3.rész

  Bugyuta vigyorral néztem magam a fürdőszoba tükrében, még mindig a Myungsoo-val való szóváltás hatása alatt voltam. Igazából ha megkérdezték volna, hogy mi vonzott hozzá annyira, valószínűleg nem tudtam volna válaszolni, mivel még magam sem voltam biztos benne miért dobog folyton a szívem a torkomban már ha csak meglátom. Mondhatnám azt, hogy azért, mert jól néz ki, mert ő a lányok kedvence, az egyik legmenőbb srác a suliba, mert eszméletlen a hangja és még sorolhatnám... ami persze mind igaz, de mégsem ez kötött hozzá. Sajnos ez még nekem is rejtély volt, pedig nagyon szerettem volna tudni és hogyha lehetséges távol tartsam magam tőle, főleg azok után hogy kiderült, amikor rám néz nem engem lát, hanem Hee Jin-t. A gondolat, hogy halott barátnőjét látja bennem nagyon elszomorított és arra késztetett, hogy hagyjam a csudába az egészet, felejtsem el, vagy ha azt nem is, kerüljem a suliba amennyire csak lehet. Boldoggá tett, amikor bocsánatot kért, de ez nem azt jelentette, hogy visszavonja szavait, amiket a tetőn mondott nekem, amik elég jól bevésődtek az elmémbe ahhoz hogy tudjam ennek az egész távolról figyelősdinek nincs semmi értelme, úgysem fog magamért felfigyelni rám.
  Visszatérve gondolataimból szemügyre vettem az immár lekonyult ajakkal szemlélő tükörképemet és inkább lesütöttem szemeimet, majd kibotorkáltam a fürdőszobából, ahol meglepetésemre Min Jae-vel futottam össze.

- Noona, végre! Mi tartott ilyen sokáig? Megváltottad a világot? – ugrált egyik lábáról a másikra, jelezve, hogy minél előbb használnia kell a mellékhelyiséget.
- Nem, de egy lánynak vannak teendői, na – nevettem el magam testvérem vicces látványától. – Miért nem szóltál, hogy te is szeretnéd használni a fürdőszobát?
- Vagy hússzor szóltam, ha nem többször… de te, mint látom, rá se hederítettél.
- Ugh, bocs, nem hallottam…
- Később beszélünk még erről – fenyített meg, vagyis próbált, viszont olyannyira nevetségesen ugrált, hogy nem tudtam komolyan venni egyetlen szavát sem.
- Persze – legyintettem, de már csak az ajtónak, mivel egy-kettő behúzta a csíkot.

  Testvéremnek hála valamelyest sikerült terelnem a gondolataimat Myungsoo-ról és még a kedvemet is színesebbé varázsolta. Imádtam ezt a képességét. Sokat volt mellettem, amikor bizonytalan voltam magamban, hiszen emlékek nélkül ki nem kételkedne azokban, akik körül veszik, vagy csak a saját létezésében. Ezek a gondolatok az én elmémet is beárnyékolták az első 1-2 hónapban, viszont Min Jae hajthatatlanul mellettem állt, segített ha szükségem volt rá, vagy esetleg vicceket mesélt, hogy enyhítse rosszkedvem. Már csak ezekkel a tettekkel sikerült közelebb férkőzzön hozzám és elérje, hogy bízzak benne.

  Komótos léptekkel evickéltem le a földszintre és körbenéztem a konyhába hátha találok valami nassolni valót, de pechemre nem akadt a szekrénybe, sőt még a hűtőbe sem semmi. Na olyankor nagyon nem szerettem drágalátos öcsémet, mivel mindig megevett előlem mindent.

- Min Jae!! – kiáltottam el magam bosszúsan. – Igazán hagyhattál volna nekem is valami nasit!
- Szeretlek Sun Hee-ah! – válaszolt, ugyancsak kiáltva, de az ő hanglejtése hízelgő volt.
- Ennyivel nem úszod meg! – tettem csípőre kezeimet, és azon agyaltam, hogy menjek el a legközelebbi boltba vásárolni pár dolgot vagy ne.

  Végül a hasam tette az i-re a pontot, így visszakutyagoltam a szobámba, hogy összeszedjem a táskám legaljáról a pénztárcámat. Kifelé sietve még rápillantottam a naptáramra, melyen egy csomó karika meg irka-firka volt, majd szemügyre vettem mikor is kellett újra mennem az orvosomhoz beszámolni az emlékeimről, hogy vannak-e. Már előre elhúztam a számat, mivel tudtam, hogy megint nem fogok tudni semmit se mondani neki, hiszen nem tért vissza egyetlen emlékem sem. Talán csak annyi, amennyit mindig álmomban látok, de az sem nevezhető annyira emlékeknek: a hely, ami egyáltalán nem ismerős, de mégis ismerem és egy fiú hangja, aki folyton szólít. Körülbelül ennyit tudok felmutatni neki, ami valószínűleg nem sokat fog segíteni.

