Chapter 4.

Kim Jonghyun

Hatalmas ásítással kezdtem a napomat. Még az óra csörgése előtt sikerült felébrednem. Bal lábbal keltem, szó szerint, vagyis ez nem jelentett sok jót az aznapra. Átbandukoltam a fürdőbe, ahol letusoltam, lemostam magamról a cigi szagát. Amikor visszatértem szobámba, magamra öltöttem az aznapra kiválasztott ruhákat, jó alaposan megfésültem a hajam, amit aztán megszárítottam, majd a tükröm elé telepedtem le. Tussal kihúztam a szemem, hogy még nagyobbnak tűnjön, egy kis púder, rúzs és a sminkkel készen is voltam. Kézkrémet nyomtam a kezembe, majd jó alaposan elkentem, mert a nélkül nem indultam el, vagyis inkább nem indulhattam, mert az anyám egyből észrevenné, hogy nem használtam hidratáló terméket és kivágná a díszhisztit, szóval ezt minden reggel meg kellett csinálnom. " Egy kifinomult hölgy mindig legyen tökéletes" ezt mondogatta, amivel kis híján az agyamra ment, viszont mikor ezek a szavak elhangzottak, sosem mutattam ki nemtetszésem, vagy azt, hogy nem értek vele egyet, inkább ráhagyóan mosolyogtam rá.

- Kész! - csaptam össze a tenyereimet elismerően.

Felálltam a székről, beledugtam a lábam az egyik magassarkúmba, fogtam a táskám meg a mappám, amiben kényelmesen elfért a házi dolgozatom, és kilépdeltem a szobából. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, anyával találtam szembe magam.

- Jó reggelt kincsem - ölelt meg.

- Neked is omma.

- Éppen hozzád igyekeztem, hogy megnézzem felébredtél-e már, de örömmel látom, hogy igen. Gyere édesem reggelizni.

- Oda készültem - mosolyodtam el.

- Helyes, akkor menjünk is.

Reggeli alatt nem sokat beszéltem szüleimmel, inkább azon agyaltam, hogy mit akarhat parancsolni nekem majd JR. Még mindig dühös voltam magamra, de nem tehettem semmit, csak megbékélni helyzetemmel.

- És Hyun Ju-ah, beszélsz még Jake-el? - nézett rám apa, pillantása szigorú volt.

Ebből már megint veszekedés lesz. Hurrá...

- Jaj szívem, hagyd már azt a gyermeket enni. Majd ezt meg lehet beszélni később is.

- Később nem lesz idő, ezt te is nagyon jól tudod. Szóval lányom?

- Őszinte leszek. Beszélek vele kb. minden egyes nap, mert a legjobb barátom és hiányzik. Van valami problémád ezzel?

- Nincs, egyenlőre - sóhajtott egyet.

Wáó, hogy létezik?

- Ezt örömmel hallom - kaptam be az utolsó falatot reggelimből. - Köszönöm a reggelit - álltam fel az asztaltól.

- Hyun Ju-ah! - szólt utánam anya.

- Igen?

- Ma egy nagyon fontos vacsorára vagyunk hivatalosak, úgyhogy ne sokáig maradj el.

Ó, hogy a rohadás enné meg...

- Oké, majd sietek. Sziasztok!

Kisiettem az ajtón, le a lépcsőn és be az autóba, ami már egy ideje várhatott rám.

- Jó reggelt ahjussi - köszöntem a sofőrnek.

- Önnek is kisasszony. Az egyetemre?

- Igen, oda - sóhajtottam.

Láttam a visszapillantó tükörbe, hogy elmosolyodik reakciómon, amire nekem is mosoly kanyarodott az arcomra. 

Amikor megérkeztünk, lusta mozdulattal kinyitottam a kocsi ajtaját, elköszöntem sofőrömtől, majd diákigazolványomat felmutatva suhantam el az egyik prof mellett. Kaptam egy SMS-t Lysh-től, miszerint az egyetem parkjába van, ezért én is oda készültem menni. A parkot csak úgy lehetett megközelíteni, hogy átvágunk a folyosón, a végébe pedig van egy boltíves átjáró, azon keresztülmegyünk és már ott is vagyunk. Ahogy sétáltam a hosszú egyenes folyosón, pár lépéssel előttem megláttam valamit a földön, így odasiettem, majd felvettem azt. Egy diákigazolvány volt, viszont kép nem volt rajta, így inkább megnéztem a nevét, hátha ismerem.

- Kim...Jonghyun? Az meg ki a hétszentség?

- Jun, mit nézegetsz annyira? - termett mellettem barátnőm.

- Találtam egy diákigazolványt, de nem tudom kié, nincs kép rajta, csak a név meg a többi infó.

- Ki az illető?

- Valami Jonghyun...

- Hm...nem ismerős...

Ekkor berezgett a telefonom, üzenetet kaptam. Előhúztam a táskámból, majd megnéztem ki volt az. JR. Megforgattam a szemeimet és kinyitottam az üzenetet: "Hoy! Gondolom már az egyetemen vagy, szal keresd meg nekem az igazolványom, mert a tegnap úgy néz ki elhagytam. Nemsoká én is megyek, addig legyen meg! Ja, a nevem Kim Jonghyun."

