Chapter 11.

Nézz már rám!

- Köszi Jake, hogy elkísértél idáig - néztem fel legjobb barátomra kedvesen.

Miután megnéztük a térképen merre is kell visszamenni a party-ra, haverom fogta magát, és maga után húzva visszavitt az épülethez. Igazán hálás voltam neki ezért, mert nekem eszembe nem jutott volna használni a mobilom ilyesmire, persze ezt ő is nagyon jól tudta, mire csak jót derült rajtam.

- Nem nagy ügy - vont vállat vigyorogva, majd zsebre vágta kezeit.

- Szívesen beinvitálnálak, de tudod, hogy...

- Tudom, az ősök nem csípnek. Nincs baj - legyintett.

- És meddig maradtok még? - tettem fel ezt az igen fontos kérdést, ami már egy ideje kikívánkozott.

- Még nem tudom, de az biztos, hogy még egy jó ideig itt leszünk, szóval addig még sokat találkozhatunk, meg Ash is nagyon szeretne már látni.

- Én is őt - mosolyodtam el a gondolatra, hogy barátnőmnek is hiányoztam. - Hát akkor...

- Menj csak, már nagyon várhatnak.

- Jó lenne, ha te is jöhetnél - sóhajtottam fel szomorkásan.

- Igen, jó lenne. Na spuri! Addig itt leszek, míg bemész.

- Oké. Majd hívlak!

Erre csak egyetértően biccentett, majd a kezével mutatta, hogy induljak már. Elnevettem magam, ezután pedig immár száraznak mondható ruhámmal belibbentem az épületbe, ahol jólesően ölelt körbe a meleg hőmérséklet. Mosolyom lehervadt az arcomról, leesett maszkom, amit Jake előtt olyan jól tudtam használni. Biztos voltam benne, hogy észrevette nem voltam önmagam, viszont nem mondott semmit, amiért gondolatban hálát adtam. Szétnéztem a nagy térben, ám minden ugyan olyan volt, mint amikor elhagytam az épületet, senki sem vett észre, ami nagy megkönnyebbüléssel töltött el.

Komor arccal sétáltam be a party-ra, ahol mindenki beszélgetve és műmosollyal az arcukon álltak, rám sem hederítve amikor beléptem. Ezt kihasználva odamentem szüleimnek, akik persze máris nekem estek. Minden harmadik mondatuk az volt, hogy mennyire aggódtak miattam, csak minden alkalommal más köntösben. Bocsánatot kértem vagy hatszor is, mire valamennyire sikerült lenyugodniuk.

- És hol hagytad azt a Jonghyun nevezetű fiút? - kérdezte apám.

- Hazament. Tudod, nem arra kértem, hogy maradjon velem az egész esemény alatt, hanem arra, hogy kísérjen el - világosítottam fel szülőmet.

- Jobb is hogy elment. Nem tetszik nekem az a fiú.

- Apa, neked egyetlen srác sem tetszik, aki egy kicsit is közel áll hozzám.

- Talán mert féltelek? Hyun Ju-ah, tudod, hogy mi csak a javadat akarjuk.

- Ja, persze, tudom. Viszont ha most megbocsájtasz, én hazamennék. Eléggé kifárasztott ez a mai nap.

- Menj, ha akarsz. Otthon találkozunk.

- Hogyne - bólintottam, majd intettem egyet és már sarkon is fordultam.

Minél előbb ki akartam törni onnan. Az a sok ember még tömegfóbiát váltott ki belőlem. Amint kiértem, felhívtam a sofőröm, aki röpke 7 perc alatt ott is termett. Első dolgom, amint hazaértem az volt, hogy megszabaduljak a ruhámtól, kiegészítőimtől, na meg a magassarkúmtól, ami már utoljára teljesen feltörte a lábam. Beálltam a forró zuhany alá, ami teljesen felmelegítette testem, majd végül pizsamába öltözve átbattyogtam a szobámba, ahol egyből az ágyamba vetődtem. Éreztem, hogy álmos vagyok, nagyon is, de még azelőtt, hogy elaludtam, dobtam egy gyors sms-t JR-nek, mert nem hagyott a gondolat, hogy nem tudtam róla semmit sem, na meg bosszantott az a tény, hogy félreértett mindent.

"Szia. Ugye otthon vagy és nem csinálsz semmi hülyeséget? UGYE? Holnap beszélünk."

Amikor jelezte a telefon, hogy sikeresen elküldtem az üzenetet, ledobtam mellém a készüléket, és azonnal el is nyomott az álom.

A másnap reggel már borzalmasan kezdődött. Reggel amikor felkeltem, nem az ágyon találtam magam, hanem az ágyam mellett, a földön, a párna a fejemet, a takaró keresztbe rajtam. Ahogy felpattantam, a nyakam olyat reccsent, hogy még a fejem is belefájdult, arról nem is beszélve, hogy majdnem zakóztam egyet a tegnap este lerakott táskámba, ami persze, hogy a szoba közepén kellett legyen. Félkómásan rendbe szedtem magam, emberi kinézetet varázsolva magamra, majd ezzel el is indultam egyetemre. Út közbe, miközben bámultam kifelé az ablakon, megpillantottam JR-t, amint lehajtott fejjel, fülessel a fején baktat a járdán. Gondoltam arra, hogy megállítom a sofőrt és elfuvaroztassuk az egyetemig, de ezt az ötletet azonnal el is vettettem, mert egy: nagyon dühös voltam még az este történtek miatt, kettő: nem érdemli meg, három: nem válaszolt arra az egy kibaszott sms-re, mert olyan nehezére esett volna. Elfordítva a fejem az ujjaimat kezdtem nézegetni, mikor a sofőr megállította az autót, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk. Kiszálltam az autóból, majd villámgyorsan bementem az épületbe, ahol már Alysha már várt, hosszas beszámolót követelve.

