Chapter 19.

Búcsú

  Még egy nap, gondoltam egy keserédes mosollyal az arcomon. Magamra öltöttem szoknyámat, majd megigazítottam azt, miközben néztem magam a földig érő tükrömbe. Megfordultam még egyszer-kétszer, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy minden tökéletes, felkaptam a táskámat a mellettem lévő székről és lebattyogtam az ebédlőbe, ahol omma már várt a reggelivel. Hálásan rámosolyogtam, majd leültem elfogyasztani az elém rakott ételt. Nem igazán ettem valami sokat, valahogy nem voltam olyan éhes, így a felét meghagyva álltam fel az asztaltól. Megpróbáltam olyan gyorsan elhagyni a házat, amennyire csak tudtam, hogy elkerüljem anyám aggódó pillantását, amivel illetett mikor a reggeli felét otthagyva viharzottam el. Valószínű nem volt hozzászokva, hogy nem faltam fel főztjét, de tényleg nem éreztem magam olyan éhesnek. Beszálltam a fekete kocsiba, amely minden alkalommal a rendelkezésemre állt, majd egész az egyetemig vitt.

  Nagyot sóhajtva léptem be a folyosóra, tudva, hogy aznap kiiratkozok onnan, de csak azután, hogy leültem az órákat. Szerettem volna annyi időt tölteni Lysh-el és JR-rel, amennyit csak lehetett, még több emléket szerezni. Ahogy a terembe értem, elég sokan össze voltak már gyűlve, ezért egy kissé nehézkesen találtam magamnak megfelelő helyet. Végül a legfelső sorban, szélül szemeltem ki egy üres széket. Felsiettem, hogy senki se tudja elfoglalni előlem, majd letettem a padra a táskám. Lysh a lenti sorból intett fel nekem, amire vigyorogva salapáltam vissza. Ekkor újra nyílt az osztály ajtaja és egy nagyon ismerős személy jelent meg. Körülnézett, a szeme csak úgy szelte a sorokat, majd amikor megpillantott egy fülig érő vigyorral kacsintott felém, mire egy kissé megemelkedett a szemöldököm, ám a mosolyt nekem se lehetett volna letörölni az arcomról. Tényleg nagyon bele lehettem esve abba a két lábon járó bolondba.

  Kivételesen nem akartam, hogy vége legyen az óráimnak, mivel míg a tanár beszélt, addig én élvezkedhettem JR látványában. Minden egyes vonását a fejembe véstem, viszont ezt is csak egy ideig tehettem, mert egyszer csak hangos koppanással a padra ejtette a fejét, mire enyhén hangosan nevetni kezdtem, magamra vonva ezzel a figyelmet, de a tanár szúrós pillantására összecsuktam a szám és próbáltam elfojtani nevetőgörcsöm. Lysh kissé hátra fordította a fejét, kérdő tekintettel nézett fel, ezért az immár alvó JR felé böktem. Odakapta a fejét és mintha megvilágosodott volna, kuncogva megrázta a fejét, én pedig ugyancsak vigyorogva megvontam a vállam.

  Amint a tanár elhagyta a termet, mindenki azonnal felpattant vagy álmosan feltápászkodott és már ki is suhantak. Barátnőm először JR-re nézett majd rám és egy sunyi vigyorral az arcán jelezte, hogy kint megvár, mire egyetértően bólintottam. Alysha távozása után én is felálltam, a vállamra kaptam a táskám és a még mindig alvó fiú helyéhez sétáltam. Egész közel hajoltam hozzá, ajkaimat és arcát csak pár centi választotta el egymástól. Nagyon szerettem volna megérinteni, de mégsem tettem. Inkább a füléhez hajoltam és enyhén belefújtam. A hatás minden bizonnyal sikeres volt.

- Nem aludtam! - emelte fel a fejét hirtelen, mire találkozott a pillantásunk, én pedig szembe röhögtem.
- Nem hát...pfff... - kapkodtam levegő után.
- Te most kinevettél? - bökött egyet az oldalamba játékosan.
- Áú...Nagyon úgy néz ki - törölgettem nevetéstől könnyes szemeim.
- Ezért ma este lealázlak.
- Állok elébe - veregettem meg a vállát, majd hátat fordítva neki lesiettem az ajtóhoz.
- Jun! - kiáltott utánam, mire egy teljes fordulatot vettem. - Ma biztosan meghallgatlak!