  Nagyot sóhajtva emeltem el a tekintetem a naptárról, majd kisiettem kuckómból és egyenesen tesómhoz mentem, hogy megkérdezzem ő kér-e valamit, mire a kezembe nyomott egy kis listát pár dologgal. Még egyszer elmondta mennyire szeret, azután pedig visszahelyezte fülére fejhallgatóját és tovább játszott valami idétlen kommandós játékot. Megforgatva a szemeimet hagytam el a szobáját, azok után pedig a házat, hogy nasi vadászatra induljak.

  A bolt nem volt annyira messze tőlünk, pontosan 2 utcával arrébb helyezkedett el, ezért nem féltem egyedül elmenni odáig, ahhoz képest, hogy már sötét volt, de szerencsére az utcák lámpái elég fényt adtak. Tudni való, hogy én nagyon rettegtem a sötétben és minden neszre felfigyeltem, főleg ha egymagam voltam, de azzal nyugtattam magam, hogy még biztos vannak rajtam kívül a világon olyanok, akik ugyancsak paráznak a sötétben.

  1-2 perc gyaloglás után megérkeztem végállomásomhoz, ahol már csak pár ember lézengett. Amikor beléptem, köszöntem már a jól ismert eladó ahjumma-nak, majd szelve a sorokat nézelődtem valami rágcsálnivaló után. Pontos elképzelésem nem volt, hogy mit is kéne vegyek magamnak, viszont Min Jae dolgait már sikerült beszerezni, mivel ő mindig ugyan azokat kérte. Gondolkodó pillantással néztem a chips-es sort, ami nagyon csalogatott magához, ezért megfogtam az első kezembe akadó zacskót és már bele is raktam volna kosaramba, amikor észre vettem, hogy nem én vagyok az egyetlen aki meg akarta magának kaparintani. Egy másik kéz is volt a zacskón. Kíváncsi tekintettel néztem fel az illetőre és azt hiszem azon nyomban kővé is dermedtem. Kim Myungsoo nézett farkasszemet a kezünkben tartott chips-el. Mintha égette volna a kezem a zacskó, egy pillanat alatt elengedtem, amivel felkelthettem az ő figyelmét is, mivel ekkor rám nézett és bummm, kialakult a szemkontaktus, ami 3-4 másodpercig tarthatott, mert Myungsoo volt az, aki hamarabb elkapta tekintetét, viszont az a csillogás már megint ott játszott szemeiben.

- Ömm… szia… - mondtam félénken, kezeimet tördelve.
- Szia – biccentett, majd kosarába rakva a chipses zacskót tovább is állt.

  Hát ennyit erről. Kínomba megfogtam egy random chips-et, amit a kosárba tettem, majd még pár dolgot összeszedtem, hogy utána mehessek fizetni és minél hamarabb otthon tudjam magam. Amint a pénztárgéphez értem, gyorsan kifizettem a nassolni valókat, majd amikor ahjumma a kezembe adta a zacskót, mintha gombnyomásra történt volna, minden sötét lett. A váratlan áramszünet miatt mindenki mozgolódni kezdett, én viszont csak álltam ott és nem tudtam mi tévő legyek. Kinéztem az ajtón és pechemre az utcai lámpák fénye is kialudt, teljes sötétség volt odakint is. Mivel már állt a sor, elköszöntem ahjumma-tól és kiléptem az ajtón, majd ott megállva körbenéztem. Egy lélek sem járt arra. Kutatni kezdtem zsebeimben a telefonom után, hogy felhívhassam Min Jae-t, de akkor jutott eszembe, hogy az író asztalomon hagytam. Frusztráltan felsóhajtottam, majd újra körbe néztem. Már éppen elszántam volna magam, hogy vaktába elidulok, amikor a hátam mögött kinyílt a bolt ajtaja, majd egy fiú lépett ki rajta, telefonját használva világított. Néztem távolodó alakját, mivel a szemem már kezdte megszokni a sötétet, amikor olyan történt, amire nem számítottam. A srác visszafordult és egyenesen felém közeledett, odaérve pedig megállt előttem. Közénk emelte a telefont, hogy szemügyre tudjon venni, én pedig őt néztem meg. Hát mit nem adnak a fentiek ki volt az? Hát persze, hogy Kim Myungsoo. Elakadt lélegzettel pislogtam rá, miközben kérdő tekintettel méregetett.

- Merre laksz? – kérdezte egész halkan.
- Két utcányira innen… - feleltem megszeppenve.
- Akkor menjünk – mondta és már nekem hátat is fordítva indult meg előre.

