Chapter 12.

A baleset

Homály lepte el a látásom, az agyam leállt működni, a jobb kezem ernyedten lógott testem mellett, míg a bal kezemben úgy szorítottam a telefont, hogy félő volt eltöröm.
- Hyun Ju! Itt vagy még? - esett még jobban kétségbe a vonal túloldalán lévő személy.
- Itt...Mondd...mondd hova kell mennem?
- Oda, ahol először versenyeztél a leader-rel.
- Oké, pár perc és ott vagyok.
- Siess...
Nagyot szippantva a levegőből, letettem a telefont, majd mint aki nitrót szívott, úgy lőttem ki magam a lakásból. Úgy rohantam, ahogy csak a lábam bírta, de ostoroztam magam, hogy jobban is megy ez ennél, még nagyobb sebességbe kapcsoltam. A hely nem volt messze, viszont ezt nagyon is figyelmen kívül hagytam, mert minél előbb ott akartam lenni, de féltem. Féltem, hogyha odaérek a látvány le fog sokkolni...és egy cseppet sem túloztam. A látvány nem hogy sokkolt, de megrémisztett.


~ Haver szemszög ~
-- 1 órával ezelőtt --

- Hé, leader, hova megyünk? - kérdeztem, mert a nélkül hogy elárult volna valamit, ment előttünk.
- Versenyezni - kaptam a tömör választ.
- Verseny? De hát még meg sem hívtak...
- Pont leszarom. Valahol le kell vezetnem a feszültséget, különben megőrülök!
- Valami baj van? - kérdezte Sungjae mellettem.
- Dehogyis, minden a legnagyobb rendben van. Szerinted?
- Csaknem megint összeverekedtél valakivel?
- Nem, pedig lehet jobban jártam volna...
- Akkor mi a...?
- Befejeznétek a kérdezősködést?! Így is majd felrúgnék valamit, ne húzzatok fel még jobban. Kyungmin!
- Mi az? - ballagtam mellé.
- Hozd el nekem a kocsimat - nyomta a kezembe a kulcsot. - Az egyetemen van. Siess!
- Oké, de hova kell vinnem?
- Oda, ahol a múltkor is versenyeztem Kang Hyun Ju-val.
- Értettem.
Beleegyeztem, de csak azért, mert olyan zabos volt, másképp tuti hogy vitába szálltam volna vele. Ám meg akartam úszni ép bőrrel, mert nem állt szándékomban szembe nézni a kezelhetetlen JR-rel. Az maga volt a sátán.
Kb. tudtam hova is kell mennem, majd mikor megérkeztem, megkerestem a leader kocsiját, ami valljuk be nem volt nehéz, beindítottam a kicsikét és már száguldottam is vissza. Egész végig azon kattogott az agyam, hogy miért lehetett olyan mérges JR. Először a családjára gondoltam, de azt hamar el is vetettem, mert már egy ideje nem volt vitájuk. Így végül arra tippeltem, hogy vagy összetűzésbe került valakivel, vagy valami történt közte és Hyun Ju között. De ezen sem törtem tovább a fejem, mert amint megérkeztem, JR kitessékelt az autóból elfoglalta helyét és már a START vonalra is gurult. Amikor elindultak, visszamentem a többiekhez és ott dumáltunk tovább, legfőképp a versenyről.
Eltelt egy olyan jó 6 perc, mikor feltűnt a színen a leader és még valaki. Innen már nem sokra emlékeztem a sokk miatt, csak annyi maradt meg, hogy JR kocsija kezelhetetlenné vállt, a mellette menő autó nekiment, hatalma fékezés, a vezetőnk autója a levegőben megpördül, majd hatalmas pukkanással a földre esett. Mindenki egy emberként jajdult vagy éppen sikoltott fel. Amint visszatértünk sokkos állapotunkból, odarohantunk a kocsihoz, hogy kicibáljuk belőle eszméletlen sofőrét. Feje tiszta vér volt, testét karcolások borították, meg a betört üveg darabkái. A zsebéből kihalásztam a telefonját, de még mielőtt a mentőket hívtam volna, tárcsáztam annak a személynek a számát, aki tudtam, hogy amint meghallja a történteket rögtön ott lesz.