  Teljesen elérzékenyülten álltam ott, remélve hogy JR olyan távolságból nem láthatja felgyülemlett könnyeimet, amit már rég nem a nevetés okozott. A leghitelesebb mosolyom vettem elő, majd beleegyezve bólintottam és elhagytam a termet. Vajon ugyanígy fogsz mosolyogni, ha megtudod, hogy holnap elmegyek?

  Amint elintéztem a kiiratkozásom, barátnőmmel még kilibbentünk a városba egy utolsó közös kávézásra, mielőtt elindultunk volna a verseny helyszínére, ami napunk fénypontja volt. Úgy éreztem Lysh még nagyobb izgalomba volt, mint én. Addig egyetlen egyszer sem voltam egy verseny miatt sem izgatott, mert New York-ban nem volt ellenfelem, de most mintha a gyomrom nem engedelmeskedett volna, ahányszor csak az estére gondoltam, görcsbe rándult. Még mielőtt elindultunk volna, előhívattam a képeket, amiket csináltunk még a srácokkal, majd egy kis üzenetet hagyva a hátukon, elrejtettem a táskám aljára.

  Hihetetlenül nagy tömeg fogadott minket, amikor a helyszínre értünk. Meglepetten néztem körül, ismerős arcokat keresve, mire megpillantottam Kyungmin-t és a bandát, és mintha ők is észrevettek volna. Tekintetükből már sejtettem, hogy ők kürtölték el mindenkinek, hogy aznap újra versenybe szálltam JR-rel.

- Hyun Ju! Alysha! Erre! - intett nekünk a vörös.

  Átfurakodtunk valahogy a tömegen, majd kifújva a levegőt megálltam Sungjae mellett, mire minden szem rám szegeződött, amitől egy kicsit felállt a szőr a hátamon.

- Jun, good to see you! - tűnt fel valahonnan Jake, majd egy mackó öleléssel köszöntött. - Hello, Alysha - vigyorgott barátnőmre.
- Hey, Jake.
- Te meg? - nevettem legjobb barátomra.
- Ezt a versenyt ki nem hagynám - dörzsölte össze a tenyerét.
- Ash-t is magaddal hoztad? - néztem körül.
- Aha, csak útközben valamerre a tömegbe leállt flörtölni valami angol csávóval. Azt hiszem azzal az Adam fazonnal - vonta meg a vállát, nekem pedig az állam a földet súrolta.
- Az a gyökér itt van? Na cseszd meg, remélem most nem kavar be - vontam össze a szemöldököm.
- Ki nem kavar be? - egy kéz simult a vállamra, majd az ismerős illatból rájöttem kihez is tartozott.
- Semmi-semmi - ráztam meg a fejem nevetve. - Készen állsz, JR? - fordultam szembe vele.
- Mint mindig - vigyorgott, szemében izgatott tűz játszott.

  Mosolyogva álltuk egy ideig egymás pillantását, majd egyszer csak elkapta a csuklóm és a tömegen át kezdett vezetni egészen az útig, ahol is két kocsi várt minket a START vonalra állítva. Elismerően füttyentettem, amikor megláttam az autómat. Eléggé fel volt tuningolva, a belsejéről nem is beszélve. Sok szerencsét kívánva egymásnak beszálltunk az autókba és beindítottuk a motorokat. Éreztem, ahogyan az adrenalin szétárad a testemben, minden mást kizártam magam körül, csak én és JR számítottunk. Beindítottuk a kocsikat és a motorokat bőgetve vártunk a jelzésre, hogy elkezdődjön a verseny. Hallottam, ahogy a tömeg szurkolt hol egyikünknek, hol a másikunknak, ami felettébb jó érzéssel töltött el, hiszen az első versenyemen Koreába mindenki JR-nek szurkolt, de most úgy nézett ki, hogy engem is becsültek valamennyire. Kezeimet ellazítottam, majd átnéztem még a mellettem álló kocsiba, ahol JR lazán nézelődött jobbra-balra.

