Chapter 18.

Még 2 nap

   A napok, mint valami álom, villámgyorsan röppentek el azután hogy eldöntöttem, hazautazom. JR-t időközbe kiengedték a kórházból, mivel elmondása szerint nem bírt volna ki még egy napot ott. Ennek örömére kibékült az anyukájával, végre valahára meg tudták beszélni a dolgokat, igaz nem ment zökkenő mentesen, de végül is sikerült.

  Igazán csak akkor vettem észre mennyire eltelt az idő, amikor már csak két napom volt a visszautazásig és a dolgaimat pakoltam bele dobozokba. Nem mondom, hogy örömöt leltem benne, de nem volt mit tenni, valakinek ezt is meg kellett csinálni. Furcsa érzés volt újra összepakolni a cuccaimat, olyan volt kb. mint amikor elhagytam New York-ot, szeretett hazámat, hogy Koreába költözhessek. És most újra elfogott az a keserűség, főleg azért, mert nem tudtam összeszedni még mindig annyi bátorságot, hogy elmondjam JR-nek a hírt. Szörnyen szánalmasnak éreztem magam.

- Hyun Ju-ah! - dugta be anya a fejét az ajtóm nyílásán. - Már pakolsz?
- Igen... Nem árt hamar elkezdeni, hogy mindent be tudjak nyugodtan pakolni - mosolyogtam halványan, miközben egy képet tettem el magamról és Lysh-ről.
- Értem. Hát ideje egy kis pihenőt tartani, mivel egyetemre is kell menned.
- Áh, oké. Köszi, hogy szóltál...
- Valami nyomaszt, drágám? Az utóbbi pár napban olyan szétszórt voltál - foglalt helyet a szőnyegen mellettem. - És ne is próbáld tagadni, mert semmi értelme.
- Csak egy kicsit nehéz lesz itt hagyni a barátaimat...
- Viszont bármikor visszajöhetsz őket meglátogatni - simogatta meg a hátam.
- Tudom - sütöttem le a szemem.
- Miért van egy olyan érzésem, hogy nem ez a legnagyobb baj? Hanem inkább Jonghyun, eltaláltam?
- Miket mondasz, anya...? I don't understand - néztem el a másik irányba.
- Persze-persze - hagyta rám nevetgélve, majd felállt és kiment.

  Kíváncsian néztem utána, mivel nem gondoltam volna, hogy csak így átlát rajtam. Viszont nem sok időt hagytam meglepetésemnek, mert nem akartam elkésni az órámról, ezért egy-kettő göncbe vágtam magam és már futottam is lefelé, hogy helyet foglaljak a ház előtt álló kocsiba, ami, mint szokásához híven, egyenesen az egyetem előtt tett le. Persze minden alkalommal, amikor így közelítettem meg az épületet sokak suttogását hallottam meg a hátam mögött, amint gazdag fruskának vagy éppen felvágósnak neveztek. Bár zavartak egy cseppet ezek a beszólások, de nem engedhettem meg, hogy ennyin felhúzzam magam. Szép emlékekkel akartam otthagyni Szöult.

- Hey, Jun-ah! Erre! - integetett Lysh a bejárat előtt.
- Hey, girl! - szaladtam oda hozzá, ahonnan már együtt folytattuk utunkat a termek felé.

  Bementünk az egyik terembe, melybe az óránk volt tartva, majd üres helyeket keresve körülnéztünk. A választás végül egy ablak melletti helyre esett, így amikor unalmasnak találtam a tanár monoton mondandóját az ablakon bámultam kifelé. Vártam, hogy JR feltűnjön, pedig tudtam, hogy az nem fog bekövetkezni, mivel elmondása szerint be kellett pótolja azokat a napokat, amiket kórházban töltött, vagyis bandázni mentek a többiekkel. Ez annyira jellemző volt rá.