~Jun szemszög~

Merev tekintettel néztem körbe a környéken. Az emberek egy nagy kört alkotva fogták körül a feje tetejére állt autót, meg még 2-3 személyt. Elfogott a pánik, könnyek gyűltek a szemembe, légzésem felgyorsult és még az sem érdekelt, hogy úgy bizsereg a lábam, hogy alig bírtam rajta megállni, a tömeghez rohantam. Átfurakodtam az embereken, majd meglátva a vörös hajú srácot, aki felhívott, mellette az eszméletlen és tiszta vér Jonghyun-t, eltört a mécses.
- Uram atyám! - zokogtam. - Hogy történhetett ez? - rogytam le JR és a vörös mellé.
- Hyun Ju... - nézett rám a srác.
De már rég nem figyeltem másra, csak az előttem fekvő JR-re. Reszkető kezekkel felé nyúltam, majd megérintettem az arcát. Tűzforró volt, tele vágásokkal.
- JR...Jonghyun! - ocsúdtam fel. - Hé, nyisd ki a szemed! Gyerünk, térj magadhoz!
- Hyun Ju! Nyugodj meg...Már hívtam a mentőket, itt lesznek nemsoká - tette a vállamra kezét a vörös.
Hitetlen képpel néztem vissza rá.
- Nyugodjak meg? Hogy kérheted ezt tőlem, amikor látom hogyan néz ki, milyen állapotba van? És ha van valami súlyos baja? A tudat, hogy haraggal váltunk el...Damn it! - sírtam teljes önkívületben.
- Szóval akkor ezért volt ma olyan dühös...
- Hogy érted ezt? - néztem rá könnyeimtől homályos szemmel.
- Nem fontos, nem akarlak még jobban felzaklatni.
- Mondd már!
- Hyun Ju... - emelte rám sajnálattal teli tekintetét.
- Hallani akarom!
- A leader...szóval JR ma egész végig zabos volt. Ezért akart versenyezni, hogy levezesse valahogy a feszültséget...és...
- Ez akkor...ez...az én hibám - szörnyedtem el.
- Hé! Ne zaklasd fel magad. Ezt majd megbeszélitek, semmi értelme, hogy gyötörd magad.
- De én..én...
- Nézd, megjött a mentő! Ne sírj - törölte le félig-meddig könnyeimet.
És tényleg. A nagy hangzavar és sírás közepette észre sem vettem, hogy megérkezett a "felmentő sereg" is. Kyungmin - időközben megtudtam a nevét is - félreállított az útból, hogy a mentősök feltegyék JR-t a hordágyra és megnézzék milyen állapotban volt. Óvatosan betették az autóba és már éppen becsukták volna az ajtaját, amikor odaszaladtam.
- Kérem várjon! Vele mehetnék?
- Családtag, kisasszony?
- Nem, de...
- Akkor sajnálom, de nem lehet.
- De hát a...a barátnője vagyok! Könyörgöm, hadd mehessek vele! 
- Rendben, nem bánom, üljön be.
- Köszönöm.
Amint beültem a járműbe, be is zárták az ajtókat. Letöröltem még megmaradt könnyeimet, majd közelebb férkőztem JR-hez és megfogtam a kezét. A tudat, hogy ez az egész az én hibámból történt, teljesen olyan volt, mintha fogtak volna egy vödör jeges vizet és a fejemre borították volna. Újra rám tört a sírás, viszont akkor már magamra parancsoltam, hiszen egy olyan helyzetben nem veszíthettem el az önkontrolom.
Ahogy szeltük Szöul utcáit, hirtelen Jonghyun keze megmozdult az enyémben, a következő pillanatban pedig résnyire kinyitotta a szemét. A levegő a tüdőmbe szorult, miközben szorítottam egyet kezén. Felém nézett, elidőzött rajtam egy pillanatig, majd a lélegeztető maszk alatt láttam, hogy megmozdul a szája. Egyetlen szót mondott mielőtt még újra el nem vesztette az eszméletét.
"- Jun..."

Ésss tessék! Meghoztam ezt a részt is. Köszönöm szépen a kommenteket, örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszéseteket a ficim. Nemsoká hozom a Dae-s ficihez is majd a részt, kitartás!~~ jó olvasást <3

Chapter 11.

Nézz már rám!

- Köszi Jake, hogy elkísértél idáig - néztem fel legjobb barátomra kedvesen.

