Chapter 13.

Együtt aggódva

Gyomorgörcsöm nem akart alább hagyni, viszont ezen egy percig sem lepődtem meg. Annyira aggódtam JR miatt, hogy már az őrület szélén álltam.

Már 2 óra telt el azóta, hogy bevitték a műtőbe és még ezek után sem volt semmi hír róla. Addigra 3 papír zsebkendőt téptem szét darabokra, de még az sem csillapította idegességem. A telefonom csörgésére eszméltem fel. Remegő kezekkel vettem elő a készüléket, majd megnyomtam a "hívás fogadása" gombot.

- Tessék? - hangom erőtlen volt és még mindig remegett.

- Jun hol a... Mi a baj? Történt valami?! - váltott hirtelen hangnemet Jake.

- Nagy baj...

- Mondd, mi az. Fáj valahol? A szüleid a baj? Esetleg...

- Nem, egyik sem, nem velem van baj. Tudod meséltem neked arról a srácról, aki az évfolyamtársam...

- Mit csinált?

- Igazából...Autóbalesetet szenvedett. Ő is illegális versenyző, mint én, és....veszekedtünk és...jaj, Jake! Annyira félek, hogy nagy baja lesz. Már 2 órája bent van a műtőbe, és semmi hír nincs róla...

- Jesszus, ennyi infó egyszerre. Figyelj Hyun Ju, először is nyugodj meg, mert ezzel csak magadnak ártasz. Másodszor a csávó tutira egy faszagyerek, szóval ha lesz is valamilyen súlyosabb baja, biztos kiheveri. Legyél vele és vigyázz rá - parancsolt rám játékosan.

- Ez úgy hangzott, mintha ismernéd - nevettem fel.

- Tényleg?...Na mindegy, jó légy.

- Jake, sajnálom...

- Mit?

- Hát azt, hogy ma mégsem tudtunk találkozni.

- Ne hülyéskedj már. Ember, ebben a pillanatban nem én, hanem a pasid a fontos.

- Ya! Ő nem a pasim! - csattantam fel, mire a körülöttem lévők mind szúrós pillantásokkal illettek.

- Persze-persze. Majd dumálunk. - majd ezzel bontotta a vonalat.

A telefont képernyőjére néztem, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Imádtam Jake-et, amiért ilyen megértő volt. Ekkor valaki, bocsánat, valakik rohantak mellém, majd kifulladva terültek szét a földön, nagyokat szippantva a levegőből. JR kis bandája végre eltaláltak a kórházig, miután elmagyaráztam Kyungmin-nak melyikben is voltunk. Igaz 3x visszakérdezte, mire végül megértette és tádáááám, be is futottak.

- Ti aztán nem fecsérlitek az időt - kuncogtam.

- Ha a leader-ről van szó, bármit... - lihegte egyikőjük vigyorogva.

- Nagyon bírhatjátok... - mosolyogtam megértően.

- Az nem kifejezés - ült fel Kyungmin és rám szegezte a tekintetét. - Valami hír?

- Semmi - ráztam meg a fejem és sóhajtottam egy nagyot.

- Remélem már nem magadat hibáztatod a történtek miatt, mert akkor kidoblak az ablakon - viccelődött egy másik.

- Megpróbálom...És ha már így összegyűltünk, esetleg megtudhatom a neveteket?

- Esetleg...Na jó, elég faragatlanság volt tőlünk, hogy eddig nem mutatkoztunk be. Én Sungjae vagyok, mellettem Shin, előttem Yoon Sung, melletted pedig Kyungmin, akit már ismersz.

- Örvendek. Az én nevemet azt hiszem tudjátok.

- Nehéz lenne elfelejteni, mikor annyit halljuk JR-től, hogy már a csapból is az folyik - nevetett fel, azt hiszem Yoon Sung.

Éppen mondtam volna valamit, amikor kinyílt a műtő ajtaja és a doktor lépett ki rajta és egy asszisztense. Egyből mindenkinek elmúlt a fáradtsága és megrohamoztuk szegény embert, aki csak kapkodta a fejét köztünk, annyian kezdtünk egyszerre beszélni.

- Kérem, nyugodjanak meg. A műtét sikeres volt, a páciens már nincs életveszélyben. A fiatalembernek belső vérzése volt, pár bordáját helyre kellett állítani, ez mellett még kisebb horzsolások és egy kis agyrázkódása van. Pár pillanat és átviszik a szobájába.

