7.rész

  A szüleim teljesen bepánikoltak amikor elmondtuk nekik mi is történt velem. Villám gyorsasággal pattantak fel székeikből, majd pár pillanat alatt mellém érve vizsgáltak meg tetőtől talpig, hogy minden rendben van-e már velem. Aggódó pillantásuk nem kerülte el a figyelmem, ezért megpróbáltam őket megnyugtatni kisebb-nagyobb sikerrel, viszont már miután hatodjára mondtam el nekik, hogy már jól vagyok, nincs semmi baj, valamelyest megnyugodtak. Reakciójukat látva jobbnak láttam inkább nem beszélni az álmomról, mert félő volt, hogy még jobban felzaklassák magukat, amit ha lehetett, inkább szerettem volna elkerülni. Még Min Jae-nek sem szóltam, mert akkor csak kifaggatott volna, amihez abban a pillanatban semmi kedvem nem volt. Ezért inkább megtartottam magamnak eddigi legkülönösebb álmomat, eldöntve, hogy majd az orvosomnak beszámolok róla részletesen és ő megállapíthatja, hogy az emlékeimhez van köze álmaimnak, vagy sem, bár nekem már kezdett erősödni gyanúm, miszerint az agyam legmélyére ítélt emlékek kezdenek a felszín felé emelkedni.

  Anya végtelen unszolására még aznap felhívtam a doktorom és időpontot kértem tőle, mikor tudna fogadni, ezután pedig elmeséltem neki nagy vonalakban pontosan mi is történt. Próbáltam minél előbb véget vetni a beszélgetésnek, mivel nem volt ínyemre anyáék előtt beszélni az álmaimról és mintha a vonal másik végén lévő személy is érzékelte volna szorongásom, csak annyit mondott, hogy szombaton vár és hogy majd ott részletesen megbeszélünk mindent. Megkönnyebbülve dugtam vissza telefonom a zsebembe, miközben a nappaliból a konyhába cammogtam, ahol már mindenki a terített asztalnál várta érkezésem.

- Mis mohdoht a dhoki? – nézett fel Min Jae, nagyba belekezdve már az evésbe.
- Öcsikém, először nyeld le. Ne beszélj tele szájjal – ültem le mellé kuncogva.
- Ejnye Min Jae-ah, viselkedj – rótta meg enyhén anya, mire testvérem kettőt ütött mellkasára, majd lenyelte a szájában lévő ételt.
- Elnézést…Szóóvaal, mit mondott a doki?
- Hát hogy szombaton mindent részletesen megbeszélünk, kurkászni fog a fejembe, tudod, csak a szokásos – legyintettem, tettetve, hogy nem olyan nagy dolog, viszont belül majd meghaltam a kíváncsiságtól.
- De ez a mostani szituáció nem volt szokásos lányom – szólalt meg apa az újság mögül. – Mindent mondj majd el neki, hogy kiderítsétek mi volt a baj.
- Persze-persze – bólogattam hevesen, majd hozzáfogtam az elém tett ételhez.
- Jagiya, neked is enned kéne, ez várhat – ült le anya is, majd kikapta apa kezéből az újságot.
- Rendben, értettem – nevetett fel szülőm kezébe véve az evőpálcikákat.

  Ezek után mind a négyen jó hangulatban fogyasztottuk el a vacsorát, igaz szüleim viselkedése egy kicsit aggasztott, mivel próbáltak nyugodtak maradni, viszont a szemeikben láttam a feszengés és aggódás párosát, így próbáltam ezekre nem oda figyelve arra koncentrálni, amit testvérem éppen mesélt mellettem. Persze egy-kettő elfeledkeztem gondjaimról Min Jae-nek köszönhetően, mert testvérem osztálya naponta csinált valami hülyeséget, amit itthon persze azonnal elmesélt, lehet egy kicsit kiszínezve a dolgokat, ám ez nem zavart senkit sem, hiszen jókat nevettünk rajta.