Miután megnéztük a térképen merre is kell visszamenni a party-ra, haverom fogta magát, és maga után húzva visszavitt az épülethez. Igazán hálás voltam neki ezért, mert nekem eszembe nem jutott volna használni a mobilom ilyesmire, persze ezt ő is nagyon jól tudta, mire csak jót derült rajtam.

- Nem nagy ügy - vont vállat vigyorogva, majd zsebre vágta kezeit.

- Szívesen beinvitálnálak, de tudod, hogy...

- Tudom, az ősök nem csípnek. Nincs baj - legyintett.

- És meddig maradtok még? - tettem fel ezt az igen fontos kérdést, ami már egy ideje kikívánkozott.

- Még nem tudom, de az biztos, hogy még egy jó ideig itt leszünk, szóval addig még sokat találkozhatunk, meg Ash is nagyon szeretne már látni.

- Én is őt - mosolyodtam el a gondolatra, hogy barátnőmnek is hiányoztam. - Hát akkor...

- Menj csak, már nagyon várhatnak.

- Jó lenne, ha te is jöhetnél - sóhajtottam fel szomorkásan.

- Igen, jó lenne. Na spuri! Addig itt leszek, míg bemész.

- Oké. Majd hívlak!

Erre csak egyetértően biccentett, majd a kezével mutatta, hogy induljak már. Elnevettem magam, ezután pedig immár száraznak mondható ruhámmal belibbentem az épületbe, ahol jólesően ölelt körbe a meleg hőmérséklet. Mosolyom lehervadt az arcomról, leesett maszkom, amit Jake előtt olyan jól tudtam használni. Biztos voltam benne, hogy észrevette nem voltam önmagam, viszont nem mondott semmit, amiért gondolatban hálát adtam. Szétnéztem a nagy térben, ám minden ugyan olyan volt, mint amikor elhagytam az épületet, senki sem vett észre, ami nagy megkönnyebbüléssel töltött el.

Komor arccal sétáltam be a party-ra, ahol mindenki beszélgetve és műmosollyal az arcukon álltak, rám sem hederítve amikor beléptem. Ezt kihasználva odamentem szüleimnek, akik persze máris nekem estek. Minden harmadik mondatuk az volt, hogy mennyire aggódtak miattam, csak minden alkalommal más köntösben. Bocsánatot kértem vagy hatszor is, mire valamennyire sikerült lenyugodniuk.

- És hol hagytad azt a Jonghyun nevezetű fiút? - kérdezte apám.

- Hazament. Tudod, nem arra kértem, hogy maradjon velem az egész esemény alatt, hanem arra, hogy kísérjen el - világosítottam fel szülőmet.

- Jobb is hogy elment. Nem tetszik nekem az a fiú.

- Apa, neked egyetlen srác sem tetszik, aki egy kicsit is közel áll hozzám.

- Talán mert féltelek? Hyun Ju-ah, tudod, hogy mi csak a javadat akarjuk.

- Ja, persze, tudom. Viszont ha most megbocsájtasz, én hazamennék. Eléggé kifárasztott ez a mai nap.

- Menj, ha akarsz. Otthon találkozunk.

- Hogyne - bólintottam, majd intettem egyet és már sarkon is fordultam.

Minél előbb ki akartam törni onnan. Az a sok ember még tömegfóbiát váltott ki belőlem. Amint kiértem, felhívtam a sofőröm, aki röpke 7 perc alatt ott is termett. Első dolgom, amint hazaértem az volt, hogy megszabaduljak a ruhámtól, kiegészítőimtől, na meg a magassarkúmtól, ami már utoljára teljesen feltörte a lábam. Beálltam a forró zuhany alá, ami teljesen felmelegítette testem, majd végül pizsamába öltözve átbattyogtam a szobámba, ahol egyből az ágyamba vetődtem. Éreztem, hogy álmos vagyok, nagyon is, de még azelőtt, hogy elaludtam, dobtam egy gyors sms-t JR-nek, mert nem hagyott a gondolat, hogy nem tudtam róla semmit sem, na meg bosszantott az a tény, hogy félreértett mindent.

"Szia. Ugye otthon vagy és nem csinálsz semmi hülyeséget? UGYE? Holnap beszélünk."

Amikor jelezte a telefon, hogy sikeresen elküldtem az üzenetet, ledobtam mellém a készüléket, és azonnal el is nyomott az álom.

