8.fejezet - Közelebb hozzád...

- Ye Rim-ah - dugta be anya a fejét a fürdőszoba ajtón.
- Egen? - fordultam meg, számba a fogkefével.
- Igyekezz, itt vannak a kis barátaid.
- Óh, éhtem...Váhj. Mi ehz a thöbbes sám?
- Hát itt van Jun Hong, és még egy barna hajú fiú.

  Kikerekedett szemekkel néztem vissza omma-ra. Gyors megfordultam, megszabadítottam a számat a fogkrémtől keletkezett habtól, na meg a fogkefétől és mint a villám, lesiettem a lépcsőn, egész a bejáratig, majd kinyitottam az ajtót.

- Ye Rim! Mit tökölődsz már annyit? - köszöntött vigyorogva Zelo, mire a mellette álló fiú elnevette magát, de csak diszkréten.
- Mi a...? Egy, ti jöttetek hamarabb. Kettő, Daehyun ne röhögj!
- Kicsim, ez nem volt szép - lépett mellém szülőm, majd kezembe nyomta az uzsim és a táskám. - És kit tisztelhetek a másik kis barátodban?
- Na de omma! Nem a kis barátom, ő a padtársam, Jung Dae Hyun - mutattam az említett felé, aki halványan elmosolyodott.
- Örvendek a találkozásnak - mosolygott rá anya.
- Én is - hajolt meg illedelmesen padtársam.
- Igen-igen, most hogy mindenki ismer mindenkit, el is indulhatnánk - vettem a táskát a hátamra.
- Vigyázzatok az úton.
- Ne aggódjon ahjumma, vigyázunk egymásra! - kiáltott vissza Zelo, mire elnevettem magam és végre elindultunk.
- Vigyázunk egymásra, mi? - böktem meg a vállát a kis szöszinek.
- Miért? Nincs igazam?
- De, hogyne

  Ezek után átengedtem a szót Zelo-nak, aki egész úton szórakoztatott minket minden hülyeséggel. Annyit beszélt, hogy már utoljára csodálkoztam hogy nem szárad ki sosem ez a gyerek, na meg hogy tud olyan gyorsan beszélni és még levegőt is venni. Rejtély.

  A sulinkhoz érve elköszöntünk fiatalabb barátunktól, majd Daehyun-nal együtt mentünk be az épületbe. Egy futó pillantást vetettem padtársam arcára, mire megláttam A sebtapaszt. Elnevettem magam, erre pedig egy kíváncsi tekintetet kaptam. Legyintettem, majd a szekrényemhez léptem, hogy elővegyem az első órára szánt füzetem. Daehyun szekrénye nem messze helyezkedett el az enyémtől, így még elkaptam azt a jelenetet, amikor kinyitotta a szekrényét és egy halom levél esett ki belőle. A füzet kiesett a kezemből, szám tátva maradt, de az övé is.

- Ez aztán nem semmi...Nemrég jöttél és már ennyi rajongód van? - sétáltam mellé elképedve. - A lányok ennyire szeretik a hallgatag srácokat?
- Jótól kérdezed - morogta, majd lehajolt, hogy összeszedje a szanaszét heverő borítékokat.
- Gyere, segítek - guggoltam le én is.
- Kösz.

  Végül sikerült mindegyiket összekaparni, majd visszatenni a szekrénybe. Ahogy elnéztem, nem nagyon akaródzott elolvasni őket, pedig én kíváncsi lettem volna mit tartalmaznak a levelek. Mondjuk el tudtam képzelni, hogy arról áradoznak bennük, hogy Daehyun milyen jól néz ki, milyen cool, meg persze, hogy járjon a levél gazdájával. Sosem értettem ezeket a levelezős lányokat. Ha tetszik nekik valaki, akkor miért nem mentek a sráchoz személyesen és mondták el az érzéseit? Mert így tuti, hogy nem választja egyiket sem, azt se tudja hogy néznek ki. Veszett ügy, lányok.