- What the hell? He did....what??? - kiáltott fel, amikor elmeséltem neki a történteket.

- He kissed me, that asshole.

- It's not true, right? Please say this is just a joke.

- I can't, because this is the truth.

- Te jó ég! Megölhetem, ha találkozom vele?

- Hagyd, ennyit nem ér - nevettem fel kínomba.

- Jun, ugye nem gondoltad meg magad vele kapcsolatban? Nem jön be, ugye?

- Ne kapd fel a vizet, rosszat tesz az arcbőrödnek - viccelődtem, kitérve a válasz elől.

- Hyun Ju!

- Okay, calm down... I think...I like him...

- Ettől féltem. Ő pedig félreértette az egész ügyet Jake-ssi-vel. Na hallod, jól benne vagy.

- Tudom. Beszélnem kell vele.

- Akkor itt a lehetőség - mutatott a hátam mögé, ahol JR sétált komótosan.

Megálltam, hagyva, hogy Lysh elmenjen, miközben sok szerencsét kívánt.

- Annyeong, JR...

- Yo.

- Figyelj, az estével kapcsolatban...

- Muszáj ezt felhozni? - kérdezte unottan, rám se nézve.

- Igen, mert meg szeretném magyarázni.

- Ó, hát én viszont nem akarom, hogy bármit is mondj, nem vagyok rád kíváncsi.

- Szóval magasról leszarsz, ezt akarod mondani?

- Ja, jó, hogy megértetted.

- Oké, akkor ne hallgass meg, de a francba is már, legalább ha velem beszélsz, nézz már rám! - keltem ki magamból teljesen.

- Te beszélsz velem. mert nekem baromira nincs kedvem veled dumálni. Ja, amúgy meg kösz az üzenetet, de nem kellett volna feleslegesen pocsékolnod az idődet rám, arra akit annyira utálsz - mondta gúnyosan. - És még valami. Felmentelek a csicskáztatás alól is, hiszen úgysem tudnál elviselni, na meg így lesz időd arra a Jake nevezetű csávóra is. Hát akkor... Goodbye.

Elsétált mellettem, én pedig hatalmas szemekkel meredtem magam elé.

- JR! - kiáltottam utána. - Nem értesz semmit sem!

Megtorpant, megfordult, és ekkor végre rám nézett. Az arca közömbös volt, szemei, mint a jég. Félelmetes látványt nyújtott.

- Nem is akarom megérteni, nem érdekel.

Ezzel visszafordult, majd tovább haladt egészen a teremig, ahol belépve oda eltűnt a szemem elől. A plafonra emeltem a tekintetem, de csak azért, hogy elfojtsam könnyeimet, melyek égették a szemem. Nem sírtam, nem engedte a büszkeségem, mely mindig azt súgta, nem éri meg. Nyugodtságot erőltetve magamra, szippantottam egyet a levegőből, majd én is elindultam a terem felé, ahol volt az órám, ahova JR is bement. Ahogy beléptem, senkire sem néztem fel, csak egyenesen előre, egy üres helyet nézve, ahova azután helyet foglaltam. Lysh kíváncsi pillantásokkal bombázott, amire csak legyintettem, ezzel jelezve, hogy később elmesélem. Így is lett, de erre a beszélgetésre csak akkor került sor, amikor már hazafelé baktattunk. Nem hívtam a sofőrt, akkor jól esett gyalog menni Lysh társaságában. Ő persze egész végig JR-t szidta, én pedig jókat derültem rajta, mást úgysem tehettem volna.

A nap egy szempillantás alatt elrepült, hiszen ahogy hazaértem - megjegyzem az olyan 6 körül lehetett, túl lassú volt a tempónk barátnőmmel - ettem, majd felmentem a szobámba és letelepedtem a gépem elé, ahol csekkoltam az e-maileimet, majd felhívtam Ash-t, hogy találkozhatnánk aznap este, amibe ahogy vártam, azonnal belement, Jake-el együtt. Amikor már éppen belemélyedtünk volna a beszélgetésbe, valaki hívott. Bocsánatot kérve barátnőmtől, letettem a telefont, hiszen úgy gondoltam elég időnk lesz még beszélni este, majd megnéztem ki hívott. Csak tartottam a készüléket és néztem azt a nevet, amire egyáltalán nem számítottam. JR. Ekkor újra csörögni kezdett. Egy másodpercig haboztam, hogy felvegyem-e, de végül megnyomtam a "hívás fogadása" gombot, majd a fülemhez emeltem a mobilt. Viszont nem az a személy szólt bele, mint akire számítottam. Az egyik haverja volt. Hangja remegett, olyannyira hogy először nem is értettem, mit is mondott, másodjára viszont teljes mértékben felfogtam a hallottakat, vagyis megpróbáltam.

- Hyun Ju... A leader...JR... baleset...balesetet szenvedett!