A másnap reggel már borzalmasan kezdődött. Reggel amikor felkeltem, nem az ágyon találtam magam, hanem az ágyam mellett, a földön, a párna a fejemet, a takaró keresztbe rajtam. Ahogy felpattantam, a nyakam olyat reccsent, hogy még a fejem is belefájdult, arról nem is beszélve, hogy majdnem zakóztam egyet a tegnap este lerakott táskámba, ami persze, hogy a szoba közepén kellett legyen. Félkómásan rendbe szedtem magam, emberi kinézetet varázsolva magamra, majd ezzel el is indultam egyetemre. Út közbe, miközben bámultam kifelé az ablakon, megpillantottam JR-t, amint lehajtott fejjel, fülessel a fején baktat a járdán. Gondoltam arra, hogy megállítom a sofőrt és elfuvaroztassuk az egyetemig, de ezt az ötletet azonnal el is vettettem, mert egy: nagyon dühös voltam még az este történtek miatt, kettő: nem érdemli meg, három: nem válaszolt arra az egy kibaszott sms-re, mert olyan nehezére esett volna. Elfordítva a fejem az ujjaimat kezdtem nézegetni, mikor a sofőr megállította az autót, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk. Kiszálltam az autóból, majd villámgyorsan bementem az épületbe, ahol már Alysha már várt, hosszas beszámolót követelve.

- What the hell? He did....what??? - kiáltott fel, amikor elmeséltem neki a történteket.

- He kissed me, that asshole.

- It's not true, right? Please say this is just a joke.

- I can't, because this is the truth.

- Te jó ég! Megölhetem, ha találkozom vele?

- Hagyd, ennyit nem ér - nevettem fel kínomba.

- Jun, ugye nem gondoltad meg magad vele kapcsolatban? Nem jön be, ugye?

- Ne kapd fel a vizet, rosszat tesz az arcbőrödnek - viccelődtem, kitérve a válasz elől.

- Hyun Ju!

- Okay, calm down... I think...I like him...

- Ettől féltem. Ő pedig félreértette az egész ügyet Jake-ssi-vel. Na hallod, jól benne vagy.

- Tudom. Beszélnem kell vele.

- Akkor itt a lehetőség - mutatott a hátam mögé, ahol JR sétált komótosan.

Megálltam, hagyva, hogy Lysh elmenjen, miközben sok szerencsét kívánt.

- Annyeong, JR...

- Yo.

- Figyelj, az estével kapcsolatban...

- Muszáj ezt felhozni? - kérdezte unottan, rám se nézve.

- Igen, mert meg szeretném magyarázni.

- Ó, hát én viszont nem akarom, hogy bármit is mondj, nem vagyok rád kíváncsi.

- Szóval magasról leszarsz, ezt akarod mondani?

- Ja, jó, hogy megértetted.

- Oké, akkor ne hallgass meg, de a francba is már, legalább ha velem beszélsz, nézz már rám! - keltem ki magamból teljesen.

- Te beszélsz velem. mert nekem baromira nincs kedvem veled dumálni. Ja, amúgy meg kösz az üzenetet, de nem kellett volna feleslegesen pocsékolnod az idődet rám, arra akit annyira utálsz - mondta gúnyosan. - És még valami. Felmentelek a csicskáztatás alól is, hiszen úgysem tudnál elviselni, na meg így lesz időd arra a Jake nevezetű csávóra is. Hát akkor... Goodbye.

Elsétált mellettem, én pedig hatalmas szemekkel meredtem magam elé.

- JR! - kiáltottam utána. - Nem értesz semmit sem!

Megtorpant, megfordult, és ekkor végre rám nézett. Az arca közömbös volt, szemei, mint a jég. Félelmetes látványt nyújtott.

- Nem is akarom megérteni, nem érdekel.

Ezzel visszafordult, majd tovább haladt egészen a teremig, ahol belépve oda eltűnt a szemem elől. A plafonra emeltem a tekintetem, de csak azért, hogy elfojtsam könnyeimet, melyek égették a szemem. Nem sírtam, nem engedte a büszkeségem, mely mindig azt súgta, nem éri meg. Nyugodtságot erőltetve magamra, szippantottam egyet a levegőből, majd én is elindultam a terem felé, ahol volt az órám, ahova JR is bement. Ahogy beléptem, senkire sem néztem fel, csak egyenesen előre, egy üres helyet nézve, ahova azután helyet foglaltam. Lysh kíváncsi pillantásokkal bombázott, amire csak legyintettem, ezzel jelezve, hogy később elmesélem. Így is lett, de erre a beszélgetésre csak akkor került sor, amikor már hazafelé baktattunk. Nem hívtam a sofőrt, akkor jól esett gyalog menni Lysh társaságában. Ő persze egész végig JR-t szidta, én pedig jókat derültem rajta, mást úgysem tehettem volna.