  Pár pillanat kellett, mire eljutott az agyamig, hogy mit is mondott, és hogy mit is jelentettek szavai. Gyorsan utána rohantam, majd mellé érve meghagytam köztünk a tisztes távolságot és az útra próbáltam koncentrálni, de persze nyilvánvalóan nem nagyon sikerült. Sokszor rá-rápillantottam és csak remélni mertem, hogy nem veszi észre, mert az elég kellemetlen lett volna. Persze magamban pedig szidtam a fejemet, mivel pont aznap állapítottam meg, hogy semmi értelme ennek a messziről figyeljük, mert nem merjük megszólítani dolognak és mégis, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Na meg persze az is benne volt a pakliban, hogy nem értettem ezt a hirtelen jövő figyelmességet. Ha nem is mondta ki úgy a lényegre törve, mégis tudtam, hogy észrevehette tétovázásom a bolt előtt, ezért felajánlotta magát, hogy elkísér. Viszont hogy ezt miért nem lehetett így megmondani, nem tudom.

- Félsz a sötétben? – szólalt meg hirtelen Myungsoo mellőlem.
- I-Igen… Váratlanul ért az áramszünet…
- Azt láttam – mondta, igaz nem láttam az arcát, de volt egy olyan érzésem, hogy mosolygott.

  Összébb húztam magamon a felsőmet és úgy követtem tovább, szótlanul. Nem igazán tudtam mit is mondhatnék, milyen témát hozzak fel, amiről mindketten tudnánk beszélni, kérdezősködni viszont nem akartam, ezért inkább jobbnak láttam csendben maradni. Pedig mennyire szerettem volna megtudni ki is volt Hee Jin, hogy tényleg annyira hasonlítottam rá, mint ahogy azt ő mondta és még számtalan kérdésem lett volna volt barátnőjéről, ám tudtam, hogy még be nem gyógyult sebeket szakítanék fel vele, és különben is lehet, hogy nem is válaszolt volna egyre sem, akkor az pedig engem tett volna kellemetlen helyzetbe…

- Ez az utca, ugye? – lassított le, mire hirtelen megtorpantam.
- Mhm – bólintottam hevesen.
- Innen már eltalálsz hazáig? – világított rám, én pedig azt hittem megvakulok. – Uhh, bocs.
- Nincs baj – heherésztem, miközben legyintettem egyet szabad kezemmel. – Én bocsi, hogy idáig el kellett gyere velem… Ja, és persze köszönöm… Hát akkor… én megyek is… - intettem esetlenül.
- Máskor jobban készülj fel az ilyen esetekre, Lee Sun Hee… - mondta, majd egy biccentés kíséretébe elment.

  Ott álltam, mint valami sóbálvány és csak tátott szájjal néztem távolodó alakját. Teljesen le voltam döbbenve. Óriásikat pislogva fordultam meg és indultam el én is hazafelé, megfeledkezve a sötétségtől való félelmemről, battyogtam a kihalt utcán telepakolt zacskómmal, ami meg-megcsörrent míg haza nem értem. Amikor lenyomtam a kilincset és beléptem a házba, testvéremmel találtam szembe magam, aki gyertyával a kezében fogadott.

- Noona, azt hittem már elraboltak. Már éppen utá-… Noona!
- I-igen, tessék? – néztem Min Jae-re kíváncsi pillantással.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy olyan a fejed, mint egy főtt ráké?
- Igen? – érintettem meg az arcom és igaza volt, valóban lángolt.
- Minden oké?
- Persze. Tessék, itt van a nassolni való – adtam a kezébe a zacskót. – Felmegyek a szobámba. Szólj ha van valami…

  Meg sem várva válaszát mentem fel a szobámba, majd becsukva magam mögött az ajtót örömtáncba kezdtem, szó szerint. Olyan boldog voltam, hogy még lehet egyszer-kétszer el is sikkantottam magam. Soha nem gondoltam volna, hogy már csak az boldoggá fog tenni, hogy megjegyezte a nevem. Nem érdekelt igazából abban a pillanatban az sem, hogy lehet csak azért tudta a nevem, mert hasonlítottam Hee Jin-re, a lényeg az volt, hogy a nevemen szólított. Kifáradva dőltem le az ágyra, majd hatalmas mosollyal az arcomon szenderedtem el, hogy álmomban újra találkozhassak az ismeretlennel, aki folyton szólított és akit egyszer sem tudtam szemügyre venni, de legbelül éreztem, hogy ismerem.

Annyeong kedves olvasóim~~ Így egy kicsit késve is szeretnék nektek Boldog Új Évet kívánni!!!  Legyőzve a lustaságom sikerült nektek összehoznom egy új részt, remélem tetszeni fog, amit olvastok. Mint mindig, most sem nagyon ígérek semmit, mivel lehet nem tudom betartani, viszont igyekszem, ahogy azt mindig elmondom xD
Akkor jó olvasást kívánok nektek~~

Blueberry voltam <3