- Köszönjük - hajoltam meg illedelmesen, miközben a fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok.

- Ezt a leader aztán jól megcsinálta... - csóválta a fejét Shin.

- Ezek után az kéne, hogy jól helyben hagyjuk és megtanulná, hogy ilyet nem csinálhat többet, mert mi meg szívrohamban fogunk elpatkolni - ropogtatta az ujjait Sungjae.

- Képes lennél egy beteget szétkapni? - néztem rá felvont szemöldökkel, miközben vigyorogtam.

- Tőlünk minden kitelik.

- Akkor kizárlak titeket, hogy ne bántsátok.

- Szerencséje, hogy egy ilyen angyal védelmezi, máskülönben...

Nevetve megforgattam a szemeimet, amikor újra kinyílt a műtő ajtaja és JR-t gurították ki rajta. A szívemet mintha vasmarok szorította volna össze, néztem az eszméletlen Jonghyun-t, akiből annyi cső állt ki, hogy megrémültem a látványtól, de nem én voltam az egyetlen. Arcán 1-2 lila folt volt és még a karján pár, viszont ennél többet nem tudtam felfedezni, mert már vitték is tovább. Mi sem tétlenkedtünk, egyenesen utánuk siettünk.

Este 11 lehetett, amikor a fiúk úgy döntöttek hazamennek, de még azelőtt hoztak nekem enni, meg rám parancsoltak hogyha lehet ne nagyon mozduljak el JR mellől és ha felébred szóljak nekik. Mosolyogva fogadtam a kiosztást és mindenre csak bólogattam, végül elmentek. Amikor egyedül maradtam JR-rel, újra előtörtek könnyeim. Arcom tenyerembe temettem és úgy zokogtam tovább, takartam a szemeimet, nem tudtam a fiúra nézni, mert minden egyes pillantás tüskeként hatolt a szívembe. Szégyelltem magam, viszont az is közrejátszott benne, hogyha ránéztem volna, nem bírok vele maradni.

Telefonom újra csörögni kezdett, nem tudom aznap már hanyadjára. Megtöröltem a szemem, és minden erőmet összeszedve felálltam, majd az ablakhoz sétáltam és fogadtam a hívást.

- Hyun Ju-ah, merre vagy kincsem? - kérdezte anya kétségbeesetten.

- Korházban...

- Történt veled valami? Megsérültél? Miért nem szóltál?

- Nyugi omma, velem nincs semmi baj, hanem... Jonghyun miatt vagyok itt.

- Jonghyun? Az meg ki?

- Na de anya, már el is felejtetted a kísérőmet? Tudod, az évfolyamtársam...

- Jaj, igen, emlékszem. Mi a baja?

- Baleset, és elég súlyos. Arra gondoltam, hogy bent maradok vele...

- Miért pont te? És a szülei?

- Nem tudom, hogy tájékoztatva lettek-e, meg amúgy is ha itt lennének, akkor is itt maradnék, jó okom van rá. Látnom kell, amikor kinyitja a szemét, mert még eszméletlen - mondtam határozottan.

- Rendben, legyen. Add át üdvözletem neki ha felébred és azt, hogy jó egészséget kívánok - enyhült meg anya hangja.

- Oké, meglesz. Jó éjt.

- Neked is, kincsem.

Ekkor én voltam az aki bontotta a vonalat. Csak akkor jutott eszembe Jonghyun szülei, amikor anya megemlítette. Úgy gondoltam értesíteni kéne őket is, vagy legalább felhívni Kyungmin-t, hogy értesítette már őket. Ám még mielőtt felhívtam volna újdonsült barátom, kényszerítettem magam, hogy JR-re nézzek. Olyan védtelennek és ártatlannak hatott, hogy senki nem gondolná igazából milyen. Odalépkedtem hozzá, majd egy röpke hajtincsét kisöpörtem a szeméből, amikor egy kéz simult a kezemre, amin támaszkodtam. Kissé megijedtem, ezért elhúztam mind a két kezem és mereven néztem a fiúra, aki lassan...kinyitotta a szemét.

És tádáám, megírtam a 13.részt is :3 Még nekem is összetört a szívem, amikor leírtam JR sérüléseit T.T Jó olvasást~~ Kíváncsian várom a véleményeket *-* <3