kiszellőzik a fejem mire hazaérek. Míg hazafelé tartottam, azon gondolkodtam, hogy fel kéne hívjam Hye Ri-t. Már vagy 4 napja nem hívtam, és nem akartam, hogy halálra aggódja magát. Nem mondtam el neki mi a foglalkozásom. Féltem, hogy undorítónak nevezne és megutálna, így inkább hazudtam neki valamit, így legalább nem féltett annyira, de azért mégis volt benne egy kis szorongás.

  Annyira elvoltam gondolkodva, hogy észre sem vettem hol is járok. Egy sikátoron botorkáltam végig. Összébb húztam magamon a kabátot, majd sietősebbre fogtam a lépteimet. A hátam mögött nevetést hallottam, de nem fordultam meg, hanem elkezdtem szaladni ahogy csak bírtam, de utolért. Megragadta a karom és a legközelebbi park felé kezdett húzni. Fiú lehetett, mert elég erősen fogta a kezem. Kiáltani esélyem sem volt, mert valaki gondoskodott arról is. Biztos voltam benne, hogy nem egyedül volt, mert valaki a hátam mögött is jött. Mikor beértünk a parkba, ledobott az egyik padra, majd fölém magasodtak.

- Nézd már milyen szép kis kurvát fogtunk magunknak - füttyentett önelégülten az egyik.
- És mihez kezdjünk vele? Fosszuk ki vagy erőszakoljuk meg? - kérdezte a másik, majd levette a számról a kendőt.
- Egyiket sem - vágtam rá. - És ne nevezzetek kurvának. Nem is ismertek.
- De felvágták a nyelvedet kislány - fogta meg az arcom az aki a parkig ráncigált, kényszerítve hogy ránézzek.
Egyszerre voltam rémült és iszonyatosan mérges.
- Én a helyedbe csendben maradnék, mert eléggé fájni fog, ha nem fogod be a szádat.
- Rohadj meg! - köptem szembe.
- Te ribanc! - csattant egy hatalmas pofon az arcomon.

  Fájdalmas arccal kaptam a pofon helyére és dühös tekintettel néztem fel rájuk.
Ekkor viszont olyan történt amire egyáltalán nem számítottam. Egy autó robogott be a parkba, majd megállt. 

- Mi a...? - nézett a kocsi irányába az egyik
Egy srác szállt ki az autóból, majd felénk sietett.
- Ki vagy és mit akarsz? - mordult fel az amelyik megpofozott.
Az ismeretlen rám nézett, majd mosolyra húzta a száját.
- Őt - bökött rám.
- Akkor gyere érte, ha annyira kell neked.
Minden olyan gyorsan történt, hogy alig bírtam követni az eseményeket. Az ismeretlen fiú olyan gyorsan elintézte támadóimat, hogy tátva maradt a szám. Lehet jobb lett volna elszaladni, de kíváncsi voltam ki volt a megmentőm. A két összevert csávót hátrahagyva odaballagott hozzám, majd a kezét nyújtotta, amit egy kis habozás után elfogadtam, majd függőlegesbe segített.
- Na ez aztán húzós helyzet volt - nevetett.
- Az. Köszönöm, hogy megmentettél...ööö...
- U-Kwon, így hívnak. - mosolygott rám. - Még szerencse, hogy errefelé jártam. Kerüld a sikátorokat meg az ilyesfajta helyeket máskor...bocs, nem tudom a neved.
- Amber. Oké, máskor vigyázok. Még egyszer köszönöm, hogy segítettél.

  Nem értettem miért az ál nevemet mondtam, de már nem akartam megváltoztatni amit mondtam, ezért hagytam hogy azt higgye tényleg így hívnak.

- Gyere, hazaviszlek.
- Nem, nem szükséges... - mentegetőztem.
- Szerintem meg szükséges. Nem ajánlatos egy lánynak egyedül mászkálni az utcán, főleg ilyen öltözékbe - nézett végig rajtam.
Kissé elpirultam, ahogy végignézett rajtam, majd beadtam a derekam.
- Na jó, legyen. 

  Nem tudtam miért, de megbíztam a srácba...U-Kwon-ba. Olyan deja vu érzésem volt, de gyors el is hesegettem. Nem volt honnan ismernem őt.

  Beszálltunk az autóba, majd beindította a motort és már el is hajtottunk a parkból. Nem igazán beszéltünk egymáshoz, csak akkor szólaltam meg mikor megkérdezte hol lakom, hogy letegyen. 

