Magyarázat
- And how is your boyfriend? - kérdezte Jake, amikor megálltunk kávét venni.
Miután JR balesete történt, nem tudtunk találkozni, mivel vagy egyetemen voltam, vagy a kórházi ágyat nyomó Jonghyun-nal. Elég nagy lelkifurdalásom volt ezért, mivel Jake és testvére, Ash, azért repültek el egész Koreáig, hogy engem lássanak, ami kimondhatatlanul hatalmas örömmel töltött el, hiszen nem minden ember tenné meg ezt a hosszú utat. Így amint időm engedte, kihívtam őket egy kis sétára és körbevezettem Szöul utcáin, persze csak azokon, amiket sikerült már feltérképeznem.
- Jake! I told you already! He's not my boyfriend, idiot! - vágtam hátba, mire majdnem kilöttyentette kávéját.
- Okay, I got it, just don't be mad.
- What are you talking about? I wanna know it too! - sietett mellém Ash.
- Just about my friend, JR. You know who is him, don't you?
- Oh yeah, that asshole guy?
- Yup - nevettem fel, majd belekortyoltam koffeines italomba.
- Ejnye Jun, hogy mondhatsz ilyet a pasid...a haverodról? - javította ki magát gyorsan hím nemű barátom, mert valószínűleg nem akarta, hogy szemmel felnyársaljam.
- Mivel ez az igazság. Amúgy meg az előző kérdésedre a válasz, most már sokkal jobban van.
- Szívós gyerek. Mond meg neki hogyha felépül, megint összefuthatnánk.
- Oké...Mii?! Várj...Mi az hogy megint? - torpantam meg és értetlen tekintettel néztem Jake-re.
- Hey, guys! What's wrong? - értetlenkedett Ash, mivel ő nem érthette mit beszéltünk.
- Öö...megintet mondtam volna? Bocs, nyelvbotlás - nézett el heherészve.
- Miről maradtam le? Halljam csak! - álltam meg előtte karba tett kezekkel és úgy döntöttem addig nem mozdulok el, amíg el nem mondja miről is volt szó.
- Nem nagy kunszt.
- Én türelmes vagyok Jake....egy bizonyos határig...
- Oké-oké, na, elmondom, csak ne nézz már rám ilyen megöllek-ha-nem-mondod-el-amit-tudni-akarok pillantással - emelte fel megadóan kezeit.
- Hallgatlak.
Szegény Ash, olyan értetlen arcot vágott, hogy sajnálni kezdtem, de abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy erősen koncentráljak Jake mondandójára. Mire a végére ért, Ash letelepedett egy közelben lévő padra, én meg csak álltam és elkezdődött az agyamban a feldolgozás.
- Szóval azt mondod, hogy miután bementem az estélyre, te a hotel felé vetted az irányt, ahol megszálltatok. Ekkor találkoztál a kocsija felé menetelő JR-rel. Hóóó, várj...Honnan tudtad, hogy ő az?
- A személyleírásból amit adtál róla nem volt nehéz kitalálni, na meg a kocsija elég pöpec, így arra gondoltam csak ő lehetett.
- Oké, világos. Azután odamentél hozzá, és csak úgy leszólítottad?
- Yup, de elég íjésztő képpel nézett rám, így otthagytam.
- Na hallod, ez aztán nem semmi egy első találkozás lehetett - nevettem fel kínomba. - És az a pabo vajon még mindig azt hiszi, hogy van köztünk valami?
- Hát nem volt alkalmam elmondani neki mi a szitu, így meglehet hogy ja.
- Ajj, ember - csaptam a homlokomra.
- Hmm, lesz itt valami - húzta száját sunyi vigyorra.
- Ja, valószínű mindjárt felrúglak.
- Naa, most mit csináltaam??
A fejemet ingatva kezeimet leengedtem testem mellé, majd Ash irányába indultam, aki látván, hogy befejeztük bájcsevejünket, elém sietett és részletes beszámolót kért, természetesen angolul, hogy értse miről is volt szó. Őt nem sokkolták a hírek, hanem inkább jót nevetett rajta, főleg akkor, mikor testvére sikeresen beért minket, és jól szemberöhögte szegényt, aki csak rosszalló pillantásokkal bombázta húgát. Nem kis embertömeg mérte végig angol barátaimat, akik ahogy észrevettem, nemhogy feszengtek, élvezték a helyzetet és mindenkinek mosolyogva integettek. Úgy döntöttem inkább összehúzom magam és úgy teszek, mintha nem ismerném őket.
