Mélyen a szemébe néztem, ő pedig az enyémbe. Éreztem ahogyan a vér az arcomba szökik, zavarban voltam azok után, amit mondott. Tényleg tökéletesnek találsz? Meg szerettem volna kérdezni tőle, de a szavak nem jöttek, megakadtak fél úton. A csend ami ránk telepedett valahogy nem mondható kínosnak, inkább olyan idilli pillanatnak lehetett volna besorolni, viszont mint minden más sem, az sem tarthatott örökké. L.Joe szakadozott levegő vétele és imbolygása felhívta a figyelmem arra, hogy baj lehetett. A keze, amit még akkor sem sikerült elengednem égette az enyémet és ez aggasztó volt. Gyorsan közelebb hajoltam hozzá, mire szemei elkerekedtek, de nem mondott semmit. A haját félresöpörtem az útból, hogy szabadon hozzáférhessek homlokához. Homlokomat az övéhez érintettem, mire az arcunk vészesen közel került egymáshoz és emiatt eszembe jutott futó csókunk. Eltávolodtam tőle, mire a szöszi visszahuppant az ágyba. Semmi kétség sem fért hozzá, láza volt.
Felálltam a székről, azzal a céllal, hogy vizes borogatást hozok neki, de nem engedte el a kezem.
- Ne menj...Maradj velem - suttogta.
A szívem nagyot dobbant, ahogy kimondta ezt a pár szót, ami nekem igen értékesnek bizonyult. Kezemet lassan kihámoztam a szorításából, ami így is kezdett gyengülni, majd elejtettem egy kósza mosolyt, hogy leplezzem mennyire nagy hatással voltak rám szavai.
- Csak vizes borogatásért megyek, hiszen lázad van. Pár pillanat és már itt is leszek.
Bólintott, így én is elhagytam a szobámat. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, a hátam nekidöntöttem, majd a mentén lecsúsztam a földre. Egyből a szívemhez kaptam, ami úgy dobogott, azt hittem kiugrik a helyéről. Ah Ri...azt ne mondd, hogy ennyire...
Megpróbáltam összeszedni és függőlegesbe állítani magam, azután pedig fátyolos tekintettel battyogtam le a konyhába, ahol kerestem egy kisebb tálat, majd vissza felmentem a fürdőbe, ahol egy kis törölközőt vettem elő. A tálat teleöntöttem jéghideg vízzel, ezek után pedig erőt véve magamon bementem a szobámba, viszont egy alvó L.Joe-val találtam szembe magam. Hatalmas megkönnyebbülés terjedt szét a testemben. Halk léptekkel az ágy mellé szambáztam, a tálat letettem az éjjeli szekrényemre, majd belemártottam a törölközőt, amit a srác homlokán helyeztem el. Halvány mosollyal és rákvörös arccal nézegettem a fiút, ahogy egyenletesen szedte a levegőt.
- Ah Ri! - kiáltotta el magát valaki a földszintről.
Apa? Mit keres itthon ilyen hamar? Felpattantam a székről, halkan kislattyogtam, majd fénysebességgel szaladtam le a lépcsőn.
- Szia apa. Még hamar - néztem a faliórára.
- Hallottam mi történt, egyenesen hazajöttem. Ugye nem esett bajod? - jött közelebb hozzám és egészen a fejem búbjáig megvizsgált.
- No para, nincs bajom, L.Joe-nak köszönhetően.
- Annyira aggódtam, hogy bántottak téged - sóhajtott egyet.
- Nekem nem történt semmi bajom, de... a szöszit mellkason szúrták. Most fent regenerálódik - böktem a fejemmel az emelet felé.
- A törpepalántának ez a dolga, meghalni úgysem tud - mondta fél vállról.
- Na de apa, azért lehetnél egy kicsit megértőbb is. Eléggé sokkoló látvány volt, amikor azt a kardot beledöfték. Szerencse, hogy nem ájultam el.
- Oké, igazad van.
- Mint mindig...de most nem ez a lényeg. Honnan tudtál a kis incidensről?
- Az egyik munka társam látott téged egy véres fiúval az utcán, ebből már rögtön tudtam, hogy megtámadtak.
- Értem - bólintottam. - És most mi legyen? Nem lenne túl jó ötlet kimennem az utcára, ugye?
- Pár napig biztosan nem. Addig főleg nem, míg Byung-hun meg nem gyógyul - helyeselt.
- Ez így logikus...Hé, várjunk csak, nekem csak most esett le. Te most komolyan a nevén szólítottad?- Miért? Nem szabad?
- Nem az, csak...wáó, ezt is megéltük - nevettem el magam.
- Nem lehetek vele mindig olyan rossz, nem igaz? - vigyorodott el.
- Teljes mértékben egyetértek.
- Kiérdemelte, hogy a nevén szólítsam, hiszen egy karcolás nélkül megúsztad a találkozást, azokkal a nem kívánt személyekkel.
