2.fejezet - Szótlan jövevény

  Nagyot ásítva ültem fel az ágyban. A nap élénken sütött be a szobám ablakán. Nyugodtan kinyújtóztattam kezeimet és végtagjaimat és álmosan az órára néztem. És eddig tartott a nyugalom. Az álmosság kipattant a szememből és olyan lendülettel keltem ki az ágyból, hogy majdnem levertem az éjjeli lámpám. Késésben voltam. Azelőtt nap miután megcsináltam félig-meddig a leckéimet a boltban dolgoztam egészen estig, szóval nem kell csodálkozni, hogy elaludtam.

  Miközben fésülködtem, vagyis inkább kikócoltam a hajam, csörögni kezdett a telefonom, ami persze nem volt mellettem, hanem az íróasztalomon éktelenkedett, ezért fésűvel a hajamban szaladtam be érte és vettem fel, meg sem nézve ki volt az.

- Tessék?
- Ye Rim? Hol vagy már? - hallottam meg Zelo kissé ideges hangját.
- Bocsesz, elaludtam. Mi az, sietős?
- Kicsit. Mi lenne ha a suli előtt találkoznánk? 
- Mármint az én sulim előtt? - téptem ki a fésűt a hajamból, mire egy aprót felszisszentem.
- Ja. Oké lesz úgy?
- Jó, akkor ott találkozunk - bólintottam és egyből megnyomtam a "hívás vége" gombot, a telefont pedig a szoknyám zsebébe rejtettem.

  Villámgyorsan fogat mostam, majd leszaladtam a konyhába, ahol meglepetésemre anya már várt az uzsival és reggelivel.

- Anya! Miért nem keltettél fel? - mentem oda hozzá, vagyis inkább robogtam.
- Jó reggelt! Többször is szóltam, és te minden alkalommal válaszoltál is. Tessék - nyomta a kezembe az iskolába szánt ételt és a reggelinek nevezett perecet.
- Bocs, nem emlékeszem rá. A kaját pedig köszi - pusziltam meg az arcát. - Megyek, majd jövök!

  Még láttam, hogy int egyet, azután siettem felvenni a cipőm és már ott sem voltam. Út közbe tömtem magamba a perecemet, ami igazán jól esett ennyi hajcihő után. Az orgonánál nem álltam meg, mert tudtam ha ott is leállok, komolyan elkések, így csak egy gyors pillantást vetettem rá és már rohantam is a sulim felé. 

  Teljesen kifulladva értem oda. Úgy éreztem ott esek össze, de erőt vettem magamon, és kihúztam magam nagyot szippantva a levegőből. Zelo-t kerestem a tekintetemmel. Azt a nyurga gyereket nem volt hogy ne tudjam kipécézni. Akkor sem volt másképp. Éppen elkiáltottam volna magam, amikor láttam, hogy van valaki vele. Nagyba dumáltak és röhögtek, amire összehúztam a szemöldököm és a másik srácot tanulmányoztam, de nem láttam jól, messze voltak hozzá. Ezért közelebb mentem. Bár ne tettem volna. Ugye csak ugratsz? Ez az a srác tegnapról...Mi a..? És ekkor az ismeretlen felém nézett, mire Zelo is odakapta a fejét és elvigyorodott.

- Ye Rim! Gyere ide!

  Na még csak ez kellett. Semmi kedvem találkozni azzal a faragatlan tuskóval. Hiába gondoltam mindezeket, mégis odamentem, amire a srác azon nyomban elkomorodott és csak fürkésző pillantást vetett rám. Biztosan felismert.

- Heló - biccentettem felé, majd Zelo felé fordultam. - Szeva szöszke! - borzoltam össze a haját.
- Ya!! Tudod milyen nehéz ezt a hajtömeget beállítani? 
- Ó, bocs, nem tudom - nevettem fel, de kissé feszengve éreztem magam a hátamba fúródó tekintet miatt. - Öö, most jut eszembe. Van egy kis elintéznivalóm, majd még dumálunk.
- Hát jó. Jó sulit - adott egy pacsit, majd elkezdtem felfelé menni a lépcsőn.

  Már majdnem a tetején voltam, amikor kíváncsiságból hátranéztem és jaj... A csávó még mindig nézett. Ettől a sráctól borsódzik a hátam. Felbattyogtam az osztályba, ahol egy árva lélek sem volt. Megvontam a vállam és helyet foglaltam az ablak melletti utolsó padba. Szinte gondoltam, hogy nem lesz senki a teremben, hiszen irodalom óra volt az első, a tanár pedig olyan volt, hogy mindent megengedett nekünk, még a késést is. Ó, a francba! Teljesen kiment a fejemből, hogy gyogyós tanár úrral lesz óránk. Aludhattam volna... Lemondóan sóhajtottam egyet, majd előhalásztam az uzsimat és falatozni kezdtem, várva a többieket, na meg a tanárt. Lettünk vagy 10-en mire becsengettek, így mindenki elővette a fülhallgatóját, telefont, meg mást amivel el tudja magát foglalni egész órán, de amint kinyílt az ajtó, nem az irodalom tanár slattyogott be rajta, hanem az oszi. Felkapta mindenki a fejét és kérdően néztünk rá.