Egészen a kórházig jöttek velem, ahol ugyanis elváltak útjaink, mivel ők nem nagyon akartak bejönni, főleg Jake, azzal a kifogással, hogy miután elmagyarázom JR-nek mi a helyzet, azután még átgondolja. Vigyorogva megforgattam a szemeimet, majd egy hatalmas ölelés után elköszöntem barátaimtól és besétáltam a kórház ajtaján. Olyan nyüzsi volt, hogy alig lehetett férni. Elbattyogtam JR szobájáig, majd kopogás nélkül benyitottam. A srác éppen az ablaknak támaszkodva nézett kifelé, de amint beléptem tekintetét elszakította az utca forgalmas útvonaláról és mosolyogva nézett felém.
- Később jöttél, mint szoktál.
- Bocs, csak az angol haverjaimmal lógtam egy kicsit - akasztottam fel a táskám a fogasra, de a szemem sarkából JR reakcióját figyeltem.
- Az fasza - bólogatott és újra a távolba meredt.
- Tudod...hallottam, hogy találkoztál Jake-kel - sétáltam hozzá.
- A szőke, kék szemű angol sráccal..?
- Igen, ő az.
- Ja, találkoztam - mondta hanyagul.
- Figyelj... Ő nem az akinek gondolod - néztem ki én is abba az irányba, ahová a mellettem álló srác is.
- Ezt hogy érted?
- Háát...hogy ő nem a barátom, pasim, csávóm...Ő a legjobb haverom, akit már egészen régről ismerek. Mielőtt még megkérdeznéd, azért mondom mindezt el, hogy elkerüljük a félreértéseket.
- Értem... - pillantott rám félszegen, de mintha a szája sarkában egy bujkáló mosolyt fedeztem volna fel. - Mond meg neki, hogy bocs a múltkoriért.
- Dehogy mondom, erre neked is lesz esélyed, ugyanis meg fog látogatni - paskoltam meg kuncogva a vállát.
- Mi van?!
- Jól hallottad, megismerkedhettek. És nyugi, elég jól tud koreaiul, szóval nem lesz baj.
- Hát jó, ha te mondod.
- No para, jó fej, szerintem tök jóba lesztek - vigyorogtam rá, mire ő is ugyan úgy nézett le rám. - És ömm, mióta vagy fent?
- Hát kb. egy jó fél órája.
- Akkor takarodj most már vissza az ágyba - parancsoltam rá.
- De...töri a hátam.
- JR, ne mondjam még egyszer.
- Jó-jó, értettem na - sóhajtott, majd az ágya felé fordult.
Még egy jó óra hosszát vele töltöttem, mert nem akart egyedül maradni, míg megjöttek a haverjai. Amikor azok megérkeztek, úgy döntöttem lassan hazaindulok, mivel a szüleim szerettek volna velem együtt vacsorázni, azzal az ürüggyel, hogy régen nem volt már együtt a család. Már éreztem a zsigereimbe, hogy akarnak valamit közölni velem.
Olyan 7 körül haza is értem, viszont a szüleimnek még nyomuk sem volt, ezért még volt időm gyors lezuhanyozni és kényelmes ruhát kapni magamra. Amikor megérkeztek, leszaladtam hozzájuk, majd egy nagy öleléssel köszöntöttem őket. Amíg anya a vacsorát készítette, én addig átnéztem milyen óráim lesznek másnap, beszéltem Lysh-el, akinek elmeséltem érdekes napomat, majd Ash-el beszéltem chat-en.
- Hyun Ju-ah! Kész a vacsora! - kiáltott fel anya lelkesen.
- Megyek! - csaptam le a laptopom tetejét és már sprinteltem is le az ebédlőbe.
Nyugisan elfoglaltam a helyem a szüleimmel szemben, majd nekiláttunk a vacsorának. Egy idő után furcsálltam, hogy nem mondtak még semmit, hiszen már majdnem végeztünk az evéssel, de még nem hoztak szóba semmit. Egy másodperc töredékéig átfutott az agyamon, hogy lehet csak én túloztam el a dolgokat, és tényleg csak egy családi vacsit akartak, de rögtön el is vetettem ezt, mivel ennél már jobban ismertem az ősöket. Amint mindenki végzett adagjával, szüleim mosolyogva egymásra néztek, amit rögtön kiszúrtam és vártam mit fognak mondani, felkészítettem magam szellemileg.
- Hyun Ju kincsem, van egy jó és egy kevésbé jó hírünk... - kezdett bele apa.
- A jóval kezdjétek, kérlek.
- Elmondod neki te? - nézett appa omma-ra.
- Ha ragaszkodsz hozzá.
- Ne csigázzatok már, ki vele!
- Rendben-rendben. Sokat gondolkoztunk ezen és arra döntöttünk, hogy visszaköltözünk New York-ba! Hát nem csodálatos?