A nap egy szempillantás alatt elrepült, hiszen ahogy hazaértem - megjegyzem az olyan 6 körül lehetett, túl lassú volt a tempónk barátnőmmel - ettem, majd felmentem a szobámba és letelepedtem a gépem elé, ahol csekkoltam az e-maileimet, majd felhívtam Ash-t, hogy találkozhatnánk aznap este, amibe ahogy vártam, azonnal belement, Jake-el együtt. Amikor már éppen belemélyedtünk volna a beszélgetésbe, valaki hívott. Bocsánatot kérve barátnőmtől, letettem a telefont, hiszen úgy gondoltam elég időnk lesz még beszélni este, majd megnéztem ki hívott. Csak tartottam a készüléket és néztem azt a nevet, amire egyáltalán nem számítottam. JR. Ekkor újra csörögni kezdett. Egy másodpercig haboztam, hogy felvegyem-e, de végül megnyomtam a "hívás fogadása" gombot, majd a fülemhez emeltem a mobilt. Viszont nem az a személy szólt bele, mint akire számítottam. Az egyik haverja volt. Hangja remegett, olyannyira hogy először nem is értettem, mit is mondott, másodjára viszont teljes mértékben felfogtam a hallottakat, vagyis megpróbáltam.

- Hyun Ju... A leader...JR... baleset...balesetet szenvedett!

Chapter 10.

Hányadán állunk?...