  Kimerülve mentem fel az emeletre, alig bírtam felvonszolni magam a lépcsőn. Kezemet ráhelyeztem a lépcső korlátjára, majd ahogy mentem felfelé, úgy húztam azt is mellettem. Egy adott pillanatban ám megtorpantam, újra eszembe jutott az álmom, azon belül is az, ahogyan ott lépkedtem fel a lépcsőn. Pont ugyan azokat a mozdulatokat produkáltam, mint ahogyan az álmomban tettem. Gyors mozdulattal húztam vissza a kezemet a korlátról, majd testrészem bámulva merültem el gondolataimba. Egyből szemeim elé tárult a folyosó, mely a lépcső végén várt rám, a sok ajtó, melyek túloldalán fogalmam sincs mit volt, a hang, mely szólított, és a lány, aki hasonlított rám, aki… teljesen olyan volt, mint én…és aki Hee Jin-nek szólított. Akaratlanul is ökölbe szorítottam kezeimet az emlékre és hatalmasakat szippantottam a levegőből.

- Noona? – hallottam meg Min Jae hangját a lépcső aljáról, mire engedtem kezem szorításán és rögtön odapillantottam – Minden oké?
- Á, hogyne…Minden oké – mosolyogtam rá olyan hitelesen, amennyire csak tőlem telt, ezután kurtán intettem egyet felé, majd felmentem a szobámba, bezárva magam mögött az ajtót.

  A jókedv, mely a vacsoránál elterelte a figyelmem aggasztó gondolataimról pár másodperc alatt foszlott szét, ezzel elérve, hogy ne akarjak azok után senkivel sem beszélni, ezért is zárkóztam be. Nem igazán volt elég lelki erőm már ahhoz, hogy újragondoljak minden részletet az álmommal kapcsolatban, ezért inkább hagytam az egészet és igyekezve mindent kizárni az elmémből feküdtem le az ágyra, majd becsukva a szemeimet vártam, hogy elaludjak, ami meglepő módon elég hamar megtörtént. Pár perc után már békésen aludtam.

  Másnap, vagyis csütörtök reggel frissen és üdén keltem, mivel hála legyen a fent valónak, nem álmodtam semmit sem, vagy ha igen, akkor sem emlékeztem rá. A nap hét ágra sütött odakint, amely engem is egy kisebb mosolyra késztetett. Hatalmasat nyújtóztam, olyannyira nagyot, hogy majdnem sikerült elérnem a csillárom legszélét. Kihúztam a sötételőt, majd kinéztem az ablakon. Új nap, új alkalom látni Myungsoo-t. Ezekre a napokra elfelejthetem a gondjaimat, szombaton úgyis kiadok majd mindent. Úgyhogy fel a fejjel! Fighting! Ezekkel a gondolatokkal bíztatva magam surrantam át a fürdőszobába, majd elvégezve a teendőimet tértem vissza a barlangomba, ahol felöltöttem az egyenruhám, megfésülködtem, majd egy utolsó vizsgálat a tükör előtt és már indulásra kész voltam, de az volt a nagy kérdés, hogy testvérem is készen volt-e.

  Sietve szedve a lábaimat tettem meg a lépcsőn lefelé utat, arra számítva, hogy senkit nem fogok lent találni és hogy testvéremet valamelyik fürdőszobából kell majd összeszedjem, viszont megdöbbenve láttam, hogy már a bejárati ajtó előtt állt, teljes öltözékben, mindkét kezében egy-egy táskát tartva. Szélesen elvigyorodott amint meglátta közeledő alakomat, majd egy hatalmas maci öleléssel köszöntött, a táskákat enyhén összekoccantva a hátam mögött cselekedete következtében. Miután én is visszaöleltem úgy állva pár másodpercig, elengedett és az én táskámat a kezembe nyomta.

- Mehetünk? – kérdezte még mindig vigyorogva, jókedve már egy kicsit gyanúsnak tűnt, viszont nem akartam elrontani a pillanatot azzal, hogy megkérdezem minden rendben van-e, így inkább csak mosolyogva válaszoltam.
- Igen – bólintottam beleegyezően, mire testvérem lenyomva a kilincset kinyitotta az ajtót, és már éppen kiléptünk volna a lakásból, amikor egy ismerős személlyel találtuk szembe magunkat.
- Jó reggelt!! – kurjantotta el magát a lány, majd a nyakamba vetette magát.
- Ha Eun? – pislogtam nagyokat, egyáltalán nem számítottam rá. – Neked is jó reggelt, viszont hogyhogy errefelé? – kérdeztem, miközben a hátam mögé pillantottam, ellenőrizve Min Jae rendesen bezárja-e az ajtót, na meg a reakcióját, viszont ő egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Áá, már értem!
- Tesód hívott tegnap és mondta mi volt veled – eresztett el, majd tetőtől talpig végigmért. – Viszont úgy néz ki nincs semmi baj most már.
- Nincs – mosolyogtam rá, miközben sanda pillantással illettem testvérem, aki próbálta tettetni, hogy ő aztán nem tud semmiről.

  Miután elmeséltem pontosan mi is történt velem és megnyugtattam barátnőmet, hogy per pillanat nem volt semmi bajom, persze az álmomat kihagytam, sikerült tereltük a témát valami jobb kibeszélni való felé. Persze még mindig én voltam a beszéd tárgya, ámbár már nem egyedül, hiszen Ha Eun ugyan nem mondta ki Myungsoo nevét, többször is kiemelte, hogy biztos találkozok ma Vele.

- Lehet, hogy nem is fogunk összefutni. Mi van ha Myungsoo nem is… - félbehagyva mondatom kaptam a szám elé, mivel sikerült én bolond kimondanom a nevét Min Jae előtt, aki erre összehúzta a szemöldökét és gyanakvó tekintettel nézett le rám.
- Myungsoo…? – kérdezte, miközben lassított tempóján mígnem teljesen meg nem állt.
- Mi az Min Jae? Azt ne mond, hogy nem ismered Kim Myungsoo-t! – nevetett fel Ha Eun, amitől testvérem tekintete még jobban elsötétedett.
- De, ismerem... Már megint ő… - mormolta az orra alatt, de egy pár szófoszlányt sikerült elkapnom belőle.
- Már megint ő? Ezt hogy érted?... – torpantam meg én is, majd szembefordulva testvéremmel értetlen szemekkel néztem rá.
- Mi? Ja, ezt mondtam volna?... Heh, arra értettem, hogy már megint ő róla van szó, az osztályba a csajok nem tudnak betelni vele – heherészett , miközben a tarkóját vakargatva elindult.
- Ezzel meg mi van? – nézett utána Ha Eun, kérdésére én pedig csak megráztam a fejem.

  Egy kicsit aggasztott Min Jae viselkedése, mivel azok után nem igazán szólalt meg és mintha egész végig el lett volna merülve a gondolataiba. Kicsit ijesztő látványt nyújtott, mivel néha úgy nézett, mint aki szemmel meg tudott volna fojtani valakit, máskor meg úgy, mint aki egy hatalmas titkot tud, de senkinek nem szabad elmondania. Gondterhelt ábrázata nagyon rossz érzést keltett bennem, ami csak addig maradt meg bennem, ameddig fel nem értünk az osztályba, mert azután már az csak az órákra koncentráltam, na meg Ha Eun bohókás mondataira.

  Már a negyedik szünetnél jártunk, viszont még nem sikerült egyszer sem összefutnom Myungsoo-val, ezért úgy gondoltam, hogy abban a szünetben inkább bent maradok és barátnőmmel együtt nassolunk valamit, miközben mindenféléről beszélünk, ám ez a tervünk füstbe ment, amikor az egyik osztálytársnőm alig kapva levegőt rohant be a terembe és olyan hírt mondott, amitől egyből leesett az álla mindenkinek, nekem pedig az agyam leállt működni.

- Gyerekek….gyorsan…Myungsoo…Se Ra… vallomás, itt a folyosón, gyertek! – hadarta el, mire az egész osztály, jobban mondva a lányok egy emberként álltak fel és rohantak ki a teremből sikoltozva.
- Sun Hee… - nézett rám Ha Eun izgatottan, majd megfogta a kezem és felállított a padomból. – Ezt látnunk kell!
- Nem akarom… - suttogtam remény veszetten.
- El tudom képzelni most mit érzel, de meg kell állítanunk őket, nem gondolod? Vagy át akarod engedni őméltóságát a hülye ribancnak?
- Nem…
- Akkor mire vársz? Menjünk!

  Ahogy osztálytársnőm kifejezte magát először azt hittem, hogy Myungsoo akar szerelmet vallani Se Ra-nak, viszont amikor odaértünk a nagy tömeg közé, kiderült, hogy ez éppen fordítva volt. Se Ra állt magabiztosan Myungsoo előtt és éppen nagyban ecsetelte, hogy miért érné meg a srácnak, hogyha vele járna és hasonlók. Egyszer elkaptam a lány tekintetét, mire egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Élvezed a helyzetet drágaság? sugároztam szemeimmel e kérdést, viszont csak annyit értem el vele, hogy még nagyobbra kanyarította a már így is óriási önelégült vigyorát. Ekkor lesütöttem a szemem, majd amikor felnéztem, már nem Se Ra pillantásával találkoztam, hanem Myungsoo-éval, akinek addig komor ábrázata mintha egy kicsit enyhült volna és egy félmosolyt küldött felém, ezzel sikerült elérnie, hogy elpiruljak.