  Az órák elteltével Alysha-val úgy gondoltuk, hogy beülünk valahová egy kávéra, és eldumáljuk az egész délutánt, csak úgy csajosan, ezért elhívtuk Ash-t is, aki szívesen jött velünk, csak ne kelljen egy levegőt szívnia a testvérével. Miután kibeszéltünk mindent, ami csak az eszünkbe jutott, külön váltak útjaink, mert Lysh-nek jelenése volt valami fontos vacsorán, Ash meg ruhákat ment vásárolni. Igaz, hívott engem is, de persze mint minden alkalommal, akkor is inkább elutasítottam, mert 1: utáltam vásárolni, csak nagy ritkán megyek, 2: Ash-el borzasztó volt shoppingolni, mivel minden butikba bement és mindenhonnan vett valamit, ami elég fárasztó egy idő után, főleg ha rád sózza a dolgait. Ezért inkább passzoltam.

  Egyedül baktattam hazafelé, kiélvezve a város fényeinek szépségét, mert időközben besötétedett. Igazán nem siettem sehová, írtam omma-nak egy sms-t, amiben megüzentem, hogy aznap egy kicsit még kint maradok. Kihasználtam minden pillanatot, hogy a fejembe véssem a látványt, ami elém tárult.

- Hyun Ju? - szólalt meg egy hang a hátam mögül, amit 1000 közül is felismertem volna.

  Nem haboztam egy pillanatig sem, azonnal megfordultam, hogy szembe nézhessek JR-rel. Zsebre dugott kezekkel, jobb szemére hulló haja alól nézett rám, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcán és a meglepetés parányi szikráját véltem felfedezni szemeiben. Éreztem ahogyan az arcomba szökik a vér, amikor sikerült teljesen felfognom, hogy ki is állt előttem szexi valójába.

- Annyeong, JR - hajtottam le kissé a fejem, hogy takarjam zavartságom.
- Te meg merre indultál így egyedül? - lépett mellém és körülnézett.
- Jól esett a friss levegő ezért még kint maradtam egy kicsit. És te? Hol hagytad a csürhédet? - kacagtam.
- Éppen hozzájuk megyek, valamilyen kocsmába errefelé.
- Jaj ne. Ne mondd, hogy már megint seggrészegek...
- Pedig azt hiszem ja, mivel most hívott Kyungmin és nem úgy dumált, mint aki józan - vakarta meg a tarkóját.
- Ezek sosem tanulnak... Esetleg kell segítség, kedves leader?
- Hát lehet nem ártana. Kösz.
- Majd azután köszönd meg, hogy hazavittük a drágaságokat.
- Oké - nevetett fel és elindultunk abba az irányba, amerre a kocsma volt.

  A mellettem sétáló fiú egész végig arról beszélt, hogy mit csinált aznap, hol voltak az egyetem helyett. Néha olyan gyorsan beszélt, hogy semmit sem értettem mondandójából, de annyit még képes voltam leszűrni, hogy nagyon mozgalmas és jó napja lehetett. Ahogy ránéztem boldogan mosolygó arcára, újra rám tört az a keserű érzés, amely az utóbbi napokban már annyiszor. Próbáltam elnyomni magamban és csak a jelenre koncentrálni, nem hagyhattam, hogy utolsó napjaim ott lehangoltan teljenek.

- Na baszd meg... - állt meg hirtelen JR, mire én is megtorpantam, majd abba az irányba néztem, amerre ő is. - Ez rosszabb, mint gondoltam.

  A srácok egy asztalnál ülve röhögték halálra magukat, miközben csak úgy húzták lefelé a soju-t. Már vagy 8 üveg hevert üresen mellettük és még egy, ami még félig tele volt. Egyszerre csaptunk a homlokunkra a leader-rel, aztán pedig lassan odasomfordáltunk. Amint észrevettek, még hangosabb nevetésbe kezdtek, és hívtak minket is inni. Én inkább tartózkodtam, de JR lenyomott vagy 4 pohárral, ám ahogy elnéztem, mintha meg se kottyant volna neki. Tudott inni, annyi szent. Hirtelen támadt egy ötletem, majd elővettem a telefonomon famerem zsebéből.

