12.rész

 

  A nap hétágra sütött már, amikor megébredtem. A fejem hasogatott, lelki erőm úgy éreztem egy csepp sem maradt, a szemhéjaim nehezek voltak és valószínűnek találtam, hogy a szemeim is teljesen pirosak és puffadtak voltak a sok sírástól. Az álmom sikeresen felkavart, bár nem értettem pontosan miért, hiszen örülnöm kellett volna, hogy Myung Soo felbukkant az álmaimban, de mégis, a tény, hogy ő jelent meg a mindig látott barna hajú fiú képében, mely minden addigi álmomban kísértett, nagyon lesújtott. Ezért gondolkodni kezdtem, hogy vajon van-e egy kis esélye annak, hogy ismertem-e őt még a balesetem előtt? Vagy csak az elmém játszott velem egy nagyon nem humoros játékot? Végül pedig annyira belemerültem az egészbe, hogy teljes mértékben besokaltam, így már rég nem az álmom miatt kezdtem el újra sírni, hanem szomorú és egyben felháborító helyzetemen, mely ott furkálta az oldalam, ami arra késztetett, hogy próbáljam meg feltárni az emlékeimhez vezető ajtót, mely minden alkalommal csak egy kis résnyire engedett bepillantást, majd amikor már közel járok az emlékeim feltárásában, akkor hatalmas csapódással zárul be előttem. Így miután valamelyest lenyugodtam, becsuktam könnytől áztatott szemeimet, próbálva bepillantást nyerni azon a kis résen, melyen keresztül az emlékeim lapultak, viszont bárhogyan is próbálkoztam, erőltettem magam, hogy emlékezzek már végre, nem sikerült, folyton zsákutcába futottam. Egy jó bő fél óra után teljesen lemondtam az egészről és akkor már a csalódottságtól kezdtem el pityeregni, minekutána valószínűleg elaludtam.

  Hatalmasakat pislogva ültem fel az ágyon, remélve, hogy az álom kilibben a szememből, majd óriásit nyújtóztam, viszont a fáradtság valahogy nem akarta elhagyni a testem, ezért ugyan azzal a lendülettel vissza is dőltem és a plafont kezdtem el vizsgálni, amikor is ráeszméltem, hogy nekem suliba kéne menni. Már éppen újra függőlegesbe tornáztam volna magam, hogy megnézzem hány óra, amikor is a szobám ajtaja kivágódott, majd egy vigyorgó Min Jae vágtatott be rajta.

- Noona, ideje felkel… Óó, hogy te már fent vagy! – nevetett, majd az ágyamhoz sietett és leült.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá halványan, majd az órám felé emeltem a pillantásom és teljesen kétségbe estem. – Min Jae! Miért vagy még pizsamában?? El fogunk késni!
- Ö… mégis honnan? – pislogott nagyokat, oldalra döntve a fejét.
- Hát a suliból!
- Pfffttt… - kezdett el fennhangon nevetni, úgy, hogy már majdnem leesett az ágyról.
- Most meg mit nevetsz?
- Noona… szombat… van – mondta, miközben nevető görcsét próbálta csillapítani, de ahogy elnéztem, nem igazán ment neki.
- Ó, hát akkor nagyon elvagyok tévedve – kuncogtam én is, de vidámságom hamar elapadt, amikor testvéremre néztem. – Min Jae…

  Nevét hallva rám nézett, mosolya pedig egyből eltűnt arcáról. Előre hajoltam, hogy közelebb kerülhessek hozzá és újra megkérdezzem a mi kis ügyünkről Choi Hee Jin-nel, de ő egyből felpattant, majd az ajtó felé kezdett sétálni.