  Mélyen beszívtam a levegőt és ezúttal a csajra emeltem a tekintetem, aki könnyed léptekkel állt meg a két kocsi között, felemelte mindkét kezét, majd egy pillanattal később le is engedte, jelezve a verseny kezdetét. Mindketten azonnal elindultunk. A pályát már jól ismertem, így próbáltam nem elkövetni ugyanazt a hibát, mint a múltkor. Egymást körözve szeltük az utcákat, minden idegszálamat a pályára koncentráltam és az utolsó éles kanyarra, ami miatt az első versenyemen veszítettem, viszont JR se tágított mellőlem. Senki se hinné el, hogy 1 héttel azelőtt még a kórházi ágyat nyomta. Emlékek borították el a gondolataim, csak nem tudtam a végsőkig kitartani. Könnyek homályosították el a látásom, ezért újra megcsúsztam az utolsó kanyarnál és innen már a verseny eldőlt. Legyőzött, megint.

  A nézők ujjongva fogadták a bajnokot, aki hitetlen mosollyal az arcán szállt ki kocsijából. Megtöröltem szemeimet és minden erőmet összeszedve én is kiszálltam az autóból, megkerültem azt, majd JR-hez sétáltam.

- Megint legyőztél - csóváltam a fejem nevetve.
- Megint ugyanazt a hibát követted el - nevetett ő is.
- Igen, de hát ez van - vontam hetykén vállat.
- Nem baj, attól függetlenül jó verseny volt - nyújtotta felém a kezét.
- Ja, szerintem is - helyeztem kezem az övébe, mire hirtelen magához rántott és megölelt.

  A köröttünk állók füttyögni és olvadozni kezdtek, míg én zavaromba visszaöleltem azt az eszetlent. Arcom vállába temettem, nem akartam hogy lássák, ha megint sírva fakadnék, mert nem sok kellett hozzá. Viszont erőt vettem magamon, nem engedhettem hogy sírjak, nem abban a pillanatban. Felemeltem a fejem, mire Lysh szomorú tekintetével néztem össze. Tudtam, hogy miért nézett úgy, én is ugyan arra gondoltam, mint ő.

- Örülök, hogy megismerhettelek, JR - suttogtam a fülébe, hogy csak ő hallja.

  Egyszerre megdermedt, kissé eltolt magától, hogy egyenesen a szemembe nézhessen. Értetlenséget véltem felfedezni arcán, ami egy erőltetett mosolykra késztetett, ezzel próbáltam elfedni szomorúságom és újra feltörő könnyeim.

- Én is örülök, de hogy jön ez mos-...
- Azt mondtad ma, hogy meghallgatsz, hát eljött az idő, hogy elmondjam. Tudom, hogy hamarabb el kellett volna mondanom... JR, én...elmegyek. Vissza New York-ba. Holnap. Végleg... - a hangom a végén nem volt már több, mint suttogás.

  Néztem ahogy lassan beszívja, majd kifújja a levegőt. Úgy éreztem a mondandómat próbálja feldolgozni, mivel semmit nem tudtam az arcáról leolvasni. Kérlek, legyél ideges, ne hagyd, hogy elmenjek. JR! Kétségbeesetten éreztem és láttam, ahogy kezei lehullnak a vállamról és arcára egy megértő mosoly húzódik.

- Örülök, hogy teljesült a vágyad. Most végre visszamehetsz oda, ahova mindig is tartoztál.

  Mosolyogva fogadtam JR szavait és hevesen bólogattam, miközben belül végleg összetörtem. Legszívesebben ott nyomban összerogytam volna és keserves zokogásba kezdek, de nem tettem, nem lett volna helyes. Így inkább mosolygó maszkom mögül fájdalmas arccal kémleltem az előttem álló fiú vonásait, melyek arról árulkodtak, hogy valóban örült nekem. Hát ennyi volt...Elenged...