- Még egyszer köszönöm amit értem tettél - hajoltam meg.
Gondoltam rá, hogy elejtek egy műmosolyt, de inkább elvetettem az ötletet.
- Semmiség. Akkor szia. Remélem még találkozunk - kacsintott rám, majd elhajtott, meg sem várva feleletem.
- Szia... - suttogtam magam elé, majd még egy ideig néztem a távolodó autót.

Én is remélem, hogy még találkozunk...

1.rész Árva

  Sokszor gondolkoztam már azon, hogy miért is élek. Mi értelme, hogy életben maradtam. Nekem is meg kellett volna halnom a szüleimmel együtt abban az autóbalesetben, de nem így történt, én túléltem. Pedig minden mennyivel könnyebb lett volna, ha én is velük halok, nem? De ez mind már 10 éve történt, mikor én még csak 7 éves voltam. Sújos sérülékeset szereztem az autóbaleset miatt, de megtudtak menteni, a szüleimet viszont már nem, ezért engem bedugtak egy árvaházba, mert az ismerősök közül senki sem vállalta, hogy felnevelnek, ezért abban a börtönnek nevezhető helyre kerültem. Azóta a nap óta...nem tudok mosolyogni. Bármit mondhatnak nekem, sosem tudtam szívből semmin sem mosolyogni, még egy félmosolyra sem telt, de ha a helyzet megkívánta akkor egy műmosolyra még éppen telt. A szüleim halálával az én lelkem is meghalt. Az árvaházban nem mondhatnám, hogy olyan jól bántak volna velünk, sőt. Sokszor volt olyan eset, hogy még meg is vertek minket. Nem volt könnyű azokat a szenvedéseket elviselni, de mégis sikerült elviselnem valahogy. Ha kihúztam 10 kerek évet, akkor minden bizonnyal sikerült túlélnem a kegyetlenséget. 

  Magányosan álldogáltam az út szélén és majd megfagytam, de nem is csodálkoztam volna rajta, ha tényleg bekövetkezne hiszen csupán egy neccharisnya, egy mini szoknya, egy pántnélküli fölső és egy kis kabátka volt rajtam. Ez már magába elárulja, hogy mi is volt a foglalkozásom, sajnos...
~1 héttel korábban~
- Jan Di! – kiáltott valaki a távolból.
Nem is kellett hátrafordúlnom, hogy tudjam egyetlen barátnőm kiált utánam. Megálltam, hogy sikerüljön beérnie, majd ketten továbbindultunk.
- Hova indultál már megint nélkülem? – morfondírozott.
- Csak sétálni.
- Szólhattál volna – bökött meg durcásan.
- Bocsi, máskor szólok, jó? – sóhajtottam.
- De már nem biztos, hogy lesz következő alkalom.
Először nem értettem mire fel mondja ezeket, de aztán beugrott. El akartam hagyni azt az árvaházat szóval elmondtam ezt a főnővérnek, aki azt mondta, hogy még gondolkodik rajta, vagyis ez annyit jelentett, hogy sokáig kell várni a válaszra.
- Ne mondj hülyeségeket. Tudod, hogy legalább 3 hétig várni fogok a válaszra, szóval addig még itt leszek – próbáltam mosolyogni, de nagyon gyatrára sikerült.
- Jan Di, inkább ne mosolyogj – nevetett fel.
- Köszönöm, ezzel megkönnyíted a dolgom Hye Ri. 

  Hye Ri. Bohókás természetű lány volt mióta ismertem. Ő volt az egyetlen aki mosolyt próbált csalni az arcomra, de még neki sem sikerült soha. Amikor az árvaházba kerültem vele találkoztam először, hiszen a szobatársa lettem, így összebarátkoztunk. Hiába szerettem őt, nem igazán sikerült ezt neki kimutatnom, de reméltem, hogy azért még érzi, hogy törődök vele. 

- Jan Di! A főnővér kerestet téged! – kiáltott az egyik nővér utánunk.
- Köszönöm!
- És még azt mondtad, hogy a válaszra még legalább 3 hétig kell várni. Kis hazug – szontyolodott el Hye Ri.
- Na, ne szomorkodj már. Nem tudhattam, hogy ilyen hamar válasszal szolgál majd – tettem a vállára kezem.
- Oké. Menjek fel veled hozzá?
- Azt megköszönném. Utálok egyedül felmenni hozzá. Ki nem állom azt a nőszemélyt. 
- Nem csak te vagy így vele, megnyugtatlak – nevetett keserűen Hye Ri
Nem siettük el a dolgokat. Csak szép, lassan mentünk fel a főnővérhez, addig is kiélveztük az együttlétet. Amint megérkeztünk, Hye Ri megállt az ajtó mellett, majd bekopogtam.
- Ki az? – érkezett a kérdés az ajtó túloldaláról.
- Jan Di – feleltem tömören.
- Gyere be.
Úgy tettem ahogy mondta. Éppen az ablakon nézett kifelé, de mikor hallotta, hogy belépek, az ajtó felé fordult.
- Hallottam az egyik nővértől, hogy hivat. A kiköltözésemről van szó? – kérdeztem szárazon.
- Igen. Megengedem, hogy elhagyd az árvaházat. Már foglaltattam neked egy tömbházba szállás, igaz nem nagy, de egy embernek megfelelő. A lakbér sem olyan nagy összeg. Adok neked 1 hétre elegendő pénzt, addig találhatsz munkát magadnak. Holnap indulsz. Egy autó elvisz téged a lakásodra. Tessék, fogd – nyújtott át egy borítékot. – És most elmehetsz.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok ezért a tetéért, hogy még lakást is keresett nekem. Mégegyszer köszönöm. A viszont látásra. 

  A borítékkal a kezemben kisiettem a szobából, majd együtt Hye Ri-vel visszamentünk a szobánkba, ahol én már el is kezdtem pakolni. Nem volt sok cuccom, csak egy bőröndnyi. Gondosan elpakoltam mindenem, majd lefeküdtem aludni barátnőmmel együtt mert már elég későre járt. 

- Annyira hiányozni fogsz barátosném. Remélem jobb életed lesz, mint itt volt – ölelt meg szorosan barátnőm.
- Köszi, én is remélem. Te meg ne legyél szomorú, és ne ittasd az egereket. Meglátogatlak majd, ha tudlak. Nem leszek olyan messze – simogattam meg a buksiát, majd kibontakoztam öleléséből és beszálltam az autóba. 

  Amikor megérkeztem a tömbházhoz, igazán megörültem, hogy végre van saját otthonom. Felcipeltem bőröndöm, majd letettem a hálószobában és körülnéztem a lakásban. Igaza volt abban a főnővérnek, hogy kicsi volt, de nekem pont megfelelő volt a mérete. Visszaballagtam a szobámba és kipakoltam a cuccaimat. Egy ideig elidőztem az egyik fényképemen, amin én és a szüleim voltunk rajta és egy kisfiú. Már elfelejtettem a nevét, hiszen csak egyszer vagy kétszer találkoztunk.
Benéztem a hűtőbe, abba reménykedve, hogy lesz benne valami, de csalódnom kellett, mert teljesen üres volt. Magamra kaptam valami jobb ruhát, majd nekig vágtam felpásztázni a várost, mert elég rég jártam a városban, közben pedig munkahely után is kutattam. Mikor végre sikerült vásárolnom valami kaját, megálltam egy hirdetőtábla előtt és nézegetni kezdtem milyen munkalehetőségek voltak, de egy rendeset sem találtam. Hirtelen valaki megfogta a vállam és a kezembe nyomott egy papírt. 

- Ha munkahelyet keresel, akkor gyere a papíron lévő címre, ott pedig keress egy Jeremy nevű srácot. Sok sikert. 

  Még mielőtt válaszolhattam volna, az illető már nem volt sehol. Vállat vontam, majd zsebre vágtam a papírt. 

  Az egy hét már majdnem letelt és a pénzem is fogytában volt, alig maradt valami, munkahelyet pedig még mindig nem találtam, mert mindenhol azt mondták, hogy túl fiatal vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy felkeresem azt a Jeremy nevű valakit. A cím után hamar megtaláltam a helyet ami egy bár volt, ahonnan lenge öltözékű lányok ballagtak kifelé, mindegyik karonfogva egy pasit. Már tudtam, hogy nem jó ötlet volt odamenni, sőt a legrosszabb döntés életem során, de szükségem volt a pénzre, és itt legalább nem számított hány éves vagy, így miután megtaláltam azt a pasit, nyomban megkaptam az új nevem és ruhákat. 

  Így lettem Jan Di-ból Amber, egy...kurva. Valójában itt kezdődik az én furcsa történetem.