- Igen, fantasztikus volt - mosolyogtam, miközben L.Joe-ra gondoltam és jég kék szemeire, amik csak úgy izzottak mikor az ellenségre nézett.
A csevegést itt kb. le is zártuk, mert telefon csörgésre lettem figyelmes. Az én mobilom csörgött valahol a lakásban. Gyorsan végiggondoltam hova is tehettem, aztán eszembe jutott, hogy mikor a mosógépbe vágtam az egyenruhám, a mobilt a gép tetején felejtettem. Facepalm, hogy tudok ilyen bamba lenni? Felspuriztam a telómért, mielőtt felébresztené L.Joe-t. A kijelzőn Min Ah telefon száma díszelgett. Felvettem.
- Haló?
- Ah Ri, na végre felvetted! Már megijedtem.
- Bocsi, csak a fürdőszobába felejtettem a telefonom - kuncogtam.
- Ki az aki a fürdőszobába felejti a mobilját?...Ja, van olyan, te.
- Jól van na, nem lehetek tökéletes - nyavalyogtam.
- Senki sem az, de mindegy is, mi történt ma veled?
Jaj neeee....Azt ne mondd, hogy ő is tudja...
- Mi történt volna? - kérdeztem én is, hogy mégis mit tud az egészből.
- Ne csináld a tudatlant, tudod mire akarok kilyukadni.
- Bővebben?
- Ma gyanútlanul mentem boltba és meghallottam az egyik szomszédomat, amint rólad beszél, meg valami srácról, aki a karjaidba volt esve, vagy valami ilyesmi. Szóval?
Ó, a csudába! Most mi a fészkes fenét mondjak? Nem mondhatom neki azt, hogy csak az exedet tartottam a karomban, mert mellkason szúrták, ja és egy angyal, aki megvéd engem azoktól akik el akarnak kapni. Tuti lesokkolnám...aish!
- Én várok - hallottam a türelmetlenséget hangjában.
- Hát az úgy volt hogy... Ó, igen. Az uncsim sokat ivott és nekem kellett hazavinnem. Ennyi volt az egész, semmi komoly.
- Biztosan csak ennyi volt?
- Persze. Nem hiszel nekem?
- Hát jó, ha te mondod. Hiszek neked.
Ne haragudj amiért hazudtam neked, de nem lett volna szívem elmondani az igazat.
Még beszéltünk egy keveset, majd mindketten letettük. Egy kicsit rosszul éreztem magam, amiért nem az igazat mondtam el Min Ah-nak, de nem tehettem mást. Elég nagy sületlenséget találtam azért ki, hiszen nem is volt unokatestvérem.
Az idő gyorsan szállt, míg én vacsit csináltam, kiterítettem az egyenruhámat száradni, na meg persze cseréltem a borogatást L.Joe kobakján. Apa minduntalan az ablakon nézett kifelé, hogy nem-e találtak ránk, vagy nincs valami gyanús a ház körül. Már szinte paranoiásnak könyveltem el. Rám vadásztak és mégis ő adott nekik nagyobb jelentőséget. Igaz, megértettem egyrészt őt is, mert nem akart elveszíteni, ahogyan anyát, de amíg kitartott a burok, elméletileg nem tudtak ránk találni.
Nagyot ásítva csavartam ki a vizet a törölközőből, majd a még mindig alvó L.Joe homlokára tettem. Mint valami élőhalott mentem át a fürdőszobába letusolni, majd tisztán, de még mindig álmosan csináltam egy kis alvó teret magamnak, mert hát az ágyam el volt foglalva, L.Joe-val pedig eszem ágában sem volt aludni. Még a gondolattól is pirulni kezdtem. Lustán lefeküdtem az ágynak nem nevezhető kis helyemre, magamra húztam a takarót és megpróbáltam elaludni. Az elalvás eléggé döcögősen akart sikerülni, mert nagy hatással voltak rám az aznap történtek. Álmos voltam, az már igaz, de ahogy lecsuktam a szemem, az aznapi események pörögtek le előttem, főleg az a jelenet, amikor L.Joe-t leszúrták, az maradandó emléknek számított, túlságosan is. Megpróbáltam másra gondolni, a szép emlékekre, vagy esetleg a semmire és így végül valahogy sikerült elaludnom.
Ágyreccsenésre ébredtem. A sötétségből ítélve még éjszaka lehetett. Biztos L.Joe felébredt. Azután csend borult ránk. Éreztem, hogy mintha valaki mellém ült volna és a fülemhez hajolt. Ajj, L.Joe, mi kéne?
- Ah Ri, alszol?
Nem mozdultam. Kíváncsi voltam mit akarhat mondani.
- Úgy látom igen. Hogy is kezdjem...Köszönöm, amit értem tettél, nagyon hálás vagyok érte, és...szeretlek - hintett egy apró puszit az arcomra.
A lélegzetem elakadt, nem akartam hinni a fülemnek. Akaratlanul is, ahogy a szöszi eltávolodott tőlem, a szemhéjam felpattant és hatalmasakat pislogva fordítottam a fejem a megszeppent srác felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése