4.rész

  Szaladtam. Az egész helyzetből csak annyit tudtam felfogni, hogy rohannom kellett valaki elől, vagy valaki után. Egy alak menetelt ráérősen előttem, énekelve, zsebre dugott kezekkel. Kiáltottam utána, hogy forduljon hátra és figyeljen fel rám, segítsen nekem, de bármilyen hangosan is szólítottam, meg sem rezzent, nem hallotta. Végelkeseredésemben utána nyújtottam karom, mintha úgy akartam volna elérni őt, és amikor már majdnem megvolt, pár centi híján, a sötétség körbeölelt minket. Ijedtségemben azonnal lehunytam szemeimet, majd 1-2 másodperc múlva újra kinyitottam látószerveimet, mire kétségbeesetten néztem körül. Újra fényben pompázott minden, ezúttal a jól megszokott ismeretlen, viszont mégis valamilyen oknál fogva ismerős házban találtam magam. Tekintetem ide-oda kapkodva vizsgáltam az engem körülvevő tárgyakat, falakat, helyiségeket. Mindent alaposan szemügyre véve sétáltam a nappaliban, majd úgy döntöttem, felmegyek az emeletre , használva a helyiség végében lévő lépcsőt. Már félúton jártam, amikor megszólalt a csengő, ezzel felkeltve a figyelmem, ezért megálltam.  Egy alak suhant le mellettem a lépcsőn, lábait sietve szedte, szépen kifésült haja lobogott sebessége miatt. A lány egy pillanatig sem hezitálva rohant az ajtó felé, nekem háttal, így nem tudtam szemügyre venni az arcát, viszont egyik pillanatról a másikra csak azt vettem észre, hogy én szaladok, én rántom fel türelmetlenül a kilincset, majd az ajtó túloldalán lévő személy nyakába ugrok nevetve és a nevét akartam mondani éppen, amikor felébredtem.

  Hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyban, amitől egy kicsit meg is szédültem, majd kapkodva szedve a levegőt az arcomhoz emeltem egyik kezem. Ezután mélyeket lélegeztem, ezzel is megpróbáltam valamelyest megnyugtatni magam. Minden egyes éjszaka ezekről álmodtam, csak a helyzet amiben voltam volt csak más, de mindegyikre tisztán emlékeztem, mivel bennem volt az a parányi remény, hogy ezek az álmok kapcsolódhatnak az elveszett emlékeimhez, vagy adhatnak egy kezdőpontot, ahonnan elindulhatok. Nem tudtam már pontosan mikor is kezdődtek ezek az álmok, ámbár abban biztos voltam, hogy azután lehetett, miután iskolába kezdtem járni. Egy szót sem szóltam még erről senkinek, még legbizalmasabb cinkosomnak, Min Jae-nek sem, mivel még magam sem voltam biztos mit jelentettek ezek a képek minden egyes éjszaka, majd csak azután akartam beszámolni neki és családomnak róluk, miután sikerült megfejtenem jelentésüket.

  Kótyagos fejjel másztam ki az ágyból, pulzusom valamelyest normál üzemmódba kapcsolt, míg agyam tárolni próbálta álmom minden egyes részét. Hatalmasat ásítva léptem ki szobám ajtaján, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt, de pechemre Min Jae megelőzve már bent volt, és valószínű a hajával mesterkedett. Grimaszba vágtam arcom, fejemet csóválva kopogtam be, remélve, hogy testvérem érti a célzást és siet egy csöppet. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó, mire felderültem kissé,viszont amint megláttam Min Jae nyúzott arcát, karikás szemeit, beállítatlan, össze-vissza álló haját, nyomban eltűnt a mosoly az arcomról, helyette nagyokat pislogva szemléltem öcsémet. Valami nagyon nem stimmelt.

- Noona… Meg tudod nekem mondani minek keltem én ma fel? – kérdezte elkeseredett hangon.
- Hát gondolom azért, hogy suliba mehess… - döntöttem oldalra fejem, mire egy óriási sóhajtás hagyta el ajkait.
- Nem akarok menni…
- Mégis mi van veled? Máskor majd kicsattansz, most meg…uhh… inkább nem mondom meg hogy nézel ki.
- Van barátja… Most mi lesz velem? – esett teljes depresszióba, én pedig egyből rájöttem mi is nyomja kedves testvérem lelkét.
- Ahjjj, gyere ide – húztam magamhoz és szorosan megöleltem. – Ne legyél ennyire depresszív egy lány miatt. Nem jött össze vele, majd lesz másik – veregettem meg a hátát vigasztalásként. – És most szépen visszamész a fürdőbe, beállítod a hajad, emberi kinézetet varázsolsz magadnak és eltűnteted valahova ezt a lehangoló aurát, oké?
- Oké – mormogta válaszul, majd újra eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött.

  Én addig a lenti fürdőt használva gyorsan rendbe szedtem magam, egy kis smink, parfüm, majd visszasiettem a szobámba, hogy magamra ölthessem egyenruhámat és már úgymond kész is voltam, mivel már csak az ennivalóm hiányzott, na meg persze Min Jae. A földszinten míg testvéremre vártam bepakoltam mindkettőnknek az ebédjét, miközben omma-val cseverésztem kicsit. Hála isten, nem kellett nagyon sokat várnom öcsémre, így elköszönve szülőnktől indultunk el suliba.  Persze az út folyamán mindenféléről beszéltünk, vagyis jobban mondva én beszéltem, Min Jae pedig hallgatott. Nem aggódtam amiért ilyen volt, mivel tudtam, hogy másnapra már kutya baja se lesz és keres magának egy másik kiszemeltet, folyton ezt csinálta, úgyhogy már ismertem.

  Az iskola kapujához érve izgalom és egy kis idegesség fogott el. Tisztában voltam vele, hogy miért is kezdett izzadni a tenyerem, tartottam a Myungsoo-val való találkozástól. Féltem, hogy ugyan olyan hideg lesz, mint addig volt, vagy esetleg meg sem ismer. Ezeket a gondolatokat próbálva kitaszítani elmémből cammogtam be Min Jae-vel az oldalamon a suli kapuján, ahol a portás árgus szemekkel nézett minket és mintha egy cseppnyi meglepettséget is felfedeztem volna arcán, amitől majdnem kitört belőlem a nevetés, vagyis kitört volna , ha nem lettem volna annyira ideges. Testvéremmel a szokásos  módon elköszöntünk egymástól, majd a lépcsőn felfele menet már éppen megnyugodtam volna, hogy nem sikerült találkoznom Vele, viszont ahogy a lépcsőfordulóba értem nekimentem valakinek, és még szerencse, hogy utánam kapott, máskülönben elestem volna. Amikor pillantásunk egybeforrt, ugyan csak pár másodperc töredékéig, viszont nekem az elegendő volt, hogy érezzem, az arcomba szökött a vér.

- Kö-köszönöm… - suttogtam visszafojtott lélegzettel, miközben függőleges állásba tornáztam magam.
- Nincs mit – engedte el a kezem, majd egy biccentés kíséretébe már tovább is állt.

   Kim Myungsoo már korán reggel a szívbajt hozta rám, szó szerint, mert pulzusom újra az egekbe szökött, arcom pedig úgy piroslott, hogy jelzőlámpának is elmehettem volna. Az arcomat fogva sétáltam fel osztályomba, ahol mindenki még gondtalanul beszélgetett, nevetgéltek. Ha Eun kezével a fejét támasztva nézett ki az ablakon, viszont amikor észrevette jelenlétem, felém fordította a fejét, majd kitört belőle a nevetés. Én inkább csak a padra hajtottam a fejem és hajammal eltakartam arcomat, amit igaz nem sokáig tehettem meg, mert pár perccel utána becsöngettek és a tanárnő, mint a villám, csapódott be az osztályba. Az emberi agyról tanultunk, meg az emlékekről, álmokról. Igaz engem ez a téma nagyon is érintett, de nem volt lelki erőm odafigyelni, míg nem a tanárnő feljebb nem emelte a hangját az óra végén, ezzel bejelentve a következő órára való házit.

Osztály! Jövő órára mindenki írjon le egy magának kedves gyerekkori emléket, amit majd felolvasva együtt, közösen elemezni fogunk.

  Összehúzott szemöldökkel néztem a tanárnőre, miközben az írószert egyre gyorsabban kezdtem forgatni a kezemben. Lenéztem az üres füzetlapomra, majd nekiláttam leírni a feladatot, de nem ment, a kezem nem akart mozdulni. Beharaptam alsó ajkam, miközben hátranéztem barátnőmre, aki már vagy 2 perce lyukat égetett a hátamba sajnálkozó pillantásával. Sóhajtottam egyet, majd visszanézetem az osztályra, akik mind ugyan olyan tekintettel néztek, mint barátnőm. A tanárnő mintha felfigyelt volna, hogy a figyelem középpontjába kerültem , rám nézett és a felismerés apró szikrája villant fel szemeiben.

- Jaj, el is felejtkeztem rólad Lee Sun Hee-ah. Neked nem kell megcsinálnod ezt a feladatot – mosolygott rám együtt érzően, mire én is ezt próbáltam tenni, de elég gyatrára sikerült.
- Rendben – feleltem, majd fejemet lehajtva bámultam tovább üres papíromat.

  Amint végre valahára kicsengettek, az osztály megfeledkezve rólam mentek ki szünetre, mire fellélegeztem. Nem igazán szerettem a középpontban lenni, inkább voltam az a fajta, aki elvegyül a tömegben és figyel, nem szólal meg. Hatalmasakat sóhajtva pakoltam el a füzetem, majd vettem elő egy másikat, ami a szünet utáni órára kellett. Egy kicsit elszontyolodtam, ezért barátnőm már akcióba is lendülve húzott fel a padomból, majd kivonszolt az osztályból.