- Csak azért jöttem, hogy megmondjam, kész a reggeli… - mondta már szinte suttogva, miközben kezét a kilincs felé emelte
- Min Jae! Kérlek, mondj már valamit!
- Noona… Had készüljek fel, mielőtt elmondok neked mindent, amit tudni akarsz… Csak adj még egy kis időt…
- Rendben… - egyeztem bele végül, mivel tudtam, hogy ha nem akarja, nem erőltethettem a dolgot.
- De… miért érdekel ennyire Choi Hee Jin? – fordult felém, szemei kíváncsiságot és mintha egy kis félelmet is tükröztek volna… Kezd mostmár nagyon rossz érzésem lenni ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Mert… - hezitáltam egy percre, mert nem tudtam, hogy elmondjam-e neki az álmaimat vagy ne. – Ha felkészültél elmondani a dolgokat, akkor én is közlöm veled miért.
- Oké, deal – jelent meg egy kósza mosoly az arcán, majd lenyomta a kilincset és kilépett az ajtón.
- De most már nehogy kerülni merj! – kiáltottam utána, mire hangos nevetésbe kezdett és egy oké-t is kaptam válaszul.

  Még egy utolsót ásítottam, azután pedig ráérősen kimásztam az ágyból, átsétáltam a fürdőszobába, hogy valamelyest emberi kinézetet varázsoljak magamra, mivel amint belenéztem a tükörbe, rögtön meg is bántam. Tükörképem nyúzottan nézett vissza rám, mintha csak egy zombi vizsgálta volna magát, úgy éreztem. Lemondó sóhajjal elkaptam pillantásom, majd gyorsan megmostam az arcom és már sétáltam is lefelé, úgy pizsamáson, hogy családomnak ne nagyon kelljen sokat várjanak rám. Amikor beléptem az ebédlőbe, képtelen voltam nem tudomást venni a kicsit nyomasztó hangulatról, mely családtagjaim között uralkodott. Összevontam a szemöldököm, majd köhintettem egyet, ezzel magamra terelve a figyelmet, szüleim pedig egyből mosolyogva köszöntöttek, de figyelmemet nem tudta elkerülni a tény, hogy apa valamit hirtelen eldugott a zsebében és majd csak azután szánta nekem figyelmét. Mosolyogva köszöntöttem én is őket, már amennyire ment a mosolygás abban a pillanatban, főleg a furcsa hangulat miatt, de hát nem lehetett mindennap ragyogó és jókedvű, gondoltam én, miközben helyet foglaltam az asztal szokásos oldalán, minekutána belefogtam az evésbe. Mély csend telepedett ránk, csak az étel ropogását lehetett hallani a fogaink alatt. Min Jae felé sandítottam, aki kérdően nézett rám, én pedig próbáltam neki nyomatékosítani, hogy szólaljon már meg és vigyen egy kis színt az életünkbe, de nem nagyon értette a célzást, így egy nagy sóhajjal feladtam. Éppen gondolkodtam, hogy mivel is dobhatnám fel egy kicsit a hangulatot, viszont még mielőtt megszólalhattam volna, anya fordult felém, arcán a szokásos mosolyával, ami akkor mintha kissé hamiskásra sikerült.

- Sun Hee-ah, emlékszel már valamire? – kérdezte, hangja kedvesen csengett, mint mindig, de mint ahogy a mosolya is, ebben is volt valami más, mintha kicsit feszült lett volna.
- Öm… - hezitáltam egy pillanatra, minek következtében az összes asztalnál ülőnek felkeltettem a figyelmét. – Nem. Még nem. De miért kérdezed?
- Hát… Mert nem úgy volt, hogy ma mész a doktornőhöz?
- De igen, viszont mivel már találkoztam vele a múltkor és mindent megbeszéltem vele, úgy gondoltam, hogy ma már nem megyek, hanem majd felhívom és választunk egy másik időpontot.
- És megkérdezhetem mi is az a minden? – kapcsolódott bele a kérdezz-felelekbe apa is.
- Ó, tudod, csak a vizsgálatok meg minden ilyesmi – heherésztem, majd letettem az evőpálcikákat az asztalra, és készültem felállni, mivel nem akartam jobban belemenni a részletekbe. – Köszönöm szépen a reggelit.
- De hát alig ettél valamit!

