Hányadán állunk?...
Kikerekedett szemekkel néztem vissza JR barna szemeibe, pislogás nélkül. A szívem úgy éreztem leállt, a vér megfagyott az ereimben, az idő lelassult körülöttünk. Úgy álltam ott, mint a cövek, nem mozdultam semerre, csak meglepődve álltam, ahogy JR ajka az enyémen pihen. Mindent elképzeltem aznap estére, de azt, hogy egy olyan jelenettel legyen vége, azt azért nem gondoltam volna. Mégis...mit művel? Nem értem...Te barom, mi a fészkes fenét csinálsz? És én? Bassza ki, mozdulj már meg! Nem állhatsz így itt, mint egy bamba gyerek, nem tűrheted, hogy ezt csinálja veled! Ezt mind az engedélyed nélkül teszi, szóval mozdulj meg! Ezzel vajon mi a célja?...Hülyít, egészen biztos....Na azt már nem!
Teljes erőmből, még ami maradt bennem, ellöktem magamtól és összeszűkített szemekkel, összehúzott szemöldökkel és nem utolsó sorban értetlen arckifejezéssel néztem rá.
- Na de kérlek, ne nézz már rám így...Még zavarba jövök - röhögött fel.
- Ez meg mégis mi volt? Mi a f*szért csináltad ezt?! - buktam ki teljesen.
- Nyugi, kislány. Ez csak egy szájra puszi volt, semmi több. Amúgy is, azt csinálhatok veled, amit akarok. Tudod, fogadás, amit te szépen el is vesztettél - nézett rám lesajnálóan.
- Bár látnád most magad...
- Igen, ne is mondd. Tudom, hogy szörnyen ellenállhatatlan vagyok.
- Én inkább a bunkó és szörnyen nagyképű rohadék jelzővel illetnélek, Kim Jonghyun! Azt hittem annál gonoszabb nem lehetsz amilyen először is voltál, de milyen kis naív voltam. Te nem fogsz megváltozni, ha fejen állva pörögsz is. Utállak!
Úgy suhantam el mellette, mint valami Forma 1-es autó, rá sem nézve. Eléggé dühös voltam rá, így nem lett volna jó közel kerülni hozzá. Mármint nem nekem, hanem neki, mert akkor ő bánta volna meg. Még hallottam, ahogy a nevem kiáltja és mondja menjek vissza, dumáljuk meg, de én hátra sem fordultam, rá se hederítettem. Még az sem érdekelt volna, ha megfullad. Oké-oké, azért ne túlozzunk.
Levegő után kapkodva szaladtam, megállás nélkül, mert féltem, hogy utánam jön. Viszont hiába volt minden félelmem, mert amikor nagy nehezen a hátam mögé néztem, nem jött utánam senki, így megkönnyebbülve lassítottam, majd megálltam nagyot szippantva a friss éjszakai levegőből. Körülnéztem. Egy hatalmas tér közepén találtam magam, ahol egy csomóan tengtek-lengtek. Páran meg-megnéztek maguknak, meg összesúgtak a hátam mögött vizes ruhámat látva, de az zavart a legkevésbé. Éppen máshol jártak a gondolataim. Megpillantottam egy üres padot, ahonnan pont abban a pillanatban álltak fel, így kihasználva a helyzetet a padot elfoglaltam én. Jobban körülnéztem, azonban még akkor sem rémlett merre is lehetek, valahol a semmi közepén. Na szép. A másik dolog amit észrevettem, hogy a téren csak szerelmes galambok járkáltak fel-alá, ültek, smároltak.... Elfintorodott arckifejezéssel néztem le a földre, mert nem bírtam volna gyomorral annyi szerelmet elviselni. És ekkor jött az a rész, amikor magamba roskadva gondolkodni kezdtem. Ajjaj, bizony. Arra az időszakra tértem vissza, amikor az életem fenekestől felfordult. Arra, amikor Koreába érkeztem, New York-ba hagyva barátaimat. Az első versenyemre itt, Szöulban. És innentől majdnem minden esemény JR-hez fűződött. A fogadás, a csicskáztatás, a névjegykártya keresése, a kaja vevése, amikor együtt bandáztunk, a hazakísérés, az aznapi party, amire együtt érkeztünk, a tánc, a csók... Elvörösödtem, kb. a fejem tetejéig. Akkor tudatosult bennem milyen érzések is kavarognak bennem és kavarogtak, amikor JR megcsókolt. Ezt nem hiszem el. Anyám, hogy én mekkora egy hülye csitri vagyok! Ez beszarás, komolyan. Wáááááá!!!