- Fiúk, mondjátok kimchi! - intéztem a szavaimat részeg barátaimhoz, akik vigyorogva néztek a kamerába. - Tökéletes - nevettem el magam, amint visszanéztem a képet.
- Te meg mit csinálsz? - lépett mellém JR.
- Olyan viccesek voltak, muszáj volt megörökítsem ezt a pillanatot - kacagtam még mindig.
- Add csak - kapta ki a telefont a kezemből, majd kamerára állította és fölénk emelte. - Hát akkor én sem maradhatok ki - vigyorgott.

  Kezét a derekamra helyezte, így húzott közelebb magához, miközben mind a ketten szélesen mosolyogtunk. Amint kész lett a kép, visszakunyeráltam a mobilom és megnéztük a képet, ami elég jól sikerült. Keze viszont még mindig a derekamon pihent, amitől kezdtem egy kissé zavarban lenni, de egy percig sem bántam. Félve felnéztem rá, de ő mintha megelőzött volna, egyenesen a szemembe nézett. Éreztem, hogy el kellene fordítanom a fejem, hogy nem kéne úgy bámuljam, viszont bárhogy is akartam, az agyam nem engedelmeskedett. Átfutott a fejembe, hogy itt lenne az idő elmondani neki a dolgokat, ám mielőtt még bármit is mondhattam volna, Sungjae zavarta meg az idilli pillanatot azzal, hogy JR hátára ugrott. Ennyit erről. Karma nagyon nem szerethetett.

  Még maradtunk egy kicsit, majd amikor már úgy ítéltük meg, hogy barátaink eleget ittak, támogatva őket elindultunk, hogy hazavigyük őket, mivel kétséges volt, hogy épségben haza tudnának jutni. Annyi baromságot hordtak össze út közbe, amennyit még életemben nem hallottam, majd hangosan röhögve dülöngéltek mellettünk. Az utcán járók csak enyhén néztek ránk furcsán, de igazából pont leszartuk, mert a jókedvünk határtalan volt, így semmi másra nem figyeltünk oda, csak a hülyeségeket dumáló srácokra.

  Végre amikor már mindegyiket egyben hazavittük, JR úgy gondolta hazakísér. Ez a szituáció emlékeket idézett fel bennem, arról a napról, amikor kiszöktem az ablakon, találkoztam a kis bandával, az illuminált állapotban lévő srácokat hazavittük, majd JR hazakísért. Erre halványan elmosolyodtam, pont akkor, amikor megérkeztünk a házunk elé.

- Gomawo, hogy hazakísértél - küldtem felé egy kedves mosolyt.
- Nem, én kösz, hogy segítettél azokat a barmokat elcipelni - nevetett fel.
- Máskor is... - viszont ekkor eszembe jutott, hogy nem lesz több ilyen alkalom. - JR... mondanom kell valamit...
- Hallgatlak - vont vállat.
- Hát arról van szó...hogy, szóval...én...
- Bocs, egy pillanat - szakított félbe mert megcsörrent a telefonja. - JR. Basszus, elfelejtettem. Oké, megyek. Nemsoká otthon vagyok. Ja. Szia. - majd letette. - Ne haragudj Jun, nagyon fontos amit mondani akarsz? Mert anyám már tűkön ülve vár haza...
- Ö, nem, azt hiszem várhat holnapig...
- Fasza. Holnap biztosan meghallgatlak - vigyorodott el, majd játékosan összeborzolta a hajam.
- Ya! Mi ez nálad mostanában? Mit ártott neked a hajam?!
- Így jobban tetszik - kacsintott kisfiúsan. - Akkor holnap a versenyen. Nehogy elfuss - intett, majd elindult.
- De te se! - kiáltottam utána, mire hangosan felkacagott.

  Hitetlenül mosolyogtam magam elé, komolyan nem tudtam mit kezdeni azzal a hülye sráccal. Viszont azt nagyon is jól tudtam, hogy milyen nagy hatással volt rám, már csak az érintése. A szívem még mindig hevesen vert, és lassan összekuszált hajamhoz emeltem a kezem. Holnap a versenyen... Mindenképpen elmondom, el kell. Ennyivel tartozom. Könnyek szöktek a szemembe, amiknek szabad utat engedtem, majd komótosan besétáltam a házba.