  Lazán besétáltunk az osztályba, levágódtunk a helyünkre, én a kajámat vettem elő, Daehyun pedig a fejhallgatóját kereste meg. Mire megjött a tanár már meg is reggeliztem, illetve akkor nyeltem le az utolsó falatot, de éreztem, hogy még nem teljesen voltam jóllakva. Az órán viszont nem volt alkalmam enni, mivel egy elég szigorú tanárt fogtunk ki történelemnek, így az azonnal bevágott volna egy szar jegyet ha elkap enni. Pech.

  Már alig vártam a nagyszünetet, mivel az volt a legalkalmasabb időpont a kajálásra.

Kikotortam a táskámból az összecsomagolt uzsimat, majd elindultam keresni egy csendes helyet, ahol nyugodtan megebédelhettem. A biztonság kedvéért vittem magammal a fülesem, ha ne talán nem találok egy jó helyet, viszont a tető alkalmasnak tűnt, mert egy lélek sem járt arra. Nyugisan leültem, kibontottam az ételem csomagolását és falatozni kezdtem, közben pedig egy csomó gondolat cikázott a fejemben, főleg az előző esti verekedés. Daehyun sérült arca tárult elém, az ahogyan a szemem láttára hagyták helyben. Sóhajtottam egyet. Sajnáltam szegényt, annak ellenére, hogy nem sokat tudtam róla. Mondjuk meg is értettem, hiszen csak pár napja ismertük egymást, nem várhattam el, hogy megnyíljon felém ennyi idő alatt. Viszont azt már észrevettem, hogy ahhoz képest milyen volt a találkozásunkkor, sokkal többet beszélt, aminek, ha hihetetlenül is hangzik, örültem. De ha nem is beszélt, jó hallgatóságnak bizonyult.

  Éppen befejeztem az ebédem, amikor kinyílt a tetőre vezető ajtó, és padtársam jelent meg. Körülnézett, majd megpillantott. Intettem egyet felé, ezért hozzám ballagott, megállt velem szembe, majd ő is leült.

- Hadd találjam ki. Te is egy nyugis helyet kerestél, ahol egyedül lehetsz, mi?
- Olyasmi...
- Heh, de tudok. Igazából nem nehéz kiismerni - csomagoltam vissza az üres ételes dobozom.
- Hm...
- Jut eszembe, hogy vannak a sérüléseid? - húzódtam közelebb hozzá, hogy szemügyre vehessem az arcát.
- Jobban - kaptam a tömör választ, majd elfordította a fejét.
- Pff...szégyenlős - kuncogtam. - Nem szereted ha egy lány közelebb hajol hozzád? - emeltem meg a szemöldököm kihívóan.
- Nem vagy vicces.
- De te viszont úgy látom beszédes kedvedbe vagy. Ez jó hír - húzódtam vissza. - Mondom én, hogy tök jóba leszünk.
- Ja, szerintem is - fordult velem szembe, és mosolyra húzta a száját.

  Nem számítottam rá, hogy egyet fog érteni velem, sőt még válaszra se tulajdonképpen, ezért nagyokat pislogva néztem rá. Ekkor megszólalt a csengő, jelezve, hogy ideje volt visszamenni az osztályba. Ennek hallatára Daehyun feltápászkodott, leporolta magát, ezután lenézett rám. Megmozdította jobb kezét, majd felém nyújtotta.

- Menjünk, padtárs.

  Először csak kíváncsian néztem kezére, mely egy fiúéhoz képest igen szép volt, azután pedig elvigyorodtam és elfogadtam a felajánlott kezet.

Halihó~ Mint láthatjátok, meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog :3 Kíváncsian várom a véleményeket, kritikákat, de ha ezeket nem is kapok, a pipákat is örömmel fogadom~ Jó olvasást! <3
Blueberry  ^^