- I HATE YOU! YOU BIG IDIOT! ASSHOLE! - ordítottam el magam, mire megint az érdeklődés tárgyává váltam.
Leszartam, hogy néznek, azt is tuti egy elmebeteg csajnak gondoltak, nem érdekelt, eléggé el voltam foglalva a magam és annak a hülyének a szapulásával.
- Jesus Christ! How can I be in love with such an asshole guy? Oh my god, why??
Tenyerembe temettem az arcom és kétségbeesetten hunytam le a szemem. Aish, elegem van!!!! Mikor már majdnem kezdtem kissé lehiggadni, a telefonom őrült csörgésbe kezdett, de mire kikotorásztam táskámból, már el is hallgatott. Megnéztem a híváslistát. Ööö, 12 nem fogadott hívás Ash, 4 nem fogadott hívás anya,+1 apa. Úgy éreztem, hogy inkább Ash-t fogom visszahívni, mert neki volt a legtöbb hívása. Egyszer kellett csak kicsörögjön, hogy felvegye. Na igen, ez nála már csak így működött. Persze az egész beszélgetés angolul folyt.
- Juuuuuunnnn!!!!
- Helló Ash, rég beszéltünk.
- Ja, ma délután, igazad van - a szarkazmus csak úgy süvített a fülembe.
- Oké, szóval mi a pálya? Mi ez, hogy ilyen keresett személy lettem hirtelen?
- Jó, elmondom, de légyszíves és ne nagyon borulj ki.
- Már megint mit csináltál?
- Csak annyit, hogy elmondtam Jake-nek hová készülsz ma este és hogy ki lesz ott.
- Micsoda? Dehát megkértelek rá, hogy ne szólj neki!
- Tudom, de meglátta a mailt és el kellett mondjam neki. Bocs.
- És most mit csinál éppen?
- Téged keres - mondta nemes egyszerűséggel.
- Tessééééééééékk???? Azt ne mond, hogy...
- De bizony, és én is itt vagyok Koreába.
- Ti nem vagytok eszeteknél - röhögtem fel kínomba. - És az a hülye gyerek mégis hogy akar megtalálni ennyi ember között?
- Hát valami olyasmit említett, hogy a telefonotokban aktiválva van valami kereső bigyusz és azzal.
- Ez nem normális. Ez nagyon bolond.
- Kösz, amúgy ez nem újdonság.
Ez viszont nem a telefonból érkezett, hanem egyenesen mellőlem. Az ismerős hang hallatára odakaptam a fejem, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Ash, azt hiszem megvan a bátyád - nevettem fel, majd letettem.
Olyan régen nem láttam már a lüke fejét, hogy abban a pillanatban elbőgtem magam, miközben a nyakába ugrottam. Innen már koreai nyelven ment a beszélgetés, mert Jake az én kedvemért megtanult az anyanyelvemen.
- Jake! Jake, jesszus, annyira hiányoztál!
- Mert azt hiszed nekem nem hiányoztál? - kapott fel, majd megpörgetett a levegőbe.
- De olyan bolond vagy! Minek jöttél ide?
- Hát nem is tudom. Hogy esetleg kimentselek a szarból, mert gondoltam biztos csinálni fogsz valamit.
- Túl jól ismersz.
- Hiszen a legjobb barátod vagyok, naná, hogy ismerlek - röhögött fel jóízűen.
- Jé, na nem mondod!
- Mi volt a party-n? - tért rá a lényegre.
- Semmi különös. Bementem, táncoltam, összetűzésbe keveredtem Adam-mel, mint mindig, JR kimentett és most itt vagyok.
- Megölöm azt a minden lében kanál rohadékot....De ki az a JR?
- Évfolyamtárs. Őt kértem meg, hogy kísérjen el, mert téged nem tudtalak volna, na meg a szüleim.
- Na igen, a szülők. Várj, ha az a JR fazon kimentett, akkor hogy-hogy csak egyedül vagy?
- Ööö, hát mert haza kellett mennie, én meg nem akartam visszamenni a sok nép közé.