Mintha elpattant volna bennem valami. Kerek szemekkel néztem magam elé, az agyam teljesen lefagyott, a kezeim elhidegültek, a légzésem lelassult. Örülnöm kellett volna, hiszen visszamehetek oda, ahova mindig is tartoztam, vissza a barátaimhoz...de nem voltam boldog... Korea a szívemhez nőtt ezalatt a pár hónap alatt. Nem akartam otthagyni Lysh-t, a srácokat, JR-t... Még a gondolattól is féltem.
- Jun, nem is örülsz?
- De, igen, ez... tényleg... csodálatos hír...
- Öö...megintet mondtam volna? Bocs, nyelvbotlás - nézett el heherészve.
- Miről maradtam le? Halljam csak! - álltam meg előtte karba tett kezekkel és úgy döntöttem addig nem mozdulok el, amíg el nem mondja miről is volt szó.
- Nem nagy kunszt.
- Én türelmes vagyok Jake....egy bizonyos határig...
- Oké-oké, na, elmondom, csak ne nézz már rám ilyen megöllek-ha-nem-mondod-el-amit-tudni-akarok pillantással - emelte fel megadóan kezeit.
- Hallgatlak.
Szegény Ash, olyan értetlen arcot vágott, hogy sajnálni kezdtem, de abban a pillanatban az volt a legfontosabb, hogy erősen koncentráljak Jake mondandójára. Mire a végére ért, Ash letelepedett egy közelben lévő padra, én meg csak álltam és elkezdődött az agyamban a feldolgozás.
- Szóval azt mondod, hogy miután bementem az estélyre, te a hotel felé vetted az irányt, ahol megszálltatok. Ekkor találkoztál a kocsija felé menetelő JR-rel. Hóóó, várj...Honnan tudtad, hogy ő az?
- A személyleírásból amit adtál róla nem volt nehéz kitalálni, na meg a kocsija elég pöpec, így arra gondoltam csak ő lehetett.
- Oké, világos. Azután odamentél hozzá, és csak úgy leszólítottad?
- Yup, de elég íjésztő képpel nézett rám, így otthagytam.
- Na hallod, ez aztán nem semmi egy első találkozás lehetett - nevettem fel kínomba. - És az a pabo vajon még mindig azt hiszi, hogy van köztünk valami?
- Hát nem volt alkalmam elmondani neki mi a szitu, így meglehet hogy ja.
- Ajj, ember - csaptam a homlokomra.
- Hmm, lesz itt valami - húzta száját sunyi vigyorra.
- Ja, valószínű mindjárt felrúglak.
- Naa, most mit csináltaam??
A fejemet ingatva kezeimet leengedtem testem mellé, majd Ash irányába indultam, aki látván, hogy befejeztük bájcsevejünket, elém sietett és részletes beszámolót kért, természetesen angolul, hogy értse miről is volt szó. Őt nem sokkolták a hírek, hanem inkább jót nevetett rajta, főleg akkor, mikor testvére sikeresen beért minket, és jól szemberöhögte szegényt, aki csak rosszalló pillantásokkal bombázta húgát. Nem kis embertömeg mérte végig angol barátaimat, akik ahogy észrevettem, nemhogy feszengtek, élvezték a helyzetet és mindenkinek mosolyogva integettek. Úgy döntöttem inkább összehúzom magam és úgy teszek, mintha nem ismerném őket.
Egészen a kórházig jöttek velem, ahol ugyanis elváltak útjaink, mivel ők nem nagyon akartak bejönni, főleg Jake, azzal a kifogással, hogy miután elmagyarázom JR-nek mi a helyzet, azután még átgondolja. Vigyorogva megforgattam a szemeimet, majd egy hatalmas ölelés után elköszöntem barátaimtól és besétáltam a kórház ajtaján. Olyan nyüzsi volt, hogy alig lehetett férni. Elbattyogtam JR szobájáig, majd kopogás nélkül benyitottam. A srác éppen az ablaknak támaszkodva nézett kifelé, de amint beléptem tekintetét elszakította az utca forgalmas útvonaláról és mosolyogva nézett felém.
- Később jöttél, mint szoktál.
- Bocs, csak az angol haverjaimmal lógtam egy kicsit - akasztottam fel a táskám a fogasra, de a szemem sarkából JR reakcióját figyeltem.
- Az fasza - bólogatott és újra a távolba meredt.
- Tudod...hallottam, hogy találkoztál Jake-kel - sétáltam hozzá.
- A szőke, kék szemű angol sráccal..?
- Igen, ő az.
- Ja, találkoztam - mondta hanyagul.
- Figyelj... Ő nem az akinek gondolod - néztem ki én is abba az irányba, ahová a mellettem álló srác is.
- Ezt hogy érted?
- Háát...hogy ő nem a barátom, pasim, csávóm...Ő a legjobb haverom, akit már egészen régről ismerek. Mielőtt még megkérdeznéd, azért mondom mindezt el, hogy elkerüljük a félreértéseket.