- Nyugalom, nem fogom elrontani a szieszta órátokat, csak új diák érkezett és gondoltam személyesen mutatom be. Gyere be! - kiáltotta el magát.

  Egyszeribe kiesett a kezemből az étel, mert olyat láttam, amitől megfagyott az ereimben a vér. A bunkó, szótlan srác ballagott be.

- Ő itt Jung Dae Hyun. Legyetek vele kedvesek - a srác, vagyis Daehyun bólintott egyet.
- Akkor kérlek foglalj helyet a legutolsó sorban - mutatott felém a tanár, én pedig gyilkos pillantással jutalmaztam, mielőtt még ki nem ment volna.

  Daehyun helyet foglalt mellettem, miután persze elvettem a székéről a táskámat és némán bámulta az osztályt, akik ugyan így tettek. Hatalmasat sóhajtottam, amivel sikerült felkeltenem a figyelmét és szemét rám emelte. Tudtam, hogy szólnom kell valamit...A csudába is!

- Szia. Mi már találkoztunk. A nevem Min Ye Rim. Örvendek - nyújtottam felé a kezem.

  Egy ideig nézte, végül kezet rázott velem, de még mindig nem mondott semmit. Akkor éreztem csak igazán milyen hosszú lesz az az év... Kelletlenül elfordítottam a fejem és kinéztem az ablakon, mintha láttam volna valami érdekeset. Persze erről szó sem volt, csak nem akartam további társalgást kezdeményezni, inkább próbálkozni vele, mert a jelek szerint nem nagyon akaródzott megszólalni, én meg nem erőltettem, meg amúgy sem érdekelt. Viszont egyvalami szemet szúrt. A srácon még mindig az én sebtapaszaim díszelegtek. Ezt onnan tudtam, hogy mindig megjelöltem a szélénél. Fogalmam sem volt miért, ez csak egy ilyen heppem volt. Halványan elmosolyodtam, ami is 1 másodpercig ha tarthatott, mert aztán belépett az irodalom tanár, így elővettem a fejhallgatóm és zenét hallgattam. A mellettem ülő Daehyun is így tett, majd hátradőlt a székén.

  A suli idő megint lassan telt, nekem kb. mindig úgy telik, de egy szótlan padtárs mellett még unalmasabb volt, mint szokott. Azt hittem nap közepére talán kinyög egy szót is, vagy kettőt, azt ám várhattam. Időközben kaptam egy SMS-t Zelo-tól (milyen meglepő), persze óra közbe, így sunyin feltettem a könyvem az asztalra, a telefont pedig úgy helyeztem, hogy a tanár ne lássa és elolvastam gyors az üzenetet. Gördeszka, megint. Vigyorogva megcsóváltam a fejem, majd pötyögni kezdtem a választ, ami az volt, hogy még meglátom. Nem tudtam, hogy aznapra be leszek-e fogva dolgozni, vagy sem, így csak ennyi tellett.

  Amint megszólalt az utolsó csengő, Daehyun úgy pattant fel mellőlem, hogy kielőzött mindenkit és elsőre hagyta el az osztálytermet. Hadd tegyem hozzá, a tanár még bent volt, viszont ez egy cseppet sem érdekelt senkit. Megnéztem a mobilom kijelzőjét, amin villogott egy nem fogadott hívás. Anya. Visszahívtam.

- Szia. Kerestél?
- Ye Rim-ah. Igen drágám, csak elfelejtettem, hogy még órád volt.
- Nincs baj. 
- Ezt örömmel hallom. Csak azért hívtalak, hogy szabad vagy hercegnő, ma nem kell besegíts.
- Komolyan?! - nem tudtam kellőképpen leplezni az örömömet.
- Bizony. Hallom nagyon örülsz neki - kuncogott a vonal másik végén.
- Hát igen, mert el tudok menni Zelo-val deszkázni.
- De vigyázz magadra!
- Anya...
- Jó, tudom. Jó szórakozást! - és letette.

  A vigyort, ami az arcomra telepedett le sem tudtam volna kaparni. Gyors írtam haveromnak, hogy tudok menni és nemsoká ott leszek. Felszabadultan sétáltam el a pályáig, miközben ugrálni tudtam volna örömömbe. Amikor odaértem, egy kisebb csapat deszkás srác ült a pálya szélén, hatalmasakat nevetve lökdösték egymást. Persze hamar megláttam Zelo-t, mert a szőke feje jelzőlámpának is elment volna. Amint észrevett, odasietett hozzám.

- De jó, hogy eltudtál jönni - ölelt meg.
- Ja, szerintem is.
- Figyu, be kell mutassak valakit. Tudom, hogy már ismeritek egymást, de azért én szeretném bemutatni neked.
- Öö, igen? Ki lenne az?
- Dae-hyung! Idejönnél egy kicsit?

  Na ne..na ne, na ne!!! Még itt is??
  A fiú a felszólításra felállt és mellém sétált, hogy aztán szembe nézhessünk.

- Ye Rim, a reggel nem tudtam neked bemutatni, mert nagyon siettél.
- A padtársam lett, a neve pedig Daehyun - néztem egyenesen az említett szemébe.
- Így van. És ő az én gyerekkori barátom.

  A tekintetemet Daehyun-ról Zelo-ra emeltem, majd vissza, amíg fel nem fogtam mit is mondott.

- Tessék??!