- ... és így együtt lehetnénk az iskola legmenőbb párosa... - sorolta jól betanultnak tűnő szövegét Se Ra, mire Myungsoo az egyik pillanatban félbeszakította.
- Sajnálom... öö... hogy is hívnak? - kérdezte a fiú közömbös hangnemmel, ezzel teljesen a földbe tiporva a lány minden önbizalmát.
- Úristen? Nem ismersz?! Én vagyok az iskola egyik legismertebb személye! - sipítozta idegesen Se Ra, mire a tömeg körülöttük rosszmájú nevetésbe tört ki.
- Az volnál? Hm, ha te mondod.
- Se Ra vagyok, tudod, mindenki ismer!
- Bocs, valahogy nem ugrik be - vont vállat a srác, majd jéghideg pillantással illette a már füstölgő fejű lányt. - Áh, mégis, megvan. Te vagy az a szánalmas lány, aki másokat piszkál csakhogy enyhítse az unalmát. Sajnálom, de én nem leszek a hülye bábuid egyike - mondta egy cseppnyi undorral a hangjában, majd sarkon fordulva elindult.
- Mi olyan jó abban a Hee Jin csajban? - kérdezte, Myungsoo pedig azonnal megtorpant. - Ó igen, én is hallottam a nagy szívszerelmedről. Csak sajnos már nincs többé, miért nem lépsz már túl rajta? Vagy esetleg már találtál mást, aki helyettesíthetné őt?

  Se Ra, utolsó kérdésénél rám sandított, úgy, hogy senki más ne vegye észre, viszont pillantása mindent elárult. Azzal amit mondott, rám célzott. Kezeimet ökölbe szorítottam, miközben pislogás nélkül szuggeráltam a lányt, hogy igazán abba hagyhatná azt amit éppen csinált, mivel tudtam, hogy csak unalmát akarja enyhíteni azzal, hogy minket felhúz a beszédével. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, viszont arckifejezésemen sehogy sem tudtam változtatni, ugyan olyan vészjóslóan néztem Se Ra-ra, mint ahogy Myungsoo, hiszen megfordult és olyan pillantást küldött felé, hogy még az én ereimben lévő vér is megfagyott.

- Nem tudom, hogy mi közöd lenne mindehhez - válaszolt a srác, miközben lassú léptekkel visszasétált a lányhoz, majd félelmetes és jéghideg pillantások közepette újra megszólalt. -Ha még egyszer a szádra veszed a nevét, nagyon megbánhatod. Őt pedig hagyd ki ebből - mondta egy vészjósló mosoly kíséretébe, miközben mindketten rám pillantottak, Se Ra ijedten, míg Myungsoo biztonságot nyújtóan.

  Ekkor a srác eltávolodott a teljesen megfélemlített Se Ra-tól, majd ahogy mindenki félreállt az útjából, elindult, hátra sem nézve. A tömeg is lassanként szétszéledt, csak a teljesen lesokkolt lány maradt még ott, legyőzve, megalázva. Mellettem Ha Eun csak elámulva pislogott, míg én idegességemet lenyelve indultam meg Myungsoo után, hátrahagyva barátnőmet, aki meglepetten kiáltott utánam. Nem értettem miért akartam annyira utána menni, miért vágytam arra, hogy lássam, hiszen pár pillanattal azelőtt állt előttem és mégis, tudni akartam, hogy minden rendben van-e vele. Ezért átszeltem a folyosót, miközben tekintetemmel végig őt kerestem.

Helló, kedves olvasóim!
Mint látjátok, új résszel jelentkezem. Az ihlet mely megszállt villámcsapásként ért és muszáj volt minél hamarabb megírjam a részt, aminek gondolom ti is örültök, már ha nem felejtkeztetek meg erről a ficiről x3 Remélem elnyeri a tetszéseteket, most már kezdenek alakulgatni a dolgok, viszont a végkifejletig még sok van...
Addig is várom a véleményeket, kritikákat, és a pipákat is szívesen fogadom, mert akkor tudom, hogy van legalább valaki, akit még érdekel a történetem.

Puszi nektek, kellemes délutánt!

Blueberry^^