- Cöhh, úgy viselkedik, mint valami rossz kis király - morogtam. - Lysh, már nem kell találgatnunk ki lehet Jonghyun, mert már megvan. Na, szerinted ki lehet az?

- Honnan tudnám? Rájöttél ki az?

- Ja, JR.

- Az a farok?! Szívás csajszi...
- Thank you, my friend. Most sokkal jobban érzem magam... - húztam el a szám.
Még jó, hogy hamarabb megtaláltam azt a baszom szart, mert másképp most keresgélhetném. Mekkora mázlim van.

A terem már majdnem tele volt amikor beértünk, így nem találtunk egymás mellett helyet Lysh-el. Az ablak mellé ültem, hogyha unalmas lenne az óra, tudjak bambulni, vagy netán figyelni az embereket az utcán. Abban a pillanatban hogy helyet foglaltam, berobogott JR is, sikerült nem késve érkeznie. Szemét végigfuttatta a lehetséges üres helyeken, mire észrevett. Intett egyet, amire felkaptam a fejem. Egy pincurkát meglepődtem. Halványan én is bólintottam. Elvigyorodott, majd 3 sorral feljebb mint én, leült az egyik üres helyre. Na jó, ez durva...
Az óra kellős közepén sms-em érkezett. Már nem is kellett megnézzem a feladót, hogy tudjam ki az. Ti is kitaláljátok, nem? "Sikerült megtalálnod?" ennyi állt a telefon képernyőén. Visszapötyögtem a választ, amire azon nyomban kaptam is az újabb üzenetet: "Yeah! Nagy bajban lennék, ha nem találtad volna meg. Találkozzunk majd szünetbe a parkba."
Amint az órának vége lett, spuriztam ki a megbeszélt helyre, minél előbb le akartam tudni a dolgot. Nem tudom hogy csinálta, lehet rakétát dugott a seggébe, de hamarabb ott volt, mint én.
- Hey! Tessék, itt van - nyújtottam át neki a kis kártyát.
- Huh, végre megvagy - tette zsebre.
- Ya! Egy köszönömöt igazán kinyöghetnél, nem gondolod?
- Ja, kösz.
- Bunkó - mormogtam az orrom alatt.
- Ezt hallottam - kuncogott fel.
- Nem is tudtam, hogy Jonghyun-nak hívnak - ültem le az egyik padra, mire ő is ezt tette.
- Nem dicsekszem vele. Jobb szeretem ha JR-nek hívnak.
- Ahogy gondolod - vontam vállat, nem firtattam a témát. - Ugye nem akarsz ma nagyon feltartani?
- Mert?
- Mert ma nem igazán érek rá. Ha későn megyek haza, anyámék lefejeznek.
- Ó, csaknem anyuciékhoz vagyunk kötve? - gúnyolódott.
- It's not your business - vágtam oda epésen, majd felpattantam. - Akkor annyeong, Jonghyun.
- Hé!
Sietősre vettem a lépteimet, közben gondolatban halálra röhögtem magam. Nem láttam a fejét, de a hangjából ítélve nem tetszett neki, hogy Jonghyun-nak hívtam, de így járt. Fogalmam sincs mi baja lehet ezzel a névvel.
Aznap nem volt több órám, tudom furcsán hangzik, de ez volt az igazság. Lysh-el elmentünk egy kicsit csavarogni a városba. Mikor már eléggé eltelt az idő, úgy döntöttem lassan haza kéne indulni. Felhívtam ahjussi-t, hogy mostmár jöhet értem, de elég rossz hírrel fogadott. Lerobbant a kocsi, így nem tudott értem jönni. Gyalog vágtam neki a haza vezető útnak. Elég rossz ötletnek tartottam egyedül menni. Elgondolkodva ballagtam az utcán, ahol már csak itt-ott járkáltak és nem nagyon tetszett. A hátam mögül nevetések zaját vettem észre, mire összerázkódtam. Félig hátrapillantottam, sajnos engem követtek. 3 srác volt, akik eléggé kiéhezett tekintettel stíröltek. Most mit csináljak?
Végszóra egy ismerős autó parkolt le mellettem. Az ablak lehúzódott és akkor az a nagyon utálatos személy is megkönnyebbülést hozott nekem.
- Szállj be - mondta JR.
Bólintottam és villámgyorsasággal beültem mellé.
- Kösz, most igazán jól jött, hogy itt vagy.
- Ezt dicséretnek veszem - vigyorodott el és beletaposott a gázba.
- Vedd ahogy tetszik. Amúgy mi okod volt segíteni?
- Ne segítettem volna?
- Nem az, csak kíváncsi vagyok.
- Nem tudom, csak úgy jött - mondta félvállról, de az a pajkos vigyor még mindig ott csücsült az arcán.
- Hát jó...
- Merre laksz? Hazaviszlek.
Elmondtam neki az útirányt, majd teljes biztonságban hazavitt. Hm...úgy néz ki, mégsem olyan rossz, mint amilyennek látszik.

Bocsánat a hosszú várakozásért~~ Most végre valahára meg tudtam írni a részt :3 Remélem tetszeni fog *-*