  Azzal visszamentem a szobámba, ahol végül is ugyan olyan csend honolt, mint lent, viszont legalább nem volt nyomasztó a légkör. Igazán nem értettem, hogy mi volt az a nagy búskomorság, hiszen amikor még Min Jae felmerészkedett hozzám igen jókedvű volt, de a reggelinél mintha kicserélték volna. Különös érzés fogott el, de arra döntöttem, hogy eleget erőltettem az agyam az éjjel, így aznap semmin nem fogom törni a fejem, csak relaxálni és pihenni fogok egész nap. Vagyis ez volt a tervem addig a pillanatig, amíg meg nem szólalt a telefonom és a kijelzőn Ha Eun neve nem szerepelt. Hamar fel is vettem.

- Szia Ha Eun-ah! Na, mi újság?
- Sun Hee-ah, már harmadjára hívlak, ugye tisztában vagy vele?
- Öm, igen? Bocsi, lent voltam reggelizni.
- Hah… mindegy akkor. Szóóval csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem nincs-e kedved ma kiruccanni egy kicsit?
- Oké, miért is ne – válaszoltam egy hatalmas mosollyal az arcomon, mivel így megfeledkezhettem pár órára gondjaimról.
- Nem is vártam más választ – nevetett, mire csak megforgattam a szemeimet. – Tuti most grimaszoltál egyet.
- Mi? Nem is! …Na, jó, túl jól ismersz – adtam be a derekam, minek következtében barátnőmből újra előtört a nevetés. – Ne nevess már, inkább mond mikor és hol találkozzunk!

  Miután Ha Eun két nevetés között közölte velem hol és milyen időpontban is találkozzunk, lementem bejelenteni anyának hova is készülök fél óra múlva, majd visszasiettem, hogy kiválasszam mibe is megyek, na meg a smink meg miegymás végett is. Amikor készen voltam elégedetten néztem magam a tükörben, hiszen elég jól és hamar rendbe szedtem külsőmet, külön vigyázva, hogy arcomon ne látszódjanak a kialvatlanság és a sírás jelei. Még egy két simítást végeztem szoknyámon, megfésültem a hajam és már indulásra készen is voltam.

  Gyors elköszöntem szüleimtől és Min Jae-től, majd kilépve a bejárati ajtón egyenesen a buszmegállóhoz sétáltam, hogy a járműre felszállva közelebb kerülhessek úti célomhoz. A ruhásüzlet előtt, ahol megbeszéltük a találkát, már barátnőm ott várt, mosollyal az arcán integetve nekem, amikor meglátott. Ezek után el lehet képzelni mi történt, ment a vásárlás ezerrel, vagyis Ha Eun részéről, én azért annyi sok mindent nem vettem, csak barátnőm unszolására próbálgattam egy csomó ruhát.

  Olyan 1 óra körül lehetett, amikor végre a mellettem kutyagoló, fülig érő vigyorú lány, abbahagyta a vásárlást, mivel hála isten, kezdett megéhezni, ahogy már én is, ezért úgy gondoltuk, hogy elmegyünk az egyik közelebbi vendéglőhöz és jól megebédelünk. Felszabadultan indultunk el a vendéglő irányába, mire Ha Eun hirtelen megállt, és nagyon pásztázni kezdett valamit. Én is ugyan azt tettem, megálltam mellette, majd arra néztem, amerre ő. A szívem valószínűleg egyből kihagyott 1-2 dobbanást. Myungsoo, Sungjong és Hoya ültek az egyik közeli padon és nagyon magyaráztak valamit egymásnak. Barátnőmre néztem, aki sunyin vigyorogva nézett vissza rám, mire teljesen kétségbe estem.

- Ha Eun, tudom, mit akarsz, de nem.
- Miért? Csak odaköszönünk nekik. Tudom, hogy szeretnéd, ne is tagadd! – mondta, majd a fiúk irányába kezdett el menetelni.
- Ne csináld már, hiszen éppen… elfoglaltak – húztam vissza a karjánál fogva.
- Olyan kis szégyenlős vagy, hogy az már fáj – sóhajtott egyet, kihúzta karját kezem szorításából, majd belém karolt, és húzni kezdett a srácok felé.