Kikerekedett szemekkel  néztem vissza JR barna szemeibe, pislogás nélkül. A szívem úgy éreztem leállt, a vér megfagyott az ereimben, az idő lelassult körülöttünk. Úgy álltam ott, mint a cövek, nem mozdultam semerre, csak meglepődve álltam, ahogy JR ajka az enyémen pihen. Mindent elképzeltem aznap estére, de azt, hogy egy olyan jelenettel legyen vége, azt azért nem gondoltam volna. Mégis...mit művel? Nem értem...Te barom, mi a fészkes fenét csinálsz? És én? Bassza ki, mozdulj már meg! Nem állhatsz így itt, mint egy bamba gyerek, nem tűrheted, hogy ezt csinálja veled! Ezt mind az engedélyed nélkül teszi, szóval mozdulj meg! Ezzel vajon mi a célja?...Hülyít, egészen biztos....Na azt már nem!
Teljes erőmből, még ami maradt bennem, ellöktem magamtól és összeszűkített szemekkel, összehúzott szemöldökkel és nem utolsó sorban értetlen arckifejezéssel néztem rá.
- Na de kérlek, ne nézz már rám így...Még zavarba jövök - röhögött fel.
- Ez meg mégis mi volt? Mi a f*szért csináltad ezt?! - buktam ki teljesen.
- Nyugi, kislány. Ez csak egy szájra puszi volt, semmi több. Amúgy is, azt csinálhatok veled, amit akarok. Tudod, fogadás, amit te szépen el is vesztettél - nézett rám lesajnálóan.
- Bár látnád most magad...
- Igen, ne is mondd. Tudom, hogy szörnyen ellenállhatatlan vagyok.
- Én inkább a bunkó és szörnyen nagyképű rohadék jelzővel illetnélek, Kim Jonghyun! Azt hittem annál gonoszabb nem lehetsz amilyen először is voltál, de milyen kis naív voltam. Te nem fogsz megváltozni, ha fejen állva pörögsz is. Utállak!
Úgy suhantam el mellette, mint valami Forma 1-es autó, rá sem nézve. Eléggé dühös voltam rá, így nem lett volna jó közel kerülni hozzá. Mármint nem nekem, hanem neki, mert akkor ő bánta volna meg. Még hallottam, ahogy a nevem kiáltja és mondja menjek vissza, dumáljuk meg, de én hátra sem fordultam, rá se hederítettem. Még az sem érdekelt volna, ha megfullad. Oké-oké, azért ne túlozzunk. 
Levegő után kapkodva szaladtam, megállás nélkül, mert féltem, hogy utánam jön. Viszont hiába volt minden félelmem, mert amikor nagy nehezen a hátam mögé néztem, nem jött utánam senki, így megkönnyebbülve lassítottam, majd megálltam nagyot szippantva a friss éjszakai levegőből. Körülnéztem. Egy hatalmas tér közepén találtam magam, ahol egy csomóan tengtek-lengtek. Páran meg-megnéztek maguknak, meg összesúgtak a hátam mögött vizes ruhámat látva, de az zavart a legkevésbé. Éppen máshol jártak a gondolataim. Megpillantottam egy üres padot, ahonnan pont abban a pillanatban álltak fel, így kihasználva a helyzetet a padot elfoglaltam én. Jobban körülnéztem, azonban még akkor sem rémlett merre is lehetek, valahol a semmi közepén. Na szép. A másik dolog amit észrevettem, hogy a téren csak szerelmes galambok járkáltak fel-alá, ültek, smároltak.... Elfintorodott arckifejezéssel néztem le a földre, mert nem bírtam volna gyomorral annyi szerelmet elviselni. És ekkor jött az a rész, amikor magamba roskadva gondolkodni kezdtem. Ajjaj, bizony. Arra az időszakra tértem vissza, amikor az életem fenekestől felfordult. Arra, amikor Koreába érkeztem, New York-ba hagyva barátaimat. Az első versenyemre itt, Szöulban. És innentől majdnem minden esemény JR-hez fűződött. A fogadás, a csicskáztatás, a névjegykártya keresése, a kaja vevése, amikor együtt bandáztunk, a hazakísérés, az aznapi party, amire együtt érkeztünk, a tánc, a csók... Elvörösödtem, kb. a fejem tetejéig. Akkor tudatosult bennem milyen érzések is kavarognak bennem és kavarogtak, amikor JR megcsókolt. Ezt nem hiszem el. Anyám, hogy én mekkora egy hülye csitri vagyok! Ez beszarás, komolyan. Wáááááá!!!
- I HATE YOU! YOU BIG IDIOT! ASSHOLE! - ordítottam el magam, mire megint az érdeklődés tárgyává váltam.
Leszartam, hogy néznek, azt is tuti egy elmebeteg csajnak gondoltak, nem érdekelt, eléggé el voltam foglalva a magam és annak a hülyének a szapulásával.
- Jesus Christ! How can I be in love with such an asshole guy? Oh my god, why??
Tenyerembe temettem az arcom és kétségbeesetten hunytam le a szemem. Aish, elegem van!!!! Mikor már majdnem kezdtem kissé lehiggadni, a telefonom őrült csörgésbe kezdett, de mire kikotorásztam táskámból, már el is hallgatott. Megnéztem a híváslistát. Ööö, 12 nem fogadott hívás Ash, 4 nem fogadott hívás anya,+1 apa. Úgy éreztem, hogy inkább Ash-t fogom visszahívni, mert neki volt a legtöbb hívása. Egyszer kellett csak kicsörögjön, hogy felvegye. Na igen, ez nála már csak így működött. Persze az egész beszélgetés angolul folyt.