- Oké, ezt értem, de mitől vizes a ruhád? - nézett rám gyanakvó pillantással.
- Hehe, az úgy volt, hogy elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen egy szökőkútba landoltam. Nem vészes.
- És ha megfázol, te dilis? Ember, ennyi ésszel szabadlábon - forgatta meg a szemeit, majd levette a felsőjét és a kezembe nyomta azt. - Vedd fel, és kuss, nehogy nekem ellenkezni merj.
- Hülye vagy? Dehogy akartam ellenkezni! - terítettem a hátamra a meleg fölsőt, amitől máris sokkal jobban éreztem magam. - Kösz, így mostmár nem fogok szétfagyni, annyira.
- Pff, na gyere ide - húzott magához, majd megölelt.
Boldogan öleltem vissza, hiszen olyan régen voltam már vele, eszméletlenül hiányzott. Sokat beszéltünk virtuálisan, na meg telefonon, de az nem volt sosem ugyan az, mintha szemtől szembe dumáltunk volna, hiszen sosem láthattam a reakcióit, a mosolyát, a dühös arcát, amit annyira imádtam, mert mindig sikerült valamivel felhúznom az agyát. Nem hittem el, hogy csak miattam elrepült egészen Koreáig, csak azért, hogy tudja minden rendben van-e, Adam nem okozott-e kellemetlenséget. Mi tagadás, ilyen barátot nem sokat talál az ember.
Éppen élveztem, ahogy testem felmelegszik és nem vacog tovább, amikor Jake válla fölött találkozott a tekintetem...JR-rel. Haverom nem láthatta őt, mert háttal állt neki, de én nagyon is tisztán láttam. Éreztem, ahogy a kezem zsibbad, a szám kiszárad és csak rajta tudtam tartani a szemem, semmi nem vette el a figyelmem arról az arckifejezésről, amit még sosem láttam tőle, de lehet jobb lett volna ha nem is látom talán soha. Először kissé meglepődött, Jake-re nézett, majd újra rám. Egy mosoly jelent meg az arcán, amitől összeszorult a szívem. Mosolya inkább volt szomorú és fájdalmas, mint vidám. Nagyon is jól értettem mit gondolt. Félreértette az egész helyzetet.
Már nyitottam volna a szám, hogy odaszóljak neki, de ő megingatta a fejét, jelezve, hogy ne szóljak semmit, majd egy intés vagy elköszönés nélkül távozott. Mintha akkor ott, Jake karjaiban, JR miatt megsemmisültem volna....
Teljes erőmből, még ami maradt bennem, ellöktem magamtól és összeszűkített szemekkel, összehúzott szemöldökkel és nem utolsó sorban értetlen arckifejezéssel néztem rá.
- Na de kérlek, ne nézz már rám így...Még zavarba jövök - röhögött fel.
- Ez meg mégis mi volt? Mi a f*szért csináltad ezt?! - buktam ki teljesen.
- Nyugi, kislány. Ez csak egy szájra puszi volt, semmi több. Amúgy is, azt csinálhatok veled, amit akarok. Tudod, fogadás, amit te szépen el is vesztettél - nézett rám lesajnálóan.
- Bár látnád most magad...
- Igen, ne is mondd. Tudom, hogy szörnyen ellenállhatatlan vagyok.
- Én inkább a bunkó és szörnyen nagyképű rohadék jelzővel illetnélek, Kim Jonghyun! Azt hittem annál gonoszabb nem lehetsz amilyen először is voltál, de milyen kis naív voltam. Te nem fogsz megváltozni, ha fejen állva pörögsz is. Utállak!
Úgy suhantam el mellette, mint valami Forma 1-es autó, rá sem nézve. Eléggé dühös voltam rá, így nem lett volna jó közel kerülni hozzá. Mármint nem nekem, hanem neki, mert akkor ő bánta volna meg. Még hallottam, ahogy a nevem kiáltja és mondja menjek vissza, dumáljuk meg, de én hátra sem fordultam, rá se hederítettem. Még az sem érdekelt volna, ha megfullad. Oké-oké, azért ne túlozzunk.