  Tudtam, hogy nem kerülhetem el a velük való találkozást, főleg ha Ha Eun-en múlott a dolog, így beletörődve kullogtam mellette és egyre csak az járt a fejemben, hogy én mennyire, de mennyire nem akartam ma találkozni Vele. Az első, aki észrevette, hogy közeledünk hozzájuk az Sungjong volt.

- Jang Ha Eun és Lee Sun Hee! Annyeong! – köszöntött minket mosolyogva, mire a másik kettő is felnézett a nagy eszme cseréből s ők is köszöntek.
- Annyeong! Na, mi járatban? – elegyedett beszélgetésbe Ha Eun, én meg csak szemlélőként álltam mellette, és próbáltam nem Myung Soo-t fixírozni.
- Ez a két hyung nem tudja eldönteni, hogy hol együnk – mondta nagyon komolyan és gondterhelten, ami már túlon túl vicces volt, így nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Micsoda dilemma – gúnyolódott barátnőm, mire a két hyung, ahogy Sungjong nevezte őket, egyszerre néztek a mellettem kuncogó lányra.
- Ez igenis komoly probléma – szólalt meg Hoya, én ennek következtében pedig még nagyobb hahotázásba kezdtem.
- Lee Sun Hee, ez nem vicces – intézte felém szavait Myung Soo sértődötten, mire hamiskásan bűnbánó arcot vágtam, de magamban még mindig nevettem.
- Tudjátok mit? Inkább gyertek velünk – jelentette be Ha Eun, mire a jókedv elhűlt bennem és elkerekedett szemekkel néztem barátnőmre, míg a fiúk elgondolkodva egymásra pillantottak.
- Oké, miért is ne – vont vállat Hoya, majd mindannyian felálltak.

  Így már a vendéglőhöz való utat öten tettük meg, míg Ha Eun elbeszélgetett Sungjong-al és Hoya-val, addig én a hátuk mögött lépdeltem, Myung Soo-val az oldalamon. Egyikünk sem szólalt meg, csak némán ballagtunk egymás mellett, ezért akarva-akaratlanul is gondolataimba merültem, ennek pedig csak az volt a hátránya, hogy nagyon nem figyeltem az előttem haladóknak a beszélgetését, pedig igazán kellett volna, mivel éppen azt ecsetelték egymásnak, hogy ki kéne kerülni az előttünk lévő tömbházat, melynél építkezési munkálatok folytak. Én viszont annyira elgondolkodtam, hogy egy szót sem hallottam ebből a beszélgetésből, így egyenesen a közepébe sétáltam és már csak arra eszméltem fel, hogy a nevemet kiálltják.

- Sun Hee-ah! Vigyázz, gyere onnan! – kiáltotta Ha Eun felfelé mutatva, így én is felnéztem és láthattam, hogy egy nagyobb darab tégla zuhan, egyenesen felém.

  Mire ráeszmélhettem volna, hogy mi is történik éppen, Myung Soo hangját hallottam meg, amint éppen a nevemet kiáltotta és rohan felém. Ekkor olyan érzésem támadt, mintha valamikor már történt volna velem ilyesmi, mintha ugyan ebben a szituációban lettem volna egyszer. Ahogy Myung Soo-t néztem, képek suhantak át a szemem előtt. Egy gyalogátkelő közepén állok, Myung Soo rohan felém, fények, és ugyan az a név.

Hee Jin, vigyázz!

- Lee Sun Hee! – csapódott nekem teljes sebességgel megmentőm, majd lendületével elugrott, ezzel megmentve a saját és az én épségemet is, én meg csak annyit tehettem, hogy sokkos állapotomba belékapaszkodok, és a nevét suttogjam újra és újra.

Annyeong, kedves olvasóim!
Mint ahogy ígértem, meghoztam az In the Shadows következő részét, remélem elnyeri a tetszéseteket. Igazából az elején kicsit nyugisra terveztem, viszont, mint láthatjátok, ez lett az eredménye. A beígért oneshot-ot is hozni fogom, minden valószínűséggel új év után, de az is meglesz.

További kellemes napot kívánok mindenkinek, és, mint ahogy már tudjátok, véleményeket szívesen fogadok!
Sokszor puszil titeket,

Blueberry~ ^^