- Juuuuuunnnn!!!!
- Helló Ash, rég beszéltünk.
- Ja, ma délután, igazad van - a szarkazmus csak úgy süvített a fülembe.
- Oké, szóval mi a pálya? Mi ez, hogy ilyen keresett személy lettem hirtelen?
- Jó, elmondom, de légyszíves és ne nagyon borulj ki.
- Már megint mit csináltál?
- Csak annyit, hogy elmondtam Jake-nek hová készülsz ma este és hogy ki lesz ott.
- Micsoda? Dehát megkértelek rá, hogy ne szólj neki!
- Tudom, de meglátta a mailt és el kellett mondjam neki. Bocs.
- És most mit csinál éppen?
- Téged keres - mondta nemes egyszerűséggel.
- Tessééééééééékk???? Azt ne mond, hogy...
- De bizony, és én is itt vagyok Koreába.
- Ti nem vagytok eszeteknél - röhögtem fel kínomba. - És az a hülye gyerek mégis hogy akar megtalálni ennyi ember között?
- Hát valami olyasmit említett, hogy a telefonotokban aktiválva van valami kereső bigyusz és azzal.
- Ez nem normális. Ez nagyon bolond.
- Kösz, amúgy ez nem újdonság.
Ez viszont nem a telefonból érkezett, hanem egyenesen mellőlem. Az ismerős hang hallatára odakaptam a fejem, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Ash, azt hiszem megvan a bátyád - nevettem fel, majd letettem.
Olyan régen nem láttam már a lüke fejét, hogy abban a pillanatban elbőgtem magam, miközben a nyakába ugrottam. Innen már koreai nyelven ment a beszélgetés, mert Jake az én kedvemért megtanult az anyanyelvemen.
- Jake! Jake, jesszus, annyira hiányoztál!
- Mert azt hiszed nekem nem hiányoztál? - kapott fel, majd megpörgetett a levegőbe.
- De olyan bolond vagy! Minek jöttél ide?
- Hát nem is tudom. Hogy esetleg kimentselek a szarból, mert gondoltam biztos csinálni fogsz valamit.
- Túl jól ismersz.
- Hiszen a legjobb barátod vagyok, naná, hogy ismerlek - röhögött fel jóízűen.
- Jé, na nem mondod!
- Mi volt a party-n? - tért rá a lényegre.
- Semmi különös. Bementem, táncoltam, összetűzésbe keveredtem Adam-mel, mint mindig, JR kimentett és most itt vagyok.
- Megölöm azt a minden lében kanál rohadékot....De ki az a JR?
- Évfolyamtárs. Őt kértem meg, hogy kísérjen el, mert téged nem tudtalak volna, na meg a szüleim.
- Na igen, a szülők. Várj, ha az a JR fazon kimentett, akkor hogy-hogy csak egyedül vagy?
- Ööö, hát mert haza kellett mennie, én meg nem akartam visszamenni a sok nép közé.
- Oké, ezt értem, de mitől vizes a ruhád? - nézett rám gyanakvó pillantással.
- Hehe, az úgy volt, hogy elvesztettem az egyensúlyom és egyenesen egy szökőkútba landoltam. Nem vészes.
- És ha megfázol, te dilis? Ember, ennyi ésszel szabadlábon - forgatta meg a szemeit, majd levette a felsőjét és a kezembe nyomta azt. - Vedd fel, és kuss, nehogy nekem ellenkezni merj.
- Hülye vagy? Dehogy akartam ellenkezni! - terítettem a hátamra a meleg fölsőt, amitől máris sokkal jobban éreztem magam. - Kösz, így mostmár nem fogok szétfagyni, annyira.
- Pff, na gyere ide - húzott magához, majd megölelt.
Boldogan öleltem vissza, hiszen olyan régen voltam már vele, eszméletlenül hiányzott. Sokat beszéltünk virtuálisan, na meg telefonon, de az nem volt sosem ugyan az, mintha szemtől szembe dumáltunk volna, hiszen sosem láthattam a reakcióit, a mosolyát, a dühös arcát, amit annyira imádtam, mert mindig sikerült valamivel felhúznom az agyát. Nem hittem el, hogy csak miattam elrepült egészen Koreáig, csak azért, hogy tudja minden rendben van-e, Adam nem okozott-e kellemetlenséget. Mi tagadás, ilyen barátot nem sokat talál az ember.
Éppen élveztem, ahogy testem felmelegszik és nem vacog tovább, amikor Jake válla fölött találkozott a tekintetem...JR-rel. Haverom nem láthatta őt, mert háttal állt neki, de én nagyon is tisztán láttam. Éreztem, ahogy a kezem zsibbad, a szám kiszárad és csak rajta tudtam tartani a szemem, semmi nem vette el a figyelmem arról az arckifejezésről, amit még sosem láttam tőle, de lehet jobb lett volna ha nem is látom talán soha. Először kissé meglepődött, Jake-re nézett, majd újra rám. Egy mosoly jelent meg az arcán, amitől összeszorult a szívem. Mosolya inkább volt szomorú és fájdalmas, mint vidám. Nagyon is jól értettem mit gondolt. Félreértette az egész helyzetet.
Már nyitottam volna a szám, hogy odaszóljak neki, de ő megingatta a fejét, jelezve, hogy ne szóljak semmit, majd egy intés vagy elköszönés nélkül távozott. Mintha akkor ott, Jake karjaiban, JR miatt megsemmisültem volna....