Levegő után kapkodva szaladtam, megállás nélkül, mert féltem, hogy utánam jön. Viszont hiába volt minden félelmem, mert amikor nagy nehezen a hátam mögé néztem, nem jött utánam senki, így megkönnyebbülve lassítottam, majd megálltam nagyot szippantva a friss éjszakai levegőből. Körülnéztem. Egy hatalmas tér közepén találtam magam, ahol egy csomóan tengtek-lengtek. Páran meg-megnéztek maguknak, meg összesúgtak a hátam mögött vizes ruhámat látva, de az zavart a legkevésbé. Éppen máshol jártak a gondolataim. Megpillantottam egy üres padot, ahonnan pont abban a pillanatban álltak fel, így kihasználva a helyzetet a padot elfoglaltam én. Jobban körülnéztem, azonban még akkor sem rémlett merre is lehetek, valahol a semmi közepén. Na szép. A másik dolog amit észrevettem, hogy a téren csak szerelmes galambok járkáltak fel-alá, ültek, smároltak.... Elfintorodott arckifejezéssel néztem le a földre, mert nem bírtam volna gyomorral annyi szerelmet elviselni. És ekkor jött az a rész, amikor magamba roskadva gondolkodni kezdtem. Ajjaj, bizony. Arra az időszakra tértem vissza, amikor az életem fenekestől felfordult. Arra, amikor Koreába érkeztem, New York-ba hagyva barátaimat. Az első versenyemre itt, Szöulban. És innentől majdnem minden esemény JR-hez fűződött. A fogadás, a csicskáztatás, a névjegykártya keresése, a kaja vevése, amikor együtt bandáztunk, a hazakísérés, az aznapi party, amire együtt érkeztünk, a tánc, a csók... Elvörösödtem, kb. a fejem tetejéig. Akkor tudatosult bennem milyen érzések is kavarognak bennem és kavarogtak, amikor JR megcsókolt. Ezt nem hiszem el. Anyám, hogy én mekkora egy hülye csitri vagyok! Ez beszarás, komolyan. Wáááááá!!!
- I HATE YOU! YOU BIG IDIOT! ASSHOLE! - ordítottam el magam, mire megint az érdeklődés tárgyává váltam.
Leszartam, hogy néznek, azt is tuti egy elmebeteg csajnak gondoltak, nem érdekelt, eléggé el voltam foglalva a magam és annak a hülyének a szapulásával.
- Jesus Christ! How can I be in love with such an asshole guy? Oh my god, why??
Tenyerembe temettem az arcom és kétségbeesetten hunytam le a szemem. Aish, elegem van!!!! Mikor már majdnem kezdtem kissé lehiggadni, a telefonom őrült csörgésbe kezdett, de mire kikotorásztam táskámból, már el is hallgatott. Megnéztem a híváslistát. Ööö, 12 nem fogadott hívás Ash, 4 nem fogadott hívás anya,+1 apa. Úgy éreztem, hogy inkább Ash-t fogom visszahívni, mert neki volt a legtöbb hívása. Egyszer kellett csak kicsörögjön, hogy felvegye. Na igen, ez nála már csak így működött. Persze az egész beszélgetés angolul folyt.
- Juuuuuunnnn!!!!
- Helló Ash, rég beszéltünk.
- Ja, ma délután, igazad van - a szarkazmus csak úgy süvített a fülembe.
- Oké, szóval mi a pálya? Mi ez, hogy ilyen keresett személy lettem hirtelen?
- Jó, elmondom, de légyszíves és ne nagyon borulj ki.
- Már megint mit csináltál?
- Csak annyit, hogy elmondtam Jake-nek hová készülsz ma este és hogy ki lesz ott.
- Micsoda? Dehát megkértelek rá, hogy ne szólj neki!
- Tudom, de meglátta a mailt és el kellett mondjam neki. Bocs.
- És most mit csinál éppen?
- Téged keres - mondta nemes egyszerűséggel.
- Tessééééééééékk???? Azt ne mond, hogy...
- De bizony, és én is itt vagyok Koreába.
- Ti nem vagytok eszeteknél - röhögtem fel kínomba. - És az a hülye gyerek mégis hogy akar megtalálni ennyi ember között?
- Hát valami olyasmit említett, hogy a telefonotokban aktiválva van valami kereső bigyusz és azzal.
- Ez nem normális. Ez nagyon bolond.
- Kösz, amúgy ez nem újdonság.