- Ha Eun, hova megyünk? – kérdezte, most már valamelyest nevetve.
- Velem büfébe. Annyira éhes vagyok – vigyorgott rám, mire csak megcsóváltam a fejem.
- Te fekete lyuk, a nap 24 órájában éhes vagy.
- De nem hízok. A lényeg megvan – kacsintott huncutul.

  Barátnőmnek hála jókedvem újra visszatért, feledve hiányos emlékezetem. Miközben Ha Eun-re vártam, megálltam az egyik ablak előtt, és a távolba meredtem. Ez a nyugodt pillanat sem tartott sokáig, mert a semmiből lányok sikongatásai vertek visszhangot a majdnem kihalt folyosón, persze ez azonnal megváltozott, amikor megjelent Myungsoo és a rajongó tábora. Ahogy végignéztem rajtuk, újra elfogott a rosszkedv és inkább hátat fordítva nekik nézelődtem tovább az ablakon keresztül, vagyis ezt tettem volna, ha egy ismerős hang meg nem üti a fülem.

- Nicsak, ez nem a kis amnézia? – állt meg valaki mellettem, én pedig hátra sem kellett forduljak, hogy tudjam ki van ott.
- Se Ra, nincs most kedvem hozzád – indultam volna el, de a karomnál fogva húzott vissza. – Engedj el.
- Mond csak, milyen Myungsoo kegyeiben lenni? Ugye milyen jó? – kérdezte, arcára gúnyos mosoly húzódott.
- Nem tudom miről beszélsz – pislogtam értetlenül, majd elnéztem mellette, mire az említett fiú pillantásával találkoztam össze, ezért inkább Se Ra-ra próbáltam koncentrálni.
- Ajj, kérlek, ne add itt az ártatlant. Láttalak titeket a múltkor a tetőn, és ahogy elnéztem nagyon jó kapcsolatot tápláltok – nézett ő is Myungsoo irányába, aki összehúzott szemekkel figyelt minket, kezeit ökölbe szorította.
- Csak egy félreértés volt… De minek is magyarázkodom itt neked? Hiszen nem tettem semmi rosszat – fordítottam neki újra hátat, mire ugyancsak megrántva a karom fordított maga felé és már emelte volna a kezét, amikor egy kéz erősen utána kapott, ezzel blokkolva mozgását.


  Mindketten elkerekedett  szemekkel néztünk Myungsoo-ra, aki fagyos pillantással illette az előttem álló lányt, aki erre összerezzent és leengedte kezét, majd eleresztett engem is. Egyszerre elhomályosult látásom és éreztem, ahogy könnybe lábad a szemem. A még mindig Se Ra kezét erősen szorító fiúra néztem, ő pedig egyenesen rám, szemei szomorúságot és még valamilyen érzelmet küldtek felém, de túlságosan fel voltam zaklatva, hogy jobban szemügyre vegyem. Fejével intett, hogy menjek, mire gondolkodás nélkül kezdtem hátrálni, először egy-két lépést, majd nekik hátat fordítva szaladtam el. Nem voltam tisztában azzal, hogy miért is érintettek meg annyira Se Ra szavai. Lehet azért, mert minden amit mondott, annak az ellenkezője van köztem és Myungsoo között. Mondhatni idegenek voltunk egymás számára, de én egyáltalán nem éreztem idegennek őt. Bár nagy volt a valószínűsége, hogy neki az voltam. Akkor miért segített? És miért nézett úgy? Ugye nem azért, mert Hee Jin-re emlékeztetem?... De, csak ez lehet, másképp miért segített volna neked? Ezekkel a gondolatokkal mentem vissza az osztályba, mindenkit kizárva magam körül ültem le a padomba, majd becsukott szemekkel a fejemet a padra hajtva nem gondoltam semmi másra, csak arra, hogy minél előbb haza akartam menni.

Annyeong kedves olvasóim! 
Mint láthatjátok összeszedtem minden energiámat, és megírtam nektek az In The Shadows 4.részét. Ez nekem egy nagy előre haladás, hogy ilyen, mondhatni, hamar hoztam a kövit. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, amit olvastok~ Pipákat és véleményeket egyaránt fogadok. Jó olvasást!
Chu~
Blueberry^^

1 megjegyzés:

  1. Haaaai <3
    Embeeer ez a lány felhúz annyira oblivious, meg ne is beszéljünk arról mennyire mulya :))) össze-vissza magyaráz mindent magának amivel csak még jobban erlontja a saját kedvét, like really? Kicsit érzékeny gyöngyvirág, jó lenne neki egy kicsi hátbavágás amivel megembereli magát és nem elmélkedik annyit az efetkív semmin. Legszívesebben megöltem volna azt a Se Ra-t, akkor aegy picsafüst, mi lenne ha inkább venne magának egy maszkot amivel eltakarja a szar természetét? Féltékeny picsa... kis cuki Myungsoo annyira édibédi hogy megszovasodik a fogam tőle <3 annyira kis aranyosak lennének, kíváncsi vagyok mi járhat a fejében ilyenkor, tipikus titokzatos csávó. Várom a kövi részt és siess vele <3 <3 csóközön

    VálaszTörlés

^