- Értem... - pillantott rám félszegen, de mintha a szája sarkában egy bujkáló mosolyt fedeztem volna fel. - Mond meg neki, hogy bocs a múltkoriért.
- Dehogy mondom, erre neked is lesz esélyed, ugyanis meg fog látogatni - paskoltam meg kuncogva a vállát.
- Mi van?!
- Jól hallottad, megismerkedhettek. És nyugi, elég jól tud koreaiul, szóval nem lesz baj.
- Hát jó, ha te mondod.
- No para, jó fej, szerintem tök jóba lesztek - vigyorogtam rá, mire ő is ugyan úgy nézett le rám. - És ömm, mióta vagy fent?
- Hát kb. egy jó fél órája.
- Akkor takarodj most már vissza az ágyba - parancsoltam rá.
- De...töri a hátam.
- JR, ne mondjam még egyszer.
- Jó-jó, értettem na - sóhajtott, majd az ágya felé fordult.
Még egy jó óra hosszát vele töltöttem, mert nem akart egyedül maradni, míg megjöttek a haverjai. Amikor azok megérkeztek, úgy döntöttem lassan hazaindulok, mivel a szüleim szerettek volna velem együtt vacsorázni, azzal az ürüggyel, hogy régen nem volt már együtt a család. Már éreztem a zsigereimbe, hogy akarnak valamit közölni velem.
Olyan 7 körül haza is értem, viszont a szüleimnek még nyomuk sem volt, ezért még volt időm gyors lezuhanyozni és kényelmes ruhát kapni magamra. Amikor megérkeztek, leszaladtam hozzájuk, majd egy nagy öleléssel köszöntöttem őket. Amíg anya a vacsorát készítette, én addig átnéztem milyen óráim lesznek másnap, beszéltem Lysh-el, akinek elmeséltem érdekes napomat, majd Ash-el beszéltem chat-en.
- Hyun Ju-ah! Kész a vacsora! - kiáltott fel anya lelkesen.
- Megyek! - csaptam le a laptopom tetejét és már sprinteltem is le az ebédlőbe.
Nyugisan elfoglaltam a helyem a szüleimmel szemben, majd nekiláttunk a vacsorának. Egy idő után furcsálltam, hogy nem mondtak még semmit, hiszen már majdnem végeztünk az evéssel, de még nem hoztak szóba semmit. Egy másodperc töredékéig átfutott az agyamon, hogy lehet csak én túloztam el a dolgokat, és tényleg csak egy családi vacsit akartak, de rögtön el is vetettem ezt, mivel ennél már jobban ismertem az ősöket. Amint mindenki végzett adagjával, szüleim mosolyogva egymásra néztek, amit rögtön kiszúrtam és vártam mit fognak mondani, felkészítettem magam szellemileg.
- Hyun Ju kincsem, van egy jó és egy kevésbé jó hírünk... - kezdett bele apa.
- A jóval kezdjétek, kérlek.
- Elmondod neki te? - nézett appa omma-ra.
- Ha ragaszkodsz hozzá.
- Ne csigázzatok már, ki vele!
- Rendben-rendben. Sokat gondolkoztunk ezen és arra döntöttünk, hogy visszaköltözünk New York-ba! Hát nem csodálatos?
Mintha elpattant volna bennem valami. Kerek szemekkel néztem magam elé, az agyam teljesen lefagyott, a kezeim elhidegültek, a légzésem lelassult. Örülnöm kellett volna, hiszen visszamehetek oda, ahova mindig is tartoztam, vissza a barátaimhoz...de nem voltam boldog... Korea a szívemhez nőtt ezalatt a pár hónap alatt. Nem akartam otthagyni Lysh-t, a srácokat, JR-t... Még a gondolattól is féltem.
- Jun, nem is örülsz?
- De, igen, ez... tényleg... csodálatos hír...
Helllóó~~ Látjátok, én megmondtam, hogy késni fogok a résszel... amiért persze bocsánatot is kérek ^^" Remélem elnyeri a tetszéseteket :3 A kövi résszel kapcsolatba nem ígérek semmit mikor hozom, de mint mindig, igyekezni fogok minél hamarabb összehozni. Jó olvasást~~ <3
Hoy ^.^Mint mindig most is izgi volt a rész ,viszont a végét inkább a "leesett az állam" szavak demonstrálnák.Tetszett az elején az angol párbeszéd szerintem jó ötlet volt és mikor az ember azt hinné minden rendben lesz BUMMM és semmi nincs rendben.Remélem ,hogy a galiba ellenére, amit természetesen megint a szülők okoztak, JR és a főhősnőnk egymásra talál majd, viszont van egy olyan érzésem hogy ebbe még sok mindenki bele fog szólni mint példáúl Adam de ezt már rád bizom.Izgatottan várom a folytatást.:D
VálaszTörlésA te BabyB-d <3