Ez viszont nem a telefonból érkezett, hanem egyenesen mellőlem. Az ismerős hang hallatára odakaptam a fejem, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Ash, azt hiszem megvan a bátyád - nevettem fel, majd letettem.
Olyan régen nem láttam már a lüke fejét, hogy abban a pillanatban elbőgtem magam, miközben a nyakába ugrottam. Innen már koreai nyelven ment a beszélgetés, mert Jake az én kedvemért megtanult az anyanyelvemen.
- Jake! Jake, jesszus, annyira hiányoztál!
- Mert azt hiszed nekem nem hiányoztál? - kapott fel, majd megpörgetett a levegőbe.
- De olyan bolond vagy! Minek jöttél ide?
- Hát nem is tudom. Hogy esetleg kimentselek a szarból, mert gondoltam biztos csinálni fogsz valamit.
- Túl jól ismersz.
- Hiszen a legjobb barátod vagyok, naná, hogy ismerlek - röhögött fel jóízűen.
- Jé, na nem mondod!
- Mi volt a party-n? - tért rá a lényegre.
- Semmi különös. Bementem, táncoltam, összetűzésbe keveredtem Adam-mel, mint mindig, JR kimentett és most itt vagyok.
- Megölöm azt a minden lében kanál rohadékot....De ki az a JR?
- Évfolyamtárs. Őt kértem meg, hogy kísérjen el, mert téged nem tudtalak volna, na meg a szüleim.
- Na igen, a szülők. Várj, ha az a JR fazon kimentett, akkor hogy-hogy csak egyedül vagy?
- Ööö, hát mert haza kellett mennie, én meg nem akartam visszamenni a sok nép közé.
- Oké, ezt értem, de mitől vizes a ruhád? - nézett rám gyanakvó pillantással.
- Hehe, az úgy volt, hogy elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen egy szökőkútba landoltam. Nem vészes.
- És ha megfázol, te dilis? Ember, ennyi ésszel szabadlábon - forgatta meg a szemeit, majd levette a felsőjét és a kezembe nyomta azt. - Vedd fel, és kuss, nehogy nekem ellenkezni merj.
- Hülye vagy? Dehogy akartam ellenkezni! - terítettem a hátamra a meleg fölsőt, amitől máris sokkal jobban éreztem magam. - Kösz, így mostmár nem fogok szétfagyni, annyira.
- Pff, na gyere ide - húzott magához, majd megölelt.
Boldogan öleltem vissza, hiszen olyan régen voltam már vele, eszméletlenül hiányzott. Sokat beszéltünk virtuálisan, na meg telefonon, de az nem volt sosem ugyan az, mintha szemtől szembe dumáltunk volna, hiszen sosem láthattam a reakcióit, a mosolyát, a dühös arcát, amit annyira imádtam, mert mindig sikerült valamivel felhúznom az agyát. Nem hittem el, hogy csak miattam elrepült egészen Koreáig, csak azért, hogy tudja minden rendben van-e, Adam nem okozott-e kellemetlenséget. Mi tagadás, ilyen barátot nem sokat talál az ember.
Éppen élveztem, ahogy testem felmelegszik és nem vacog tovább, amikor Jake válla fölött találkozott a tekintetem...JR-rel. Haverom nem láthatta őt, mert háttal állt neki, de én nagyon is tisztán láttam. Éreztem, ahogy a kezem zsibbad, a szám kiszárad és csak rajta tudtam tartani a szemem, semmi nem vette el a figyelmem arról az arckifejezésről, amit még sosem láttam tőle, de lehet jobb lett volna ha nem is látom talán soha. Először kissé meglepődött, Jake-re nézett, majd újra rám. Egy mosoly jelent meg az arcán, amitől összeszorult a szívem. Mosolya inkább volt szomorú és fájdalmas, mint vidám. Nagyon is jól értettem mit gondolt. Félreértette az egész helyzetet.
Már nyitottam volna a szám, hogy odaszóljak neki, de ő megingatta a fejét, jelezve, hogy ne szóljak semmit, majd egy intés vagy elköszönés nélkül távozott. Mintha akkor ott, Jake karjaiban, JR miatt megsemmisültem volna....
Ohh amikor tudod hozd please a kövit ;-)
VálaszTörlésfélévik után, amint lehet, hozom :3 köszi, hogy olvasod *-*
Törlés